Magyar Székesfőváros, 1898 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1898-12-05 / 7. szám
MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS 1898. deczembei 5. 14 darabnál nagyobb volt a készlet és az eladásra került áru majdnem naponta meghaladta az ezer darabot. Az árak nyomottak és a legjobb minőségű áru 48 krajcáron kelt kilogrammonkint. Páronkint 45—50 kilo ‘és a vételösszeg 4 százalékának elengedése mellett. A vágón!arhavásárra 3130 drb marhát hajtottak (fel, 807 darabbal kevesebbet, mint az előző héten. A legutóbb felhajtott szarvasmarha közt 1507 drb szerbiai eredetű volt. Az elsőrendű vágómarhát Bécs számára- vásárolták 32 írtjával 100 kilogrammonkint. Borjuvásár- Gyenge felhajtás mellett, mely a három vasárnap egyikén sem haladta meg a 400 darabot, az árak átlag a következők: élő borjúért 40 frt. leölt borjúért 44 frt 100 kilogrammonkint. Hírek a városházáról Igaz történet a munkakönyvről avagy: mikép lehet olcsón sokat dolgozni ? Mikor Márkus József Isten kegyelméből Budapest főpolgármestere lett, úgy találta, hogy a városnál sok az ember, több a munka és legtöbb a restancia. Ez az utóbbi szemet szúrt a főpolgármesternek — aki nagyon helyesen ugv gondolkozott, hogy a restanciának azért rest. ancia a neve, mivel, hiszen már bizonyosan ki is tetszett találni, ez a restek anciája — és komoly szándékai föltette magában, hogy véget vet ennek az állapotnak. — Ezentúl — mondta magában — minden embernek, aki normális körülmények közt jött a világra és a városnál van alkalmazásban, szorgalmasnak kell lennie, és szakadatlanul dolgoznia kell. Munkája eredményeiről pedig mindenkinek be kell számolnia. Ott a számonkérőszék, amely már huszonöt év óta szerepel ugyan a fővárosi hivatalok listáján, hanem ezalatt a negyedszázad alatt soha össze nem ült, számon pedig — és nemcsak az én számon, hanem a saját száján is — soha nem kért semmit. Nos tehát — fűzte tovább gondolatait — működésbe fogom hozni a számonkérőszéket. Az elhatározást tett követte. Budapest főpolgármestere beiktatásakor mondott pro- grammbeszédében erélyes hangon kijelentette, hogy a számonkérőszék : működni fog. A hivatalokban erre az enunciációra óriási ijedelem támadt. — Számon akarják tőlünk kérni a restanciákat! — dadogták kimeredt szemmel a hivatalos szobák Íróasztalai mellett mindenfelé. A mi restanciánkat! — El akarják venni tőlünk! Pogá- nyok, gyilkos ! stb !!! Jajveszékelés, fogak csikorgatása és kezek tördelése, — ez volt a kép, amely a városi hivatalokat ez időben leghübben jellemezte. E mellett sajátságos suttogások az emberek között, akik összebújtak egy-egy ablaksarokban, hogy halk hangon a jövő várható eseményeit megbeszéljék. Azokban az épületekben, ahol városi hivatalok vannak, a szolgák, kézbesítők, sőt néhol maguk a tisztviselők is, hetekig nem tettek egyebet, mint, hogy éjjel-nappal szakadatlanul jártak-keltek a hivatalos szobák és a padlás-közölt, ahonnan vállaikon irtózatos csomagokban hordták le a negyedszázad óta feltorlódott restanciákat. E közben egy szolga, aki már a tizenötödik bál restanciát cipelte le a padlás- lépcsőn, a borzasztó súly alatt összeesett és meghalt. A tisztviselők pedig, bent a szobában érdeklőleg nézegették a barrikádoknak is beváló impozáns iratcsomagokat, amelyekkel a szolgák lankadatlan buzgalommal rakták teli az iré asztalokat, s a szobák parkettjét. Némelyik öregebb hivatalnok valóságos szeretettel cirógatta őket, miközben nem egynek köny szökött a szemébe. — Restanciám, — rebegték elérzékenyülve, — édes kis restanciám, hát válnunk kell egymástól ? Válni ? . . . Itt ott halk zokogás fejezte be ezeket a szavakat. Aztán bizonyos idő múlva — jött a számonkérőszék, és számonkérte a restanciát. Ugyanekkor konstatálhatta, hogy ez a 25 év óta való restancia olyan iszonyatosan sok,‘hogy teljes lehetetlenség a hivatalnokoknak megbirkózniok vele. — Hát jó, — egyezett ki a polgármester — ha a restanciát nem lehet kipusztitani, hát legyen ; a restancia maradjon restancia és kerüljön fel újra a padlásra. Ott majd elfödi a feledés fátyola. — De — és itt hajába kapott — de a hivatalok legalább ezentúl végeznék gyorsabban a dolgukat! Ez a szerény kívánság tudomására adatott a hivataloknak ; ezentúl nem szabad restanciának lenni. A hivatalnokok, főnök’és heosztott tisztviselők tudomásul vették a szerény kivánságol, és bizonyos idő múlva jött ismét a számonkérőszék, és újra konstatálta, hogy a régi restancia ugyan már eltűnt, mivelhogy megint a padláson van, az uj restancia azonban igenis szépen gyarapodik. A számonkérőszéket elfutotta a méreg. Merészet gondolt. — A gázt gáz-, a vizet vízmérő-órákkal ellenőrzik; nos, a tisztviselői kart is ellenőrizni fogjuk valamikép. Munkakönyvét fogunk neki adni. És ha a számonkérőszék egyszer valamit Ígért, akkor azt meg is teszi. A munkakönyv — hogy az irás szavaival éljünk — „testté lön“. Minden egyes tisztviselő kap egy rendes munkakönyvét — tetszik tudni olyant, mint a cselédek — abba beleírják az illető nácionaléj,át, úgy, hogy azelőtt hol szolgált, és belevezetik azonkívül minden ügydarabról, hogy mikor érkezett, mikor in- téztetett el stb. Most már nem lehet restancia ! A dolognak azonban van egy bibéje. Mivel a tisztviselőkhöz naponta igen sok elintézendő ügydarab érkezik, és mivel ezt a sokat mind pontosan be kell vezetni a munkakönyvbe; mivel másodszor a tisztviselők idejét a hivatalos órák alatt a sok mindenféle ki-be járó fél is nagymértékben lefoglalja, most egyszerűen az történik, hogy minden egyes városi hivatalnok, ha csak féllel nincs dolga, Íróasztala fölé görnyed, és egész délelőtt nem tesz egyebet, mint az érkező ügydarabokat a munkakönyvbe bevezeti, kevezeti, elvezeti, átvezeti. Aztán megint bevezeti, és újra kivezeti. Akárcsak az abi- zonyos ur, aki az ingeit mindig csak fölveszi, leteszi, fölveszi leteszi . . . A restancia pedig most már még ijesztőbb mértékben rohamosan nő. Mert hát a darabok elintézésére most már fizikai idő sincsen. A munkakönyveket azonban — és ez nagy megnyugtatására szolgálhat a főváros közönségének — a munkakönyveket azonban szorgalmasan kezelik a hivatalokban. Bevezetik, kivezetik; bevezetik és újra kivezetik. Valaki. A királyné szobrára begyült összeg. A királyné szobrára az eddigi hivatalos számítások szerint háromnegyed millió forint gyűlt egybe. A végleges leszámolás még nem történt meg, mert igen sok gyüjtőiv nem érkezett be s a magánosok gyűjtését sem számolták el teljesen. Hozzávetőlegés becsléssel az országos gyűjtés majdnem a millió felé jár. A miniszterelnök legközelebb felhívást tesz közzé a kiadott gyüjtöivek beszolgáltatására^
