Magyar Székesfőváros, 1899 (2. évfolyam, 1-48. szám)

1899-02-13 / 7. szám

1899. február 13. —-. 9 - = MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS Ha ilyen portentum, mint Steiger úr ő nagysága, ki mint az első hazai kiérdemült igazgatója fényesen bebizonyí­totta, hogy boldogult Piufsicsot oly kitünően ellenőriztette, hogy akár az egész hazait, mindenestől eleszkamotálhatta volna, indítványt tesz. már azt kérem szépen, el kell fogadni. Tehát elfogadták és már-már több volt mint bizonyos, hogy az adófőpénztáros és az ellenőr megyen penzióba. A dolgot ugyanis takarékossági szempontból úgy kon- templálták, hogy a tiz kerületben befolyó állami és községi adót ezentúl ne az adópénztár, hanem a központi pénztár vegye számon. Most utólagosan kisült, hogy a központi pénztár ezt a munkát csak úgy teljesítheti, ha kebelében egy új gyűjtő- pénztárt szerveznek. Vagyis, ha csupa takarékosságból, csöbör­ből vödörbe buknak. Kénytelenek tehát a jeles indítványt, melyhez, miután Steiger tette, hozzá kellett járulni — visszaszívni. A szervező-bizottság szervezőképességét ez a tény ugyan kissé kompromittálja, de ez nem baj. A bizottság prestigéjéből már több is veszett Mohácsnál. * Bizottságról és okos dologról lévén szó, eszmetársulásnál fogva meg kell itt örökítenünk az u. n. sétatéri bizottság (fájdalom lucus a non lucendo) legutóbbi határozatát, melylyel kimondotta, hogy a városligetbe vezető út hires gesztenyefa­sorából a szélső fasort ki kell pusztítani. Évek előtt sikerült nekik ezt a fasort megritkítani. Most azonban már itt az ideje, hogy az egész fasor életére törjenek. Valóban nem tudjuk, hogy ezzel a burger-rendészettel ma-holnap nem jutunk-e el oda, hogy élőfát a székesfőváros területén majd csak festve láthatunk. Attól fél-e ez a tiszteletreméltó burgerszövetkezet, hogy a fák az égbe találnak nőni, vagy, hogy a fákat pusztító vandalizmus a városligetben még nem művelt elég csodát ? Tény az, hogy sub titulo világosság és levegőhiány kifogják a hires gesztenyefák egy-egy sorát vágni. Kiváncsiak vagyunk, mikor kerül az üdülőerdőül megvett budakeszi erdőre a sor. Nem sok ugyan a pusztítani való ott sem, de azért a sétatéri bizottságnak még mindég akadhat egy kis tennivalója. Fákat pusztítóink örömére föl kell még említenünk, hogy a városligeti tó mellett lévő néhány platán törzsének felső­részét a múlt őszszel már lefürészelték. Talán most tavaszszal lefürészelik az alsó törzset is és ezzel a platán-wirthschaftnak vége. * Nem szoktunk, személyi ügyekkel foglalkozni. De mikor bárkin nagy méltatlanság esik (nem Feld Zsigmond úr subventionálását értjükj a sajtónak kötelessége erre a méltatlanságra rámutatni és ahhoz járulni, hogy ha lehet — pedig lehet — hát segítsenek rajta. A tűzoltóság fizetését nagysokára rendezték. Nem valami fényesen, de hát mégis javítottak a fizetéseken. A köztűzoltó évi 80 írt, csővezető 120 frt, az őrparancs­nok 150 frt, az első segédtiszt 200 frt, a tűzfelügyelő 200 írttal több fizetést kaptak. Csak a második segédtiszt fizetését meg hagyták a régiben, úgy, hogy e tisztesség viselője most tizennégy év elmúltával ép annyi fizetést húz, mint az a 20 éves fiatal ember, a kit nemrég a harmadik segédtiszti állásra megválasz­tottak. Hol van itt az osztó igazság, a méltányosság, az an- ciennitás figyelembevétele ? Tizennégy esztendei szolgálat a mi tűzoltás intézményünk keretében fölér 28 más szolgálatban eltöltött évvel. Miben áll tehát az arány, ha valaki becsületesen meg­szolgált 14 esztendeig, csak akkora javadalmazásban részesítik, mint azt a fiatal embert, a ki három hét óta szolgálja a tűzoltó-intézményt. Vagy megfordítva, mi ratio van abban, hogy a tűzoltósághoz ma került harmadik segédtiszt akkora fizetést élvez, mint a második segédtiszt a ki tizennégy év alatt azt a szolgálatot is teljesítette, a mit most a harmadik segédtiszt végez ? Mivel van tehát a 14 évi gyakorlat, az ezen idő alatt szerzett elméleti tudás ethikai értéke elismerve? * A városi adóhivatalok egyike kérdést intézett a tanácshoz, vájjon tekintettel a jelenlegi törvényen kívüli állapotra február 16-kától kezdve szedhető-e az adó után késedelmi kamat? A tanács azzal vélte ezt a csomót megoldani, hogy február 16-kára már legális kormányzat lesz. És ha nem lesz ? * Nem tudjuk takarékosságból, vagy a szállító lelkiismeret­lensége miatt-e, de ma a székesfőváros hivatalaiban a hatá­rozatok kiadására olyan förtelmesen hitvány papirt használnak, mely rövid idő alatt rongygyá foszlik. Erre a rongy papírra azután géppel írnak. Még pedig olyankép, hogy a betűk a festék halványséga miatt leljesen olvashatlanok. Ilyen slendriánt még sem volna szabad tűrni. Minden hatósági kiadványnak fökelléke, hogy tartós papírra, olvashatóan legyen megírva, akár kézzel, akár géppel. Sajnos, hogy erre ma már a minisztériumok sem ügyelnek. A bírósági kiadványok pedig igazán minősíthetlen pongyolaságnak. Hiszen igaz, hogy boldog volna az emberiség, ha semmi­féle hivatalos irattal nem bolygatnák, de mert ez lehetetlen, hát adják ki a hivatalos kiadványokat legalább olyan minőségben, hogy a hatóság tekintélyének és a közhasználatnak megfelel­jenek. Egy csomó emberbaráti reform. A székesfővárosi közigazgatás keretei évről-évre tágulnak, a szükségletek pedig rohamosan emelkednek. Kivált az elöljáróságok és választmányaiknak min­den téren szűk kezd lenni Macedónia. Alig hogy az egyik a közsegélyben részesülők 5 írtját

Next

/
Oldalképek
Tartalom