Magyar Székesfőváros, 1898 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1898-12-12 / 8. szám

1. évfolyam. Budapest, 1898. deczember 12. 8. szám

Előfizetési ára. :

^Szerkeszti és kiadja :

jSZERKESZTÖSÉG ÉS KIADÓ!

Egész évre............................6 frt.

Félévre ................................8 frt.

DR- BARTHA SÁNDOR.

IV. kér., Reáltanoda-utca 5. szám.

A főváros háztartása

(—X —) Kegyes sors őrködik székes-fővárosunk „háztartása“ fölött. Teljes negyedszázada, hogy rohamosan haladunk, szerzünk, építünk, beruházunk, emittálunk is konvertálunk. Ez alatt a hosszú idő alatt a biztosított.világvárosi nívó ellenében csakis az el nem rejthető ingatlant és annak maradékát terheltük meg és korrigáltuk a fogyasztási adópótlékot egy pár Ízben, a községi adópótlékot azonban sikerült 25 év előtt volt magasságában megóvni. Össze-vissza ez azt jelenti, hogy a teherviselést a háziurak és a fináncok révén eddig szerencsésen átháríthattuk a lakosságnak arra a rétegére, mely sem nem választó, sem nem választható. Sőt történt ez a nélkül, hogy bárki fennakadt volna rajta. Legújabban kapott csak szárnyra az a röpke argumentum: hogy a hatósági intézkedéseket a tömeg teszi szükségessé, viselje az a terhet is. Ez az argumentum azonban csak abban az egyben sántít, hogy a tömeg rendeltetése a termelés, amely azonban csak a puszta létfentartás eszközeit nyújtja neki, a vagyon- halmozódás már más rétegekben megy végbe.

Ezenkívül szép székes-fővárosunk messze földön hires volt gazdagságáról. Bármi történt, bármiféle pénzügyi szorultság tűnt föl a szemhatáron, reámutattunk ingatlanbirtokunkra, amely a 100 milliót meghaladja.

Lassan, lassan aztán arra ébredünk, hogy népünk a fogyasztási adópótlék újabb emelését a főváros approvizionális viszonyai mellett nem bírja el, hogy az építkezés terén fenyegető reakció újabb terhek kifundálásának nem kedvez, hogy ingatlanvagyonunk kezd roskadozni, y Nem hogy értékében veszítene, hanem oly közcélok szolgálatában válik lekötötté, amelyeket továbbra is szem elöl téveszteni nem lehet. Ezek a szempontok már régebben az egyenes adóztatás revíziója felé terelték a figyelmet, de sikertelenül. Emlékezzünk csak a közelmúlt évek budgetvitáira,

És most?

A jövő évi budget megállapítása össze sem hasonlító a múltkori budgetvita szenvedélyes és kíméletlen hangjával és bűnbakot kereső rekriminációival, ügy történt az a korszakos esemény, hogy a székes-főváros pénzügyi kapacitásai megbarátkoznak az egyenes adók emeléseinek eszméjével, sőt tovább menve, a fogyasztási adók tekintetében is olyan cikkeket födöznek föl, amelyek csupán a felső tízezrek életét tennék kellemesebbé. Úgy látszik, hogy a pénzügyi és gazdasági ügyosztálynak a főváros háztartását boncoló és mindenféle frázist megbénító alapos munkája megtette a maga hatását.

Ami pedig az uj jövedelemforrások eredményeinek hovaforditását illeti, szintén jóleső, őszinte hangok hallhatók. Eljutottunk odáig, hogy magunkba szádunk. Ha ezt helytelen gazdálkodási rendszerünk delelöjének tekinhetjük, — materiális és erkölcsi törvények azt mondják, hogy igen — akkor nem hagyunk föl avval a reménynyel, hogy a székes főváros még megembereli magát, mielőtt késő volna.

Ha a fővárosnak egyik vezérférfia maga is konczedálja, hogy a hiba abbanrejlik, „hogy a bizottsági tagok legtöbbször vizet prédikálnak és a közgyűlésen mégis bort öntenek a poharukba“, — a mi alatt azonban korántsem szabad pl. a lóvasut villamosítása alkalmából kifejtett agitációt és a protekció fölhizlalását érteni, akkor csakugyan nem tudjuk, hogy ki az, aki a viszonyok helyes megítélése elöl még elzárkózik. Ezt a témát — csakhogy komoly, szakszem alapon egy másik város atya a közgyűlésen fejtegette és pedig oly megdöbbentő nyíltsággal és részletességgel,- hogy a demokraták is meg lehetnek vele elégedve.

Nagy dolgok ezek, de hiába a 43,484 frtos fölösleget csak az 1897. évi zárószámadás 677,705 frtnyi eredménye tartja és akarva, nem akarva hatalmasabb eszközöket kell az igazgatás rendelkezésére bocsátani. Az eddig követett taktikázó, szónokló eljárás, a „nem