Magyar Székesfőváros, 1898 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1898-11-07 / 3. szám
1898. november 7. MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS 11 Ezen a téren máig csak vontatva, rendszerint nógatva teszünk egy-egy lépést, legtöbbször ezt is csak félig. A társadalmi bajok megelőzéséről nálunk alig merül föl egy egészséges eszme és ha ötletszerűen mégis néhanapján fölmerül, — agyonbizottságolják. A valódi társadalmi politika nem bir nálunk gyökeret verni, mert a kik vezetnek, azokban hiányzik a helyes érzék, a kikben pedig megvan, azok nem vezetnek. Hitelbe bérházakat építeni és egyéb módon üres fényűzést csinálni, ehhez kitünően értünk, de minden téren olyan közintézményeket létesíteni, melyek a közjóiét tartalmát képezik, ebben csak kontárkodunk. Szomorú példa erre vízvezetékünk, az o'csó munkáslakások dugába dőlt terve, az olcsó élelmezés fiaskója, közúti közlekedésünk drága mizériái és sok egyéb nagyszabású dolog, a mi egy rövid czikk keretébe nem szorítható. De mégis van egy vigasztalásunk. A X-ik kerületi elöljáróság fölfedezte, hogy Kőbányán a szegénysorsuak egy része szikiaodúkban és fölhagyott bányák üregeiben lakik. Indítványozza tehát, hogy a hajléktalanok részére Kőbányán is létesites- sék egy menedékhely, azok mintájára, melyek az Alföldi-, a Rottenbiller-utczában, a külső váczi-uton és (V-Budán vannak. Ez lenne tehát a tervezett soroksári útival a hatodik. íme egy hosszú fekete sáv abból a világvárosi árnyékból. Az eszmét különben csak üdvözölni lehet, nemcsak azért, mert megtestesítésére — fájdalom ! — nagy a szükég, de azért is, mert a hajléktalanok menedékházai nálunk — a példák után Ítélve — kitünően sikerültek. Talán egyetlen közintézményünk, mely a hatóság bőkezűsége és az illető egyesület kiváló buzgalma és szakértelme folytán, humanitárius czéljainak teljesen megfelel. Mikor kerítünk sort a társadalmi politika egyéb közhasznú intézményére és mikor valósítjuk meg azt az üdvös eszmét, hogy Budapest necsak világváros, de boldog város is lehessen ? az a jövő titka. A ki megéri, irhát róla! A szegényügy centralizálása. Hogy filantropikus századvégünk egyik legnagyobb feladata : a szegényügy rendezése, az kétségtelen. S most, hogy küszöbön a tél, időszerű, hogy legalább a kérdés »anyagi ré szével foglalkozzunk. Mit jelent a tél a szegények életében? Tűrhetetlen nyomort, foszlott, rongyos ruhát, fagyoskodást, éhséget. Nem elég a zord, kemény idő okozta nélkülözés, ilyenkor gyérül a munka és sok munkás, dolgozni vágyó ember még csekély keresetét is elveszti. Hány példáját láttuk annak is, hogy a nyár közepén az éhség halálba kergette az önérzetes embert, hányszor tapasztaltuk azt, hogy a szégyenlős szegény inkább életétől fosztja meg magát, semhogy a koldulás megalázó mesterségéhez folyamodjék. De még ha koldulni megy is, leginkább zárt ajtókra és még több csukott fülre talál. Mindegyikünk ejőhozakodik azzal, hogy ennek vagy amannak a jótékony társaságnak vagy egyesületnek a tagja, a kéregetőt tovább küldjük, megnyugtatva lelkiismeretünket, hogy a jótékonyság oltárára meghoztuk amúgy is a magunk áldozatát. Nem akarjuk ezúttal kritika tárgyává tenni közönségünknek, de leinkább a vagyonos osztálynak a jótékonyság terén való részvételét. Jól ismerjük az emberi’gyarlóságokat és még jobban tudjuk azt, hogy a szükkeblüség hibájától csak kevés ember ment. De azért nem tagadhatjuk, hogy a szocialis- mus napról-napra nagyobb igényeket támaszt s ha felismerjük a társadalom mozgató erőit, ha felismerjük az emberi lét mivoltát, mindinkább arra a meggyőződésre kell jutnunk, hogy különösen a szegényügy az, amely érdeklődésünket a legnagyobb mértékben és a legigazságosabban megköveteli. Fáj a szivünk, elfog a szánakozás bennünket, amikor keresés nélkül is uton-utfélen látjuk a nyomort, a nélkülözést ezerféle alakban és ha eltökéltük, hogy a szegényügy támogatására mindent megteszünk, nem is harsogó dobszóval és követelésekkel lépünk fel, hanem a lehetőség határain belül feltárjuk azt a hiányt, amelyen egyelőre segíteni kell, hogy a helyzeten javítsunk. Legelső helyen és különösen ez alkalommal a szegényügy centralizációjával akarunk foglalkozni. Számos jótékony intézmény áll fenn a székes fővárosban és mégis bízvást mondhatjuk, hogy távolról sem érik el azt az eredményt, amelyet az adakozásra szánt összeggel elérni képesek volnának és amit elérhetnének akkor, ha a szegényügy centralizálva lenne. A székesfőváros is jócskán költ a szegényeire, elég joggal irányíthatná az összes jótékony intézményeket, mert egyesült erővel bizony mindig többet használhatunk a nemes ügynek, mintha mindegyik egyesület külőn-külön aspirál a babérokra! Hisz ezért nem követeljük, hogy az egyes intézmények beleolvadjanak egy nagy egészbe, meit jól tudjuk, hogy sok embertársunkat még mindig a hiúság ösztönzi az adakozásra és készteti arra, amit a szociális viszonyok úgyis mindinkább megkövetelnek, de amit különben is a humanitás parancsol. Legfeljebb a sok czeremóniás ünnepély marad el, amelyen többet szónokolnak, mint amennyit osztanak ! Hagyjuk abba a fényes helyiségekben rendezett öltöztetést, hagyjuk abba a népkonyha ebédre vaió chekk osztogatást, mert evvel sajnos gyakran csak azt érjük el, hogy a szemes és ügyes szegény jut valamihez. Csak az kap búsás alamizsnát, aki ismeri jól az ide meg oda járást, mig a szerény, szégyenlős szegény elesik mindentől és felkopik az álla ! A székesfőváros centralizálja a segélyezést. Az a sok különböző egyesület hadd tartsa meg a d-sz és tiszteletbeli állásokat, de a gyűjtött filléreket hordják össze egy helyre, ahonnan észszerűen és okosan támogassák az igazi szegényeket és enyhítsék a valódi nyomort. (L. B.) Közélelmezés A marhavásártérről. A marhavásártér elkülönített istállóiban és rekeszeiben elhelyezett fejős tehén-vásáron hetek óta folyton emelkedő árak mellett élénkül a forgalom. A vidékről, különösen pedig Somogy és Vas vármegyéből felhajtott anyag gazdát cserél, még mielőtt a vásárra feihajtatnék és a rendes csütörtöki hetivásáron csak a selejtes maradék áll a vevők rendelkezésére. A rendkívül nagy keresletnek oka abban az intézkedésben rejlik, mely a ragadós száj- és körömfájás behurczolásának megakadályozása végett Tirolnak egy részével szemben a feltétlen határzárt ren delte eh Helyeseljük a határzár szigorú betartását, mert a legcsekélyebb elnézés végzetessé válhat és ragálylyal fenyegetheti egész Magyarország marha- állományát és a szomszéd államok által ily esetben a magyar proveniencziákkal szemben követett eljárás mélyen sújtja az egész mezőgazdaságot. Országos érdek követeli ezt az eljárást és a tiroli tenyésztők-
