Fővárosi Hírlap, 1938 (27. évfolyam, 1-50. szám)

1938-11-02 / 44. szám

44. szám Hu&zon&etedik. évfolyam Rudapesí, 193S november 2. Eíősszsfcösl ásp: EGÉSZ ÉVRE ...... 24 V*m®Q FÉLÉVESE ........ h2 Pm®Ő EGYES SZÁN áüA: 5© FILLÉR &rus$tjá& az összes IBUSz-pawilSoBCkfean £ELEL©S SZERKESZTŐ: DACSÓ EMIL MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN Szerkesztőség és kiadóhivatal! BUDAPEST, VI., ANDRÁSSY-ŰT 77. TeSefen : 1U1—■141 - PosSassekk: 40.424 ZSITVAY TIBOR költségvetési beszéde a nagy történelmi idők légkörében Talán még soha ilyen gyorsan, de mégis alanosan le nem tárgyalta a székesfőváros tör­vényhatósági bizottsága a költségvetést, mint a mostani nagy napokiban. A közgyűlés méltó­nak bizonyult azokhoz a gigantikus időkhöz, amelyekről joggal mondhatta Zsitvay Tibor, ennek a közgyűlésnek valóságos ünnepi szó­noka. hogy nem akar ma pártvillongásokat, pártszempontokat látni, csak egy ügyet: a ma­mi ar kérdést és a magyar kérdésre egyenes fele­letet. Ennek a gondolatnak ünnepi hangulata töltötte meg és vitte szárnyalóau a nemes vitát, ez az ünnepi hangulat nyilatkozott meg Kara- ficíth Jenő titkos tanácsos, főpolgármester tár- gyalásvezetésóben és ennek az unnom hangu­latnak jegyében született meg Szendy Károly nagyvonalú, szakértelemmel, tárgy szeretett el ékes expozéja, melyet a beteg polgármester he­lyett Schuler Dezső alpolgármester olvasott fel. Az ünnep hangulatán túl azonban nagyon szép, tárgyilagos, ötletekben, felvetett tervekben gazdag vita volt a költségvetés ezidei tárgya­lása. Vezetett ezen a téren a Nemzeti Egység Pártja, amely pompás jeleit adta munkakész­ségének, termékenységének és aktivitásának. Legkiemelkedőbb pontja azonban a vitának Zsitvay Tibornak, a párt elnökének, hatalmas, mindent felölelő beszéde, amelynek klasszikus értékeit a nagyközönség előtt feltárandó a Fővárosi Hírlap az alábbiakban szószerinti való szövegéiben közöl. Beszédében mindenekelőtt a főváros gazdálkodását vette komoly, jóindulatú termékeny kritika alá, és megállapította, hogy nem tekintve néhány kisebb momentumot, — Az elismerés szavával kezdem felszólalásomat, a polgármester úr iránt, akit, sajnos, betegsége ma távol tart körünktől, és az adminisztráció iránt, amely becsületes munkával dolgozta át ezt az esz­tendőt és becsületes törekvésekkel és jó szándékok­kal terjesztette elénk ezt a költségvetést. A kölség-vetés tárgyalása a törvényhatóság leg­mozgalmasabb időszaka szokott lenni, amelyben összpontosul minden követelése, minden ereje, min­den vágya és mindaz a szempont, amely Budapestet, úgy ás, mint az ország szívét, úgy is, mint saját lakosainak képviselőjét fűti és hajtja. Az hiszem azonban, olyan körülmények között még sohasem tárgyaltak Budapesten költségvetést, mint amilyen körülmények között most Budapest népe él. Buda­pest népe, akárcsak az ország népe, mert ezzel egy érzésben, gondolkozásban, törekvésben és célkitűzés­ben, nem azok iránt a számok iránt érdeklődik első­sorban, amelyek a költségvetésben szerepelnek és nem azokat a határokat mérlegeli, amelyek a teher­viselőképességnek, a fedezetnek és a kiadási tételek­nek a határait jelentik. Mi más számok felé fordu­lunk és más határok felé tekintünk. Amikor történelmi időket ól a magyar, akkor is kötelessége a maga hétköznapi munkáját elvé­gezni, sőt akkor még fokozottabban kötelessége, mert nem lehet mindenki az első sorban azok kö­zött, akik át is lépik a határokat és nem lépheti át senki sikerrel a határokat akkor, ha az országban a legutolsó munkahelyen csak egy ember is elhai nyagolja a maga hétköznapi kötelességeit. Ezért foglalkozom ennek a költségvetésnek tárgyalásával annak ellenére, hogy a lelkem nincs itt, annak elle­nére, hogy a lelkem felvidéki testvéreink sorában kalandozik azok között, akiknek mindegyike, legyen bár a felvidéken valaki származására nézve magyar, mindjobban közeledünk a városi gazdálkodás jólátgondolt, minden ötletszerűséget kizáró tervszerűsége felé. Megállapította, hölgy ezzel a költségvetéssel szemben is szükség lesz kor­rekcióra, amelyet a tizenkettes bizottság har­monikus együttműködéssel fog keresztülvinni. Igen értékes, objektivitásával kiváló Zsitvay Tibor beszédének az a része, amely a főváros és az állam viszonyával foglalkozik. Itt a remi­kívüli aktualitásokról való megemlékezés után annak a reményének adott kifejezést, hogy „végre mégis eljön az a nyugalmasabb idő, amikor az állam és a főváros szerves adórefor­mot készíthet elő“. Beszéde azután részletesen foglalkozott a főváros életét érintő minden fontos kérdéssel. Átfogó, nagy ismertetése volt ez a történteknek és a történ emlőknek. Higgadtság, nyugalom a dolgok megítélésében, új és meglepő meglátá­sok, a kritikában mély szociális érzék. Budapest és a magyar kultúra mélységes szeretető jelle­mezték Zsitvay Tibor nagy beszédét. Többször lendült azután Zsitvay ^ Tibor gondolatmenete tiszta, fénylő költőd zónákba. Különösen akkor, mikor a hazatérő magyarokról szólott, akiket nemcsak tárt karokkal, de lelkűnkben felké­szülve is kell várnunk. És kimondta a nagy gondolatot, amelyet min dny ói j u n k n a k szivünkbe kell vésnünk: — \Az itt bent levő állagotokon, célkitűzése­ken. általában a lelkek nyugalmán semmit sem szabad változtatni azok nélkül, akiknek szavuk lehet az ország jövendőjének kialakításában. Zsitvay Tibor nagy beszéde itt következik: tót, rutén, vagy szepesi szász, az ezeréves szent- istváni nemzetegység alkotmányhű és a szabadságért vérét áldozó történelmi közösséget alkotja velünk és azok a számok, amelyek az ő visszatérésük szám­arányait fogják jelenteni és azok a határok, amelyek átmenetileg tovább fognak csúszni az ezeréves ha­tárok felé, a mi érdeklődésünknek ma legszentebb tárgyai. E§end§<ftrü§3 helyset. ■ ­A rendkívüli helyzet következményeit le kell vonnunk, nemcsak abban a tekintetben, hogy ne le­gyünk kicsinyesek és ne legyünk részletezők, hanem le kell vonnunk a költségvetés tárgyalásának mód­jára nézve is. Meg vagyok győződve arról, hogy nincsen senki ebben a közgyűlési teremben, aki ide­geinket hosszadalmas vitával akarná próbára tenni. Ám nem is ez a legfontosabb szempont. A főszem­pont az, hogy helytelen lenne, ha valaki most hosz- szadalmas vitával akarná elvonni az adminisztrá­ciót az ö megnövekedéit, megsokasodott és megújho- dott kötelességeinek a teljesítése elől. Mi ma az adminisztrációtól nemcsak a hétköznapi munkát kí­vánjuk meg, hanem hogy a fegyvergyakorlatra Le­vonultakkal, azok családjával és a rendkívüli hely­zet adta új problémákkal szemben is teljesítse köte­lességét. Kívánjuk, hogy teljesítse mindazt a köte­lességét, amelyet ma a haza az adminisztráció bár­mely pontján lévő tisztviselőtől, alkalmazottól, mun­kástól vagy általában minden polgártól megkövetel. A mai rendkívüli viszonyok között nem lehet ebben a teremben senki, aiki akadályozni akarná ennek a költségvetésnek, mint a mindennapi mun­kához nélkülözhetetlenül szükséges eszköznek a mi­nél előbb tető alá hozatalát. És nem lehet senki, aki a tárgyalást ide nem való, egymás között ellentéteket szító anyag behozatalával nyújtani, rontani akarná. Nem lehet senki, aki azt az egyetemes nemzeti ér­zést, amely a történelmi magaslaton, a történelmi időkben, a történelmű elhivatottságú népeket jelle­mezni szokta, ebben a teremben meghazudtolná. Végül még egy következménye van annak, hogy a rendkívüli viszonyok között nem fogjuk talán olyan részletezően tárgyalni a költségvetést, mint ahogyan máskor szoktuk. Az a következménye, hogy ismét foglalkoztatnunk kell — ahogyan a polgár- mester úr előterjesztése is céloz erre ■— a 12-es al­bizottságot, amely a maga szorgos, hangya munká­jával pótolni fogja, amit a rendkívüli viszonyok közön a közgyűlés el nem végezhetett. Tervszerű a gazdálkodás Annak, hogy a vitákat önként keretek közé szo­rítjuk, hogy a részletezést túlságosan meg nem en­gedjük, nemcsak lelki és politikai okai vannak, de, hála Istennek, meg vannak a tárgyi lehetőségei is. Ezeket pedig abban látom, hogy a polgármester úr a maga adminisztrációjával olyan költségvetést ké­szíttetett, amely, a körülményekhez képest, elég jól sikerült. Sikerült pedig azért, mert nagyrészt figye­lembe vette az autonómia részéről kifejezésre jutta­tott legfőbb szempontokat, hogy t. i. a költségvetést a. terhek újabb emelése nélkül, tehát az adók és a tarifák emelése nélkül, állítsák össze, továbbá, hogy ennek dacára is, deficitmentes legyen a költségve­tés és harmadszor, hogy mai expozéjában rövidesen előterjeszteni ígérte az öt évre szóló rendszeres be­ruházási munka,pro grammot, amely nélkül végérvé­nyesen nem lehet szó a fővárosban a tervszerű gaz­dálkodásról. De, hála Istennek, megállapíthatjuk, hogy el­tekintve ettől és néhány egyéb momentumtól, mind­jobban közeledünk a városi gazdálkodás jól átgon­dolt, minden ötletszerűséget kizáró tervszerűsége j felé. Ez a tervszerűség volt az, amit úgy én, mint mások — rendszerint mindazoik, akik igyekeztek belemélyedni a fővárosi költségvetések, a fővárosi adminisztráció és különösen a pénzügyi gazdálko­dás titkaiba és ott rendszer helyett a személyek és ! a pártbefolyások változásai miatt bizony inkább I rendszertelenséget találtunk, — szóval mindazok, aki ezekre a tapasztalatokra jutottunk, azt követel­tük és kértük, hogy a főváros térjen át a minden részletében rendszeres és céltudatos gazdálkodásra és így rakja le hosszabb időre a deficitmentesség állandó alapját. Ez a korszak, meggyőződésünk sze­rint, akkor köszönt reánk, amikor minden vonalon kizárjuk az ötletszerűséget, amikor sem a várost, sem pedig a polgárságot új terhek ás ötletek tekin­tetében meglepetések nem érhetik, vagyis, amikor hosszabb időn át érvényesülni fog a szakszerűségen, a hozzáértésen, a szociális megértésen és gondolko­dáson, az arányosan igénybevett teherviselő képes­ségen felépülő, minden tekintetben tervszerű, cél­tudatos és következetes pénzügyi gazdálkodás. Ennek a tervszerűségnek a szerveiként hoztuk erről az ol­dalról javaslatba az autonómia részéről az új, azóta bevált szerveket, amelyeket bizony eleinte nem foga­dott mindenki túlságos nagy megértéssel. Én nem panaszolni akarok, hanem jelenségeket állapítok meg. Viszont örömmel látom, hogy ez a kezdő ellen­érzés, az autonómia belterjeeebb közreműködésével szemben való ellenkezés fokozatosan mulóban van. Azok az új szervek, amelyek a tervszerű városgaz­dálkodásnak a kiépítésére az adminisztráció segítsé­géül jelentkeztek az autonómia részéről voltak: a vá­rosfejlesztési különbizottság, az üzempolitikai bizott­ság és most legutóbb a pénzügyi szakbizottság 12-es ! albizottsága. M nagy

Next

/
Oldalképek
Tartalom