Magyar Székesfőváros, 1899 (2. évfolyam, 1-48. szám)
1899-02-06 / 6. szám
4 MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS 1899. február 6. tér szabályozását űnancziális okokból ellenezné. Ez a föltevés valótlan. A közmunkatanács, a mely már novemberben tudott a tervről és már akkor ismerte az akadályát, pusztán biperlojalitásból foglalta el azt az álláspontot, a melyet Lobkovitz herczeg vallott a magáénak. A törvényhatóság energikus, lelkes és hazafias elhatározása kétségkívül eredményes lesz. Attól nem kell tartania, hogy a szabályozás költségeit egyedül kell viselnie. S ha igen, még akkor is meghozhatja azt az áldozatot: a királyné emlékének, a melyet határtalan kegyelettel övez az egész nemzet. Iparfejlesztés és védelem. Évszázadok óta fojtogatja iparunkat Bécs. Hű segítői e bennünket gazdaságilag sorvasztó munkában az osztrák tartományok. Textilipari czikkeik, bútoriparuk termékeivel ma is elárasztják Magyarországot. Amulva hallottuk a magyar iparegyesület szaktanácskozásaiban, milyen rengeteg azon ipartermékek száma, melyekért kifelé vándorol a sok millió osztrák szomszédaink feneketlen zsebébe. Provin- cziális alárendeltségünk ezen a téren ma sem sokkal külömb, mint az első iparvédő egyesület megalkotásakor. Szalmaláng volt a kezdete politikai helyzetünk nyomorúsága, a kiegyezést követő kormányok gondatlansága, iparunk fejlesztése iránti érzék hiánya a bilincs, melyet máig sem bírtunk széttörni. Gyáraink és gépiparunk ugyan lendülni kezd, de fényűző, a ruházati ipar ezer féle termékeiért ma is Ausztriának adózunk. Kisiparunk hanyatlóban, eltelve panaszszal a tisztességtelen verseny, a lanyha forgalom, a terhes megadóztatás, szóval a nehéz idők iránt. Házi- iparunk is csak teng-leng. Egyre próbálják életre galvanizálni, de a siker ezen a vonalon is csak időleges, szórványos eredményeket mutat. Reméljük, hogy iparunkra valahára talán majd csak beköszönt a jobb idő. Hiszen országos ipartanácsunk, iparegyesületünkben annyi kegyelmes és nagyságos úr foglalkozik iparunk fölvirágoztatásával, hogy elvégre közgazdaságunk e mostoha gyermekéből is csak kinevelik a prédikácziós halottat. Kereskedelmi miniszterünk legújabb iparprogramja — ha ugyan módjában lesz azt kifejteni — sok jóval biztat, bár az a legnagyobb hiánya, hogy ép arról hallgat, a miről legtöbbet kellene mondania : a munkások élelmét, tehát magát a munkát és így a termelési költségeket megdrágító horribilis fogyasztási adók leszállításáról, és olyan védővámbeli intézkedésekről, melyek iparainkat a külföldi versenynyel szemben legalább a belfogyasztás területén védelmeznék. A kisipar rendszeres fölkarolása, minden iparág helyzetének iparstatisztika alapján való alapos és részletes fölismerése és gyakorlati irányú fejlesztése; az ipari termelés két legfontosabb tényezőjének, a vas és szén kérdésének a kartelekkel kapcsolatos megoldása az iparnak nyújtandó állami kedvezmények ; a hazai gyárak számára nevelendő magyar műszaki kar és munkástörzs képzésének kérdése; az építő iparszabályozása, az ipartörvény revíziója; kereskedelmi és iparkamarák reformálása ; a mnnkásvédelem baleset-, rokkant- és aggkor biztosítás; a gyermekek és nők munkájának szabályozása ; a munkások jólétét előmozdító intézmények életre- hivása, a miniszter által adott iparprogramot az ipar- fejlesztés és iparvédelem tekintetében a szocziál-politika helyes irányú és valóban mélyreható akcziójává minősítik. Ha ezt a széles alapokra fektetett programmot még az iparoktatás és továbbképzés fontos kérdésének kivánatos megoldásával megtoldjuk és hozzávetjük még a munkásvédelem alfáját képező közegészségügyi reformokat, a szocziális haladás és társadalmi javulás olyan fölséges perspektívája nyílik meg előttünk, melynek megvalósítása százezrek óhajtásával találkozik. Maga a tény, hogy a kereskedelmi minisztériumban tisztán kezdenek látni és az ipar mezején homloktérbe vonuló állami kezdeményezés szocziális természetű föladatait fölismerték, nagy, igen nagy nyereségnek mondható. Ez a szerencsés irányú kezdet azzal biztat, hogy a szocziális reformoknak a törvényhozás termében folytatásuk és betetőzésük is lészen. A mire pedig égető szükségünk van, mert ezen a téren jóformán csak mulasztásokkal találkozunk. Önként következik, hogy ezen kezdeményezések csak úgy verhetnek gyökeret, ha iparosaink is hozzálátnak a komoly és czéltudatos haladás nagy munkájához. Ipart csak arravaló, művelt és szakképzett iparosok teremthetnek és fejleszthetnek. A bürokráczia, mindenhatósága mellett is, erre képtelen. Az állam sok mindent kezdeményezhet, fönn is tarthat, de életet, lelket csak a társadalom lehelhet bele Ez áll, még pedig lefokozottabb mértékben az iparra. Ennek fejlesztéséhez, egyéb exigencziákon kívül, tudás, kitartás, versenyképesség kell. Mindennek megszerzése a legkomolyabb ambiczió, munkakedv és szoli- ditástól függ. Ebben rejlik az iparfejlesztés ethikai ereje. A biztosíték arra nézve, hogy az ipar az állam és a törvényhozás támogatása mellett a nagy társadalom támogatására is, mint eletképességének legnagyobb tényezőjére, számíthasson. Őszintén kívánjuk, hogy iparosaink ezzel az alapföltétellel tisztában legyenek. * És ha már ráléptünk az iparfejlesztés és iparvédelem terére, konstatálnunk kell, hogy speczialiter a magyar vasipar védelme érdekében a székesfőváros hatósága is készül egy lépést tenni, még pedig kivételesen — előre.
