Magyar Székesfőváros, 1898 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1898-10-24 / 1. szám
10 MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS 1898. október 24. lenni, mert egy jól szervezett újságnál nem az eseményekhez alkalmazkodik a rovat, sőt ellenkezőleg, a rovathoz kell alkalmazkodnia az eseményeknek. Először is kijelentem, hogy ezen a héten absolute semmi sem történt. Tessék visszagondolni a lefolyt napokra s én nem Ígérek, de nem is adok ezer aranyat annak, a kinek az eszébe jut olyan valami, a miről érdemes krónikát Írni. Mert manapság, a nagy nyilvánosság korszaká ban, mielőtt megesnék valami, gondosan körülépitik a színhelyet égig érő magas kínai fallal, csak hogy senki se tudjon meg semmit. Ha nem hiszik, elmondhatok egy pletykát, a melyet városszerte beszélnek, de a melyről hivatalosan senki sem tud. Hol volt, holt nem volt — igy kezdik a mesét — volt egyszer egy kávéház, a mely szép fehér falakkal pompázott s a falakon hatalmas aranyozás diszes- kedett. Igen természetes dolog, hogy ebbe a kávéházba szívesen és sokan jártak, mert hiába, levegő és tágas terek kellenek a népnek. Mondom hogy ez igen természetes, a földtekén mindenütt, csak épen Budapesten nem, mert a budapesti ember annyira elszokott minden tágas dologtól hogy ismeretlen forgalom előtte a tér ; igy az ilyen tágas kévéházainkban is, a kisebb és szükebb helyeket kedveli. Hűvös ősz jár s igy érthető, hogy ebben e kávéházban is főleg a kisebb szoba volt teli, a hol öt ur áldozott délutáni szórakozásának. Mondják, hogy ez az öt ur szívesen szórakozik s különösen érdeklődik minden schlag er iránt, legyen akár kicsi, akár nagy s a vi ág minden kincséért el nem mulasztana egy ilyen schlagert kihasználni, már a mennyire lehet. Hétfőn történt, hogy szintén ott várták a schlagert. Az egyik ur megszólal: — Hármat brennolni. A másik ur nyugodtan félre tesz három kártyát és azután szemérmetesen kijelenti: — Adok. Abban a perczben megnyílik az ajtó s egy épen nem titkos rendőr nyugodt fölénynyel teszi a kezét egy halom bankóra, a mely történetesen ott hevert az asztalon. Háromezer forint volt épen. Erre a slágerre persze nem voltak elkészülve az urak, a kik kevéssé mosolyogva mutatkoztak be a rend emberének, aki minden középeurópai illemszabály ellenére, föl is irta a nevüket. Már most azt kérdezik, hogy miért irom én ezt meg épen egy fővárosi ügyeket tárgyaló lapban? Hiszen épen ez teszi rémitően pikánssá ezt a történetet, s ez meligiti föl egy kicsit az ilyen hűvös őszi időben a kedélyeket. Ha még arra is kiváncsiak ezek után, hogy melyik városrészben van olyan sok pénz, akkor forduljanak Kalazanti szent Józsefhez, aki nem azért alapított tanító rendet, hogy ki ne tanítsa a kiváncsiakat. * Különben, amint már egyszer mondtam, abszolúte semmi sem történt a múlt héten. Ha csak azt nem akarom elmondani, hogy a minap az utczák két réme halálos párbajt vívott egymással. A villamos, meg a bicziklista, a gyalogjáró emberek két alattomos ellensége, szomorúan egymás ellen támadt. A kik rendesen cziczáznak egymással most vérbe fagyva hagyták egymást. Peiig olyan szép játék az, amikor az önérzetes bicziklista, kicsinyjátékait űzi, a nem kevésbé önérzetes villamos vezetővel. Valóságos színház. A kerékpáros szélsebesen rohan a száguldozó villamos mellett, s azután egy merész szökéssel épen a villamos előtt keresztül vág a síneken, miközben egyet szőrit az oda vissza csengetyűjén. — Klirrrr-klirrrr. A haragos masiniszta szinte évődve válaszol neki: — Kling-kling, mintha azt a régi nótát kopogtatná : Hej dárom, madárom Eltaposlak a nyáron. De a bicziklista a csengetésre csak gúnyosan vissza fordul s azután srrrr . . . srrrr . . . megint ott tapodja a gépet a villamos mellett, s kellő pillanatban megint csak át vág a síneken. — Klirrr . . . klirrr . . . kiing . . . klang . . . bizony temetésre szól ez egy.-zer a kétféle csengetyii, bánatos özvegy asszony, siró rivó gyerekek hangos zokogásától nem hallatszik a csengő szava. Hanem azért holnap, holnap után és mindig, ott fog suhanni egy másik kerekes ember a villamos mellett és a sport szent nevében vígan csilingelve futtatja át gépét a robogó vaskocsi előtt. Hiába no, a pillagó nem okosodik meg soha, a gyertyaláng meg igazán nem tehet róla, ha elégeti a beleröpülő szárnyas állatot. * Volna még egy. Ezt a pletykát azonban senki sem hiszi. A nem szokatlan hősnő, egyik fényessége a fővárosi színpadoknak. Szeretném elárulni, hogy szőke-e vagy barna, de őszintén szólva nem tehetem, mert ha csak egy kicsit körülirom, azonnal ráismernek, akkor jaj az én árva fejemnek. A hős egy fővárosi ur, akiről szintén nem árulom el, hogy fővárosi ur-e, vagy csak egyszerűen fővárosi. De nagy ur, mert Allah hosszúra növelte az ő szakállát. Este volt! Az előre haladott naptári viszonyok daczára, langyos szellő kalandozott a körutakon és bolondosán szerelmes gondolatokat súgott a járókelők
