Magyar Székesfőváros, 1898 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1898-11-14 / 4. szám
MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS 9 189$. november 14. És ime uraim itt van a mi hires szépségű And- rássy-utunk, a melynek ott, két és fél kilométernyi messziségben van vége, de eleje nincsen sehol. „De talán, — igy kérdené egyikük, a Marokkói házra mutatva — ez a kaszárnya-épület azért maradt meg a palotasorok között, hogy legyen alkalmuk e páratlan útjukat valamikép egyenes irányban folytatni. Nincs talán abban az irányban valami terük, a mibe az utat torkoltatni lehetne? „Hja uram ! felelném — volna bizony, az Er- zsébet-tér is, azontúl a Gizella-tér is, de úgy vagyunk mink az elődjeink megkezdett szabályozásaival, mint politikusaink a Deák-Ferencz csinálta kiegyezéssel, alkotmánynyal. Akkor többet nem lehetett kapni, hát elfogadtak annyit a mennyit, — abban a reményben, hogy az utódok majd fejlesztik. De az utódok megszokták úgy, a hogy van, jobbat nem kívánnak s a méglévőt megbolygatni nem igen merik. De Uraim e helyről már egész terjedelmében láthatják azt a területet, a mely uj városházánk elhelyezése czéljából rendelkezésünkre áll. Mit szólnak hozzá?! Ugy-e impozáns térség! Azon túl van a mi Belvárosunk, a legelegánsabb, legélénkebb városrészünk pezsgő, világvárosi élettel, fényes üzletekkel. Ott jár, kel a nyüzsgő tömeg: monoklival született ifjak s fehér csontkötésü imakönyves gyönyörű haja- donok; pensiót élvező miniszterek is elvegyülnek a társaságba. De mégis csak kellemetlenné válik, mikor az ember a Haris-bazár kapujánál éppen hatodszor akad össze egy és ugyanazon ismerős arczu ismeretlenével, esetleg hitelezőjével. Abba a Belvárosba most e nagy téren át egyenesen csak azon a velünk szemben látszó utón keresztül lehet jutni, a melynek hátterében épen az a szép templom-torony, a Ferencziek templomáé látszik s az a Gránátos-utcza egyenes része, a mely a Kossuth Lajos-utczába vezet. — Ezek után még hallgassák meg uraim azokat az irányelveket, a melyek kell, hogy vezéreljenek bennünket városházánk felépítésénél és környékének szabályozásánál. Kell, hogy minden újabb kisajátítás nélkül hozzáfoghassunk a városház építéséhez s azt igy be is fejezhessük, mert nincs pénzünk a nagy költekezésre és nincs sok időnk a várakozásra. Mindnyájunkban él a tudat, hogy a Váczi-körut forgalmát valamikép közvetíteni kell egyenes irányban a Belváros szivébe, irányt kell szabni, mindezt kijelölni a hullámzó sokaságnak a Belvárosból kifelé. A Váczi-körutnak, mint hosszú egyenes szép útvonalnak kellő szemlélő végpontot kell adni, viszont az uj városháza főhomlokzatának a kellő perspectivikus érvényesülést biztosítani. S végül — mondám némi szégyenkezéssel — mi tűrés-tagadás, tisztelt uraim, — ha valamikép némi tisztességes, a mi büszke fővárosunk méltóságát nem sértő jövedelmecskéhez is lehetne jutni, hát bizony azt sem vetnők meg. Erre aztán megindult a nagy tanácskozás. A fölött, hogy mely irányban helyeztessék el az épület, alig volt vita közöttük; nem látták ők a Ká- roly-körutat régi formájában a kaszárnya végtelen ablaksoraival s igy egyik sem állt a megszokás nyomása alatt. Átlátták azonnal, hogy a Károly-körut maga nem ©lég széles arra, hogy ily nagy monumentális épület főhomlokzatának perspectivikus hatását biztosítsa, s ezen még az sem segítene, ha a főhomlokzat közép tengelye irányában uj, széles (de oh igen drága) útvonalat nyitnánk a király-utczáig. (Hoc) Még kevésbbé segít ezen a bajon, ha az egységes városházunkat felszeleteljük három épületre, a melyek egyikét sem lehet aztán igazán monumentális arányokkal kiképezni, s a melyek egymást eltakarják, s nem hogy elősegítenék egymás térhatását; sőt még az sem segít, ha ebből az igazán nagy s csak az uj világ-utca kényszeredett körösztül vezetése által és 6600 Q-öl beépítendő terület kihozása által indokolható hibából érdemet kovácsolunk mondván: „Nagyszerű ! Egyik lesz a disz, a reprezentációs városháza, a másik kettő meg a hivatalos. „De Uraim, kollega urak“ — igy szólt a müncheni — minálunk még a laudon-utcának a tengelyében is van valami kellemes szemlélőpontja a szemnek. Útvonalaink terekből indulnak kisterekbe végződnek, végpontjaikra mindig jut valamely nagyobb középület vagy szobor; erre kell törekedni mindenütt, erről csak nem lehet vitatkozni ? ! „Nálunk is igy van, nálunk sincs másként“ kiáltoztak közbe valamennyien. A városházát itt úgy kell elhelyezni, hogy egyúttal a váczi-körutnak is szép hátterét képezze. Miután hallottuk az előbb, hogy a város nem oly nagyon gazdag, mint a milyennek látszik s igy újabb kisajátításokba nem mehet bele, a városházát az útvonal tengelyére teljesen merőlegesen állítani nem lehet, mert nagyobb kisajá'itással járna. Ezért hát egyszerűen tágas teret kell hagyni az épület előtt s állítani ugv, szemben a váci-köruttal, hogy újabb kisajátításra az építkezés alatt szükség ne legyen. „Helyes, helyes“ dörögték a világ mindenféle nyelvén a többiek. „Igen ám, de hol akkor az ut a belvárosba?“ kérdém félénken. — Az ne aggassza önt fiatal barátom — igy szólalt meg a trieszti kartárs. Ha az ember nem mehet el mellett«3, hát egyszerűen körösztül meg3 rajta, úgy mint minálunk otthon, a hol a mi rnunicipial- palotánk átjárója közvetíti a forgalmat két városrész között — De kérem — szólt ismét a müncheni — a mi régi városházánk földszintje teljesen fel van oldva pillérekre, oszlopokra, az alatt megy el a villamosvasúti-, a kocsi- és a gyalogforgalom. Akkor legalább nem lesz oly barátságtalan, komor és elhagyatott négyszögletes tömb, mint a mienk Bécsben — szólt közbe a bécsi kollega szomorúan. Azt ugyan csak az idegenek nézik s azok látogatják, a kiket hivatalos dolguk visz a városházába. De ha közlekedő útvonalat nyitnak a városházán át — igy elmélkedett a nagyszabású ideákért lelkesülő francia — úgy képezzék ezt a főhomlokzatban hármas diadalkapu formájára, képezzenek ki belül a városházán egy nagy udvart, mint szép, díszes loggiás közteret, amely körül födött helyen sétálhat a közönség. De nehogy aztán drága milliókon törjenek uj utat a belvárosuk felé — igy intett a takarékos és praktikus angol — a mikor itt van az orruk előtt készen, egyelőre krajczár költség nélkül a gránátosutca, amely a Kossuth Lajos-utca kigyó-téri torkolatához vezet. Ez az ut legyen iránya a városháza főtengelyének, s ha fölösleges pénzük lesz, szélesítsék ki. — Pompás! pompás! — igy kiáltott lel a szeretetreméltó milánói kartárs, aki eddig gondolataiba volt mélyen elmerülve. Ha mindezt megcsinálják,
