Fővárosi Hírlap, 1937 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1937-04-14 / 15. szám
Budapest, 1337 április 14. JwdßO&JlißMP 5 Budapest városfejlesztési terveit akarja eläsesiteni a házadómen- tesséerdl szóló rendelet Milyen előnyöket és milyen hátrányokat felentenek a rendelet kikötései Megjelent a pénzügyminiszternek a rendkívüli ideiglenes tLázactómenitességről szóló, várvavárt rendeleté, amelynek érivénye augusztus elsején kezdődik és 1939 december 31-ig 'tant. A rendelet, mint a Fővárosi Hírlap ezt beavatott helyről _ nyert értesülései alapján már előre jelezte, a varosfejlesztés irányvonalaihoz alkalmazkodik és ehhez képest, többféle kedvezmény-kategóriát felállítva, bizonyos városrészekre, útvonalakra és háztömbökre terjed ki. Ehhez képest 25 évbe terjedő teljes, 15 évre 'terjedő teljes és további 10 évre 75 százalékos, 15 évre terjedő teljes és további 10 évre 50 százalékos, végül 15 évre terjedő rendkívüli ideiglenes bázadólmentes- séget állapít meg, egyesi városrészeket pedig kizár a házadé mentesség kedvezményéből. Kiterjed a rendelet hatálya a pestkörnyéki és vidéki váró. sokra is. A rendeletnek rendkívüli hatása lesz az idei építési kampányra, illetve az augusztus elseje után meginduló építkezésekre, amelyek egyébként a legbiztatóbb jeleket mutatják. Máris megállapítható, hogy a múlt évi erős lendületet mutaitó építkezési kedv ebben az évben igen nagy mértékben fokozódni fog. A rendeletnek az építőiparra, az épíittetőkre gyakorolt hatásáról, valamint arról, hogy milyen mértékben segíti elő a főváros fejlődését, kérdést intéztünk Katona János mérnök, törvényhatósági bizottsági taghoz, aki a Fővárosi Hírlap munkatársa előtt a következő j érdekes nyilatkozatot tette: — A pénzügyminiszternek a rendkívüli ideigle- j nes házadómentességről megjelent rendelete — bár j száz százalékig nem váltotta be az építőipar rémé- 1 nyelt és még kevésbé a telektulajdonosok egy ré- ! szenek kívánságait — mégis ligen sok vonatkozás- j ban megnyugvást keltett. Különösen megnyugvást | keltett azért, mert. az eddigi gyakorlattól eltérő- j leg, nem egy, hanem két és fél évi időtartamra szól és ezzel módot nyújt arra, hogy hogy az építeni szándékozók egyfelől tőkéjüket szabaddá tudják tenni, másfelől az építés iránti terveiket alaposabban megfontolhatják, —• A pénzügyminiszter rendelete szorosan hozzásimul a székesfőváros városrendezési ügyosztályának, valamint a Közmunkatanácsnak elgondolásához, amely szerint a város bizonyos részeit szépészeti és egyéb szempontból más városrészek rovására, fel akarják építeni Annák a keresztülvitelét célozza tehát, hogy a város belterületén lévő, résziben lebontásra érett há'zak telke, részben pedig az itt található üres telkek mihamarabb beépíttessenek és ez zel a mai tűrhetetlen állapotokkal szemben a kor igényeinek megfelelően alakuljon ki a városkép. — El nem vitathatóan ez az elgondolás vezette a kormányzatot akkor, amikor egészen különleges adókedvezményt biztosított a Károly király-űtra és a Muzeum-körutra, kevésbé kedvezőt, de még mindig számottevő előnyt jelentő kedvezményt a körutak és a Duna által határolt területre, valamint Budának azokra a részeire, amelyek a legújabb városszabályozási tervekkel vannak összefüggésben, így főként a Horthy Miklós-híd pesti és budai hídfője mellett elterülő ás jelenleg csaknem lakatlan területrészekre. — Örölmmel kell üdvözölnünk ezt a rendeletet azért ás, mert — amint ezt a Fővárosi Hírlap ha sábjain már kifejtettük —• a gazdasági viszonyok kétségtelen javulásával keletkezett tőke immár ag godalom nélkül állhat annak az építőiparinak szolgálatára, amely a maga sokágú komplexumával a legnagyobb mérvben tudja csökkenteni a munkanélküliséget. —< Sok előnye és jótékony kihatása mellett nem orvosolta azonban a rendelet azt az Igazságtalan helyzetet, hogy a házadómentességben nem részesülő telkek ára lényegesen lemorzsolódott az adómentesség révén kétségtelenül értékesebbé vált telkek árával szemben. Nem váltotta be a rendelet azt a követelményt, amelyet a főváros költség vetésének tárgyalása alkalmával velem együtt több bizottsági tagtársam hangoztatott, hogy a leginkább hiányzó modern és higiénikus kispolgári és munkáslakások építésére kell ösztönözni a tőkét. — Nem tudok attól az. álláspontomtól eltérni, hogy az utóbbi évek lakásépítése semimiíképen sem EXPRESS FELVONÓ-GÉPGYÁR Kerekes Glasel és Rózsa Budapest, V., Csáky-utca 45-47. Te!.: 29-25-97. elégíti ki azokat a szociális igényeket, a melyeiket az egész esztendő folyamán lakásához kötött kispolgári elemek és munkásrétegek joggal elvárhatnának. — Bízom abban, hogy a pénzügyminiszter a belügyminiszterről egyetemben meg fogja találni a módját annak, hogy a rendkívüli házadókedvezményből kirekesztett városrészeknek is, amilyenek a Józsefváros és Ferencváros körúton túli részei, biztosítja a rendkívüli házadómentességet olyan házakra nézve, amelyekben a munkásság és kispolgárság részére nem luxuriőz, de egyszerűségükben modern és egészséges lakások épülnek, a szerény tehetségű lakók részéről megfizethető házbérrel. Annyival is inkább indokoltnak látszik a rendedet ilyen irányú kiegészítése, mert az utóbbi években felépített bérházak modern lakásai csaknem kivétel nélkül olyan komforttal épültek, hogy azokat szerényebb jövedelmű kispolgárság és mnitTavasz kezdetén évről-évre visszatérően foglalkoztatja a székesfőváros Köztisztasági Hivatalát, illetőleg a felette felügyeletet gyakorló közegészség- ügyi ügyosztályt az útolajozás kérdése, amely évről- évre sorozatos bonyodalmakkal van egybekötve az olajozásra pályázó vállalatok túlzott követelései és kartellszerű fellépése miatt. A város területén még mindig vannak makadámmal burkolt útterületek, amelyeken a port évek során át olajjal kötötték le. bár ezek a makadám-területek egyre csökkennek. A multévi 600.000 négyzetméter területtel szemben ebben az évben 510.000 négyzetméternyi terület olajozására hirdetett a Köztisztasági Hivatal verseny- tárgyalást, amelyre kilenc vállalat adott be ajánlatot. A meghirdetett teljes 540.000 négyzetméternyi úttest olajozására pályázott a Schwartz Rudolf és Társa cég 25.20, a Shell Kőolaj Rt. 25.75, Hegedűs és Társa 24.75, Vacuum Oil 25.75 filléres egységáron. 240.000 négyzetméter olajozására, pályázott a Magyar Fantóművek 25.60 fillérrel, 200.000 négyzetméterre a Nyirbogdányi Petróleumgyár 25.02 fillérrel, végül egyenkint 100.000 négyzetméter úttest pormentesító- sére tett ajánlatot a Magyar Petróleumipar 22.75, a Szőr égi Petróleumgyár 25.07 és a Steuea 25.05 filléres egységáron. A közegészségügyi ügyosztály most vizsgálja felül az ajánlatokat, de annyit máris megállapított, hogy a pályázó vállalatok ismét áremeléssel kísérleteznek. Átlag mintegy 10 százalékkal magasabb árajánlatot nyújtottak be annál az egységárnál, amellyel a múlt évben az olajozást vállalatba adta a főváros. Tavaly 22.75 fillér volt az egységár, a mostani ajánlatok sorában azonban ezzel az összeggel egyedül a. Magyar Petróleumipar pályázik, amely azonban csupán 100.000 négyzetméternyi terület olajozására nyújtott be ajánlatot. A múlt 'évi 22.75 pengős egységár is jelentékeny emelkedést mutatott, az előző évihez képest és a megállapodás ebben az egységárban hosszantartó huzavonák, a verseny tár gyalás megsemmisítése, majd a fővároshoz méltatlan alkudozások után jött esak létre, még pedig úgy, hogy a főváros az olaj- vállalatok túlkövetelése miatt kénytelen volt az olajozandó területet csökkenteni, mert nem állott kellő fedezet a túlhajtott egység-ár kielégítésére rendelkezésére. A főváros a múlt évben a kényszer hatása miatt ment csupán bele ebbe a megegyezésbe, mert a hosszú huzavona miatt az idő előrehaladt, elérkezett a június eleje és a portalanítás gyors keresztülvitele múlhatatlanná vált. Bizonyára okult a tavalyi példán a közegészségügyi ügyosztály és hosszantartó alkudozásokba nem megy bele. Vagy rövidesen megállapodik az olajvállalatokkal, vagy pedig a vízzel való portalanításhoz folyamodik. Salamon Géza dr. tanácsnok referátuma alapján Szendy Károly polgármester máris kifejezést adott annak a meggyőződésének, bogy amennyiben a székesfőváros által szükségéit útolajoz ást nem lehet megkapni elfogadható (arakon, akkor ebben az esztendőben teljesen eltekint a makadámútok olajjal váló kásság megfizetni nem tudja. Megállapíthatjuk, hogy a háborút követő években, néhány épülettől eltekintve, a; kispolgárság és munkásság számára lakást nem épített a magántőke, pedig az igazi szociális elv egyenesen megkövetli, hogy elsősorban azokon segítsünk, akik e segítés nélkül megfelelő lakáshoz jutni soha sem fognak. Ha erre a rendeletet korrigáló kivételes intézkedésre mód nyílnék, amely a kivételes házadómentesség kedvezményiéből kirekesztett józsefvárosi és fenenovárotsli területeknek ilyen egyszerűbb, modern lakásokat magukban foglaló bérháaakfcal való beépítésére ösztönözné a magántőkét, segítve lenne a körúton túli részen fennálló tarthatatlan, sőt szégyenletes állapoton, amelyen addig, amíg ebben a városrészben kietlen. sötétnd varos, a legelemibb higiéniát nélkülöző, avult bérkaszámyák és a; szomszédságúikban rozoga, omladozó, földszintes házak állatnak, javítani úgyszólván, lehetetlen, holott a közerkölcsiség és a közegészségügy szempontjából az itt uralkodó helyzet teljességgel tarthatatlan. — Jótékonyan hatnának az itt épülő1 egyszerű és mégis modern lakásokkal beépített, új házak, amelyek változtatnának a városképen, a® utcák züllött életén, elősegítetnék a kispolgárság és munkás súg latoásprobliém'ájániak megoldását, sőt kihatnának odáig is, hogy a perifériáikra és a környező városokba és falvakba menekült dolgozók visszáséivá.- fognának a fővárosba, ahol munkahelyük 'van és itt költenék el Budapesten szerzete keresletüket. A rendelet sok előnye és elvitathatatlan jó szándéka mellett ezzel a kiegészítéssel szolgálná teljességgel a, főváros érdekeit és a szerényebb lakosság tömegeit. portalanításától. Ezt a főváros most már annál is könnyebben megteheti, inert a Vízművek vízszolgáltató képessége a legutóbbi időben keresztülvitt rekonstrukciós munkálatok eredményeként a múlthoz képest tekintélyesen megnövekedett. Minthogy a főváros köztisztasági hivatala a közeljövőben nagyobb számú új locsolóautói és locsolókocsit kíván beszerezni, meg lesz a lehetősége annak, hogy az utcákat a külterületen is naponta többször való locsolás útján portalanítsák. — A főváros utcáinak tisztábbá tétele érdekében az idén erőteljesebben fogjuk az utcákat öntözni, -• jelentette ki Szendy Károly polgármester. — Eddig útját állta ennek az, hogy a Vízművek nem rendelkeztek elegendő mennyiségű vízzel. Az utóbbi időben azonban nagy arányokban fejlesztettük a székesfőváros vízmüveit és most, már annyi víz áll rendelkezésünkre, hogy a tavaszi és nyári hónapokban sokkal böségesebbben öntözhetjük az utcákat. Bemc- Jem, ezáltal meg fognak szűnni az utcák por ossága miatt elhangzott panaszok. Az olajvállalatok évről-évre visszatérő manőverezésének különben gátat vet a főváros vezetőségének az az elhatározása is, hogy a jövőben mind nagyobb útfelületeket láttat el végleges burkolattal, hogy ezen a réven is olcsóbbá tegye a székesfővárosi útkarbantartás évente megismétlődő hatalmas ösz- szegét. Király Kálmán tanácsnok az út- és csatornaépítési szakbizottságban a legközelebbi útépítési programot már ennek az irányelvnek megfelelően mutatta be. A zuglói A 'agy Lajos király- útja, a hajdani Haj-tsár-út Telep-utca és Erzsébet királyné-út közötti szakaszának makadámburkolatát 50.000 pengős költséggel 640 méter hosszúságban és 40 méter szélességben végleges burkolattal látják el. Hasonlóképpen végleg’es útburkolatot kap a Hegyalja útnak a Horgony-utca és a Berényi-utca között lévő szakasza, amely 550 méter hosszú és amely különösen nagy fontosságú azért, mert az új repülőtér forgalmán kívül a Balaton felől a fővárosba irányuló forgalom ezen az útvonalon bonyolódik le. MADÁCH IMRE SUGÁRÚT kiépítése folytán a Károly király-ót 15. sz. házban 92 év óta fennálló hőiéi-, zsineg-, ponyva- és sporláruüzEetemet szembe IV., GERLÓCZY UCCA 11. számú házba helyeztem át. HAUSCHILD ALBERT ezelőtt NEDELKÓ SÁNDOR Telefon : 1—815—72. Hátizsák, sífelszerelés és horgászati cikkeket nálam nagyon olcsón vásárolhat. Isméi akadályok merültek lel az utak portalanítása körül 4 magas olajárak miart a polgármester a vízzel való locsolást szándékozik elrendelni — üakadám helyett végleges burkolattal fedik be az utakat