Fővárosi Hírlap, 1938 (27. évfolyam, 1-50. szám)

1938-01-19 / 3. szám

Január utolsó hetében lesz a téli vásár. Leg­utóbbi számunkban foglalkoztunk a közeledő téli ■vásárral, amelynek időpontját most állapította meg a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara. E szerint január 24-től 31-ig lesz az idei téli vásár, nem sok ■örömére a kiskereskedelemnek, miután a leltári' ki­árusítás címe alatt az áruházak rendeznek téli szüretet. A Bayer-gyár berendezkedett kozmetikai cikkek gyártására is. Mint ismeretes, a Bayer dr, és Társa vegyészeti gyár Szarka Mihály vegyészmérnök veze­tésével nagy frisseséggel egyre újabb és ötletesebb módon foglal el újabb terrénumokat a ivegyi ipar legkülönbözőbb területein. Most Juventus gyűjtőnév alatt különböző, a fodrásziparban használatos koz­metikai készítményeket állít elő és hoz forgalomba. Jellemző a gyár szociális gondolkodására, hogy a fodrásziparosokkal kötött szerződés alapján a Ju- ventus-készítményekkel több, mint 10.000 fodrászkis­iparosnak teszik lehetővé, hogy a legkiválóbb, garan­tált szerekkel dolgozhassák és ugyanekkor a szerző­désből származó haszonból különböző fodrászjóléti intézményeket támogathasson. A Magyar Tisztviselők Takarékpénztára Rt. igazgatósága január 14-én tartotta Perényi Zsig- mond báró elnöklete alatt mérlegmegállapító üléséit. A mérleg adatai szerint a takarékpénztár üzletei az elmúlt 'évben is minden vonatkozásban számot­tevő fejlődést mutatnak; ennek egyik jele a betét­állomány mintegy 19 százalékos emelkedése. Uj té­telként szerepel a mérlegben a takarékpénztár által 1937. évben megvásárolt IX., Ferenc-körut 14. szám alatti intézeti székház értéke. A takarékpénztár kinnlevőségeiből az elmúlt évben mintegy 30 száza­lék folyt vissza. E likviditás mellett volt lehetséges, hogy az intézet kisebb tételekben kb. 2.000.000 pengő xxj kölcsönt folyósíthatott és így a kihelyezési állo­mány az 5 millió pengőt meghaladta. A kihelyezések bonitását mutatja, hogy a peresített és hátralékos követelések az egész, állománynak háromnegyed százalékát sem érik el. A tiszta nyereség előrelátó és óvatos tartalékolás után a tavalyi 40.880 pengő­vel szemben 57.793 pengőre emelkedett. Ez lehetővé teszi, hogy az igazgatóság a' február 9-én tartandó közgyűlésnek ez évben — a tavalyi 2 százalék he­lyett — 3 százalékos osztalék kifizetését javasolja. KECSE NAGY SÁNDOR Építési vállalkozó, ácsmester Budapest, X., Kereszturi-út 8. Telefon: 1—424—97. dCaitnáK építőmester magas és mélyépítési vállalata Budapest, Vili., R&köoad-tit *3„ Ili 36. T. t 149-408. SALGÓTARJÁN! HÓSZÉNSANYA R.I Építőanyag!parat Budapest, V., Sas-otc* 26. náv i Telefoni 1-252-84, £-108-58. Cementgyár t Ldpatlatiban.................évi telj. kép. 1SD00 v. j Hészgy árak i Lábatlanban . . . . • „ „ „ 6.000 „ Dorogon .......................„ „ „ 8.000 „ Té glagyárak t Bnda-ÜJtak, Kőbánya. Nyergesujfatm évi telj. kép. 60,000.000 ért. Cserépgyár i Bada-üjlak „ „ „ 8,000.000 Art. \ Turner István Dombortérképészete és modeil-műterme Budapest, V., Tlsza-utca 11. Telefon: 2-919-40. LOHR TESTVÉREK ELEKTROTECHNIKAI ÉS MECHANIKAI VÁLLALAT Budapest, VL, Szondy-u. 98 a I Telefon. 118-916.---------------------------- ---- """"" Ar anykoszorús mester WEISZ FÜLÖP rézműves Budapest, VIII., Gólya-utca 13. Tel.:146-036. Pavlik és fársa Ipari gáztüzelések, gázkészülékek gyártása, i Egészségügyi berendezések vállalata. Telefon: 145—913 éa 130—86.3 (----------------------—....-..... jf rtMTECIlNIKA n ü- i* kokillaöntóde Cégtulajdonos: TOTH KAROLY BUDAPEST, Ilk, BÉCSI-ÚT 96/A SZ. TELEFON: 163—010. Szatmáry Imre Budapest, IX., Páva-utca 31. • Telefon: 14./-812. „Xylon“ védjegyű nttrocelluloxe «zérérománeoki min­den színben: minden Ipari célra elsOrendU minőségben, legolcsóbb árban. Háztartási olaj- és loinánclestéltek. XYXON butortlsztíté és fényesítő. Autófényezés ápolására: Cellopolit-pulír- víz, polírpaszta, csiszoló paszta. „XTLON“ kUriimlakk. Uj versenytárgyalási Jki írásaik Törölközők, lepedők, portörlők, surolóruhák, stb. szállítására a különböző hivatalok és üzemek részére pályázni lehet január 21-én d. e. 10 óráig a városgazda­sági ügyosztályon; ugyanitt 55.000 kg. faszén szállítá­sára pályázni lehet január 26-án d. e. 10 óráig; ugyanitt papíráruk szállítására pályázni lehet január 29-én á. e. 10 óráig; ugyanitt papíráruk szállítására a hivatalok részére pályázni lehet január 31-én d. e. 10 óráig. 7 drb. elektromotorral kapcsolt körszivattyú és tar­tozéka’. szállítására az angyalföldi szivattyútelep ré­szére pályázni lehet március 8-án d. e. 10 óráig az üt­és csatornaépítési ügyosztályon. (II. em. 284.) Kenderzslneg és ruhaszárítókötél szállítására az in­tézmények és üzemek részére pályázni lehet január 31-ón. d e. 10 óráig a városgazdasági ügyosztályon. Angol banca ón és esapágyíémek szállítására a BSZKRT részére pályázni lehet január 25-ón d. e. 9 óráig (Akácfa-u. 15. IV. em. 425.) 125.000 q andezit és bazaltzuzottkő szállítására a BSZKRT részére pályázni lehet január 28-án d. e. 3/<10 óráig. (Akácfa-u. 15. IV. em. 436.) Ugyanitt 1800 köbmé­ter dunakavlcs szállítására pályázni lehet január 28-án d o. 10 óráig. Papíranyagok és papirkészitmények szállítására a BSZKRT részére pályázni lehet január 28-án d. e. 9 óráig. (Akácfa-u. 15. IV. em. 439.) Az útügyi intézet részére szükséges 500 q hideg bi­tumen 400 q mexikói bitumen és 1600 q belföldi bitumen szállítására pályázni lehet január 24-én d. e. 9—10 óra között (Központi városháza II. em. 284.) Versenytárgyalási megteízzá&olc A Sertésközvágóhídon szükséges elektromos szerelési munkálatokra Barta Károly kapott megbízást 2566 pen­gőért; ugyanitt csatornázási mnnkát kapott Kul­csár Kálmán 3669 pengőért; a vízvezeték berendezési munkálatokat özv. Klein Józsefné kapta 7815 pengő ér­tékben; a vízvezeték szerelési munkálatokra Fischl Zol­tán kapott megbízást 5408 pengőért, végül a központi fűtés munkálatait Maeskásy Árpád kapta 23.220 pen­gőért. A kamaraerdei szeretetotthon sodronyfonatkeritésé- nek szállítására Wittmann János kapott megbízást 1384 pengő értékben. A farkasréti temető kápolna, ravatalozó, stb építke­zéséhez szükséges kőfaragó munkálatokat Auer Sándor (Süttő) kapta 39.082 pengőért. A Nagyvásártelepen szükséges kerítés föld- és vas­beton munkálatokat ifj. Müller Rezső kapta 7678 pen­gőért. A sertésvágóhíd gőztávvezeték szállítási_ és szerelési munkált Halász Ernő és Társa kapta 6685 pengő ér­tékben. A szerkesztésért és kiadásért felelős: DACSÓ EMIL Kiadja: FŐVÁROSI HÍRLAP lapkiadóvállalat Nyomatott a Budapesti Hirlap nyomdájában Felelős vezető: NEDECZKY LÁSZLÓ igazgató Fischer Ferenc és Fischer ágoston szobrászok XIV., Czobor-utca 6. T • I • f • »: 897-726. iíciscU fekete- Ionos = TETÓFEDÖMESTER = Budapest, l.f Karollna-út 16. • TeL 2-695-59. JARITZ NÁNDOR ES TAPSA Kft, DUDAPEST, IX., DANDÁR-UTCA 24. SZ. Gyártmányok : Tinták, pecsétviasz, bélyegző- Alapltási év: 1862. »estékek, bélyegzőpárnák mézgaoldat „Slmpla- fix űvegzáro kupak és egyéb vegyi készítmények Telefon: 134-664. Kitüntetve: Budapest i896. paris i897. KOVÁCS 3ENÓ ASZTALOS ÜZEME * TELEFON: 135-Í25. BUDAPEST, Vili, PRÁTER-UTCA 74. LÁSZLÓ ÖDÖN HAT. ENG. VILLANYSZERELŐ Budapest, VIII., Baross-utca 8Í). T e 1 e fon: 14—98—32. MC O U E MC JE. aszfalt, útépítő, szigetelő és tetőfedő vállalata Iroda és telep: Budapest VI., Agyag-utca 75. Teletömi 202-882 JAKAB GYULA MŰBUTORGYÁRA — TELEFON: 296-8B1 BUDAPEST, XIY. HUNGÁRIA KÖZÉPKORÚT TV AZ OSSZ. IPARMŰVÉSZETI KIÁLLÍTÁSON A M. MR. ÁLLAMI NAGYDlJJAL KITÜNTETVE „GA-GÉ“ pOryAszompab „OEIZEUC“ SOROKSÁR, DERTA-U. Gyártmányok : Vízmentes kötény, esőgallér (pelerin) kerékpárosok­nak és szab. védös bórfejtőkés állati börök hibátlan fejtésére. Az összes fővárosi nagyüzemek és vágóhidak szállítója Hokonczai Jétzsef lószerszámvereték, csat- és lánc- kászífő, épület és műlakatos BUDAPEST, IX., BOKRÉTA-UTCA 5. Tel.: 187-967. HOLLAY JÁNOS ÉPÍT Ú MESTEK Iroda: III., Selmeci-utca 23. — Tel.: 165-261 Lakás: ÜL, San Marco-a. 31. — Tel.:162-927 ELEEÍTRO-FORRASZTÓ ÉS MŰSZAKI TÁRSASÁG BUDAPEST, V., DRÁVA-UTCA 5. TELEFON: 292-657, 291-756. Pál Sándor Budapest, Telep : Lakás : III., Bécsi-üt 20.009. III., Tnvasz-n. i. Elvállal kő- és mükőépítkezósi munkákat. KRASZNER GYÖRGY eemeniárui^áfa és Burkolási Váüalala Városi Iroda ; Gyár és építőanyag telep : VEI., tfismää-uSoa 8 X., Ke?apesi-űl 73 Telefon: 1-361-68 Telefon: 1-452-68 Csípők Sándor ás fia közsséBSitási vállalkozók Budapest, Xlll., Telep-u. 98. Telefoni 297—552. M. Kir. Postatakarókpénztári csekszámla 57.837. TAMÁSSY EMIL ÉPÍTŐMESTER — Budapest, VIII., Baross-u. 45. Tel.: 135-645. FIGYELJE A SZELVÉNYT! Ha számjelzést talál a kockában, úgy ön igényelhet egy művészi olaj-portrét, modell vagy fénykép után, 40X50 cm. nag3rságban, elsőrangú kiállító művésztől. Ily portré rendes ára P 200-— Számjelzéses díjtárgy-szelvényünk elle­nében csak a díszes képkeret stb. kész­kiadásokért fizetendő 20'— P. Portré helyett más műtárgyat is választ­hat a számjelzéses szelvényre, legfeljebb P 200-— értékben, de a képkeret ára stb. készkiadás ez esetben is megtérítendő. P 1.— kezelési költség csak akkor fize­tendő, ha a díjtárgy-szelvény 30 nap után lesz beváltva. 6 hónap elmúltával minden igény elvesz. Beváltási hely: PANNÓNIA MŰVÉSZ-OTTHON Budapest, VIII., Kisfaludy-utca 28/B Telefon: 844-673. Nyitva 12—6 óráig.

Next

/
Oldalképek
Tartalom