Magyar Székesfőváros, 1900 (3. évfolyam, 1-50. szám)
1900-03-19 / 12. szám
12 a haló porát is, azonnal fiakkert hozatott, engem betesséköltek a finom hintóba, mellém beugrott egy csinos rendőr ur, aztán mint a szélvész, mentünk a városházára. Ott csak úgy ugrált mindenki a gyorsaságtól. Nosza fölvételi jegyet a szegényházba, mert hogy kolduláson kapatott. Bezzeg nem kérdezte senki, van-e hely, nincs-e, muszáj lenni, mondta egy méltóságosan haragos ur. Úgy ment, mint a parancsolat, egy, kettő, megvolt az egész dolog, azután meg újra beültettek a finom hintóba s a két tüzes paripa úgy odaröpitett a szegényházba, mintha csak álom lett volna ez az egész dolog. Csak éppen annyi időm volt hogy elmondjam a rendőr urnák, hogy hiszen folyamodtam én a szegényházba, csakhogy nem vettek fel. — Mert nem tudta kend öregem' a módját. A sok irka- firka semmit sem ér. Tapéntat kell és eréll, amollan rendőri, aztán mingyár ott van kend. Mert, hogy úgy is van könyörgöm, hogy a kit kóduláson érnek, azt rögtön föl kell venni, a ki pedig béfolyamodik, annak várnia kell sokáig, mig hely van, akkor azonban kézbesíteni nem lehet neki az örömhírt, mert hogy nincsen állandó, vagy bejelentett lakása. A ki megtalálja e nehány soraimat, tegye közzé, a szegénység érdekében. Szerencsés Oerzsony, sz. h. áponcz. * Ha jól méltóztattak azt a néhány sort elolvasni, egyúttal tiszta képet alkothatnak olvasóink a szegényügy mai kezeléséről. Hát az a szabályrendelettervezet, amely most látott napvilágot, ezt a rendszert akarja törvénybe iktatni. Emiatt nem foglalkozunk magával a tervezettel. A megbízhatatlan automobil. Tisztelt szerkesztő úr! Mély megilletüdéssel olvasom a lapokban, hogy egy vállalkozó több automobil bérkocsi és omnibusz járatására kért engedélyt, hanem a főkapitány, akinek a tanács az ügyet véleményezés végett kiadta, nem járult hozzá az autonomobil bérkocsik engedélyezéséhez. És ezt a hozzá nem járulást a főkapitányság, igen helyesen azzal okolja meg, hogy a benzinmotoros, vagy egyéb hajtóerővel működő automobil járómüvek csak magánhasználatra, luxus-járóművek gyanánt, sport-czé- lokra, vagy kísérletekre alkalmasak és használhatók, de bérkocsiknak nem. Nem pedig azért, mert az automobil-kocsik nehézkesek, nagy súlyúak és zajt okozók, s mind a külföldön, mind pedig a fővárosban szerzett tapasztalatok azt igazolják, hogy az automobilon való közlekedés sem biztossági, sem kényelem szempontjából nem, ajánlatos, mivel ezek a járómüvek, hasznavehetőség és megbizhatóság tekintetében még nincsenek ktllöleq kipróbálva. (!) T. szerkesztő ur ! Eleinlén ugyan nem akartam elfogadni a főkapitányság fönt idézett érvelését, de csakhamar önként rájöttem, hogy igen is az én okoskodásom a gyarló, s a főkapitányé a helyes. S ha t. szerkesztő ur netalán kételkednék ebben az álli- tásomb.n, engedje meg, hogy a következő dolgokra hivatkozzam : Budapest szárazföldi közlekedése — a magánfogatokat 1900. márczius 19. nem számítva — ez idő szerint: fiakkeren, konflison, omnibuszon, gőzvasuton, földalatti villamoson, városi közúti villamoson és mentőkocsin történik. A mentőkocsit azért kell okvetetlenül a közlekedési eszközök közé soroznom, mert mint az ember gyalog indul el pl. hazulról és bérkocsin, omnibuszon vagy vonaton folytatja az útját a városban, épp úgy, egy oly igazi világvárosban, mint Budapest, senki sem tudhatja előre, hogyha gyalog indul is el hazulról, végezetül nem a mentők fogják-e haza vagy a kórházba kocsiztafni 2 Szép fővárosunknak ugyanis ma már, Istennek hála, annyira kifejlődött kocsiforgalma van, hogy úgyszólván lépten- nyomon elgázol valakit vagy egy bérkocsi, vagy a viczinális, vagy pedig — s ezt díszhelyen kellett voln i említenem — valamely villamos. Tudom én jól, tisztelt szerkesztő úr, hogy ez a rémitő sok elgázolás nem az illető közlekedési vállalat igazgatóságának a lelkiösmeretlensége, vagy a személyzet ügyetlensége miatt, véletlenül történik; vén budapesti róka vagyok én már, kérem, s hitet mernék rá tenni, hogy azért gázolják el nyakra-főre a gyalogjáró embereket, mert a kamarilla kiadta a jelszót, hogy a polgárokat le kell szoktatni a gyalogjárásról; ha máskép nem, hát agyongázoltatással. És ime, t. szerkesztő úr, itt van a főkapitány automobil-okoskodásának a fényoldala. Ő tudniillik, nagyon helyesen, úgy okoskodik, hogy pl. a villamosok felől már nyugodtan alhatik, azok lelkiösmeretesen elgázolják a maguk heti öt-hat emberét, — de hogyan bízzék meg majd az uj automobil bérkocsikban és omnibuszokban, amelyek — mint maga is megjegyzi — ebből a szempontból még nincsenek kellőleg kipróbálva?! Hosszú tanulmányozás, oktatás, sőt talán bérlevonás is kell ám, kérem ahhoz, hogy az a kocsivezető tűhegye magát a gyáva közfelfogáson és amikor rá kerül a sor, hidegvérrel belegázoljon a publikumba. S ezenkívül is, a kocsivezető helyzete sokkal hátrányosabb, mint az elgázo- landóké, mert az a szegény vezető csupán a vonal sínpárján roboghat a maga kocsijával, mig a gézengúz járókelő tetszés szerint futkoshat ide-oda az utczán, s a vágányról igen köny- nyen kimenekülhet az utczának olyan részeire, ahova nem lévén vágány — a villamo kocsi már nem üldözheti. Nehéz helyzet ez, kérem! S most már esnék meg az a blamage, hogy pl. megadnák az automobil-járómüveknek a közlekedési engedélyt és utólag kiderülne, hogy senkit sem, vagy aránylag sokkal kevesebb embert gázolnának el, mint pl. a megbízható és kipróbált villamosmotorok. Hisz a T. Házban rögtön interpellálnának, s a főkapitányt előreláthatólag fölfüggesztenék az állásától ! Már ezt csakugyan nem volna érdemes megkoczkáztatni egy olyan járóművért, amely mint az automobil is, a főkapitány megokolása szerint nagy súlyú és zajt. okozó; holott ezzel szemben ott van a pehelykönnyüségü omnibusz és villamos- kocsi, amely egyszerű csöngetéssel még sokkal nagyobb lármát tud csapni, mint a legzajosabb automobil. Mert tudni kell, hogy a villamosok, felsőbb rendeletre, akkor szakadatlanul csöngetnek, mikor nincs senki az utjokban, de mély csöndben suhannak tova, mikor valakit el kell gázolni; és tudni való az is, hogy nem minden automobil reklám-kocsi, s már láttam olyan MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS
