Magyar Székesfőváros, 1898 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1898-12-12 / 8. szám
1© MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS 1898. deczember 12, Ez a vonalirány pedig úgyszólván az egyedüli, mely a kitűzött célt a legkedvezőbben oldja meg s akkor, amikor egy belvárosi földalatti vasút létesítésének szükségességét hangoztattam, körülbelül ugyanez az útirány lebegett szemeim előtt. A Koronaherceg-utcában és az Egyetem-utcában a két vágány egymás alatt is elhelyezhető, ami semmi különös technikai nehézséget nem okoz; mert az esetleges talajvizet a mélyebben fekvő vasút testéről elektromos szivattyúkkal egész könnyen eltávolíthatják. Ezt a belvárosi földalatti vasutat, nézetem szerint, a fővárosi központi fövasuttal a legszorosabb összeköttetésbe hozhatjuk, úgy, hogy egymást valósággal kiegészíthetnék, ami kölcsönös életképességüket fokozná, a fővasutak és a városi közúti vasutak közötti szerves kapcsolatot pedig ily módon, a városszabályozás érdekeinek szemelőtt tartásával lehetne megvalósítani, amely célra a legalkalmasabb csomópont gyanánt kínálkozik a Károlykaszárnya környékén terveze't centrális fővasuti állomás helye. A központi fővasút építése ugyanis szükségessé teszi, hogy a Ferenc József földalatti vasú'nak az Andrássy-út—Deák iér közti szakaszát átalakítsuk és a Deák-tér—Gizella-tér közti szakaszát beváltsuk. A belvárosi földalatti vasút, mondjuk : Metropol- vasút ez utóbbi vonalrészt azután egészen jól fö használhatná a központi fővasúttal való csatlakozására, még pedig olyképpen, hogy e két tervezett földalatti vasúton kivül a Károlykaszárnya előtt a Ferenc József vasút számára is állomást létesíthessenek. A belvárosi földalatti vasútból kiágazólag és a Duna alatt áthaladva, a pesti oldalon rendezett helyi közlekedés hálózataiba és a fővasúti forgalomba, a budai oldalt, a legrövidebb és leggyorsabb összeköttetéssel ugyancsak bevonhatnák. A mi pedig a már meglevő vasúti hálózatainkat illeti, ismeretes, hogy Budapest főbb utczáin kétféle vállalat vasutai húzódnak tova, melyek a legélénkebb pontokon összetalálkoznak, kereszteződnek, sőt helyenként egymásba is átfutnak, itt-ott peage-joggal egymás vonalrészein, anélkül azonban, hogy szorosabb kapcsolatban, azaz átszálló forgalmi viszonyban állanának egymással, ami a kölcsönös forgalmat megnehezíti, tehát egyfelől a közczélt, másfelől pedig az egyes utazók érdekeit is jelentékenyen csorbítja. Legnagyobb mértékben mutatkozik ez a hátrány a Nagykörúti villamos közúti vasútnak a Váczi-köruti, Kerepesi ül és Üllői úti közúti vasutakkal való összetalálkozásánál, valamint a kétféle vállalatnak Calvin- téri vonalain is. E tarthatatlan helyzet azonban sokáig már meg nem állhat és e vonalak közötti átszálló forgalmat a közel jövőben bizonyosan életbe léptetik, mielőtt még maguk a vállalatok is kárát vallanák s az utazó közönséget csakhamar megszabaditják a mai állapotokból eredő zaklatásoktól. A Ferencz József földalatti vasút tökéletességéből hiányzik, hogy nem teljes kört ir le, holott a zárt körvonalon a helyi forgalom legczélszerübben bonyolítható le. Meg kellene tehát hosszabbítani e vasutat a Károly-körut, Dohány-utcza—István-ut, vagy esetleg a Kerepesi-ut alatt és a Hungária-körut irányában, természetesen szintén földalatti-vasutképen és ily utón át a jelenlegi városligeti végponttal kellene egybekötni, hogy önmagába futó vonalat Írjon le. Mivel ezek a tervezett vasutak az ut színe alatt fognak tovahuzódni, tehát pályatestükön kizárólag a saját kocsijaik, illetőleg vonataik közlekedhetnek, ennélfogva az a kérdés, hogy e vasutakon az elektromos vontatásnak melyik formáját fogják alkalmazni, a közúti közlekedés szempontjából teljesen közömbös. Nagy horderejű fontosságot tulajdonítok azonban a főváros központi fővasut elektromos üzemének abban az irányban, hogy az elektromos vontatásnak itt alkalmazott módja — valószínűleg az akkumulátoros rendszer — hathatósan fogja elömozditanH azt, hogy az elektrotechnika vívmányai, első sorban a helyiérdekű vasutakon, majd pedig fokozatosan az egész ország fővasutain, talán a leghálásabb terrénumon, a nemzeti vagyonosodás kiapadhatatlan forrásaivá váljanak. Budapest közlekedésügyének e gyö • keres rendezése pedig fővárosunk életében újabb korszaknak, világvárosa korszakának eljöttét jelenti. Hangverseny-adó. Nem akarok egy uj adójavaslatot a t. olvasó elé terjeszteni, hanem inkább egy quasi adószerű összeg eltörléséről Írni. Minden hangverseny után 20 frtot köteles a rendező a székesfővárosi szegény-alap javára fizetni! Nem elkerülhetlenül szükséges ez, mert úgy a közönség, mint a rendező érzi hátrányait. Megadóztatni a lóversenytotalizateurt, helyes, ennek van értelme; de megadóztatni egy hangversenyt, ennek teljességgel semmi értelme, sem haszna nincs. A laikusnak egyáltalában fogalma sincs arról, hogy mi az egy hangversenyt rendezni. Örökös lótás- futás, idegrontó mulatság, mely a mostani viszonyok között nem hozhatja meg a fáradtság sem anyagi, sem erkölcsi jutalmát, de különösen az elsőt nem. Kezdjük el elölről. Egy hires külföldi művészi nagyság megteszi ajánlatát, hogy ennyiért fellép a budapesti közönség e őtt. Az illető hangverseny-rendező czég már ambícióból is azon iparkodik, hogy az ajánlatot elfogadhassa. Megindulnak mindkét részről a levélbeli tárgyalások s nagy nehezen létre jön az egyezség. Most jön a feladat nehezebb része. Termet bérelni, a hirdetésről gondoskodni, egyszóval fizetni és fizetni. Nézzük csak az egyes tételeket: Terem, fűtés, világítás . . 250 frt Rendőrség ..........................60 „ Szolga személyzet .... 40 „ Hirdetések......................50 „ Sz.-fővárosi szegényalap . 20 . 420 frt Ehhez járul még a közreműködő nagy (200—400 frt) tiszteletdija s igy a költségeket bátran 600—700 frtra tehetjük a legjobb esetben. Természetesen ezeket a költségeket be kell hozni. Innen vannak azután az 5, 4, 3 frtos ülőhelyek s ez az oka annak, hogy az egy időben kezdeményezett „Népszerű hangversenyeket“ be kellett szüntetni, mert ilyen körülmények között teljes lehetetlenség a költségeket a bevétellel fedezni. . E nagy költségek mellett megkivántató a telt terem, mert azok csak úgy lehetnek fedezve a bevétellel. S ha most elgondoljuk, hogy számtalan, különösen hazai művészeink estélyein csak úgy kong az üresség
