Magyar Székesfőváros, 1899 (2. évfolyam, 1-48. szám)
1899-11-20 / 43. szám
12 MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS 1899. november 20 „Osztrigás Miczije“ remek creatio; pedig nehéz szerep, mert — a nélkül, hogy mindig játszanék, majdnem mindig a színpadon kell tartózkodnia. E közökben úgy mozgása, mint némajátéka mindig érdekes és mulatságos, a nélkül, hogy egy pillanatig is az ily esetekben fájdalom annyira szokásos „komédiás “-szerű statisztálásba esnék. * A nemzeti színháznak is volt premiereje : Radovics felesége, Abonyitól. Jogosan elvárhatjuk a Nemzeti Színház vezetőségétől, hogy a külföldi irodalomból, mely gazdag és haladó félben van, csak jó darabokat hozzon színpadra. Eredeti daraboknál azonban sohasem fogjuk elitélni, ha gyengébb darabot is hoz : a Nemzeti Színház feladata, támogatni a hazai irodalmat, mert gazdag drámairodalomban kell, hogy akadjon a sok rossz között kellő számban jó darab is. Radovics felesége azonban nem gyönge, nem középszerű, de határozottan rossz darab, egy tragédiának tragicomicus vergődése a színpadon. Egy szép, büszke asszony — tapasztalatlanságból, depitből, vagy tudom is én miért férjhez megy egy úrhoz, kit nem szeret, de kit erélye, esze, férfiassága, eredményei folytán tisztel és bámul. Később belészeret más valakibe, de azért visszautasítja őt, mert büszkesége, becsületessége egyaránt nem engedik, hogy férjét akár megcsalja, akár elhagyja. Nemsokára kisül azonban, hogy a férj egy becstelen ember, kinek külső sikerei csaláson, hazugságon épültek, és ki még azonfelül nem érdemelt gyanúval sérti nejét. A büszke asszony erre mégis elhagyja, de büszkesége még most is tiltja, hogy szerelmének éljen, megelégszik a szerelmi vallomás egyetlen boldog pillanatával, és mint maga fejezi magát ki szépen el akar sétálni a végre meglelt boldogság mellett. Ekkor a férjét megölik, megölik a szeretett férfi kedvéért. Mit fog most lenni a szép és büszke asszony ? Büszkesége, és érintetlen önérzete magaslatáról meg fogja vetni a conventiókat, és férjhez megy majd — a gyászév letelte után — férjének indirekt gyilkosához ? Avagy elhagyja-e a büszkesége és titokban szeretője lesz-e annak, kit már rég szeret ? Vagy elfogja-e fogadni a mindennapi morált, mely ugyan boldoggá nem igen tesz, de megvéd a boldogtalanság ellen és azt fogja-e találni, hogy közte és a szeretett férfi között az elontott vér áthidalhatlan akadályt teremtett, mire — hiszen még fiatal és szép — való- szinüleg férjhez fog menni másodszor is valakihez, akit nem szeret ? Bizonynyal még más megoldások is lehetségesek, melyek mindegyike szépen kifejtve érdekes tárgy volna. De most lássuk, mivé vizenyősödön Radovics feleségében ez ez érdekes probléma. Radovics Milán a férje az'említett szép és büszke asz- szonynak. Radovics látszólag gazdag ember, befolyásos képviselő, alapító, kinek állása azonban csak többrendbeli inkorrektségek eredménye. Ezen inkorrektségek közé tartozik az is, hogy egykori üzlettársa és barátja elég könnyelműen reá- bizott vagyonát hűtlenül kezeli és nem képes azt elhalt barátja fiának kiadni. Ez, Detre Miklós, pedig épen most kezdi a pénzt erélyesen sürgetni, miután húgának, Ernestinenek hozományt kellene adni. Miklós azonkívül boldogan, de mégis szerencsétlenül szerelmes Radovicsnéba, ki ugyan viszont szereti, de túlságos büszke és becsületes arra, hogy férjét, kit nem szeret és kit nem is szeretett, akár megcsalja, akár elhagyja. Miklósnak, úgy látszik titkos reményei vannak, melyeket azonban önmaga előtt is szégyel vallani, hogy Radovicsné, majd ha az örökség kifizetése által Radovics állása megingott és aztán kisültek egyéb inkorrektségei, kevésbbé büszke lesz vele szemben. Az első attaque, melyet Radovics ellen és pedig a megfoghatatlanul mindig jelen levő feleség előtt intéz, eredménytelen, úgy hogy azt a második fölvonásban ismétli. Radovics, hogy védekezzék, elmondja, hogy az öreg Detre ugyan jóltevője volt, de ennek fejében elcsábította első feleségét, sőt azonfelül részes volt az üzlettárs különböző inkorretségeiben. Ernestine, ki előzékeny tapintattal segíti elő a drámairó titkos terveit, épen atyja gyanúsítására érkezik be, hogy rögtön az után megtörve távozzék. Radovicsné férjét ezen nem épen delikát eljárása folytán megveti, mire ez azzal ripostál, hogy ő és Miklós szeretik egymást. Ez a gyanúsítás teljesen elidegeníti tőle a büszke asszonyt, ki férjét most már elhagyja. A harmadik fölvonásban végre Radovicsné egy pillanatra ugyan a szeretett Miklós karjaiba veti magát, de csak egy pillanatra, mert különben csak azért jött, hogy Miklós követelését Radovics ellen saját hozományából kielégítse. Végre megérkezik ismét Radovics, hogy Miklóssal szemben harmadszor is el- játszsza a már kétszer eljátszott hőstenor jelenetet. Félni lehet, hogy ez a jelenet a negyedik fölvonásban újra ismétlődik, de Miklós öreg inasában, ki még a régi időből gyűlöli Radovicsot, fölébred az egészséges dramaturgiai érzék, és hogy véget vessen a kegyetlen játéknak, agyonlövi Radovicsot. Hálásak vagyunk ezen, különben az érett ifjúság részére írt erkölcsnemesítő irodalomba tartozó hűséges cselédnek revolverlövése- ért, mely lehetetlenné teszi, hogy egy további felvonás főjelenete annyira emlékeztessen a harmadikére, mint az a másodikéra. A „nagy“ jelenet Radovics és Miklós között, mely minden felvonásban ismétlődik, eszünkbe juttatja a japáni juxdobozt, melyet ha felnyitunk, benne egy, az elsőhöz teljesen hasonló másikat, valamivel kisebbet találunk, s igy tovább. Az utólsóban aztán nem volna semmi, ha az öreg cseléd mint attrappeot belé nem teszi revolvergolyóját. Az epizód-alakok, Faber Gusztáv, végzett úr, kiből Vízvári pompás alakot faragott, és leánya, a legélvezhetőbbek voltak az egész darabban. Márkus Emilia asszony, ki, hála a meggondolatlanul megállapított műsornak, kénytelen volt a főpróba és premiere között a várszínházban Nórát játszani, láthatóan kedvetlenül adta Radovicsnét. Játékában így is föltűntek a gyönyörű vonalak, melyek közé különösen a második fölvonásban tudta elhelyezni silhouettjét, s melyek még jobban jutottak volna érvényre, ha a rendező a darabban mellesleg teljesen fölösleges atelier tarka függönye helyett világosabb, vagy legalább egyszínű háttérről gondoskodik. Gyenes (Radovics) és Mihályfi (Detre Miklós), a mennyire lehet, enyhítették a darab hibáit, különösen Gyenes nagyon jól hozta érvényre szerepének úgy erős, mint aljas és kicsiny vonásait. De hiába, érdektelen alakokat nem lehet érdekesekké alakítani. Maróthy M. (Faber Helén) méltó volt atyjához, Vízvárihoz. Minden túlzás nélkül, és mégis kellő nyomatékossággal mondta azon keserű dolgokat, melyeket egy szép asszony oly szívesen mond a másiknak. Ily körülmények között az újdonságot teljes bukásnak lehet tekinteni; a taps, a mennyiben volt, csak illedelmi actus lehetett. Pedig kár, mert másként sok szellem mutatkozik a darabban, melyet két főhibája, hogy a problémát csak előkészítik, és hogy a végtelenségig van nyújtva, tesz a színpadra lehetetlenné. A két férfi, Radovics és Detre, lélektanilag elég érdekes, sőt modern volna. Azon emberek közé tartoznak ők, melyekkel a halhatatlan Henri Becque gazdagította meg az irodalmat, azon emberek közé, kik egész jóhiszemü- leg és saját értékükről teljesen meggyőződve képesek aljas dolgokat elkövetni. Hogy Radovicscsal és némileg Detre Miklóssal is bevezette ezen typust a magyar színpadra, ezért az egyért hálásak lehetünk a szerzőnek. A szöveg azonkívül elég szellemességet is tartalmaz, melyeket azonban a nagy unalom közepette senkinek nincsen kedve élvezni. Végül egy oktató felvilágosítást szeretnénk kérni a rendezőségtől. A férfilátogatök mért nem hagyják téli felöltőjüket az előszobában ? Dr. Grömöry Olivér.
