Magyar Székesfőváros, 1899 (2. évfolyam, 1-48. szám)
1899-02-06 / 6. szám
1899. február 6. MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS Történt, hogy a Rákóczy-téri vásárcsarnok vasszerkezetét a székesfőváros, 9500 frt költséggel egy külföldi gyárnál volt kénytelen megrendelni, mert a 96-ban folyamatban volt nagymérvű építkezések miatt a hazai ipartelepek erre idejében nem vállalkozhattak. A közgyűlés és a belügyminiszter ezen intézkedést ugyan jóváhagyta, de ezen alkalomból fölhívta a hatóságot, dolgoztasson ki szabályzatot az iránt, mi módon biztosíttassák a hazai iparvállalatok elsőbbsége a külföldiek fölött. Az erre utasított mérnöki hivatal a szabályzatot elkészítette és ebben azt javasolja, hogy a hazai ipar- vállalatnak elsőbbség adassák ugyan minden körülmények között, azonban vétessék tekintetbe a külföldi ipar- vállalat ajánlata is, minden olyan esetben, midőn olyan szabadalom alkalmazásáról van szó, mely a külföldi iparvállalat kizárólagos tulajdona, és a hazai vállalatok azt megvenni és alkalmazni vagy nem tudják, vagy nem akarják. Midőn a hazai ipartelepek megrendelésekkel any- nyira túl vannak terhelve, hogy a munkát csak túlmagas áron lehetne elkészíttetni, vagy midőn egymással kar- telibe lépnek. Ha azonban a külföldi és a hazai iparvállalat árai között a különbözet nem nagy, akkor hivassák föl mindenek előtt a hazai iparvállalat, vájjon nem hajlandó-e a munkát a külföldi ipartelep által fölajánlott olcsóbb áron teljesíteni. Ez helyes javaslat. Kár hogy nem követte a tanács ezt az elvet már az orgonák megrendelésekor. Budapesten, Pécsett is jeles magyar orgona-épitőink vannak, azért mégis külföldről hozattak orgonát. Ez pedig nem volt helyes. Út a polgármesterekhez. Több oldalról támasztott panasz alapján Halmos polgármester úr figyelmébe ajánljuk az alábbi közleményt, a melynek valóságáról igen könnyen meggyőződhetik : A polgármester urakat és a tanácsos urak egy részét huszárok őrzik. A huszárok tulajdonképeni hivatása a bejelentés, ajtónyitás, néha (megfelelő borravaló reményében) a felső ruhák le- és feladása. A hivatalfőket azonban nagyon vegyesen keresik a különböző rang és társadalombeli polgárok, polgárnők, köztük igen nagy számmal a segélytkérő szegények is. Az alkalmatlan látogatók távoltartását igen helytelenül a hivatalfők a huszárokra bízták, nem gondolván arra, hogy ezeknek egy része, abba a mániába esik, hogy ők képviselik azt az urat, a kit X. vagy Y. keres. Tagadhatatlan, hogy egy jól megtermett alak erélyes föllépése következtében a tisztelt hivatalfők igen sok kellemetlen látogatótól menekülnek. De az is tagadhatatlan, hogy a főváros vezető urairól igen vegyes fogalmat alkot magának az az idegen, a kit egyik-másik huszár kurtán-furcsán eligazít. Az adminisztráczió hatalmas személyzetéből, azt hiszsziik, kitelnék 2—3 fölösleges, intelligens úri ember, a kit a polgármesterek — akármilyen formában avégből tartanának maguk mellett, hogy a felekkel való érintkezést közvetítsék. Ezek az urak, a kiknek állandóan íróasztaluk mellett kellene foglalatoskodni, fel lennének mentve minden más szolgálat alól és kizárólag a felekkel bajlódnának. Ők végeznék a látogatók kikérdezését és a bejelentéseket, A huszárok pedig eredeti hivatásukhoz: az ajtónyitogatáshoz terelődnének vissza. Ezt az újítást a főváros polgársága megérdemli, meg is követelheti Végre is a hivatalvezetők tisztán a lakosság érdekében ülnek helyükön s nincsenek feljogosítva arra, hogy bárkit is, a ki a maga szolgáltatásával részese a községnek, egy többé-kevésbbé bárdolatlan szolga útján utasítsanak el maguktól. A kegyelmes és méltóságos állami tisztviselőknél uralkodó rendet melegen ajánljuk a főváros vezető urainak figyelmébe. K. R. A tanítók fizetése. A nemzet napszámosai, a hogyan a néptanítók magukat nevezik, Budapesten meglehetnek elégedve a főváros bőkezűségével. Nem lehet okuk a panaszra, mert az egész országban sehol úgy nem fizetik a tanítót, mint Budapesten Hát ez természetes, mondják a nemzet napszámosai, egy kis falu csak nem fizethet annyit, mint Budapest. De nem fizeti úgy tanítóit az állam sem, a mely pedig kisebb pénzügyi bajokkal küzd, mint a főváros. Ez az oka, hogy a vidéki tanítók akár állami, akár községi szolgálatban állanak: Budapestre törekednek. A legtöbb vidéki tanítónak legnagyobb ambicziója, hogy a főváros iskolájába kerüljön. De nem akarom fölpanaszolni a tanítóknak a fizetésüket, nem kutatom most, hogy milyen arányban van a tanítók kvalifikácziója, munkája és felelőssége a fizetésével. Nem az összeget akarom megbolygatni, hanem a rendszert. A jogügyi bizottságnak e héten tartott ülésén hallgattam meg néhány tanító kérelmének a tárgyalását. A kiváló jogtudósok tárgyaltak és határoztak. Határozatukkal azonban maguk sem voltak megelégedve. Képtelenségnek mondták a maguk határozatát, de nem tehettek másként, a paragrafusok holt betűje kötötte őket s kénytelenek voltak úgy határozni, a hogyan a szabályrendelet parancsolja. De térjünk a konkrét esetekre. Egy tanítónő arra kérte a fővárost, hogy egy állami iskolában eltöltött idejét számítsák be a fizetési fokozatba. A tanítónő egy évig mint megbízott működött s azután választották meg rendes tanítónőnek. Igazolta, hogy arra az esztendőre, a míg megbízott volt, szabadságot kapott az államtól s ennek alapján a szabályrendelet 5. §-ának első bekezdése alapján a jogügyi bizottság a kérelmet teljesitette, illetőleg teljesítését a tanácsnak javasolta. Egy tanító, a ki felekezeti iskolában volt, hasonló körülmények között ugyanazt kérte. Csakhogy nem tudta meg
