Magyar Székesfőváros, 1900 (3. évfolyam, 1-50. szám)
1900-01-01 / 1. szám
MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS 1900. január 1 A magyar ipar és a főváros. — Vízcsap szállítás. — Tűzkár ellen való biztosítás. — Országos mozgalom indult meg a magyar ipar felkarolása érdekében. De ezt a mozgalmat, mintha láttuk volna már. Évtizedenként különböző időszakokban el fogja az embereket a hazafiasság láza s akkor pártolnak mindent, a mi nemzeti, a mi magyar. Hosszú élete ennek a tünetnek nincs. Olyan, mint a betegség, a mely végig tör a szervezeten s csak nyomokat hagy maga után. Mi magunk is szót emeltünk a magyar ipar érdekében. De ugyanakkor sajnálattal konstatáltuk, azt is, hogy az iparpártolás tulhajtása — tisztelet a kivételeknek — tulajdonképp kizsarolása akar lenni a közönségnek. Mert s ez mai is meggyőződésünk, a jóravaló, szolid iparnak hazafias fölbuzdulásr?, mü érzelmekre nincs szüksége. Régóta utat tört magának a komoly ipar itthon és a külföldön is. Akárhány nagy jelentőségű jó nevű gyártmánya van már az országnak s ezek az iparcikkek nem a hazafias frázisok melegágyának hanem a komoly törekvő munkának a termékei. Az a nemes, jobb czélokra érdemes felbuzdulás, a mely a magyar ipar érdekében ma újra lándsát tör, egyrészt megtéveszti a nagyközönséget, másrészt az elismert, igazán magyar iparnak veszedelmes konkurrencziát csinál, mert ezt a nemes fölbuzdulást éppen a magyar ipar kárán csupán az élelmesség fogja kihasználni tudni. Minden alkalommal könnyen nfgg\cződhf tik arról hogy a magyar ipar pártolása egyszerű üzleti reklám, a mely nek czégére alatt a legtöbb esetben rossz portékát akarnak a közönségre drága pénzért sózni. Sőt azt is gyakran tapasztaljuk, hogy a magyar ipar czimét leginkább azok szeretik hasz nálni. a kik teljesen távol állanak a magyar ipartól. S a czi- met magát csupán azért használják, mert biztosra veszik, hogy hamis czégér alatt könnyen túladhatnak olyan árukon is, amelyeknek különben vevőközönséget egyáltalán rém tudnak szerezni. Ezt az esetet legutóbb a főváros üzleti dolgainál látjuk. A főváros a vízvezetékhez 15000 frt ára vízcsapot akart beszerezni. Háiom czég is tett ajánlatot: Kelsen, aki nyíltan bevallotta, hogy ő idegen; a Schlik-gyár, továbbá a Teudloff részvénytársaság. A szállítást a Kelsen czég nyerte el, mert körülbelül 20 25 százalékkal volt olcsóbb — versenyző társaméi. Érdekes, hogy a versenynél Teudloff r.-t. őszintén meg- megmcndta, hogy csak a kisebb anyagokat tudja Budapesten gyártani, a nagyobb csöveket már külföldről hozatja — a főtelepéről s csak annyiban magyar gyár, hogy az igazgatésági elnök Morzsányi Károly törv. bizottsági tag. Hasonló volt az eljárás a tűzkár biztositó intézeteknél, a melyek szintén a magyar firma alatt indították meg a versenyt s csak az utolsó perczben sült ki, hogy a körülbelül 160 százalékkal drágább „Magyar“ czégek ép oly_kevéssé, magyarok mint sokkal olcsóbb versenytársaik. A magyar ipar czim a fővárosnak eddig is sok ezrébe került és félő, hogy ezentúl, ha sokáig tart még ez a nagy felbuzdulás, nem csak sok pénzébe kerül a városnak a frázjs pártolás, hanem nagy anyagi kárai is lesznek Legyen óvatos a tanács a magyar iparral szemben s csupán csak azt fogadja el magyarnak, a melyik igazán magyar, anélkül, hogy azért a czimért meg akarná zsarolni a fogyasztó közönséget. Tradicziók. Minden szükebb emberi csoportosultok ma is — ha nem is jogilag — de társadalmilag valóságos kasztot képeznek; azzá teszi őket az úgynevezett Iradiczió, a hagyományos szellem. Hogy ez sokszor káros, nevetséges és helytelen, erről most nem akarok szólni. De tény, hogy meg van s ha valaki újonnan kerül egy ilyen csoportozatba, mondjuk : testületbe, azt körül fogja ez a szellem, apránként megőröl benne minden eredetiséget s hosszú, de biztos munkával a „homonovus“-ból csinál szürke egziszten- cziát — széklábat faragó átlagembert. Nagyon kevesen vannak, a kik ez alól magukat emanczipálni tudják, kikben az En keményebb, mint a iradiczió súlya. Ezek aztán két csoportra oszlanak. Az egyik — s ez a legkeményebb — nemcsak nem akkczeptálja azt a bizonyos hagyományos szellemet, de bírókra kel vele — aminek vége rendesen az, hogy véresre veri fejét a bürokráczia mestergerendájáhan — s megy büszke fővel, könnyű szívvel rögösebb, de szebb utón az ideál után. A másik csoport nem hagyja magát lenyűgözni a szürke tradicziók által, de nem is megy neki, szépen félre áll s időnként mégis fel-fel üdíti a hagyományok poshadó vizét. Az ilyenek a hivatali vagy más testületek leghasznosabb tagjai. S minden testületnek, mely egész séges és mely józan tradicziókkal bir, ez az önfentar tás által is sugallt kötelessége, hogy ezeknek minél megfelelőbb érvényesítését előmozdítsa. A főváros tisztviselői karának is megvannak a maga jeles, érdemes és hasznos tagjai, kik ezen utóbb említett kategóriába tartoznak, jls ezeknek valósággal mesterséges elpusztításában tűnik fel igazán a főváros tiszti testületében élő tradiczióknak helytelensége. Nem nevelnek fiatal erőket, hanem a legkörmönfontabb módon a jó anyagot is tönkre teszik. Ha valakit találnak, a kit a fentebb felállított kategóriákba be lehet sorolni, azt pártolják, viszik előre, megbízzák fontos dolgokkal s mikor már bizonyos „jó hire“ van, akkor a nyakába akasztanak minden fontos dolgot, a legkülönfélébb és egymással semmi összefüggésben nem lévő ügyeket, nem tekintve az egyéni munkaképesség határaira és az idő korlátolt voltára. Mert ebből a felfedezőkre is, a kik a felfedezett munkaerőt lelketlenül kizsákmányolni tudják, nem csekély előny háramlik, ügy tesznek, mint a bérlő a földjeivel: kiszipolyozza minden erejét, nem törődve azzal — hogy mi lesz azután. És ezt a rabló gazdaságot látjuk mindenütt: a fogalmazási szakban, a szakhivatalokban: a mérnökök közt és a számvevőségnél, erős következetes pusztilással működni. Amiből két súlyos helytelenség következik : a város tudása egy-agy elmében összpontosul; ha az illető akadályozva van, vagy netán baj éri: a város nagy közigazgatásának gépezete meg áll s ahol eddig akadály nélkül haladt: most zökkenő döczögés közt czam- mog. A másik és talán még ennél is súlyosabb következménye, hogy az illetőket folyton fokozottabj felületességre szoktatják, aztán, ha az illet© alapjában véve reális ember, akkor egy-egy felületességi hibája
