Fővárosi Hírlap, 1936 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1936-02-26 / 8. szám
Budapest, 183G február 28 Miért tarifa iűiszcrűflennek az instgtárotó- kok ielcmclésd a NÉP fővárosi szervezete A Nép pénzügyi szakbizottsága, mint arról a párt hírei között beszámoltunk, az Ínség járulékok felemelésével szemben foglalt állást s nyilván ennek az állásfoglalásnak volt az eredménye, hogy a polgármesteri VI. ügyosztály mellett működő állandó szakbizottság ülésén Zsitvay Tibor indítványára a szóban lévő ügyosztályi indítványt a napirendről levették. A párt szakbizottságának álláspontját illetőleg kérdésünkre Válni Lajos űr. törvényhatósági bizottsági tag, a párt szakbizottsági munkájának a vezetője a következőket mondta: — Az 1922. évi I. t.-c. felhatalmazta a törvényhatóságokat arra, hogy a nyomor enyhítésére inség- járulékot vethetnek ki. A székesfőváros 1924-től 1932-ig élt is ezzel a jogával. A 185.400/1932. B. M. számú rendelet óta a járulék alapját és mértékét nem a törvényhatósági bizottság, hanem az idézett miniszteri rendelet állapította meg és pedig olyan módon, hogy a jövedelemadónak 20%-át, a társulati adónak 20%-át és az általános kereseti adóalapnak 2%-át kellett inségjárulékként kivetni. Az inség- enyhítő kiadások 1925-ben is meghaladták a költség- vetési előirányzatot s az 1935—36. évre kivetett és az 1936—37. évre kivetendő inségjárulék ugyancsak nem fog elegendő fedezetet nyújtani a felmerülő szükséglet részére. Éppen ezért a pénzügyi ügyosztály azt a javaslatot kívánta ia belügyminiszter úrhoz felterjeszteni, hogy a jövőben a kereseti adó alapjául vett kereset után az eddigi 2% helyett 3% ínség járulékot vessen ki, ami pedig azt jelentette volna, hogy az általános kereseti adó fizetésére kötelezett adófizetők az általános kereseti adó és az ahhoz kapcsolódó inségjárulék címén az adóalapnak szolgáló kereset 8%-át tartoztak volna fizetni. — Pártunk meg van győződve arról, hogy az inségakcióra változatlanul szükség van. Annak lebontására az idő nem érkezett el, sőt az inségenyhítő tevékenység okos és célszerű további kiterjesztésére van szükség. Még sem tartja megengedhetőnek, hogy a mutatkozó fedezethiány ismét a legegyszerűbb és legkényelmesebb módon, az adócsavar beállításával egyenlíttessék ki. A főváros adófizető közönsége már túl van a teherviselési képesség határán. A lineáris adóemeléseket immár feltétlenül ki kell hagyni a finánczsenialitás fegyvertárából. Mert az adóterhek növelését az adózók még a legszebb, legszívhezszólóbb elnevezés alatt sem bírják el. — Általános kereseti adó alá esnek iaz ipari és a kereskedelmi üzletből, szellemi és más hasznothajtó foglalkozásból származó jövedelmek. Ami azt jelenti, hogy ez az adó nem a szellemi munkából élő középosztályt és laiz ugyancsak a saját munkájából élő kispolgárságot sújtja elsősorban és pedig 500 pengő évi keresetminimumig, tehát egy igen alacsony alsó határig. Ennek a társadalmi rétegnek a továbbadóztatása már nemcsak méltánytalanság, de egyenesen képtelenség volna. — Az inségenyhítő tevékenység céljára szükséges fedezetet elő kell teremteni, de pártunk megítélése szerint ennek igen sok más módja van, mint az adóteher újból való emelése. Inkább olyan kiadásokat. kell háttérbe szorítani, amelyek, ha szép, jó és hasznos célt szolgálnak is, de még sem olyan elsőrangú igényűek, mint az inségenyhítő tevékenység és a keresetéből élő polgári társadalom úgyis leszorított megélhetési egyensúlyai. — Köztudomásúlag most áll megoldás alatt a szanálás kérdése. És ennek keretében a Nép kezdeményezésére most állnak tárgyilagos megvizsgálás alatt azok a kérdések, amelyek a főváros háztartási egyensúlyára vonatkoznak. Tehát a munkálatok befejezése és tiszta kép kialakítása előtt időszerűtlennek is kellett tartanunk az ilyen kiragadott részleges intézkedéseket. Ezek és ehhez hasonló megfontolások késztették pártunkat arra, hogy az inségjárulék felemelésére vonatkozó indítvány újabb előkészítését és megoldását kívánja meg. Nagif Pál egészségügyi berendezési vállalkozó Budapest, SS., Fő-utca 20. TELEFON: 52-0-93. ECKHARDT ISTVÁN smscMcr^ttmitstsiap I**MtstssissiW«■*w&smmwsasseaaatmmusm ácsmester, építési váSSalkozé BUDAPEST# ven# NEEELE JTS-U+ 38* ____________TELEFON: 32-5-87. „I DEAL“ ACÉLCSŐ BÚTOROK komblnftlt ezoMk, hall, úri- és előszobák, ülőbútorok, zsúrkocsik állandó nagy választókban „IDEAL“ MODERN CSOBUTORUZEM Budapest, V,, Szlgot-ntoa 5-7. — Telefon : 99—2—54 = ü PÁRTBÓL A Női Tábor végleges megszervezéséig szüneteinek az ideiglenes vezetői megbízások A múlt héten különböző tendenciózus hírek jelentek meg a Nép fővárosi szervezetének Női Táborával kapcsolatosan. Illetékes helyen ebben a tárgyban a következő felvilágosítást adták a Fővárosi Hírlapnak: — A múlt évben lefolyt választások idején nagyszerű munkát végzett a fővárosi szervezet mellett működő Női Tábor, amelynek elnöke Zsitvay Tibor, a fővárosi szervezet elnöke, ügyvezető társelnökei egyenlő hatáskörrel Kovács Istvánná dr.-nó és Damokos Tiborné voltak. A Női Tábor azonban a választásokkal kapcsolatban csak ideiglenes szervezetet nyert és Zsitvay Tibor, a fővárosi párt elnöke ideiglenes megbízatásokat adott a párt női vezetői részéire is. Ezek az ideiglenes megbízatások a múlt évben megszűntek s mindaddig, amíg a Női Tábor végleges szervezetet nyer, a Női Tábor vezetését illetőleg csak magának Zsitvay Tibornak van joga a fővárosi szervezést illetőleg intézkedni. — Nyilván félreértés következtében az elmúlt napokban a; Női Tábor Zsitvay Tibor előzetes tudta nélkül pártgyűlést hivott össze, amelyet azonban az előbb említett okokból nem tartottak meg. — A karácsonyi ünnepekkel kapcsolatban a Nép fővárosi szervezete akciót indított a párt kerületi szegényeinek megsegítésére és ezt az akciót a fővárosi szervezet felkérésére kiváló sikerrel Kovács Istvánná dr.-né bonyolította le, aki egész természetesen ügyködéséről a legpontosabban jelentést tett és elszámolt. Tekintettel a teljesen kielégítő eredményre, csak természetes, hogy a Párt karitatív tevékenysége körében Kovács Istvánná dr.-nó közreműködésére továbbra is számít. — Viszont az is természetes, bogy a Női Tábor végleges szervezetének kialakítása után az egységes munkában számít a Párt mindazoknak a lelkes hölgyeknek a támogatására, akik önzetlen odaadással végezték a Női Tábor ideiglenes szervezetének a vezetését és minden illetékes tényező által elismert munkáját. Az Élelmiszer üzem mérlege. A. Községi Élelmi- szerüzem üzemi választmánya Juhász Jenő dr. törvényhatósági bizottsági tag elnöklésével ülést tartott, aimelyen Bailz vezérigazgató előterjesztette az Élelmiszerüzem mérlegét. A választmány a mérleget tudomásul vette. A zárt ülés ezután folyóügyekkel foglalkozott. Az utóbbi időben különböző vonatkozásokban szóba került az Élelmiszerüzem feladatkörének kiterjesztése és esetleges új üzletágak bekapcsolása. A hírekre különböző kereskedelmi és ipari érdekeltségek meg is mozdultak és tiltakoztak az Élelmiszerüzem versenye ellen. Mint értesülünk, az üzemi választmány az Élelmiszerüzem tevékenységének kiterjesztésével egyáltalában nem foglalkozott és ilyen irányú javaslatok sem kerültek tárgyalásra. Sárkány Ferenc székesfővárosi bizottsági tag, a HONSz országos társelnöke, immár két hónap óta t.airtó súlyos betegségéből teljesen felépült és pár heti üdülésre elutazott a fővárosból. Reméljük, hogy teljes, friss egészségiben mihamarabb látni fogjuk őt a közügyek terén ismert aigilis és hasznos munkájában. A főváros műszaki adminisztrációja és a státusrendezés. A NÉP út- és csatornaépítési, város- rendezési és magánépítési, valamint magasépítési szakbizottsága csütörtökön ülést tartott Dorner Gyula, a törvényhatósági bizottság örökös tagjának elnökletével. Tárgyalásra kerültek a főváros műszaki adminisztrációjának szervezetére és a műszaki ügyosztály státusrendezésére vonatkozó indítványok. Kívánatosnak tartotta a szakbizottság, hogy mérnökök és szakemberek jussanak a műszaki osztály élére és hogy műszaki alpolgármesteri szakhivatal döntsön üzemi és szakkérdésekben. A most aktuális státusrendezés nyújtana erre a változtatásra a legjobb alkalmat. Katona János, vágvecsei Wellisch Andor és Dorner Gyula törvényhatósági bizottsági tagok, továbbá Führer Miklós, Rados Jenő dr. és még többen szólották >a tárgyhoz, amelyet az egyesített szakbizottság javaslatára a pártelnök és a pártszervezet elé terjesztenek. A tervszerű fásítás és a Bíbic-telep kívánságai. A NÉP fővárosi szervezetéinek út- és ceialtornaiópítési szakbizottsága az elmúlt szerdán ülésezett és letárgyalta a törvényhatóság szerdai közgyűléséin szereplő szakbeli kérdéseket. Az ángy alföldi szenny- . vízá.tiemielő telepen szükséges öt zsilip vállinlat'ba- adása kérdésével Dorner Béla. szakbizottsági elnök indítványára egyhangúan, kifogás tárgyává tették a többször sürgetett egységes kiírási rendszer hiányát, ami miatt a pályázatok megfelelő összehasonlítása lehetetlen. A szakbizottság felkérte Dorner Gyula elnököt, hogy a. kiírás rendszeréinek helyesebbé tételét ismét, sürgesse meg. Váilyi Lajos dr. bizottsági tag az idei útépítési tervvel kapcsolatban kifogásolta, hogy a fíibic-telep lehetetlen állapotaival szemben semmiféle lényeges javulást nem. jelent a folyó évi útépítési program. A Bibio-ftelep lakóinak legelemibb kívánságát sem honorálják. Nagy hiánya a ! !"pn b. hogy utcái nincsenek fásítva, ilyen forHÍREK mán az óv egyik részéiben minden vízben úszik, az óv másik réiszé'ben pedig a hőség és por gyötri a Lakókat. A Bibic-telep lakossága évek óta kéri, hogy szegélyezzék az utcákat akácfákkal, ami a telepen lakó sok méhész számára is kedvező volna. Sürgősnek tartja a Sasadi-út szegélyének fásítását is. Ügy Látja, álla lábam nem fordítanak elég gondot a főváros utcáinak fokozatos és tervszerű fásítására. A szakbizottság Vályi Lajos dr. javaslatára elhatározta, hogy elnöke útján felszólítja a II. ügyosztályt az »üdített hiányok pótlására és az utcák fásításáénak évenki/nti fokozatos keresztülvitelére. A NÉP fővárosi szervezetének pénzügyi szakbizottsága csütörtökön Glücks thal Samu dr. elnöklésével illést tartott, amelyen letárgyalták a pénzügyi ügyosztály mellett működő szakbizottság pénteki ülésének napirendjét. A bizottság kívánatosnak tartotta, hogy az idei évre vonatkozó inségenyhítő tevékenységre és annak költségeire szolgáló fedezet biztosítására vonatkozó ügyosztályi előterjesztés vétessék le a napirendről. A pártszakbizottság a mai helyzetben nem tart megengedhetőnek semmiféle adóemelést, egyébként az inségenyhítő tevékenység céljaira szükséges fedezet másirányú biztosítása tekintetében nem látja kimerítve az egyéb lehetőségeket. A szakbizottság megállapítása szerint az ügyosztályi előterjesztés részleges megoldást tartalmaz, amelyet most a szanálási tervek kiforrása idején nem tart időszerűnek. Erre való tekintettel a pártszakbizottság felkérte a párt elnökét és a törvényhatósági bizottság tagjait, akik a városházi szakbizottságban is résztvesz- nek, hogy a tervezett adóemelés ellen mindent kövessenek el. (Az előterjesztés, mint ismeretes, lekerült a városházi szakbizottság napirendjéről.) A beépítésre szánt fővárosi telkek árverési eladása alól kivenni kívánta a bizottság a Szemere-utca 8. számú, valamint a nagyfuvaros-utcai telket, miután előbbire országos ügyvédi jóléti célt szolgáló terv ügyében érkezett be kérvény, a nagyfuvaros-utcai telkeket pedig továbbra fent kell tartani a józsefvárosi népfürdő céljára. LACZügT ISTVÁN BUDAPEST, Ví., HORN EDE-UTCA 12. SZ. ■— TtLEFON i 10-5-23. -u i f/jindennemű papír, bőr és faipari gépkések, temez- ' ollók, szerszámok gyártása, köszörülést Lantos Mihály építőmester* V., Vd.cx.l-üt 34. — Telefont 93-6*52 Barátja György itat étig. villanylelszerelés! vállalata Budapesti I., CBasz-Sasor 4 Telelőn: ©09-67 SZÉKELY KAROLY OKL. MÉRNÖK, ÉPÍTÉS! VÁLLALKOZÓ Budapest, XI., Budafoki ul 41/b. Tel.: 59-6-73 CT FJi A C7I (\ vízvezeték, központi fűtés, iSTJiS. egészségügyi berendezések XIV-, Columhus-u. 14. és épület-bádogos munkák TELEFON: 97-5-39. vállalata. TENCZERJÓZSEF elektrotechnika! vállalata Budapest, Vili., Horánszky-u. 2. TEL.: 43-3-61. PS DOLGOZNUNK 6fi IPARI, TERMELŐ, É5LTÉSLESÍTŐ ÉS FOGYASZTÁSI SZÖVETKEZET Budapest, Vili.. Gyulay Pál-u. 7. Tel: 35-5-63,52-8 52 «SRQSZ Pül^ysi Budapest, IX., Bakáts-n. 1. OKi-i. MÉRNÖK ÉPÍTÉSI ÉS Kö- VEZÉSI VALL. Telefon: 86-0-64. A főváros tulajdona Saját kezelésben Budapest Székesfőváros Községi Elelmlszerdrusító Üzeme 2X., Soroksári-ül 50. Interurbéntelefon: 31-8-41 és37-2-75 SUrgönycim : Közélelmezés Foglalkozik : friss marha-, sertés-, borjú- és juhhús zsiradék, kolbászárú, tejtermék, baromfi, vadhús, tojás, gyümölcs-és zöldségneműeknek forgulomba- liozatalával. — Az árusítás a főváros fogyasztó- közönsége részére 52 saját elárusító helyén történik