Fővárosi Hírlap, 1936 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1936-02-26 / 8. szám
Budapest, 1936 február 26 Három módosítást kér a főváros az energiatörvényen A javaslat igen sikerült alkotás és mind az ország, mind a főváros gazdasági boldogulását jelentősen elősegíti A kormány i agy j elont őségü törvényjavaslatai közül különös figyelem illeti meg: az energiagazdálkodásról szülü intézkedéseket. Ez a törvény a modern idők szellemének megfelelően egg csapásra eloszlatja mindazokat a kétségeket és jogbizonytalanságokat, amelyek az államélet szempontjából olyannyira, fontos energiák birtoklása és felhasználása körül mutatkoztak. A közelmúltban nyilvá- messág'ra került, hogy a székesfőváros vezetősége a szóbanforgó törvény egyes intézkedései ellen felterjesztéssel fordult a kormányhoz és a székesfővárosi Elektromos Művekre való tekintettel bizonyos kiigazításokat kért. A Fővárosi Hírlap munkatárse ezzel a kérdéssel kapcsolatban felkereste Günther Ferenc dr.-t az Elektromos Művek jogtanácsosát, aki a szóbau- forgó felterjesztést összeállította. Günther dr a következőket mondta: — Az iparügyi minisztériumhoz intézett felterjesztésünk három nagyjelentőségű kérdés tisztázását célozta. Az egyik a transzformátor-állomások felállítására vonatkozó rendelkezések módosítására irányult. Ezidőszerint ugyanis az a helyzet, hogy az energia-törvény 23. §-a értelmében az új transzformátor-állomások létesítéséhez múlhatatlanul szükséges öt-hathónapi időtartam, ami bennünket igen súlyosan érint, tekintve, hogy az ország egyik legnagyobb elektromos vállalata vagyunk. A felterjesztésben előadtuk a minisztériumnak aggályainkat és indokainkat s azt kértük: a jövőben is tegye lehetővé, hogy az új transzformátor-állomásokat legkésőbb harminc napon belül átadhassuk az üzemnek. — Ez persze csak úgy lehetséges, ha eltekintenek a különböző telekkönyvi bekebelezésektől és más jogi vonatkozású előírásoktól. A rendezést olyan formában kívántuk, mint. ahogy a mezőgazdasági ingatlanok tulajdonosai számára biztosítottól a vezetékjogot. — Előterjesztésünk második pontjában a saját telepeknek közterületen nyújtott, vezeték jógáival foglalkoztunk. A törvény ugyanis úgy intézkedik, hogy a magánvállalatok, vagy egyéb magánosok kezében levő telepek is szabadon építhetik fel vezetékeiket közterületeken, ami nekünk, a Székesfővárosi Elektromos Műveknek rendkívül súlyos konkurrenciát jelentene, mert azzal egyértelmű, hogy az üzem fejlődésének útjába, szinte elháríthatatlan akadályok jutnak. A Székesfővárosi Gázművek Tisza Kálmán-téri igazgatósági teleimnek eladásáról régebb idő óta tárgyalások folynak az OTI-val. Mint a Fővárosi Hírlap illetékes helyről értesül, ezek a tárgyalások már csak kisebb részletkérdések körül folynak és néhány nap alatt befejezést nyernek. Ekkor az ügy a közgyűlés elé kerül, amely dönt a telekeladás dolgában. Értesülésünk szerint az eladásra vonatkozó javaslat az lesz, hogy a főváros négyzetölenkint 410 pengős egy. ségáron, vagyis 1,500.060 pengőért adja el a telket az OTI-nak. Az eladással aktuálissá válik a Gázművek igazgatóságának új elhelyezése. Errenézve többféle elgondolás van, de végleges elhatározás még nem történt. A tervek között ezúttal is szerepel a Rákóczi-úti Kis Rókus helyén új igazgatósági épület emelése, de ennél a régebbi tervnél jobban előtónbe került a Központi Városháza Ká, roly-körúti egyemeletes szárnya is. A Gázművek igazgatóságának elhelyezésével Becse? Antal, a Gázművek üzemi bizottságának elnöke nagyon érdekes és figyelemreméltó gondolatot vetett fel a Fővárosi Hírlap munkatársa előtt. — A tervet, hogy a Gázművek igazgatósága és vele együtt a Vízművek igazgatósága a Kis Rókus helyébe emelendő hétemeletes felhőkarcolóba kerüljön, nem helyeslem. Részletes indokokkal alátámasztott- kérésünkben azt javasoltuk, hogy magánvállalkozások a közterületeken való vezetékjogot csak abban az esetben nyerhessék el, ha megnyugtató módon beigazolódik, hogy a kérelem teljesítéséhez közérdek fűződik. — Harmadsorban sérelmeztük a törvénynek azt a megállapítását, hogy minden vonatkozásban érvényesüljön az egyenlő elbánás elve. Lehetetlennek tartjuk ugyanis azt, hogy amennyiben bizonyos fogyasztói kategóriáknak nyomatékos indokok alapján áramkedvezményeket a|dunk, aVckor arra kényszerüljünk, hogy ezeket, a tarifamérséklési kedvezményeket másoknak is feltétlenül biztosítsuk, illetve, ha ezt nem tesszük, akkor ki legyünk téve örökös pereskedés valószínűségének, vagy lehetőségének. Egész üzletpolitikánkat felborítaná ennek a rendelkezésnek érvényesítése, emellett azonban gyakorlatilag keresztii.lvihetet- len is. — Felterjesztésünk végül számos kisebb jelentőségű kérdésre is kiterjed, amelyek részletezése azonban a nagyközönséget aligha érdekli. Csak a villamos üzletvitelben járatos szakértők bírálhatják el azt, hogy az energia-törvénynek egyes kisebb kérdésekre nézve megállapított rendelkezései milyen behatást gyakorolnak az Elektromos Művek fejlődésére, üzemvezetésére és üzempolitikájára. — Arra való tekintettel, hogy felterjesztésünkben semmi olyant nem kértünk az iparügyi minisztériumtól, «ami megfelelő mérlegelés és kellő megfontolás után a javaslat lényegének sérelme nélkül teljesíthető ne lenne, nyugodtan nézünk a felettes hatóság döntése elé, mert megvagyunk arról győződve, hogy a határozat reánk, nézve csak kedvező lehet. — Egyébként nagy örömei üdvözölték a Székesfővárosi Elektromos Művek az energia-törvényt, amelyről a technikusok és a jogászok egyaránt teljes joggal elmondhatják, hogy igen sikerült alkotás és nagy mértékben fog hozzájárulni ahhoz, hogy az energiagazdálkodás terén mutatkozó és megfelelő törvényes rendelkezések hijján eddig ki nem küszöbölhető anomáliák egyszersmindenkorra megszűnjenek. Az energia-törvény elkészítése igen nagyjelentőségű cselekedet és nem kis mértékben viszi előbbre az országot és vele együtt a székesfővárost a gazdasági boldogulás útján. A legideálisabb hely lenne a tervezett Ma. dáeh Imre-sugárút kiindulási pontjánál nyitandó tér, szemben a Központi Városházával. Ez a város centrumában feküdne, közvetlen közelében lenne a városházának és az építkezés mindjárt monumentális palotáihoz juttatná az új teret. Ezután Becsey Antal, aki az üzemi kérdések, a műszaki tudományok, az egész világot mozgató energia-problémák, városrendezési, idegen- forgalmi kérdések mellett az ipái’ érdekeit is éber figyelemmel kíséri, rendkívül érdekes tervet vetett fel arra nézve, hogy a Kis-Rókus öreg épületét milyen új alkotással kellene felcserélni. — A Magyar Ipar Házát kell a Kis.Rókus helyén felépíteni. Negyvenkét ipartestület működik ma Budapesten, kis részben saját székházában, de nagyobbrészt bérházakban szétszórva. Ezeket az ipar testül eteket egy otthonba kell összehozni és erre a célra kínálkozik a Kis-Rókus épülete. — Tessék csak elgondolni: — mondja a nagyszerű gondolat ihletében Becsey Antal — mit je- jelentene ez az ipartestületeknek, mit jelentene az egész magyar ipar presztízsének és mit a fővárosnak! A Rákóczi-úti palotában minden egyes ipartestület megkapná a maga helyiségét, de közösen használhatna hatalmas gyűléstermet és nagyszerű könyvtárat, kaszinót s berendezhetne mindenrendű gyűjteményeket. — Az ipartestületek között állandó érintkezés áll fenn, ami ideálisan meg lenne könnyítve, ha A berlini nemzetközi autókiállítás szenzációja az új áramvonalas 1.7 ! iteres ty pusa Magas teljesítményű és jutányos árú kiskocsi. A budapesti gyári fióknál már látható Eladási központ: VI., Csata-utca 29. Telefon: 90-8-90 Városi lerakat: IV., Mária Valéria-utca 10. Tel.: 82-7-32 valamennyien egy épületbe kerülnek. Ide lehetne telepíteni az országos ipari érdekképviseleteket és «a Kisipari Hitelintézetet is, amely ma bérhelyiségekben működik. A Magyar Ipar Háza egyúttal a magyar ipar állandó reprezntatív kiállítását is szolgálná. Az udvaron, a folyosóban, előcsarnokokban legkiválóbb ipari termékeink lennének közszemlére téve, tanulságul az iparosságnak és vonzó látványosságul az idegeneknek. — Minduntalan racionalizálásról hallunk. Hát kell-e ennél jobb racionalizálás a magyar ipar érdekképviseletei számára. S mindezek tetejében az egyes ipartestületek kevesebb bért fizetnének, mint eddigi különálló otthonukban. Azt hiszem valamennyien szívesen üdvözölnének egy ilyen tervet, amelynek valóraváltása a magyar iparnak, a fővárosnak, az államnak egyformán ér deke. Becsey Antal nagyszerű elgondolását a Fővár y ősi Hírlap íme átadja a nyilvánosságnak, azzal a kívánsággal, hogy az érdekelt ipartestűielek. a főváros és a kormány karolják fel azzal a komolysággal, aminőt ez a gondolat megérdemel. Racionalizálási problémák után a Beszkárt tarifális kérdéseivel foglalkozik az üzempolitikai bizottság Az az idegesség, amely a fővárosi (közüzemek állítólagosán terv hevek t tarifaemeléseinek: hírével kapcsolatiban heteken, keresztül megülte a polgárság- kedélyét Sipőcz Jenő dr. főpolgármester ismeretes sajtónyilatkozata óta megszűnt. A közönség megkönnyebbüléssel vette tudomásul, hogy a főpolgármester csak abban az esetben hajlandó a tarifák módosításának a legszükségesebb mérvig való megváltoztatására, ha a mimikába állított szakértők véleménye szerint az üzemek gazdálkodásának egyensúlyban tartására semmiféle más lehetőség nem kínálkozik. Az üzempol itikai bizottság ebben az (irányban haladó, felelősséggel teljes tevékenysége ütemesen folyik s mintán az Elektromosmüveket, illetően a szakértő véleményeik már majdnem (hiánytalanul elkészültek, most a BSzKRt problémáinak tisztázása van soron. A felkért tizenöt szakértő legtöbbje még nem készült el a neki kiadott kérdéscsoportra adandó válaszokkal, egypár műszaki természetű ügyben azonban már kialakultak a javaslatok. Ezek a racionalizálási kérdések körébe vágnak, s értesülésünk szerint a vasúit felszereléseinek modernizálására, a sínhálózat, átalakítására, la villanymotorok üzemének gazdaságossabbá tételére vonatkoznak. Az átfogó jelentőségű racionalizálási javaslatok megtételére a szakértők kijelentései szerint miudeu valószínűséggel ia jövő héten kerülhet a sor, ezután nyomban megvitatásra kerülnék a tarifális módosításokra vonatkozó javaslatok is. A BSZKRT-ot illető vizsgálat befejezése után a.z üzempol itikai bizottság a Vizmüvelcet veszi tárgya, lás alá s ha ezzel az anyaggal is elkészült, akkor következik a Gázmüveket illető javaslatok megtétele. Április 15. napjáig — ezt a terminust adta az üzempol itikai bizottság a főpolgármesternek —• a több hónapra kiterjedő vizsgálati és javaslattételi munka egész anyaga átkerül az Űjvárosházára, ahol Sipőcz Jenő főpolgármester annak áttanulmányozása, után nyomban a tizenhetes bizottság elé viszi az összes szakértői megállapításokat és az üzempolitikai bizottság által megtett javaslatokat. Ezt a tárgyalást azután nyomon fogják követni a, főpolgármester által teendő konkrét intézkedések. Arra való tekintettel, hogy az üzempolitiikai bizottságban eddig még egyetlen konkrét javaslatot sem sző végezték meg, minden híresztelés, amely ez tarifaemelésekre, vagy azok mérvére vonatkozik, üres találgatásnál nem egyéb. Negyvenkét iparlestiilel székháza állandó kiállítási csarnokkal a Kis-Rókus helyén Életrevaló gondoláé a Hfagyar Ipar Háza megválás ff ásáról — A gázmüvek és vízmüvek igazgatósági épületének elhelyezése