Magyar Székesfőváros, 1900 (3. évfolyam, 1-50. szám)
1900-04-02 / 14. szám
MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS A Vérmező tulajdonosa. Kié a Vérmező, a fővárosé, vagy a katonai kincstáré ? A budaiak egy része szeretné, ha a nagy- kiterjedésű rét a fővárosé volna. Földarabolnák rögtön s igyekeznének beépíteni. Hisz kicsi hijja, hogy a várost a Vérmező megvásárlásába be nem ugratták. Sürgették a megszerzését, mert a poros fészek útját állja a kerület fejlődésének. A katonasággal alkudozott is a város, de a túlhajtott követelések elől meghátrált. Szerencséjére. Most ugyanis kisül még, hogy a Vérmező a fővárosé. A főváros levélórának adatai szerint I. Lipót alatt 1690 körül a császári és királyi kamara Buda város környékét a városnak adományozta azzal a fel tétellel, hogy a város kötelessége lesz e terület rend- bentartásáról, a rajta keresztülvezető utak fentartá- sáról gondoskodni. Valószínű, hogy ebben a területben benfoglaltatott a Vérmező is. A császári és királyi kamara akkor hivatalosan át is adta a városnak az említett területet, az átadásról jegyzőkönyvek készültek, melyeket az országos levéltárban őriznek. Ha ezekből kitűnik, hogy a Vérmezőt Buda városa I. Lipót alatt tényleg megkapta, akkor a város a Vérmezőt a katonai kincstártól visz- szaveheti, természetesen előbb gondoskodnia kell a törvény értelmében arról, hogy a katonaság megfelelő uj gyakorlótérhez jusson. Persze a kérdés nincs teljesen rendben. A levéltár más adatai szerjnt, 1812-ben a város tárgyalásokat kezdett az akkori helytartótanácscsal a Vérmező területének átengedése ügyében. Lehet, hogy abban az időben Buda város vezetőinek nem volt tudomásuk I. Lipót adományleveléről, de lehet, hogy a Vérmező területe nem foglaltatott abban a nagy darab földben, melyet 1. Lipót Budának adományozott. Ettől függ, hogy a Vérmező kinek a tulajdona, úgy ahogy katonai körökben állítják és hiszik. Mindenesetre jó szerencse, hogy a főváros nem vette meg a Vérmezőt. Végre is a fővárost is érheti olyan baleset, a mely ezt a tekintélyes vagyont érő területet majdnem ingyen juttatja birtokába. Csak azután — ha igazán hozzá jut — ne siessen a feldarabolással — akárhogy sürgetik is a jó Krisztinavárosiak. 1900. április 2. Dj gépész állás. A VIII. kér. elöljáróság központi fűtőkészülékének kezeléséhez külön gépész szükséges. A tanács elhatározta, hogy az elöljáróságnál e czélból uj gépész-állást szervez. — A gépészt nyáron egyéb fővárosi javitási és más szakmájabeli munkával fogják ellátni, télen pedig a józsefvárosi elöljáróság központi ütőkészülékét fogja kezelni. Áthelyezett villamos vasúti várócsarnok. A városi villamos vasut-társaság Baross-utczai vonalán az utóbbi időben, a mióta a kettős sínpár egészen a Szent- királyi-utczáig elkészült, — sok kellemetlenséget okozott az utasoknak, hogy a József-körut keresztezésénél a megállóhely nem az utczasarkon, hanem a dohánygyár előtt volt. A dohánygyár előtti megállóhelyre a régi kitérők miatt volt szükség. A társaság a főváros engedelmével a megállóhelyet a várócsarnokkal együtt áthelyezte a Józsebkörut és Baross-utcza sarkára. Csodabogarak. 1. Veszedelmes veteményes jelentés. Az I. kerületi elöljáróság véleményes jelentést tett a Gellérthegy veszedelmes szikláiról, a melyek, mióta a tövükben levő házakat lebontották, a járókelőket agyonzuzással fenyegetik. Ezt mondja a jelentés, egyúttal hallgatagon konstatálván, hogy amig a házak nem voltak lebontva, hanem teljes épségükben ott álltak a hegy tövében, addig a sziklák m m voltak veszedelmesek a járókelőkre. És pedig egyszerűen azért nem, mivel, ha akkor leszakadt egyik-másik szikla, mm is eshetett a járókelők közé, kénytelen volt megelégedni azzal, hogy a házak udvarán ebédelő családot lapítsa ag^on. Ez pedig tisztán családi ügy s minthogy az elöljáróságnak családi ügyekbe nincs beavatkozása, következésképp az örökké leszakadó félben levő sziklákról is csak most ismeri el, hogy veszedelmesek, mikor, fájdalom, nem a ház udvarán ebédlő családokat, hanem — a házak helyén utcza lévén — járókelőket lapíthatnak agyon. Kár, hogy lebontották azokat a házakat, mert akkor a sziklák még ma sem fenyegetnék a járókelőket s ugylehet, idővel maguk is elvégezték volna a házelbontást. Akkor aztán ház se volna lent és szikla sem volna fönt. 2. Md szól a kavics? A vízvezetéki igazgatóság múlt évi jelentésében többek közt ez a passzus foglaltatik : „A kavics ellenállási képességére élénk világot vet a következő képlet : X + Z—£ + (n—f+l3) -g + cd^k Nem az a kérdés azonban, hogy milyen ez a képlet, hanem az, hogy mit szól a kavics a képlethez! Vájjon az d szája ize szerint van-e ez a képlet ?« A vízvezetéki igazgatóságnak teljesen igaza van, mikor a kérdést ebbe a világításba helyezi, mert elvitázhatat- lan, hogy itt a kavics magatartása a döntő. Ba ő neki nem tetszik a képlet, lett légyen az bármily daliás, gazdag és előkelő, akkor a kavics egyszerűen ellenáll és inkább holta napjáig megmarad hajadonnak, semhogy olyannak nyújtsa a kezét, a kit nem szeret Ha pedig tetszik neki, vagy mint jl jelentes szellemesen megjegyzi: az ő szája ize szerint van a képlet, akkor még ha talán maga a képlet nem volna is a legmegbízhatóbb, a kavics szive sugalatát követve, nem áll ellent, hanem először lesüti a szemét és elpirul, aztán pedig a nyakába ugrik a képletnek, és ezt súgja a fülébe : — Képlet édes, beszéljen a mamával. Esküvő után bizonyos időre pedig majd ezt suttogja szemérmesen a képlet fülébe : — Képletkém, egy kis kavics ......... Is métlem tehát, az a fontos, hogy mit szól a kavics a képlethez. Semmi más.
