Magyar Székesfőváros, 1899 (2. évfolyam, 1-48. szám)
1899-12-11 / 46. szám
1899. deczember 11. MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS 5 végrehajtók,’ gyakornokok, dijnokok, adóbiztosok és szolgák fölött rendelkezik. Az ezen állások elnyeréséhez megkívánt minősítést az 1883. évi I. törvényczikk határozza meg. Az ezen törvényben meghatározott minősítésen kívül köteles minden ideiglenes alkalmazott megválasztása napjától számított egy éven belül gyakorlati szakvizsgálatot tenni, végleges megerősítése ezen gyakorlati szakvizsgálat sikeres letételétől tétetik függővé. A szakvizsgálat módozatait a tanács a pénzügyminiszter hozzájárulásával állapítja meg. A kir. adófelügyelő minden gyakorlati szak- vizsgálaton személyesen vagy megbízottja által részt vehet s ezek mindenikére meghívandó; a mennyiben azonban a vizsgálatról elmarad, távolléte a vizsgálat megtartását nem akadályozza meg. A szabályrendeletnek ezt a rendelkezését teljesen megváltoztatja az az Utasítás. a melyben a tanács a gyakorlati szakvizsga módozatait megállapítja. Ennek az Utasításnak 15. szakasza ugyanis ezt rendeli : 15. §. A jelen utasítás életbeléptetése előtt adóhivatali számgyakornoki, számsegédi és számtiszti állásokra megválasztott s ilyen állásokon már tényleg működő egyének nem köteleztetnek arra, hogy magukat a gyakorlati szakvizsgának alávessék, de az ilyenek szám- vizsgálói vagy ennél magasabb állásra, csak abban az esetben léptethetők elő, ha a fentebb körülírt gyakorlati szakvizsgát sikeresen kiállották. Más fővárosi hivataloktól az adóhivatalhoz csak olyan egyének választhatók meg, a kik a fentebb körülirt gyakorlati szakvizsgát már eleve letették. E szakasz értelmében tehát nemcsak az ideiglenes és idegen adóhivatali alkalmazottak, hanem a kebelbeli tisztviselők is köteleztetnek a gyakorlati szakvizsga letevésére, ha számvizsgálói vagy magasabb állásra pályáznak. A szabályrendeletet tehát az Utasítás egyszerűen kijátsza s lehetetlenné teszi,hogy érdemes, nagy tehetségű számvevőségi tisztviselők a most hirdetett pályázaton részt vegyenek. Lehetetlenné teszi az Utasítás azért, mert a 18. szakasz kimondja, hogy a ki a vizsgán kétszer elbukik, az elveszti az állását. Phmek az eshetőségnek komoly tisztviselő nem teheti ki magát. Legalább nem az olyan hivatalnok, aki 15—20 évig kiváló szorgalmával minden alkalommal kitűnt. Az Utasítás 15. és 18. szakasza ellen nyíltan demonstrálnak az érdekeltek, mert a rabszolgatartásnak ez a módja nem egyezik meg a törvényhatóság intenczióival. Nyíltan beszélik, hogy a most hirdetett pályázatnál is a lehető legkönnyelműbben jártak el. A pályázatot meghirdették, de nem tették közzé, hogy az aspiránsoknak vizsgát is kell tenniök. Számtalan a pályázók száma, s a tanács most az utolsó pillanatban pótlólag hirdeti meg, hogy csak az remélhet sikert, a ki leteszi az előirt gyakorlati szakvizsgát. Egész sereg embert beugrattak a hiábavaló költekezésbe. Százakra megy azoknak a száma, a kik csak azért pályáztak, mert a feltételek között vizsgáról nem volt szó. Most követelik a vizsgát, 6—8 nappal a pályázat lejárta előtt. Mi czélja volt ennek ? Valószínűleg az, hogy alkalmatlan elemek ne tolakodjanak „a meghirdetett“ állásokra. A vizsgák eredménye is rendkívül elkeserített sokakat. A bizottság, a melyben pedig igen tiszteletre méltó, komoly elemek ülnek, állítólag nem egyforma szigorral buktatja a jelentkezőket. Sőt már konkrét panaszt is hallottunk egyik pályázótól, a ki határozottan állítja készültségét s vitatja, hogy bukását nem a tudatlanságának, hanem a személye ellen nyilvánuló rosszakaratnak tulajdonítja. Úgy értesülünk, hogy a törvényhatóság egyik kiváló tagja szóvá teszi az itt elmondottakat. Mi minden esetre figyelmeztetjük a történtekre a polgármester urat, a ki talán nem is sejti, hogy az egész „gyakorlati szakvizsga“ találmánya csupán arra való, hogy az adóhivatalok főnöke a maga ízlésének megfelelő személyzetre tehessen szert, tekintet nélkül arra, hogy ez a személyzet méltó lesz-e a könnyedén kiosztott állásokra. Szervezkedés. Néhány éve a városházán minden panaszt, a mely az ügyek menetének lassúsága ellen elhangzik, azzal a sokat ígérő jelszóval ütnek el : No majd máskép lesz az az új éra, az ügyosztályok, meg a szakhivatalok tervezett reformja után ! Hát ennek az újdonságnak egy részét a jövő esztendő meg is fogja hozni, kapunk egy új ügyosztályt, elveszítünk egy régit, de sajnos ezzel bizony igen keveset segítettek azokon a bajokon, a melyek már régóta orvoslást követelnek. Sajnosán tapasztaljuk azt a húzódozást, a melyet illetékes faktoraink a gyökeres és szigorúan egységes irányelv alapján történő reformmal szemben tanúsítanak. Nem foldozás kell nekünk, hanem egy új keret, a melyben minden hivatalunk megtalálja a maga helyét és pontosan határolt hatáskörét, hogy egyszer már egymásnak ne akadályául szolgáljanak, de mindenben kezére járjanak. Majd ha az ügyosztály nem kerékkötője lesz egyik-másik szakhivatalnak, meg viszont, végül pedig mindkettő a közönség jogos óhajainak, akkor majd nem lesz panasz és elkeseredés, hanem megelégedés és együttműködés minden vonalon. A következőkben néhány megjegyzést óhajtunk koczkáztatni azokra a dolgokra, a melyeket véleményünk szerint meg kell és meg is lehet változtatni. í. A mérnöki hivatal. A hol nagy a szükség, közel a segítség, mondja a közmondás. Hát bizony a baj megvolna, de hál hol a gyógyszer, mondja joggal mindenki. Mert, hogy egy száznál több tagból álló testület olyan kevéssé tudjon megfelelni kötelességeinek, a mint azt napról-napra bizottságban és közgyűlésen szemére vetik, az nem igen valószínű. Mindeddig úgy tudtuk, hogy éppen technikusaink azok, kik a legkevesebb panaszra adnak okot, mi lehet tehát az oka annak, hogy csupán a főváros nem tud a mérnökeivel boldogulni s a míg minden más hivatalos státusban azok kapják a legszebb dicséretet, nálunk, csak akkor beszélünk róluk, ha valamiért elégedetlenkedni akarunk. Figyelemmel kisérve azokat a hiányokat, a melyek any- nyiszor és oly kevés gyengédséggel emeltetnek mérnöki hivatalunk ellen, azt tapasztaljuk, hogy azok részben az egyéneket, részben a rendszert vádolják.
