Magyar Székesfőváros, 1899 (2. évfolyam, 1-48. szám)
1899-09-18 / 34. szám
MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS 6 stb. Ellenben a tisztább talajú házak, utczák, városrészek talajvize is tisztább volt. És így jogosan föltehető, hogy ha az utóbbi 20 év alatt javult városunk talajvize, akkor javult a talaj szennyezettségi viszonya is, és ellenkezőleg a víz javulása hiányából méltán a talaj beszennyezésének folytatására, a csatornázás hiányos és eredménytelen voltára lehet következtetni. A kutak vizét ugyanazon chemiai módszerekkel vizsgáltam, mint a melyekkel az 1876—79-diki vizsgálódások végeztettek a czélból, hogy a nyert eredmények egymással össze- hasonlithatók legyenek. E vizsgálódások főbb eredményei e következők : A Dorottya-utczai úgynevezett „Wurm-udvar“ vize és a Károly-kaszárnyai kút vize 1895-ig rosszabbadott. A Rókus-kórház vizében 1877—1880-ig fokozatos és igen nagy rosszabbodást találunk; 1895-ben az 1880-diki vizsgálatokkal szemben pedig tetemes javulás mutatkozik, úgy, hogy az utóbb jelzett évben megközelitőleg olyannak találtam a vizet, mint az 1877-ben volt. Feltűnő — és intő jel — e víznek 1895-ben szerfölött nagy salétromossav- és ammoniak- tartalma. A Gizella-téri kútviz szilárd alkatrészei némileg szaporodtak, míg szerves alkatrészei majdnem félmennyiségre alásülyed- tek, a mi arra enged következtetni, hogy ott helyben jelenleg kevésbbé szennyezik a talajt s a vizet, mint azelőtt, azonban a kút környékén a talaj szennyezése még egyre tart s nagyobb mérvű mint 1876/79 -ben volt. Igen tanulságos e négy kút vizsgálatából az is, hogy azok vize a hosszú időköz daczára nagyjában állandó jelleget mutat: a Rókus-kórházi és Károlykaszárnyai kútviz állandóan rendkívül sok szilárd alkatrészt, chlort és salétromsavat mutat, ellenben a Gizella-téri és Wurm-udvari kút amazokkal szemben állandóan sokkal kevesebb szilárd anyagot, illetve chlort, salétromsavat, a mi tanúsítja, hogy a kutak szennyezése nem kicsiny területek esetleges talajszennyezésétől függ, hanem nagy, kiterjedt területek folytonos, fokozatos szennyezésétől, a mely a gyors ugrásokat bármely irányban előre is kizárja, s a mely az egyes kutaknak, illetve e kutak környéke talajának, jellemző chemiai s ennek nyomán közegészségi sajátságot kölcsönöz. Az általános eredmény azonban a IV.—IX. kerület 123 kútjával végzett vizsgálatok után az, hogy Rudapest balpartja alatt a kutak vize általában véve javult. Ez az általános javulás azonban - bár így is örvendetes — mégis ama hosszú időszakkal szemben, ez időszaknak nagy hygienikus haladásával szemben, nagyon csekély fokú. A vizek eme ma- guktartásából következtelést vonhatunk a város talajának viszonyaira nézve is. Valószínűnek mondhatjuk, hogy 1876/79 óta javult, tisztult talajunk is, ez a javulás, tisztulás azonban igen csekély mértékű. Ellenvetésképen talán felhozható volna, hogy a kutak vize azért nem mutat nagyobb javulást, mert a vízvezeték behozatala és elterjedése óta egyre kevésbbé használják e kutakat s így — mint mondani szokták — az állástól a kutak vize romolhat. Ily ellenvetés a szakszerű kritikát nem állja ki. A kulak vizének chemiai alkolásáia az a körülmény, hogy 1899. szeptember 18. annakelőtte inkább, most pedig kevésbbé használják a kutak vizét, alig gyakorolhat befolyást, mert ez a víz, mint Fodor kimutatta, az egész város alatt mozgó talajvíz, a mely kelet felől a Duna felé áramolva, most is ép úgy megújul a talajban és az abba lesülyesztett kutakban folytonosan és ép úgy veszi magába útjában a szennyező anyagokat, a mint megújult régebben és a mint beszenyeződött régebben. Az a viz, a mi a talajból régebben és most is kiszivattyúztatott, illetve kiszivattyúztatik, alig képezte és képezi csekély töredékét a talajvíz egész tömegének. Az előadottak nyomán méltán aggodalmaink támadhatnak talajviszonyainkat illetőleg, mert a közel 20 éves egészségügyi törekvés nagyon csekély eredményt mutat fel a talaj tisztulását illetőleg. Nyilvánvaló, hogy csatornázási viszonyaink távolról sem kielégítők. És kutatnunk kell szorgalmasan, hol hibázunk még mindig csatornáink körül és a található hiányokat energikusan el kell hárítanunk. A legfőbb hiba nyilván abban rejlik, hogy a csatornákat, a házakban úgy mint az utczákon, még mindig igen felületesen, hiányosan építjük. Ilyen hiányos csatornaépítkezést láttunk a Sándor-utcza uj csatornázása alkalmával, a hol a csatornát alkotó czementcsatorna-talpak előre megöntve egymásután lerakattak a földbe, azonban eme daraboknak egymáshoz való illesztése szerfölött felületesen, ki nem elégítő módon (kanállal vékonyan a két darab közti részre csapott czement-habarcscsal) eszközöltetett. Fölötte hátrányos csatornáinkra nézve az is, a mit Fodor a főváros törvényhatósága közgyűlésén (1897. május hó) hangoztatott, hogy t. i. az elöljáróságok elrendelték a házi ereszeknek az utczai csatornákba direct és földalatt bevezetését, a mely czélra minden ház mellett a csatorna (rendesen amúgy is rozoga) falait bedöntötték és ott vezették be — jól-rosszul elfalazva — az eső csöveket. A csatornák ily barbár rongálását és a talaj szennyezésének ily nyilvánvaló létrehozatalát semmi más művelt városban nem tűrnék meg, csak Rudapesten ! Ma is, mint 20 év előtt, méltán sürgethetjük tehát fővárosunkat, hogy a csatornázásra, a talaj tisztasága eme le- fontosabb oltalmazójára, immár nagyobb gondot fordítson. Paragrafus a lámpahorogról? Ä Csokonay-utczában nemrég történt tűzeset az Építésügyi Szabályzat egy lényeges hiányára terelte a hatóság figyelmét. A Csokonay-utcza 10. számú ház egyik lakásában a lámpahorog leszakadt, az égő petróleumlámpa a padlón felrobbant s ez egész lakás elégett. A tűz után kereste az eliiljáróság és a tanács, hogy a hitvány lámpahorogért kit vonjon felelősségre.Az elöljáróság a háztulajdonost akarta megbüntetni, de az tiltakozott a büntetés ellen, mert a lámpahorog az építéssel kapcsolatos, az Építésügyi Szabályzatokban pedig nincs intézkedés arra, hogy ki felelős a rossz lámpahorogért. • A tanács kénytelen volt a háztulajdonos védekezésének helyt adni, egyúttal azonban utasította a mérnöki
