Fővárosi Hírlap, 1937 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1937-04-14 / 15. szám
4 Budapest, 1937 április 14. Újjáalakította a központi és kerületi vezetőségét, valamint bizottságait a Nemzeti Egység Fővárosi Pártja A Nemzeti Egység Fővárosi Pártja, mint a Fővárosi Hírlapnak adott nyilatkozataiban Zsitvay Tibor dr. pártelnök kijelentette, a pártalkotmány végleges elfogadása után nagyarányú szervezkedési munkába kezd, amely a központtól a kerületek legszélső szervéig kiterjed. Ennek az újjászervezésnek leglényegsebb része a Zsitvay Tibor elnöklete alatt megtartott legutóbbi pártértekezleten megtörtént. A pártértekezlet jelentős határozatairól a Fővárosi Hírlap illetékes helyen a következő értesülést kapta. Az új szervezeti szabályok gondoskodnak arról, hogy a párt minden ténykedésében, így a vezetőség és a különböző intézkedő fórumok megalakításában a legteljesebb alkotmányosság érvényesüljön. Ezen az alapon választották meg ügyvezető főtitkárrá ismételten a tisztség eddig betöltőjét, Terbócz Imre országgyűlési képviselőt, helyettesévé ugyancsak újból Vályi Lajos dr.-t. Az elnöki tanács tagjaivá választattak: Terbócz Imre ügyv. főtitkár, Vályi Lajos dr. h. főtitkár, Bessenyey Zénó dr., Bényi Károly dr., Harrer Ferenc dr., Usetty Béla dr. A bizottságok sorában nagyfontosságú feladatot tölt be a lí-es kerületközi bizottság, amelyet egyelőre nem alakítottak meg, mert az új szervezeti szabályok idevonatkozó pontját még módosítják. A gazdasági bizottságot is megválasztótták. Elnöke Terbócz Imre ügyvezető-főtitkár. A pártkör vezetésére háznagyi állást szerveztek. Az első háznagy Szilágyi Ferenc bizottsági póttag lett. A körtitkári teendők ellátására Alberovszky Ede elnöki titkárt kérték fel. A sajtóbizottság elnöke lett Terbócz Imre főtitkár, helyettese Vályi Lajos dr., tagjai: Kertész Elemér, Szentesi József és Egerváry Tibor dr. Tizennégy szakbizottságot alakítottak a városiházi szakbizottságok számának megfelelően. A szakbizottságok elnökei és előadói lettek: Elnöki szakbizottság: elnök Hencz Lajos dr., előadó Vályi Lajos dr.; út- és csatornaépítési szakbizottság: elnök Dorner Gyula, előadó Pályi Gyula dr.; jogi és katonai szakbizottság: elnök Dési Géza dr., előadó Orova Zsigmond dr.; magasépítési szakbizottság: elnök vágveesei Wellisch Andor, előadó Katona János; pénzügyi szakbizottság: elnök Glücksthal Samu dr., előadd Deményi Aladár dr.; kereskedelmi, ipari és közlekedési szakbizottság: elnök Veress Gábor dr., előadó Hajnóczy Béla dr.; üzemi szakbizottság: elnök Becsey Antal, előadó Vályi Lajos dr.; városgazdasági szakbizottság: elnök Juhász Jenő dr. előadó Gazdy Jenő; szociálpolitikai szakbizottság: elnök Gaár Vilmos dr., előadó Hegedűs Bertalan dr.; közélelmezési szakbizottság: elnök Usetty Béla dr., előadó Tárkány Ferenc; magasépítési és városrendezési szakbizottság: elnök Harrer Ferenc dr., előadó Katona János; közegészségügyi szak- bizottság: elnök Egerváry Tibor dr., előadó Szentesi József; közoktatásügyi szakbizottság: elnök ősz Lajos, előadó Dongó Orbán; közművelődési szakbizottság: elnök Halter Károly, előadó Kövesligethy Miklós dr. A szakbizottságok átszervezése még ideiglenes, amennyiben a végleges megválasztás csak a kerületi pártválasztmányok megalakítása után történik, mert a szakbizottságba a kerületi pártválasztmányok is küldenek be tagokat. A kerületi elnökök egy részét is megválasztották. Ez a választás is ideiglenes jellegű és csupán azokra a kerületekre terjed ki, amelyeknek jelenlegi vezetőségével a pártközpont a legfőbb szervezési kérdéseket már letárgyalta. Az eddig megválasztott kerületi elnökök, akik mellé egyes kerületekben iigyvezető-alelnököket is választattak, a következők: 1. kerület: Hoór-Tetnpis Mór; II. kerület: Harrer Ferenc dr., ügyvezető-alelnök Hívért Dezső dr.; III. kerület: .Andréka Károly; IV. kerület: Pete Csongor dr. ;1Jin- kerületJ Schmidt Ricliárd, ügyvezető- alelnök Gazdy Jenő; IX. kerület: Szentesi József; X. kerület: Dongó Orbán; XI. kerület: Balogh Elemér, ügyvezető-alelnök Szántay István. Legközelebb sor kerül az V., VI., VII,, XII. és XIII. kerület elnökeinek megválasztására is. A kerületi titkárokat, akik adminisztratív tisztviselők, a pártelnök alkalmazza. A kerületi pártválasptmányok tagjait, a párt elnökének jelölése után, a kerületi pártszervezet tagjai választják meg. Ha ez megtörtént, Zsitvay Tibor dr. pártelnök valamennyi kerületi szervezetet felkeresi. HÍREK - = A PÁRTBÓL Zsitvay Tibor ünneplése. A Nemzeti Egység Fővárosi Pártja április 15-inkii, csütörtöki klubvaosorá- ját ürmepios keretek között tartja meg. Zsitvay Tibort ünnepli névnapja alkalmából ia párt, amelynek köre vendégül látja a klub tagjai mellett a ]>árt mindéin tagiját. A nagyszabásúnak ígérkező ünnepi vacsorát este 8 órakor a Pannonia-szállóban rendezik. Tanár és szülő érdekközössége. A Nemzeti Egység Pártja Tanügyi Szervezete fővárosi tagozatának gyűlése keretében, közel százötven főnyi hallgatóság előtt tartották meg a belvárosi pedagógusok és szülők együttes értekezletüket, amelyben mindvégig kidomborodott a tanár és szülő érdek- közössége és a társadalmi szervezkedés telién való együttmunkálkodása. A hallgatóság soraiban megjelent a belvárosi iparosság számos tagja Feszler Károly ipartestületi elnökkel az élén. Bernáth István dr., a Tanügyi Szervezet országos ügyvezető igazgatója, aki az ankétet összehívta, örömének adott kifejezést afelett, hogy úgy a szülők, mint a nagyszámban megjelent belvárosi iparosok megértették az ankét magasabb célját és kőszegüket fejezték ki az együttműködésre. Előadásokat tartottak: Szaiber József dr. főreáliskolai tanár „Az állampolgári öntudat helyes irányú nevelése“, a Pedagógiai Szeminárium gyermekiélektanli intézetének vezetője „Nevelési és pályaválasztási tan ácsTörr. rMn ÁRBAN olcsóságával, MINŐSÉGBEN kiválóságával VEZET l-t.-;-:------m li ÉMETH ISTUAí! £S TÁRSAI Első Magyar aszfialospöcgyAr Budapest, VI., Szondy-u. 55. Tel: 1-293-11. adás és az iskola“, Birbóczky Károly, -a Nőisaabó Ipartestiilet vezetőségi tagja „Az iparostársadalom megerősödésének fontossága nemzeti szempontból“, Bernáth István dr. „Milyen legyen az új magyar embertípus“ címmel. A gyűlésen állandó tanügyi bizottságot alakítottak, amelynek elnöke Bernáth István dr., főtitkára Szaiber József dr. lett. Elhatározták, hogy kéthetenkint rendszeres vitaelőadásokat tartanak nevelési és pályaválasztási kérdésekről. Május elején lesz a következő előadás, amelyen nevelési és pályaválasztási kérdésekben ad konkrét tanácsot az elnökség a hozzá forduló belvárosi szülőknek. Ezzel dokumentálni akarják a belvárosi pedagógusok, hogy nemcsak az iskolában, de az iskolán kívül is segítségére akarnak lennii a szülőknek, általában pedeig ki akarják építeni a tanár és szülő közötti jó viszonyt. A hallgatóság nagy örömmel vette tudomásul az értekezlet magasabb törekvéséit. A VI. kerületi pártszervezet újonnan megválasztott tisztikara április hó 9-ián tartotta első értekezletét. Schoepflin Lajos dr. elnök üdvözlő szavai után vitéz Papp Gyula üv. elnök a tisztikar munkarendjét, Soós Sándor társelnök a szervezet ügyrendjét, Kutassy István a körzeti elnökök beosztását és üg-y- körét, Schilling Endre dr. társelnök a pártszervezet társadalmi célkitűzéseit ismertette. Felszólaltak Boross András dr., Czinder Antal, Hertzum János, Raffay István és Reiner László, akik az elnökséget a tisztikar lelkes és odaadó munkásságáról biztosították. Az újonnan választott tisztikar értekezlete kiindulása az -egész kerületben hatalmas arányokban meginduló szervezési munkának. A józsefvárosi nők teaestje. A Nemzeti Egység Fővárosi Pártja VIII. kerületű körében szombaton nagysikerű teaest volt, amelyet a Katona János törvényhatósági bizottsági tag feleségének elnöklete alatt működő női csoport rendezett. Előkelő, nagy közönség vett részt a teaestén, amelyen megjelent vitéz Tóth András dr., a kerület népszerű képviselője és ott voltak a kerületi bizottsági tagok teljes számban, tíuzághné Kócsy Aranka dr. üdvözölte meleg szavakkal a megjelenteket. Dobos András remek énekszámai és Kálmán Ilonka szavalata őszinte totszést keltettek. A női csoport április 21.-én tartandó előadóülésén, Kerekesné Hatvány Mária dr. orvos tart előadást. Fogadóórák a kerületekben — Április 14-től 20-ig — VII. kerület (Teréz-körút 3). D-eményi Aladár dr törViuut. biz. tag 15-én este 7—8, P-est-h y-M ül ler József Leó töiwíhat. biz. 'tag irodájában (Kádár-n. 4.) írunü-d-en csütörtökön:d. e. 10—Od!, D © Sgardelli Caesar iker. elnök naponta cl. e. dJlc—lia és este 6-c8, Szilágyi Jenő üv. al-elmiöik naponta -d. u. 1—2 és este 6-^8, Bérli á t h István dr. tanügyi tanácsadó miniden ’ hétfőn este é—<8, Rendelk Károly dr. jogi tanáicsaidió mindén pénteken -este 6—7, adóügyi tanácsadás minden szerdán este 7—18. VIII. kerület (Baross-u. 78). Gazdy Jenő törvhat. -biz. tag mindén pénteken, Katona János törvihat. biz. tag minden csütörtökön, Hajnóczy Béla dr. minden hétfőn -este, Für-edy Lajos biz. póttag 21-én erte 7—8, S á g v á r y Sándor dr. jogi tanácsadó miniden hétfőn este, valamennyien 7—8 órakor, A il t o r j a y Sándor adóügyi tanácsadó mindén szerdán d, u. 4—4) óráig. — Párt-nap minden hétfőn háromnegyed nyolc órakor. IX. kerület (Üllőri-út lllJO/lb.) Usetty Béla dr. orsz-gyűl. képviselő szerdán cl. u. lt—13, csütörtökön d. e. 9—10, szombaton d. n. 1—8, Szentesi József törvihat. biz. tag hétfőn este 8—9, v-ágve'csiei Wellisch Andor törvhat. biz. tag -hétfőm este 9—10, Köve s 1 i g e t h y Miklós dr. törvihat. biz. tag (A-ngyaL-u. 24.) miniden pénteken este 7—8, iStéger Béla jogi tanácsaidé, szerdán, d. u. 2—3 és szombaton d. u. 2M3 órakor. — Párt- nap miniden hétfőn és csütörtökön. XI. kerület (Bercsémyi-iu. 7.) Szántay István törvhat. biz. tag mindén pénteken leste 6—8. Vályi Lajos dr. törvhat. biz. tag minden hétfőn- d. u. 6—8 óráig, -S o m o d y. Pál központi kér. titkár hivatalos órái hétköznap — szombat kivételéivel — d. u. 5—8 óráiig, állás- ügyekben csak 'kedden és pénteken. XIII. kerület (Mohács-u. 6.) Hegedű s Bertalan dr. törvhat. biz. tag lÖ-én, Fül-öp Endre kér. elnök 14-én, Baibic® Gyula biz. póttag 15-én, valamennyien, este 6 órakor. — Pártnap miniden kedden est© 6 órakor. Budapest minden házában évenkint tűzrendészet! vizsgálatot tartanak B tűzveszély elkerülésére szigorú rendeletet adott ki a polgármester A polgármester rendelkezést bocsátott ki abban az irányban, hogy a tűzrendészet terén az eddiginél fokozottabb gondossággal járjanak el a tűzrendészet irányításával megbízott székesfővárosi közegek. Budape sten az elsőfokú tűzrendészeti hatóság a .kerületi elöljáró, akinek jogköre kiterjed mindeu- nemű tűzrendészet! ügyre, kivéve a közforgalmú vasutak tűzrendészetét, amely a kereskedelmi miniszter hatáskörébe tartozik. A tűzrendészet i vonatkozású ügyekben elöntés -előtt, az építési engedélyeknél pedig ezek kiadása előtt, minden esetben meg kell hallgatni a tűzrendészet! szakértőt, Az ipartörvény hatálya alá tartozó üzemek tűzrendészet! ügyeiben a. kerületi elöljáró I. fokú iparhatósági jogkörében jár el és hozza meg határozatait. A túzrendészeti jogkör közvetlen gyakorlásával megbízott kerületi mérnököket arra utasította a polgármester, hogy a múlhatatlanul szükséges rendelkezéseket tegyék meg, az új épületeknél épúgy, mint a régi épületeknél, mert a tűzveszély elhárítását minden eszközzel kell szolgálni. A tűzrendészet! feladatok megoldásánál a hatóságnak segítségére vannak a kéményseprő mesterek is. Most -a.z új rendelkezés értelmében az általuk észlelt szabálytalanságokat a tűzrendészen hatósági jogkörben kell megszüntetni, a megtorlást púidig kihágás! útra kell terelni. Különös figyelmet fognak fordítani a jövőben arra, hogy a padlásokon a dohányzási tilalm-at feltétlenül alkalmazzák. Érdekes része a rendelkezésnek az, amely a nyilvános előadások tartására szolgáló helyiségeket illeti Évente kétszer meglepetésszerűen vizsgálják felül a hatóságok azokat a helyiségeket, amelyekben nyilvános előadásokat tartanak. Ezek közé tartoznak az iskolák is, amennyiben filmoktatás céljából mozgófényképeket mutatnak be bennük. Fokozottan fognak ügyelni a tűzrendészet! hatóságiok arra, hogy a lakóházaik padlásterén gyúlékony anyagokat ne tarthassanak. A modern idők szellemét bizonyítja a rendelkezésnek az a része, amely -előírja, bogy a telepengedélyek kiadásán/áfl a tűzremdészeti szakértőn kívül a légvédelmi parancsnokságot is meg kell hallgatni. A jövőben minden esztendőben legalább egyszer a főváros valamennyi lakóházában és középületében általános tűzrendészeti vizsgálatot tart a hatóság, hogy ezáltal elejét vehesse a még manapság is igen gyakran előforduló padlástüzeknek. HOFBAUER ÉS PIAZZA ÉPÍTŐMESTEREK TELEP IRODA V!., BÉKE-TÉR 5. Vb. SZEGEDI-ÖT 50/B. TELEFON: 29-00-34 BIEHN JÁNOS R. ÚTBURKOLATOK: Öntött és hengorelt aszfaltból. Kátrányos és bitumenes kezelések. Olajos portalanítás.-T. BUDAPEST, 1 TETŐFEDÉS: facement-, préseltkavics-, fedéllemeztetők. ki., ALKOTMÁNYSZIGETELÉS: nedvesség és talajvíz ellen, falak, padlók, erkélyek és lapos tetőkön U. 21. TEL.: 1—153-50. Gyártmányok : Aszfalt és kátrányos fedéllemez, szigetelőlemezek, bőrlemez, kátrány, szurok, facement, bitumen, aszfalt ragacs, útépítő-kátrány, porkátrány, kátrányolaj, karbolinoum, gyiimötcsfa-karbolineum, kátrány-paraffin, kocsikenőcs gópzsir.