Magyar Székesfőváros, 1900 (3. évfolyam, 1-50. szám)
1900-01-22 / 4. szám
MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS Ajánló-levél Minthogy a „Magfyar Székesfőváros“ egyes számaiból arról győződtem meg, hogy e lap a főváros közigazgatási életével és általában a főváros községi ügyeivel tüzetesen és behatóan foglalkozik és így a közigazgatás ismertetése és a tárgyalás alatt álló kérdések megvilágítása körül úgy a nagy közönségre, mint a közigazgatásra nézve hasznos szolgálatokat van hivatva teljesíteni: a lapot az érdeklődök figyelmébe szivesen ajánlom. Budapest, 1899. évi május hó 31 én. Halmos s. k. polgármester. Hírek a városházáról. Olvasóinkhoz. A „Magyar székesfőváros“ harmadik évfolyamába lépett. Két esztendős pályafutása alatt szigorúan megmaradt kitűzött ezáljánál: érvényre jutatta a jogos kívánságokat és követeléseket, segítő kezet nyújtott a hatóság tévedései ellenében a közönségnek s egyetlen óhaja az volt, hogy szeretettel, igyekezettel, buzgalommal meghódítsa magának a közönség bizalmát. Most a harmadik esztendő kezdetén ismételjük azt a mit megindulásunk alkalmával hangoztattunk : Szerkesztőségünk mindig nyitva áll a nagyközönségnek. Bármely a főváros közigazgatási körébe vágó kérdezősködésre szivesen válaszolunk előfizetőinknek. Bármely ügyben szives örömest támogatjuk tanácscsal, felvilágosítással. Utána járunk a fővárosnál előfizetőink egyes ügyeinek. Sürgető szavunkkal, ha kell a nyomtatott betű erejével, odatörekszünk, hogy minden fővárosi polgár ügye gyors és méltányos elintézést nyerjen. Szerkesztői üzenetben — ha szükség élő szóval is — szivesen tudósítjuk eljárásunk eredményéről előfizetőinket, mert kitűzött czé- lunkat, hogy a főváros közigazgatását egy jobb irányba tereljük, hogy a polgárság érdekeit minden vonalon érvényre jutassuk, csakúgy érhetjük el, ha a közön ség figyelmével megtisztel s mi személyes tapaszlalal, utján győződünk meg minden egyes esetben az eljá rások hosszadalmasságáról és az elintézések czélsze- rütlenségeről. Nem fogja figyelmünket kikerülni semmi, ami a város életműködésében fontos. A közegészségügy, közélelmezés, városrendezés, a közgazdasági kérdések, telekszabályozások, vízügyek, a fogyasztási adók és a javadalmi dijak, a lakásbér, a házbér uzsora és szegényügy, ezek mindannyian szigora bírálatunk tárgyát fogják képezni s magától érthető, hogy minden ily kérdésben szives örömest állunk a közönség rendelkezésére is. A Magyar Székesfőváros pártatlan és szakszerű közleményeiben ; friss jól értesült híreiben ; kimerítő és pontos ismertetéseiben. Ez volt s maradt a mi programunk. Hisszük és bízunk benne, hogy ez alapelvek mellett lapunk továbbra is népszerű és szivesen látott lesz az olvasó közönség előtt, A szerkesztőség. Á Magyar Székesfőváros előfizetési ára : Egész évre 12 Kw. Fél évre 6 „ Köztisztviselőknek : Egész évre 8 Kor. Fél évre 4 „ A budai vigadó felavatása A budai vigadót e hó 23-án nagy ünnepséggel fogják felavatni. Az ünnepély előkészítésén budai hölgybizottság fáradozik. A pénzügyminiszter a hölgyek kérelmére megengedte, hogy a megnyitás napján nyilvános tombolát rendezhessenek, melyen különféle műtárgyakat sorsolnak ki. A tombolára 5000 darab egy koronás sorsjegyet bocsájtanak ki s a tiszta jövedelem a budai szegényeké lesz. A jótékony czélra való tekintettel a miniszter a lottó-dijat és nyeremény adót kivételesen elengedte, csupán azt kötötte ki, hogy a nyeremény tárgyak jegyzékét neki bemutassák és a sorsolást politikai biztos jelenlétében tartsák meg. A tanács a sorsolásra dr Szalay Nándor II. kér. helyettes elöljárót küldte ki biztosnak. A katonai kaszinó kéményei. A belvárosi katonai törzsépület tiszti kaszinó részének helyiségeire tegnap adta meg IV. kerületi elöljáróság a használati engedélyt. Kikötötte azonban, hogy a szárnyépület csak úgy használható, ha a kéményeket kéthetenként tisztittatják. A cs. és kir. katonai építő osztály a határozat ellen ma felszólamlást adott be a tanácshoz, melyben a feltétel törlését kéri. A kéményseprésre vonatkozó szabályrendelet ugyanis pontosan meghatározza a tisztogatás időpontját és körülményeit. Ezzel ellenkező kikötéseket a közigazgatási hatóság nem tehet s az ilyen kikötések érvényeseknek nem tekinthetők.