Fővárosi Hírlap, 1936 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1936-01-29 / 4. szám
Huszonötödül évfolyam 4. szám Hudapest, 1936 január 29. Előfizetési ér: EGÉSZ ÉVRE ................24 PENGŐ FÉ LÉVRE.........................12 PENGŐ EG YES SZÁM ÁRA: 50 FILLÉR Árusítják az össxes IBSJSz-paviiionokban FELELŐS SZERKESZTŐ DACSÓ EMIL MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN Szerkesztőség és kiadóhivatal! BUDAPEST, VI. ANDRÁSSY-ÚT 60 Telefon: 13-7-15 — (Postacsekk: 40.424 Ha az üzemeknél nincs haszon, az még nem baj, de feltétlenül ki kell küszöbölni a deficitet Beszélgetés Szendy Károly polgármesterrel az időszerű tarifamódosításokról Domping és demagógia A községi üzemiek problémája talán még soha olyan élesen ki nem bontakozott a nagyközönség előtt, mint manapság, amikor Budapest Székesfőváros üzemei elkeseredett, hősi küzdelem után — nem bírván tovább anyagilag az évek óta tartó kemény ellenállást — kapitulálni kénytelenek az élet megdrágulása előtt. Kitetszik ez Szendy Károly polgármesternek a Fővárosi Hírlap mai számában megjelent nyilatkozatából, de különben is mindenki már régen tisztában van ezzel. Csak éppen a demagógiának nincs igaza. A méregfog'át elveszteni a legnehezebb időben sem tudó demagógia ugyanis mérhetetlen lelkiismeretlenséggel és tudatlansággal máris azt harsogja, hogy megindul — most indul meg? — a drágulási folyamat, mert a főváros beáll a pékek közé és emeli a kenyér árát, megdrágítja a vizet, a villamost és az elektromos áramot. Ezzel szemben az a színigazság, hogy miután minden megdrágult, a főváros üzemeinek vizsgálatot kell tartaniok a maguk portáján, hogy a főváros kára nélkül az üzemek reális gazdálkodásának megvédésével hol, milyen mértékben és milyen módon kell és lehet élni bizonyos tarifa-revizióval. A főváros üzemei közül azoknak, amelyek nem monopolisztikus természetűek, főként ár- szabályozó hivatásuk van. Iskolapéldája ennek a kenyérgyár, amely a legszegényebb néposztályok legeminensebb érdekeit védi: a betevő falat védelmében állít barrikádot a pékrohamok ellen. Kötelessége ez akkor is, ha dömpingárut ad. Meg is cselekedte eddig, mert százezer pengőt fizetett rá az árak tartására. A főváros azonban nem csinálhat dömping-politikát és a polgármester — bármily súlyos feladat is lehet ez — polgármestere még a pékeknek is. De ha^ a vízmüveknek, az elektromos műveknek és a BSzKRT-nak nem kell is olyan véres^ küzdelmet folytatnia, mint a Községi kenyérgyárnak a pékekkel: ezek a nagy monopolisztikus üzemek is komoly helyzetbe jutottak. Vagy nem votl-e kénytelen a főváros lakossága érdekében dömping-politikát folytatni az a BSzKRT, amely Európa legolcsóbb villamos- jegyét árusítja, amely megvalósította a kis- szakaszt, s amely ma már nem bírhatja tovább az általános drág’ulás közepette a mai példátlanul olcsó tarifát. Vagy inkább szabadítsuk rá a vízhiánnyal erre a világvárosra a nyáron a legképtelenebb és legpusztítóbb betegségeket, mintsem hogy rendbehozván óriási költséggel a vízszolgáltatást, aprópénzben fizessük is ki a számlát? Ám az is lehetséges volna, hogy győz a demagógia, vagyis^ győz a dömping-politika. Ez azonban azt jelentené, hogy a főváros anyagi erői kimerülnének és elkerülhetetlenül, kivédhetetlenül működésbe kezdene az adósról. Vájjon ezt kívánja-e Budapest Székesfőváros józan, okos és megfontolt közönsége? Nem, ez a közönség meg fogja érteni polgármesterének bölcs és becsületes álláspontját, amely szerint, ha a főváros egyszer már az emelés fegyveréhez^ nyúl, akkor azt megelőzően minden más kísérlet kudarccal vég'ződött. n, . ,g, & főváros minden megokolatlan áreme- 1 esi kísérletet kivédett, ma azonban eljutottunk odáig, ahol többé nem népszerűségre kell pályázni, hanem dönteni kell a gyors és minél kevesebb vért kívánó operáció mellett. A szanáló főpolgármester, akit másfél évtizede zart szivébe a főváros lakossága, a mindnyájunk bizalmát viselő polgármester a nép minden rétegét képviselő autonómia bizonyára érzi már, hogy elérkezett a cselekvés ideje. Kisebb áldozatok árán meg kell menteniük bennünket a nagyobb veszedelemtől. Nem profitéhes igazgatókkal állunk szemben, akik vérrel és vassal ki akarnak bennünket nzsoírázni, hanem férfiakkal, akik szeretettel védik a főváros és a polgárság érdekéit. A Fővárosi Hírlapban több ízben beszámoltunk azokról a tárgyalásokról, amelyek részint az üzemek vezetőségét, részint a főváros vezetőségét, ugyanakkor azonban az egyes szakbizottságokat is foglalkoztatták. Ezek legfőbb tárgya az úgynevezett tarifarevizó volt. Tekintve, hogy ia főváros polgárságát közvetlen közelről érdeklik ezek a kérdések, a napilapok is alaposan kivették részüket a tarifa- probléma megtárgyalásából. Autentikus és nem autentikus nyilatkozatok egész serege hangzott el és látott napvilágot, amiközben ugyanannyi magyarázat és félremagyarázás izgatta fel a közönséget. Általában a drágasági hullám fenyegető réme volt az utóbbi hetek mumusa. Kétségtelen, hogy ezzel a kérdéssel foglalkozni kell, tény azonban az is, hogy tárgyilagos bírálatról csak az esetben lehet szó, ha távol minden pártpolitikai szempontból, kizárólag a tényeket tartjuk szem előtt A Fővárosi Hírlap munkatársa éppen ezért felkereste Szendy Károly polgármestert, aki a következőkben világította meg ezt a problémát: — Nincs a székesfővárosnak olyan lakosa, aki ne lenne tisztában azzal, hogy Budapest nem maradhatott a világ elszigetelt pontja, amelyre az utóbbi esztendők gazdasági krízise ki ne terjedt volna. Azt is tudja mindenki, hogy az ország fővárosának igen sok olyan speciális kötelezettsége van, amely egyetlen más közületet sem terhel, s amelyek kielégítése igen jelentékeny összegeket emészt fel. A legutóbb lefolyt népszámlálás adatai bizonyítják. hogy a népesség egyre gyár apódéban van, a statisztika számoszlopaiból viszont az derül ki, hogy a kereseti viszonyoknál, ha bizonyos javulás észlelhető is, ez egyelőre inkább csak biztató reménység, semmint olyan alap, amelyre támaszkodva csökkenteni lehetne a szociális kiadások hallatlan mérvben megduzzadt összegét. — Ezek előrebocsátása után fontosnak tartom annak hangsúlyozását, hogy a székesfőváros különböző intézményeinél és üzemeinél sem mellőzhetők a szociális szempontok és a tör vény hatósági bizottság szinte egyhangúan megnyilatkozó véleménye az, hogy cgjctlen munkást, egyetlen tisztviselőt nem szabad elbocsátani még akkor sem, ha a szóbanforgó intézmény vagy üzem azokat a többiek munkateljesítményének felfokozása által, nélkülözni tudná. Amíg az egyik oldalon ez a helyzet, a másikon úgy fest, hogy részben a szolgáltatások kisebb- raérvü igénybevétele, részben az előállítási költségek megnövekedése, illetőleg az elvégzett, vagy elvégzendő beruházások amortizációs költségei kedvezőtlen^ irányba befolyásolják az üzem belső gazdasági helyzetét. Az azonos szinten maradt kiadások és a megcsappant bevételek aránya egyre kellemetlenebbé válik, mivel pedig azzal nem lehet számolni, hogy a községi pótadó esetleges felemelése összeegyeztethető a lakosság teherbíró képes- ségével, más módokat kell keresni a helyzet kiegyensúlyozására. —- Haladjunk tételről-téitelrei a legfontosabb közüzemek helyzetének vizsgálatával. Ve gyük talán legelsőként a Községi Kenyérgyárat. Ez az üzem azzal a kifejezett rendeltetéssel létesült, hogy kenyérdrágaság idején ármérséklő befolyást tudjon gyakorolni termel vényeinek piacra hozásával. Rentabilitási okok folytán különbözői'éhe kenyeret gyárt, a legnagyobb mennyiséget azonban a 20 filléres barnakenyérből. A pénzért értékesített kenyéren kívül oílO.öíMi pengő értékű árut bocsát a hatósági inségenyhítő akció rendelkezésére. Az üzemi szakmunkások megélhetését tisztességes munkabérek biztosítják, amelyek sok esetben meghaladják a magánipar által fizetett bérek dupláját. A lisztárak jelentős emelkedése azt eredményezte, hogy az üzem, amely komoly tényezője A budapesti piac ellátásának, deficitessé vált. Közüzemről lévén szó, természetesen sokkal fontosabb szempont az olcsó szolgáltatás biztosítása, mint az üzleti haszon, ennek ellenére sem lehet azonban közömbös, hogy deficites-e az üzem vagy sem. A zsinórmérték egyedül az, hogy ráfizetés nem lehet, a haszon viszont nem feltétlenül szükséges. Pár napja az üzemi választmány javaslatot tett a drágább típusú kenyereik kilogrammonkinti árának két fillérrel való emelésére, de maga is hangsúlyozta hogy a legolcsóbb típusú kenyér 20 filléres árát változatlanul fenntartandónak véleményezi. Nem borította tehát fel az árnivelláló tevékenységet, mégis az történt, hogy koncentrikus sajtótámadások középpontjába került egyoldalú beállítások alapján. — De itt van a közlekedés kérdése is. A BSzKRT állítólagos tarifaemelési tervei miatt valóságos pergőtűz folyik. Az egyik részen azt kívánják, hogy több kocsi, nagyobb beruházások álljanak rendelkezésre, a másikon a //ÚÚ-tarifák csökkentését kívánják, de ha arról van szó, hogy mindezt csak úgy lehet elérni, hogy a jegyárakat, amelyek a világ minden hasonló városában számottevően magasabbak, mint Budapesten, felemeljék, akkor kijelentik, hogy erről pedig szó se lehet. "— Úgyszólván ugyanez a helyzet a Vízműveknél. Súlyos milliókra rúgó befektetések árán modernizálta Budapest ezt- a rendkívüli horderejű üzemet, a város külterjes irányúi fejlődése folytán enormális kiadásokba verte magát, s ez a két körülmény logikusan magával hozta a víz termelési árának megnövekedését, amivel a beruházások elrendelésekor egyébként a közgyűlés is számolt. Itt is rentábilisén kell termelni, de hogyan lehetséges ez, ha a tarifákat tabunak minő sitik'? — A gáznál és villanynál sem más a helyzet, mert az itt eszközölt befektetéseket sem végezték ingyen, viszont a közület a fentebb már hangoztatott okok következtében
