Magyar Székesfőváros, 1900 (3. évfolyam, 1-50. szám)
1900-11-26 / 45. szám
Hl. évfolyam. 1900. Budapest november 26. 45. szám. KÖZIGA ZGATA SI HETILAP JElöfizetesi Ara; Egész évre ................................12 Kor. Fé lévre .......................6 Kor. ^Sz erkeszti és kiadja : DR- BARTHA SÁNDOR. ^Szerkesztőség És kiadó : IV. kér., Reáltanoda-utcza 5. szám. A megtámadott autonómia. Hatalmas székesfőváros ; saját tetteiben önálló, saját tetteiért felelős, teljes önkormányzati joggal felruházott autonom testület, íügeellen törvényhatóság! Hogy is mondja a szentesitett törvény jól ismert szava: „A főváros hatósága kiterjed a községben és a község területén tartózkodó minden személyre és a községben és területén létező minden vagyonra “. Majd másutt: „Önkormányzati jogánál fogva a főváros saját bel- ügyeiben önállólag intézkedik.“ Hatalmas jog, törvény és igazság — elkopott frázisok — melyek védelmet nyújtotok az üldözött gyengének, —- ilyen erőtlennek bizonyultok, hogy egy 1 élszeg miniszteri rendelet felbillent benneteket, mint a kavargó szél a hitvány porszemet! Ösmeretes az eset, nem szükséges részletesen újból elreczitráznunk. A Szent Gellérthegyre tzrvezett sikló engedély okiratán összekülönbö- eött a kormány és a törvényhatóság. A vita során a kereskedelmi miniszter igen bizarr módon megfogalmaztatott körrendeletében egyszerűen semmibe se vette a főváros törvény- hatóságának legszentebb autonom jogait s olyan „elvi kijelentéseket tett“ a mitől a leintett fővárosnak égnek meredt a hajaszála. „A fővárosnak sem törvény, sem szokás erejénél fogva nincsen joga, hogy a közúti vasútnak bevételeiből jövedelmet szerezzen.“ — Nem, ez a jog csak holmi miniszteri rendeletén vagy engedély okiraton alapulhat. Legfőbb ideje volt, hogy a főváros észre vegye magát végre. Rossz játék az a mit vele űznek. S az a legcsudálatosabb, hogy ezt a csúnya játékot birta türelemmel már jó ideje. Mert ez a mostani épen nem az első eset. Csakhogy talán a legrikitóbb, a legkiáltóbb. Egész szokás és gyakorlat már az, hogy a főváros jogát nyirbálni igyekeznek, csipkedik it is — ott is. — Láttuk a csete-patékata rendör-t séggel, majd egyik, majd másik miniszterrel. Végre is azonban meg van mindennek a maga határa. A türelem játéknak az a rendes vége, hog> a türelem fonala elszakad. A tanács még birta most is. Bosszankodott, méltatlankodott, de még tudott nyelni. A közgyűlés végre kitört. Ez a momentum az, a mely olyan erővel megragadt bennünket, hogy kötelességünknek látjuk megörökiteni. Felemelő érzés volt az, a csendes, békés munkához, sőt néha majdnem a nemtörődömséghez szokott testületet háborogni, tüzbe borulni látni, a megillető jogért, elvitat- hatlan igazságért. Ez a fellobbanás, a melylyel a talpára állt közgyűlés visszautasitotta a jogfosztó kísérletet és elégtételt követelt — biztositéka, emlékezetes kifejezője annak az erkölcsi erőnek és tökének, a mely a főváros autonom jogait meg fogja védeni mindenkor. Az erőtlen kisérletröl, mely a főváros elevenébe belevágott ugyan, — e fellobbanás fénye mellett láttuk csak meg igazán, minő gyámoltalan és csekély és ebben az állapotában — minő szánalmas. Nincs kétségünk benne, hogy a főváros meg kapja a maga elégtételét; óhajtjuk és várjuk mielőbb, — meg azt az időt, a mikor majd minden hatóságban meglesz annyi igaz jóindulat és komolyság, hogy hasonló esetek elő nem fordulhatnak.
