Magyar Székesfőváros, 1899 (2. évfolyam, 1-48. szám)

1899-03-13 / 11. szám

II. éviolyam. Budapest, 1899. márczius 13. II. szám. K Ö ZIG A Z GAT ÁS I HÉT I LAP. Előfizetési ára: Szekeszti ÉS kiadja: Szerkesztőség és kiadó: Egész évre .............................. F é lévre................................... (1 frí. . 3 frt. Du- BARTHA SÁNDOR. IV. kér., Reáltanoda-utcza 5. szám. A nagy kölesön ügye. „Budapest székesfőváros a mai napig birtokában levő czímletek lombardirozása végett hivatalosan nem intézett kérdést az Osztrák-Magyar Bank vezetőségéhez. A főváros nem is szándékozott a fővárosi kölcsön még ki nem bocsátott kötvényeit lombardiroztatni, mert az Osztrák-Magyar Bank alapszabályai szerint a kölcsön minden részére külön kell a lombardirozást kérni a kibocsátás alkalmával, a mi azoknál az adósleveleknél, a melyekre a legutóbb esedékessé vált opczió nem gya­koroltatott, természetesen még nem történt meg. A fő­város szándéka csak az volt, hogy esetleg a főváros tulajdonát képező regálekötvényeknek egy mérsékelt részét lombardiroztassa, de egyáltalán nem volt szó a főváros tulajdonában levő, hat és fél millióra rugó összes köt­vényekről, hanem csak jóval kisebb összegről.“ Ezt a nyilatkozatot márczius 7-én tette közé Halmos János polgármester. Kissé későn, de még mindig elég korán arra, hogy a szerte megindult kölcsön-pletykáknak elejét vegye. Ezt a czélját, tekintet nélkül arra, hogy mégis csak lombard- nzletben utazott a város feje, elérte. A pletyka megszűnt, Fiumében a tenger csöndes lett; a fő­város pedig gazdagabb egy monstruózus határo­zattal, a mely 3—400,000 írtjába fog kerülni. Mert azzal, hogy a polgármester úr az osztrák­magyar bank titkáránál tett légyottjairól a nyilvános­ság előtt beszámolt, mindössze a titkár úr fölötteseinek méltó féltékenykedését hívta ki és csupán a lombard szándékokat vágta ketté. A közgyűlés azonban azzal, hogy legjobbjaitól — a bizalmatlanság megokolása nélkül— megtagadta a teljhatalmú alkusz-mandátu­mot, egyszersmindenkorra bevágta annak a lehetősé­gét, hogy a kiküldött urak az optálásról lemondott bankszövetkezeten kívül mással is alkudozhassanak. A közgyűlés egyenesen rákényszerítette a kiküldötteket, hogy az alkut azzal a szövetkezet­tel kezdjék meg, a mely olyan csúnyán faképhez állította a fővárost. Mert az alkudozással megbízott urak teljhatalom nélkül nem mehetnek külföldre. Ott nem áll velük szóba senki. A külföldi piacz, a mint már elmondottuk, különben is annyira igénybe van véve, hogy a magyar főváros majd­nem jelentéktelen kölcsönügyletére amúgy sem igen reíiektálna. Mindezekből pedig kénytelenek vagyunk le­vonni azt a következtetést, hogy a közgyűlés, mint a legtöbb nagyfontosságu kérdésben, a kölcsön- iígyben sem kapott kielégítő, felvilágosító infor- mácziót. Szomorú, de való, hogy kerületi klubb- jaink, a melyek heteken át rágódnak egy-egy állás betöltésének, telekeladásnak, vagy valamely bérletkiadásnak a konczain, a nagy kölcsön dol­gában meghatóan játszák a süketnéma szerepét. Nem akarnak látni, hogy ne tudjanak semmiről; hogy később, ha beütött a baj, nyugodtan moso­gassák a kezüket. A tanács pedig, a különben olyan bőbeszédű testület, tétlenül nézte ezt a csön­det és blazirtan várta a határozatot. Hát azt megkapták; a közgyűlés kitett magá­ért. A milyen ötletszerű előterjesztést kapott, olyan ötletszerűen határozott. S miután a fővárosi ad- minisztráczió szótárába a felelősség elvét még min­dig nem iktatták be, gond nélkül várja a tisztelt csapat, hogy mit hoz a jövendő. Ez pedig olyan rejtelmesen sötét és titokzatos. Egyenesen a tavaszi reménységekre utazik. Nap nem mutatkozik sehol; fellegek azonban gyűlnek egyre-másra. Ilyen a jövendő. A politikai bizonytalanság elmúlt; joggal hitték: fellendül a pénzpiacz. Nem történt semmi változás. A tőzsdék még egyre baisse-re dolgoznak s a papirérték esik, esik. A háborús hírek, titkos konfliktusok és szé­dületes új haditeker mutatkoznak a jövendő egén. A tőzsde szimatja ritkán csalódik s ebből igen szomorú eset állhat be, a mint a napokban a bank­szövetkezet egyik vezérférfia mondta: — A főváros 92 forintért is szívesen adná, még a papírjait! E sorok elejére tett nyilatkozatban ott van a közelgő szükség beismerése. A bankférfiú kijelen­tése pedig élénken karakterizálja azoknak az uraknak az álláspontját. S a közgyűlés, ez az ártatlan jószág, mégis olyan jászolhoz kötötte az ő társbáránykáit, a melyből csak nagyon drágán

Next

/
Oldalképek
Tartalom