Magyar Székesfőváros, 1899 (2. évfolyam, 1-48. szám)
1899-04-24 / 17. szám
9 MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS 1899. április 24. megvizsgálták az épületeket, oda nyilatkoztak, hogy a büszke várat mielőbb le kell bontani. Nem tudná kitartani a nyári viharokat s nem érdemes rákölteni azt a 60,000 forintot, a melylyel ideig-óráig meg lehetne menteni. Fáj a szivünk, ha arra gondolunk, hogy azok az alkotások, a melyeknek minden része történelmünk egyik ékesen szóló emléke, rövidesen eltűnjenek. Szinte hihetetlen, hogy sem az állam, sem a főváros nem gondol arra, hogy azok a hevenyészett alkotások milyen becses históriai adatokat képviselnek s milyen kár az elpusztításuk, Maga a tervező: Alpár építész ezeket mondja a lebontandó várról: A csúcsíves épületcsoport (Vajda-Hunyad vára) a főkaputól jobbra, közvetetlenül a sziget szegélyére épült úgy, hogy annak egyes részei közvetetlenül a tó vízsíkjából emelkednek ki. Ez az épület egyemeletes és U alakú, a mely alak következtében keletkezett udvar a sziget belsejére nyílik. A főkapuval párhuzamosan induló szárnynak külső oldalát a román csoportnak kronologikus folytatásaképp XIII. századbeli korai gót stylben terveztem. Ennek az épületrésznek jobb oldali sarkán hatalmas tagozatlan torony áll, a melyen ugyancsak még korai góth stylű ablakokat látunk. A torony párkányzatát, annak kiugró felső részét, valamint annak sisakját a vajdahunyadi várnál levő Nye bojsza torony után alakítottam, a mint, hogy ez a torony mellett a tó felé nyíló egész homlokzatrész négy gyámpillérjével s az azok fölé helyezett gazdag kiképzésű erkélyeivel, ugyancsak a vajdahunyadi vár legszebb részének, a lovagteremnek természetes nagyságú utánzata. Ezzel, valamint több apróbb részlettel a Hunyadiak korát akartam főleg kiemelni, mert tudvalevő, hogy a vajdahunyadi vár egy részét Hunyadi János kormányzó építette. A vajdahunyadi szárnyat szépen alakított templomkórus zárja le, a melyet a szepescsütörtök- helyi páratlan szépségű csúcsíves templom részletei szerint, bár jóval kicsinyített mértékben, tagoztam. Az udvari szárnynak belső lezárását a segesvári vár rendkívül érdekes kaputornyának másolata alkotta. Ennek az érdekes műemléknek csakis felsőrészét s főleg annak sisakját, mely az erdélyrészi torony kiképzésre oly nagyon is jellegzetes, használtam föl. A toronynak alsó részein látható ablaknyilásokat s az erkélyt a szükségnek megfelelően egész szabadon terveztem. A toronynak földszinti részében nyitott csarnok van, a melyből egyenes irányban az első emeletre vezető nyitott lépcső a Bethlen Gábor gróf keresdi kastély lépcsőjének szellemében készült. Ez a lépcső, valamint a segesvári torony sisakja már renaissance formákat láttatnak. így van ez az eredeti műemlékeken is, mert a segesvári kaputorony alsó részei határozottan a csúcsíves korból valók, de felső sisakja elpusztulván, annak helyébe a XVII. században jött a jelenlegi sisak. Az udvar felöl a főkapu melletti szárnynak keskeny oldalán klasszikus formákban tartott csúcsíves kapuzatot s a fölött egy nagy csillag-ablakot látunk. A kapuzat szolgált a csúcsíves épület főbejárójául, a mely fölötti keresztvirágon Mátyás király czí- meréből vett hollót, jobbról-balról pedig ugyancsak Mátyás korabeli pánczélos lovagalakokat látunk. E szárnynak belső oldalán a késő góth stylt mutattam be s a két gyámpillér közé ismét a szepescsütörtökhelyí kápolna belsejéből vett baldachinos kiképzés alkotja a mellékbejárót. Az udvar csúcsíves stylben tartott hátsó fala olaszos, messze kiszögelő fa- párkányzattal bír. A fal elé a földszinten elhelyezett oszlopsorra az I. emeleten terraszt alakítottam. A vaskos, rövid oszlopok fejei a vajdahunyadi lovagteremben levők másolatai. Az emeleti fal sűrű ablaksorral teljesen áttörve gazdag, festett díszítést kapott, mely a főkárkány aljáig az egész fal felszínét elborítja, A főpárkány gyámjai közé Mátyás korabeli czímereket festettem, heraldikus környezettel. Közbül ott látjuk a Mátyás korabeli országczímert, azután Hunyadi, arragoniai Beatrix, Szilágyi, Vitéz János, Bakács Tamás és Corvin János czímerét. Az udvarra nyíló harmadik oldalt átmeneti stylben terveztem főleg azért, hogy ez a hozzácsatlakozó segesvári toronynyal, mely mint műemlék hivatva volt a csúcsíves és renaissance épületcsoport közti átmenetet létesíteni, összhangzásba hozzam. A jobb és finomabb átmenetek létesítése kedvéért erre a homlokzatrészre a főpárkányon oromzatokat helyeztem, melyek korra és alakra nézve a segesvári torony sisakjával vágnak össze s a melyeknek megokolására ugyancsak azt hozhatom fel, a mit a segesvári torony sisakjánál már kifejtettem, hogy t. i. az egy újabb kornak hozzátételeként tekintendő. A csúcsíves épület belsejében a nagy lépcsőcsarnokot az első emeleten vele kapcsolatos Nagy Lajos korabeli teremmel ugyancsak olasz-gótli stylben képeztem ki. A csúcs- ves udvar közepét érdekes kút díszítette. Ennek a kútnak eredetije Bécsben a Hohenmarkt-on állott. 1520-ban Pozsony város tanácsa Luttringer András hamburgi kőfaragónál a pozsonyi városháztér számára éppen ilyen kutat rendelt meg azzal a kikötéssel, hogy az azon álló pánczélos lovag jobb kezét paizsra támassza, a melybe a magyar czimer legyen bevésve. A mi kutunkat a pozsonyi ú. n. Mátyás király kút részben való leformálásával készítettük. A bécsi eredeti már rég elpusztult s annak helyébe Fischer von Erlachnak barokk baldachinja jött. * A történelmi csoport tervezése idején szó volt arról, hogy az épületeket állandó jelleggel kellene építeni. Az eszmét 200,000 forint többlet költség miatt mellőzték. Ma pedig mindenki sajnálkozik a lebontás miatt. Es méltán! Maga a kormány is szívesen tenne valamit, csakhogy megmenthesse az épületeket. Azt hisszük a főváros sem zárkóznék el azelől, hogy a nem csupán látványosságot tevő történelmi épület-csoportot megörökítse. A középítési igazgatónak kellene konkrét tervvel előállani. A főváros, a mely annyi haszontalan dologra ezreket áldozz, bizonyára szívesen hozzájárulna ahhoz, hogy ezek a nagybecsű alkotások akármilyen módon megörökíttessenek. Nem kell olyan nagyon sietni a lebontással A veszedelem látszata nagyobb a valóságnál. S míg helyén áll Vajda-Hunyad, addig van remény arra is, hogy az illetékes tényezők rászánják magukat az emlékművek megörökítésére.
