Magyar Székesfőváros, 1899 (2. évfolyam, 1-48. szám)

1899-04-10 / 15. szám

4

MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS

1899. április 10.

lenni az egyidőben oly örömmel fogadott intézmény. Pedig úgy történt. A Ferenczváros, melyet 1883-ban minden kerület irigyelt a közraktárak meg az elevátor miatt, ma ott áll, hogy fejlődését lehetetlenné tette, egész nivóját lesülyesztette az a szerencsétlen épület- csoport, a mely teljes hosszában elzárja és bekeríti. Általános az óhaj már évek óta, hogy fölszabaduljon az őt agyonszorító keretből, de sajnos, a főváros mai pénzügyi helyzete korántsem olyan, hogy ennek az óhajnak teljesülése a közel jövő programmja legyen. Elég szomorú ez erre az elmaradt kerületre, de talán mégis sikerülni fog módot találni arra, hogy tekintettel a rendkívüli előnyökre és a keletkező élénk forgalomra, az ezáltal előálló pénzügyi javulás megadja az ellenértékét a befektetendő nem csekély tőkéknek.

A ferenczvárosi közraktárak 1879—81. években épültek a vasúti vonal mindkét oldalán 2 — 2 részben. A négy pavilion, melynek alapozása emésztette meg a költségek nagyobbik részét, 1 millió forintba került. Kevéssel utóbb még 12 faraktár csatoltatott az épületekhez és 1883-ban a körülbelül 50 méter magas, 250,000 métermázsa befogadóképességű és harmadfél millióba került óriási elevátorral fejeztetett be az intézmény.

Nem hiába tekintettek a létrehozók büszkeséggel müvükre, mert az összehasonlítás kimutatta, hogy e nemben egész Európában a legnagyobb objektumot hozták létre. A midőn pedig a kész épületeket a leszámítoló és pénzváltó bank 60 évre bérbevette és világossá lett minden előnyös oldala az intézménynek, az elragadtatás általánossá vált és mindenkinek erős hite volt, hogy ezúttal a Ferenczváros évtizedekre elláttatott a rohamos fejlődés minden eszközével és igen sokáig el lesz nagyobb ilynemű beruházások nélkül. Ma pedig, a ki csak némi érzékkel bír egy városrész szükségletei iránt, a leghatározottabban károsnak és mielőbb áthelyezendőnek tartja a negyedfél millióval megalkotott intézményt.

Annak megértésére, hogy mit remél a szóban forgó kerület abból, ha szabaddá lesz a Duna felőli oldala és fejlődését ez irányba terelheti, hasonlítsuk össze azt az egy kilóméternyi útvonalat, a mely a Yámház-tértői a Boráros-térig nyílik, egy másik, ugyancsak Duna-parti, de szabad vonallal, a szintén egy kilóméternyi Eskütér—- Akadémia közötti darabbal. A míg az előbbi vasúti vonalakkal és kerítéssel van a városrésztől elzárva, az utóbbi kellemes sétánynyal van a víz felől határolva, mely a nyári hónapokban talán legkellemesebb üdülő helye a szerencsétlen városlakóknak. A vámháztól a Boráros- térig sem egy híd, sem egy átkelés nem köti össze a Duna két partját és a holt rakparttal szemben ugyancsak kietlen és sivár pusztaság terül el, addig a másik darabon, az Eskü-tér és Akadémia között két legdrágább hidunk, mert már az eskütérinek megnyitása is rövid idő kérdése, köti össze a túloldallal, 3 hajóállomás áll a közönség rendelkezésére. Az alig ezer méteres darabon négy parkozott tér létezik, több mint másutt ugyanilyen oldalú területén, az egymás mellett sorakozó paloták között olyan kolosszusok vannak, mint a Hungária, meg a Vigadó-tér három óriási épülete.

Nem akarjuk azt állítani, hogy az a fejlődés, a melyet itt látunk, létre fog jönni a ierenczvárosi Duna- rakparton is, sem azt, hogy a Csepel-rakpart pár év alatt Dorottva-utczává, vagy a Lónyai-utcza Váczi-utczává fog átalakulni, de bizonyosnak fogja bárki találni azt, hogy természetellenes és képtelen helyzet az, midőn az egyik városrész homlokegyenest ellenkező irányban fejlődik, mint a másik. A belvárosi részen a Károly-körúttól

a Duna felé az üzleti élet, a csinosabb és drágább építkezés növekedik, míg a Ferenczvárosi oldalon ugyanabban az irányban a gyárak és raktárak övezetébe lépünk, a hol a legrégibb épületek vannak, hol a legszegényebb nép lakik, a hol az új építkezések még a múlt évek rendkívüli haladása daczára sem érték el a minimumot sem. Ez a vidék agyon van ütve a legteljesebb mértékben. Milyen szép és főleg milyen gazdaságos föladat volna pedig ennek belevonása a budapesti általános fejlődésbe.

IJjabb időben mind több és több alkalommal vagyunk kénytelenek olyan eszmékkel foglalkozni, a melyek a tervezők vagyoni előnyének javára a fővárosnak óriási áldozatába fognak kerülni. Az egyre tömegesebben fellépő tisztviselői és munkás telepeket értjük ezek alatt. Igaz, hogy szép gondolat, lehetőleg háziurakká tenni a főváros eddigi lakásbérlőit, de egyelőre még nem igen kivihető. Tudvalevőleg ezek a telepek kivétel nélkül kölcsönpénzen alakulnak, a mi pénzügyi viszonyaink között pedig a magas kamatláb folytán nagy terhet rónak az építtetőkre. Azonkívül a megalakulás első stádiumán túl a legfokozottabb igényekkel lépnek föl a fővárossal szemben. Már több ízben szó volt arról, hogy ezek a telepek létesülésük esetén teljesen ki fogják meríteni, sőt túl fogják terhelni a főváros budgetjét Tudjuk, hogy legnagyobb mennyiségét kiadásainknak a kövezések, csatornázások és vízvezetések emésztik föl. Már pedig ezek a kiadások még fokozottabb mértékben fognak előállani azokon az elhagyatott, a központoktól távol eső helyeken, a hol a telepek terveztetnek. Az egyetlen biztos módszer ennek a fenyegető veszedelemnek elkerülésére a Ferenczváros fölszabadítása volna. Ha azok a rendkívüli olcsóságú telkek, a melyek a Vámház- és Boráros-tér közötti darabon, meg még kifelé is azon túl az erősen lakott vidék határáig, az államvasúti teherpályaudvarig léteznek és azonnal bérházépítkezésre, ennek folytán rendkívüli jövedelme- zésre alkalmassá válnak, ezek fogják magukhoz vonni közönségünknek azt a részét, a mely olcsó, kényelmes és egészséges lakások után való törekvésében hajlandó a távoli telepekre kimenni. A midőn ezen a területen egy dunaparti, ezen belül 2—3 kétoldalt beépített utczai vonal, többszáz bérházzal fog rendelkezésre állani az alacsony telekárak folytán a lehető legmérsékeltebb árak mellett, senki sem fog messze vidékre kiköltözni, a midőn ezen helyeken mindazt megtalálja, a mi igényeit kielégítni képes.

Rendkívüli mértékben meg fognak tehát ezen vidéken az adótárgyak szaporodni, ezen a téren a város jövedelme tetemesen növekedik, a befektetési költségek pedig alig érdemesek említésre is, hiszen az a vidék teljesen csatornázva, kövezve van, víz és gázvezetékkel bőven el van látva, ezáltal tehát nemcsak, hogy újabb költséges befektetések elkerülhetők lesznek, hanem a már meglévő és alig-alig jövedelmező közintézmények is végre törleszteni fogják értéküket, s a fenyegető pénzügyi kalamitásokból költségvetésünk könnyű módon kiszabadul.

Mindezt egybevetve, alig képzelhető a főváros fejlődésére. ennek a fejlődésnek a helyes irányba terelésére, egyszóval pénzügyi helyzetünk javítására előnyösebb és szükségesebb, és mondjuk ki radikálisabb eszköz, mint az, ha ezt az előre nem látott körülmények folytán megnyomorított népes kerületet fölszabadítjuk a határoló és fejlődését tönkretevő keretekből.