Magyar Székesfőváros, 1899 (2. évfolyam, 1-48. szám)
1899-11-20 / 43. szám
II. évfolyam. Budapest, 1899. november 20. 43. szám. KÖZIGAZGATÁSI HETILAP. Előfizetési ára: Szerkeszti és kiadja: Szerkesztőség és kiadó: Egész évre ........................... Fé lévre ............................... . 6 frt. . 8 frt. D* BARTHA SÁNDOR. IV. kér., Reáltanoda-utcza 5. szám. A víz. f Van vize Budapestnek elég-; el is ad belőle annyit, a mennyit kérünk; sőt annyi van, hogy egy kis vízpazarlás a 16 millió forintos vízműveknél meg sem kottyan. Nem tíz, nem is ötven, hanem százezer köbméter számra szállítÍ ják már a káposztásmegyeri friss vizet, a melyért annyi ideig esengtünk, s a melyért most meg is rendszabályoznak bennünket. A végleges vízművekből kiszivattyúzott nagy víz- mennyiség hallatlanul fokozta a fővárosban a vízpazarlást s az úrtól le a cselédig minden ember legalább tízszer fürdőt használt s legalább száz liter vizet megivott naponként. S hogy ennek a vízpazarlásnak véget vessen a város — elkészítette az új vízvezetéki szabályrendeletet — a mely kötelezővé teszi a vízvezeték berendezését. A vízmérők használatát szabad tetszésre bízza, de ennek ellenében a kávéházakra és vendéglőkre a rendes vízdíjátalány tízszeresét veti ki, az eddigi 3 koronás vízdíjátalányt pedig 20 fillérrel emeli. Mindezt pedig azért teszi a város, mert a vízvezetékből hasznot húzni nem akar, de ráfizetni sem hajlandó. Mert úgy áll a dolog, hogy a fővárosnak tekintélyes haszna van ugyan a vízvezetékből, de miután a közczélokra felhasznált vizet ingyen akarja megnyerni, a vízvezeték bevételeit megfelelően fokozni kívánja. Ezt pedig nem a vízművek gazdaságosabb kihasználása útján véli elérhetőnek, hanem a vízdíjak felemelésével. A fogyasztó közönség fizesse meg azt, a mit a főváros a költséges üzem mellett ráfizet a vízvezetékre. Bár, ha őszinték akarunk lenni, még azt sem állíthatjuk, hogy a vízdíjak felemelésének ez a czélja. Mert sem az nincs bizonyítva, hogy a fővárosnak, ha a közczélokra szánt vizet ingyen nem kapná, vesztesége lenne a vízvezetéknél ; sem azt nem tudjuk, hogy a vízvezeték üzemi költsége arányban áll-e a befektetéssel és a vízfogyasztásból eredő bevételekkel. Mert szinte kétkedőén hallgattuk az új vízvezetéki szabályrendelet minapi tárgyalásánál, hogy a vízvezeték üzeméről pontos könyvvezetés nincs, így a víz árát nem tudják meghatározni s a vízdíjak fölemelését csupán a miatt sürgetik, mert a főszámvevő évek óta azt állítja, hogy a főváros ráfizet a vízvezetékre. Ezt az állítást azonban maga a tanács czáfolja meg, mert az új szabályrendeletet kisérő jelentésében kiszámítja, hogy a vízvezetéknél az utolsó hat év alatt 84,000 frt nyeresége volt a városnak, s így átlag egy-egy évre 14,000 frt nyereség jut. Igaz, hogy ezzel szemben a közczélokra felhasznált víz díja fejében évenként majdnem 180,000 forintot A^esznek fel a költségvetésbe, a mely körülmény a nyereséget 166,000 frt veszteségre változtatja. Csakhogy ép oly kevéssé győz meg bennünket ez a számítás, mint az ezzel ellenkező állítás, a mely a vízvezetéket busásan kamatozó vállalatnak mondja. A hol nincs könyvvezetés, — ott bizonytalan minden, a bevétel is — a kiadás is; inog az egész háztartás s egyáltalán nem tudható, hogy tulajdonképpen hasznot hajtó-e a vállalat, vagy nem. A közgyűlés pedig elkezdte az új szabályrendelet tárgyalását a nélkül, hogy a víz árát, a mennyibe az a fővárosnak kerül, pontosan megállapíthatta volna. A közönség, a mely eddig csak a rossz vizet szidta, — két évig majd szidhatja a drága vizet is —, mert csak két év múlva fogjuk tudni tulajdonképpen, mibe kerül nekünk ez a víz, a melynek az árát most próbaképpen felemelték ; de még ez a felemelés is kedvezőbb a vízmérőóra kötelező behozatalánál. Ha ugyan lesz a tervezetből határozat. Mert három napi „beható“ tárgyalás daczára — még nem fogadták el a tanács-javasolta szabályrendeletet.
