Magyar Székesfőváros, 1898 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1898-11-21 / 5. szám
1898. novefhber 21. MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS 3 kélv, hanyatló, és habár a kitüntetések iránti élénk előszeretet időnkben feltűnően növekedő. Mi Bánffynak érdemeit elismerjük, azoknak értékét kisebbíteni nem akarjuk, de díszpolgárrá meg nem tettük volna, legalább mostanában nem. Szerintünk a haza szolgálata egyáltalán nem az elérhető kitüntetések kedvéért kötelesség. Az igazságos történet mindenkor azok iránt volt a legöszintébb bámulattal és magasztalás- sal, kik a közjót a haza, az emberiség nagy érdekeit önzetlenül szolgálták. Dr. Bartha Sándor. 1 forint 28 krajcár. Annak a könnyelmű gazdálkodásnak, amely a főváros valamennyi intézményénél konstatálható, a jövő évi költségelőirányzat egyik eldugott rejtekében nagyon szomorú nyomát találtuk. A jövő, 1899. évben a Rókus kórházban és fiókjaiban 1 forint 28 krajcár lesz az ápolás napidija. A fényűző, pompakedvelő gazdálkodásnak, a luxuriózus berendezéseknek mérhetetlen költségeit a főváros a szerencsétlenül járt munkásnépen, a kétségbeesett szobalányokon, a dologtól, éhségtől, nyomortól elbetegedett proletárnépim, vagy, ha lehet, annak illetékes községén fogja bevasalni. Amikor 1897-ben az ápolási költséget 1 forint 19 krajcárra emelték, a fővárosnak az a része, amely gondol a Rókusba jutók sorsával is, megdöbbent, — de hallgatott. Abban a reményben hallgatott, hogy a TÁRCZ A. Az aj díszpolgár vagy: A szépség hatalma. Motto: Nem nehéz azt kitalálni Hogy díszpolgár báró Bánffy. (Énekli Gyöngyi Izsó.) Ritka közgyűlés mutathat fel olyan nagy eredményeket, mint a székesfőváros szerdai közgyűlése, a mely báró Bánffy Dezső miniszterelnököt Budapest díszpolgárává választotta. A közgyűlési terem zsúfolásig megtelt, s a karzatokról fej fej mellett lógott alá, akárcsak egy jól felszerelt éléskamrában a zsinegre fűzött szőlő fürtök. Tudósításunk a gyűlésről a következő : Az elnöki emelvényen Márkus József, a Nemzeti színház kiváló tagja ült, s már november 16-ikára járt az idő, mire a közgyűlést megnyitotta. Első felszólaló dr. Szalai Fruzina volt, a ki a „Magyar Estilapban Bánffy Dezsőhöz irt és folytatólagosan“ megjelent nehány hangulatos költeményét olvasva föl, felhívta a közgyűlést, hogy a miniszterelnököt egyhangúlag a főváros díszpolgárává válaszszák. (Eláll! a többség padjaiból.) Polónyi Géza szól ezután, összetett kezekkel főváros nem fog uzsoráskodni azokkal a szerencsétlenekkel, akiknek utolsó menedéke a kórház s ennél is : a Rókuskórház. Nem is gondolhattak arra, hogy, amikor egy-egy beteg élelmezése átlag 335 krajcárba herül, a főváros magáért az ápolásért 86’5 krajcárt követeljen. Ennek a szinte hihetetlen eljárásnak okát azokban az óriási kiadásokban kell keresnünk, amelyeket a főváros a Rókus kórházra fordít. De ha átvizsgálják a kiadásokat, megtaláljuk ugyan a költségek emelkedését, de az emelkedés magyarázatára nem akadunk. Szóval konstatálhatjuk azt, hogy mint minden téren, a főváros itt is rendszer és belátás nélkül költekezik. E rendszertelenség következményeit azonban nem szabad azokra a páriákra áthárítani, akik a Rókusbán kénytelenek gyógyulást keresni. Az a nyomorult cseléd, aüi 6—8 forintot kap havonkint, az a napszámos, aki egész családjával átlag 15—20 forintból tengődik: miképpen fizesse meg az 1 forint 28 krajcár napi dijat, négy-öt heti fekvés után, amikor munka nélkül egyenesen az éhhalálba megy ki a kórházból ? . . . Az 1 forint 28 krajcáros tarifát a törvényhatóság nem szavazhatja meg, a belügyminiszter nem hagyhatja jóvá. Tegyenek mást. Revideálják a Rókus kórház kiadásait, amelyek nem éppen normálisak. Tessék csak egybevetni a tiz esztendő előtti állapotot a maival s azután megállapítani a kórház háztartási mérlegét. Ez a kis összehasonlítás igen jérdekes és jellemző képét adja az egész 'gazdálkodásnak. 1899-re a tanács a Rókus kórházra előirányoz 414895 ápolási napot 1 forint 28 krajcár napi díjjal. Ennek összege................................................... 531065 frt Miért ? Mert a Rókus kórház kiadásai . . . 605.676 forintra rúgnak. Ezt a kiadást tehát valamiképp fedezni kell. kérve a plénumot, hogy járuljon hozzá dr. Szalai Fruzina indítványához. A maga részéről ugyan — tekintve, hogy báró Bánffy Dezsőben legbensőbb személyes barátainak egyikét tiszteli — nem tartja illendőnek, hogy a miniszterelnök érdemeit ismertesse, hanem átadja e téren a szót : Kassits Péternek, a ki tekintve azt a benső viszonyt, a mely öt Bánffyhoz úgyszólván elválaszthatla- nul fűzi, az Isten szerelmére kéri a közgyűlést, hogy ne hozzanak szégyent a magyar fővárosra, és válaszszák meg egyhangú lelkesedéssel Bánffyt díszpolgárnak. (Eláll! Nem hallgatjuk ! kiáltások. Nem kell Bánffy!) Vázsonyi Vilmos hasonló értelemben szól (Folytonos lárma és ellenmondások). Elnök: Csiky Gergelyé a szó. Csiky Gergely, a jeles drámairó megjelenik a falon (Felkiáltások: Hah ! szellem. Mozgás !) és ezeket mondja: T. közgyűlés! Igazuk van at. kiáltozóknak, mikor azt mondják: szellem vagyok. Szellem vagyok én, esprit, az az esprit, amely, mig gróf Festetich lesz annak a színháznak az igazgatója, addig itt sohasem lesz prit. Én, t. közgyűlés, ismerem, mi az a dráma, mi a tragédia, de mondhatom önöknek, hogy ilyen tragédiát, mint forrón szeretett miniszterelnökünké, még sohasem láttam. Képzeljék csak el, egy férfi, a ki a
