Fővárosi Hírlap, 1938 (27. évfolyam, 1-50. szám)

1938-06-01 / 22-23. szám

99 Budapest, 1938 június í. an 2 alapján világítják majd meg a helyzetet, ami Magyarország szempontjából csak jó lehet. Éppen ezen a ponton bízom abban, hogy a kifejtett nagyarányú amerikai pro­pagandának meglesz a haszna Budapest és az ország szempontjából. A hajóstársaságok, az utazási irodák, minden idegen támogatás nélkül, súlyos százezreket költöttek abban a reményben, hogy nagy utas­tömegeket szállítanak majd Magyarországra. Kétségtelenül sokat vesztettek, de tudják azt, hogy Magyarország ebben ártatlan. Az ame­rikai üzletember nem szeret veszteni. Foly­tatni fogják a propagandát és a Magyaror­szágba irányuló amerikai idegenforgalom, fel­tétlenül emelkedni fog. Nemcsak távoli remé­nyekről lehet szó, hanem még ebben az évben is sok amerikai látogat majd el Budapestre. Az amerikai magyarság erősen készül az augusztusban megtartandó Magyarok Világ- kongresszusára. Egész Amerikát felrázták azok a hírek, hogy idén most már másodszor ülnek össze a világ magyarjainak megbízottai, hogy a külföldre szakadt magyarság ügyeit megbeszéljék. Augusztusban Budapest tele lesz külföldi és elsősorban amerikai magya­rokkal. De nemcsak az amerikai magyarok jönnek, hanem velük együtt jön sok amerikai barátjuk is. Nem kell nagy jóstehetség ahhoz, hogy előre megmondjam: az amerikai és a magyarországi idegenforgalom nagyon el fog mélyülni. — De Budapest mindent meg is érdemel. Már régebben nem voltam szeretett főváro­sunkban. Mennyit fejlődött azóta! Ez a város nem hagyja magát! Nyugtalanul ^eltűnt a világháború pusztítása, a foi’radalmak zűr­zavara, hiába pusztított a gazdasági válság, a magyar főváros fejlődik és előrehalad. És hogyan tud vendégeket fogadni! A külföldi mindig érzi itt a feléje áradó szeretetet, nem úgy. mint több más európai városban. Jönni is fognak az idegenek, nem szabad kis- hitűnek lenni. Amíg én a^ híveimmel itt va­gyok az Eucharisztikus Kongresszuson, addig helyettesem, egy ir pap, már szervezi a nagy csoportot, amely augusztusban átlátogat Ma­gyarországba. így van ez másutt is Amerika nagy magyar telepein. A nar,r" amerikai ide­genforgalmi propaganda egyik érett "uümöl- csét már most nyáron leszakíthatjuk, mert rengeteg amerikai keresi majd fel Budapestet. Cserniczky plébános érdekes nyilatkozatából ki­derül, hogy az Eucharisztikus Kongresszus hatása nem fog nyomtalanul elmúlni, mert vele a Magyarország számára annyira fontos ide­genforgalom újabb lendületet kapott és Amerika érdeklődése Budapest iránt olyan nagy, amilyen a múltban eddig sohasem volt. .... ........................................................ Ism ét napirendre került a Délivasul pályaudvarának áthelyezése A főváros tárgyalásokat folytat a Máw. igazgatóságával az új pályaépítési tervekről és a halálsoromnak eltávolításáról A MÁV igazgatósága és a székesfőváros veze­tősége között a mnlt esztendőben konkrét tárgya­lások kezdődtek arra vonatkozóan, hogy az Állam­vasutak új budai és pesti központi pályaudvarát hol építsék meg. Elvileg meg is egyeztek a tár­gyalások folyamán, a legutóbbi hetekben azonban a MÁV váratlanul arra az álláspontra helyezke­dett, hogy anyagi helyzete, belátható időn belül, nem ad neki lehetőséget az új pályaudvarépítési tervek gyakorlati keresztülvitelére. Figyelemmel azonban arra, hogy a székesfővá- nairúieaijHV'úi’^üédé-S^Ej:e;j(J,kíyÜ' n&sy..mértékben beékelődött, régi építésű pályaudvarok, Szendy Károly polgármester izv. UJAGH ARPflDHÉ BUDAPEST, I!., BIMBÓ-ÜT 17. Telefon: 154-426. Acélplombák mindenféle célra, nagyság­ban és színben. Szalagplombák. Ládaplom­bák. Hordólemezek. Plombázó fogók. Jegy­lyukasztó fogók. Konzervbontó kések. Vaska György gépész-mérnök központi fűlés, vízvezeték, csolornázás, fürdó-szivatlyú berendezések vállalóid Budapest, II., Batthyány-utca 19. Telefon: 152-849. Hrauda Károly és fia oki. gépészmérnök BUDAPEST, VI., Forgách-u. 20. Telefon: Fűtési, szellőztet.ési es egészségügyi *298 990. berendezési vállalata. STELCZER JÁNOS Telefon: 293—725. Vas- fém- és záripari üzeme ______________BUDAPEST, VI., PETNRHÁZY-U. 32. HE FFER ÁRPÁD épület- és díszmúbádogos, vízvezeték­központi fűtés szerelési vállalata Budapest, V., Visegrádi-utca 8. ® Telefon: 111-591. elhatározta, hogy a korábbi tárgyalások tovább­folytatása céljából a maga részéről ezután is min­dent el fog követni a sikeres befejezés érdjeikében. Kétségtelen ugyan, hogy a vasúti pályaudva­rok felépítése állami feladat, ettől függetlenül azonban a fővárosi érdekekre való tekintettel Bu­dapest közönsége kívánatosnak tartja, hogy a meg­beszéléseket, ha lassú ütemben is, de nyomon kö­vessék a gyakorlati megoldás felé vezető intézke- déek. Elsősorban a déli vasúti pályudvarnak jelenlegi helyéről való eltávolítása az a kérdés, amely a legközvetlenebbül érinti a székesfővárost. Ennek a célnak elérése érdekében, —• mint arról a Fővárosi Hírlap munkatársa jól in­formált helyről értesül, — most tárgyalások indul­tak abban aiz irányban, hogy mindaddig, amíg nem lehetséges a MÁV budgetlehetőségeinek figyelembe- vé teáé vél az új központi pályaudvar létesítése, leg­alább az történjék, hogy a Déll-pályudvarra befutó vonatokat irányít­sák a Keleti-pályaudvarra, a helyi járatú vonatokat pedig a tehervonatokkal együtt a Kelenföldi-pályaudvarról indítsák. Információnk szerint a kereskedelemügyi mi­nisztérium ezt a tervet megértéssel fogadja és már utasította is a MÁV vezetőségét arra nézve, hogy az ilyen irányú megbeszélések fonalát újból ve­gye fel. Felmerült az a kérdés is, hogy miután a Ko- leti- és Nyugati-pályaudvar kihelyezésének ügye előreláthatóan évekre eltolódott, nem lenne-e kívá­natos, hogy az új központi pályaudvar létesítéséig egyes aluljárók mégis megépüljenek a főfor­galmi útvonalkereszteződések forgalmának zavartalan lebonyolítás céljából. Különösen az úgynevezett halálsorompók eltávolí­tására lenne minél előbb szükség, a MÁV azonban, arra való hivatkozással, hogy pályaudvarópítésl programja csak eltolódott, de azt. fel nem adták, a maga részéről nem hajlandó a vasúti pályatestek alatt nagy költséggel építendő aluljárók elkészítte­tésére. Értesülésünk szerint a főváros most foglalko­zik azzal a gondolattal, nem lenne-e lehetőség arra, hogy legalább a Thököly-útnál és a Salgótarjánj­ánál sajátmaga építtesse meg a két alul­járót. A polgármester rendelkezésének megfelelően, a magasépítési ügyosztály mérnökei már meg is kezdték a kalkulációs számításokat, és ha ezek nyo­mán az derül ki, hogy az aluljárók költségei nem túlzottan magasak, a polgármester a törvényható­sági bizottság első őszi közgyűlésén elterjesztést tesz az autonómiának a két aluljáró fővárosi pén­zen való megépítésére.--------------> Veszélytelen féregírtó! ■g áz—>- mindennemű férgek és petéik ellen!----------->- tökéletes — megbízható! KR QMOFAG Vegyészeti Gyár, Budapest VL Reuter Ferenc-u. 13. Június 15-én ünne­pélyesen felavatják a XIII. kerület új otthonát A Béke-téren ott áll már feflavatását várva az angyalföldi elöljáróság új székháza, amely impozáns ■dísze a térnek és egyúttal szimbólikus kifejezője a városrész új fejlődési folyamatának. Az épület kivül teljesen elkészült, csupán belül folynak még kisebb munkák, ahogy mondani szokták, az utolsó ecset- vonásokat végzik. Nem olyan egyszerű dolog volt, amíg mindez eljutott idáig. Először az elöljáróság helyének meg­állapítása körül támadtak nézeteltérések, amíg az­után győzött az az álláspont, hogy a Béke térre kell építeni az elöljáróságot. Azután a talajvizek okoz­tak újabb bonyodalmakat. A káros talajvizek vesze­delmes voltát túlméretezték és ezzel kapcsolatban ismét erőre kapott az a törekvés, hogy ne a Béke- téren épüljön fel az elöljáróság. Ezt az akadályt is sikerült leküzdeni. A talajvizek elleni védekezésül az épületet szigetelő teknőbe építették és hogy ennek a költségeit behozzák, kisebb lett az alapterület és magasabb a székház, amelynek a középső részét. négyemeletesre építették. Ez az építészeti megoldás a legkevésbbé sem vált hátrányára a székháznak, amely impozáns arányai­val és mégis könnyed stílusával, lapos tetejével igen jól hat. A homlokzatot piros mezőtúri téglával bur­kolták, a magas ablakokig pedig pilisborosjenői ke­mény mészkőből készült a lábazat. A palota jellegét a hatalmas ablaksorok adják meg, amelyek a minél több levegő és napfény jelszavával készültek. A Béke-tér felé nyílik a főbejárat: három kétszárnyas kapu, míg a Szegedi-úti oldalon egy mellékbejárat van, amelyen keresztül a kerületben nagyon fontos szegénygondozást bonyolítják le a földszinten és az alagsorban elhelyezett hivatalok. Az épület belsejét nyílegyenes, széles folyosók, világos irodahelyiségek népesítik be, különös tekintettel arra, hogy az ügy­forgalom mintaszerűen legyen lebonyolítható. A pin­cét a légvédelem követelményeinek megfelelően épí­tették ki. A székházat ifj. Paulheim Ferenc és váradi Szabó Lajos tervei szerint építették a magasépítési ügy­osztály vezetése és ellenőrzése mellett. A kerület polgársága örömmel készül a felava­tásra, amolyet június 15-én, Űrnapja előtti szerdán tartanak meg ünnepélyes formák között, hogy az ünnep után megkezdődjenek a XIII. kerület centru­mában dr. Pertik Béla elöljáró vezetésével a munkás hétköznapok. Offenberger Miksa grafikai szaküxlet Budapest, IV., Dalmady Gyöxö-u. 7. Tel.« 18S-SSS. MONOTYPE szedégépek magyarországi vezérképviselet». Új és használt nyomdagépek és berendezések szállítója. IRAM ÖDÖN cég Budapest, X.f Rezső-tér 3. Tel.: 14M65. Vállal : AszfaKkoosiát és gyalog&t készítést, fedéllemez, fa- cement, préseltkavics, börlemez fedést, talajvízelleni szigetelést, terrasi szigetelést és minden más ned­vesség elleni szigeteléseket. SzállítI Fedéllemez» bériemért, aszfalt szigeteld lemezt, kát­rányt, bitument és más vegyi termi'két, valamint gép­isirt, koosikenöosflt és klOntó aszfaltot. Díjmentes ajánlatok. ÚZV. STE1HLEIHHE FRAKK grafikai szaküzlet litográfiái kőraktár Budapest, VI., Gróf Zichy Jent-n. 6. T • 1 e f o n: 118—60*. custom Amons fíL.APITÄS! ÉV 1876. — Mérnök! Iroda 4a építési vállalat Ipari berendezés részére. — Gyárkéntényépítés, Gőzkazánt»!falazás. Ipari kemencék építése és tervezése. Budafitst, I/./ Vládoc-uUa 19, $&. TELEFOH; 1-120—07. AGRESSZÍV, szülfátos talajvíznek ellenálló >sS. 54”-e$ nagyszilárdságú portlandcement SALGÓ TARJÁNI KŐSZÉNBAN9A R.-T. Budapest, V., Sas-utca 25. © Telefon: 125-284.

Next

/
Oldalképek
Tartalom