Fővárosi Hírlap, 1935 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1935-01-02 / 1. szám
e Budapest, 1Ö35 január 2. Legyűrte a főváros a tüdővész terjedését A vidék megszervezése nélkül nem lehet eredményesen folytatni a küzdelmet Ankét készül a belügyminisztériumban December utolsó napjaiban a főváros felterjesztéssel fordult a kormányhoz és az állam- hatalom segítségét kérfe a legpusztítóbb népbetegség, a tüdővész elleni küzdelemhez. Felterjesztésében a főváros rámutatott arra, hogy minden erejét harcba vitte a nemzetsorvasztó kór ellen, amikor kórházaiban több mint 1000 ágyat állított fel tüdőbetegek elhelyezésére és tíz diszpanzert létesített, amelyekben évről-évre több mint 25.000 új beteg részesül kezelésben és évenkint több mint 320.000 vizsgálatot végeznek. A főváros ezzel a munkával elérte, hogy a budapesti születésű lakosságnak állandó 4% körüli halálozási arányszáma az első diszpanzer állomás felállítása óta másfél százalékra esett vissza és a javulás egyenletes. A megnyugtató eredményeket azonban újabban erősen veszélyezteti az a körülmény, hogy a főváros erőfeszítésével ellentétben a vidéken úgyszólván nem történik semmi a komoly védekezés és megelőzés terén. Ugyanakkor, amikor a főváros a sok kórházi ágyat minden nehézség ellenére rendelkezésre adja és a gondozó intézetek hálózatát a legsúlyosabb időkben is fejleszti, a vidéken ez a munka megállott, sőt a vidéki kórházakban takarékosság kedvéért üresen állnak a tüdőbetegek számára rendelt ágyak. Ennek az a következménye, hogy a vidéken ápolást találni nem tudó betegek tömege a fővárosba áramlik, s ezáltal a nagy áldozattal megsziinetett fertőző források helyett újakat nyitnak, eredménytelenné teszik a főváros védekező hadjáratát. Mivel a főváros ezt az egész nemzet szempontjából súlyos problémát a maga erejével megoldani nem tudja, szükségesnek tartja, hogy a nagy nehézségek enyhítése érdekében a kormány és a főváros között bizonyos együttműködés létesüljön. Végül azt kérte a főváros a feliratban, hogy a tuberkulózis elleni védekezés megszervezésének ügyét a kormány mielőbb tűzze napirendre és a tárgyalásokra a székesfőváros képviselőit is hívja meg. A nagyjelentőségű felirat és vele összefüggő szociálhigieniai kérdések dolgában a tuberkulózis elleni védekező hadjárat vezérkari főnökéhez PARASSIN JÓZSEF Dr. egészségügyi főtanácsoshoz, a fővárosi tüdőbeteg gondozó intézetek központi igazgatójához, a tbc kérdés országos hírű szaktekintélyéhez fordultunk felvilágosításért, aki a Fővárosi Hírlap munkatársának a hozzá intézett kérdésekre a következőket mondotta: — A védekezés terén a főváros a nagyszerűen kiépített diszpanzér hálózattal megtette a maga kötelességét. A tiz intézet még hosszú időre el tudja jól látni a reá váró munkát. A nehézség ott jelentkezik, hogy nincs elég kórházi hely a súlyosan fertőző és elkülönítést kívánó betegek elhelyezésére, mert a nagyszámú kórházi férőhely tekintélyes részét a közkórházakban vidékiek foglalják el. így aztán sokszor tehetetlenül kell nézni, hogy a súlyos beteg ott marad sokadmagával az amúgyis egészségtelen szűk lakásban, esetleg másokkal megosztva a férőhelyét. Ilyen esetben hiábavaló a diszpanzér legeredményesebb munkája is, mert a fert- tözés tovább terjed, az volna tehát a legsürgősebb és legfontosabb, hogy a kormány segítségével a vidéki tüdőbetegek megfelelő és idejében való elhelyezéséről történjen gondoskodás. Ebben az esetben lesz elég hely a budapestiek elhelyezésére, mert meglevő tüdőbeteg osztályokon felszabadulnak a vidéki betegektől elfoglalt ágyak. — Egyébként örvendetesen állapíthatjuk meg, Szegedy Béla Jenő oki. gépészmérnök, kövezőmester út-, vasút-, beton- és mélyépítő vállalkozó Budapest, 1. Alkotás-u 18. 11. 1. Tel: 52-8 52 CSOCSHEGYI BAZALTBAHYA R.-T. NEHESGULACS Tal«fon t Tapolca 91. Központi Iroda: Budapest, V1U NOrnberg-a. 47. TeL: 970-43. STEINER ÉS 8ZIMPER Budapest, IX., Üllői út 57 Telefon ; 30 6-26. DISZ-, TEMPLOM-, SZOBAFESTŐK ÉS MÁZOLÓK ELEKTROMOTORJA TÖKÉLETESEN MŰKÖDIK, HA: Bzén- 6b bronzkeféi, kollektorai HOUR KOLLEKTOR, SZÉN- ESBRONZKEFE ÜZEM MÜ>Z*KI ÜLllLAT-tól Budapest, Vili., Kisfaludy-u. 29. Tel.: 41-3-40 valók. hogy a the veszedelem az utolsó harminc évben általában csökkent. 1900 óta — amikor átlag 1000 lélek közül 3.8-nak volt tbc-je, sőt ennél magasabb volt az arányszám, 1933-ig 1.62 százalékra csökkent. Ha a budapesti helyzetet nézzük, azt látjuk, hogy amíg 1902 és 1918 között 3—4 ezrelék között mozgott a halálozási arányszám, addig 1918—1933 között, vagyis a diszpanzér hálózat kiépítése óta a halálozási arányszám lf.23 ezrelékről 1.1,9 ezrelékre esett. — A gondozó intézetek preventív szervek és csak úgy végezhetnek még eredményesebb, még mélyrehatóbb munkát a jövőben, ha a fertőző, súlyos betegeket kórházban tudják izolálni. Az nem lehet eredményes küzdelem, ha csak minden tizedik beteget lehet kellő időben elkülöníteni. A teendő tehát, amivel a kormány a főváros segítségére lehet kettős: folytatni kell a vidéki diszpanzér hálózat kiépítését, mert ma az egész országban csak 66 működik, aminél jóval többre lenne szükség. Ezzel Színházi válság, vagy csak— a színházigazgatás válsága? Egyszer már mégis válaszolni kell arra a sok kérdésre, amely mind így kezdődik: — Miért van Budapesten színházi válság? Ne tessék rossznéven venni, hogy a kérdésre kérdéssel válaszolunk: — Hát van Budapesten színházi válság? Sokan azt állítják, hogy van. Hivatkoznak a mozira, amely elcsábítja a közönség hatalmas rétegét, beszélnek a rádióról, amely némi színház-pótlékot is ad, felhozzák indokolásul az emberek pénztelenségét és végül az egészet be is bizonyítják azzal, hogy szeptemberben kinyitnak a színházak és decemberig már három-négy színházbukást kibicelhet végig a közönség. Hát igen. Így látszatra mintha igazuk volna. Mert csakugyan Budapest színházai közül a szezon kezdet óta becsukott a Pesti Színház, nincsenek előadások a Király Színházban, mindössze esetről esetre alkalmi előadások vannak csak a Városi Színházban és — kíméletesség okából — ne soroljuk itt fel azokat a színházakat, amelyekben hol játszanak, hol nem játszanak, vagyis a premier előtt rendszerint egy-két hetes szünetet tartanak, mert így olcsóbb. Igen kérem. Aki kívülről látja a dolgokat, az csakugyan azt hihetné, hogy ez „a színház válsága.” Mert hiszen ezek a szimptomák minden szezonban megismétlődnek, ha nem decemberben, akkor márciusban és éppen csak a színházak névsorában van egy kis eltérés a szomorú listán. Tehát mintha a színház-pesszimistáknak igazuk volna. Éppen csak abban a kis mondatban van a hiba. Mert ez kérem még mindig nem a színház válsága. Ez kérem mindössze — „a színház- igazgatók válsága.” Mondja, kedves vitatkozó úriember, szereti ön a kávéházat? Ügye, szereti. És ha egy kávéházban feketekávé helyett feloldott medvecukrot adnak, meddig fog ön odajárni? Ha a menü kicsi és drága? Ha a tányérok szélei kicsorbultak? Ha a karosszékből kiállnak a szögek? Ha az asztal lábán a felpattogzott rézpántok összekarcolják a cipőjét? Ha áporodott, rossz a levegő? Ha az étel harmadrendű és a pohár széle piszkos? Ha kevés a villanykörte és lebujszerű félhomály van? Ön kedves uram, kétszer odamegy, de aztán sürgősen keres egy másik kávéházat, ha van megfelelő esze. Viszint egy szóval sem fogja azt állítani, hogy ez ,,a kávéház válsága.” És hogy évente a fenti okok miatt néhány kávéház szintén gazdát cserél, azt legfeljebb úgy fogja nevezni, hogy „a kávéház tulajdonosa került válságba.” Csak nem gondolja, hogy a sokezeréves színház, amely túlélte kultúrák keletkezését és bukását a hellén világtól kezdve, a sokezeréves színház, amely mulattatott és megríkatott görögöket, rómaiakat, frankokat, germánokat, kibírt földrengéseket, harmincéves, napóleoni és egyéb világháborúkat, hogy ez az örökkön élő és örökszép színház pont ezerkilencszázharminc és negyven között és pont Budapest városában fog meghalni? Naivitás ez kérem. Mert véletlenül egy idő óta hozzánemértő dilletánsok színházat bérelnek, otthagynak egy kis pénzt, adósságot csinálnak és megbuknak, hát ezt ön összetéveszti a színház bukásával? A lipótkörúti Vígszínházban és a külvárosban lévő Józsefvárosi Színházban és még néhány helyen egyformán jó a színház és jó üzlet is a színház, mert hozzáértéssel csinálják. Mindegyiket a maga műfajában és a maga közönsége számára — jól. Viszint? Ne írjunk ide neveket, mert ez kínos volna. Csak úgy általában nézzünk végig az utóbbi években bukott és bukdácsoló színházigazgatók listáján. Nem a hangosfilm buktatta meg őket. A hangosfilm más műfaj, más szórakozás. Legfeljebb csak annyira konkurrense a színháznak, mint a zenéskávéház, a bár, a lóverseny, a futballmeccs, a weekend, a csónakház vagy a römikártya. Ez mind kon- kurrens. Egy szórakozás a sok közül. És a rádió? Pótlék. Mindent házhoz szállít, de nem eredetiben, hanem pótlék formájában. Színháztól novelláig és hangversenytől vagy zenéskávéház- tól futballmeccsig. Erre is hiába szeretnék rákenni a bukott színházigazgatók az ódiumot. Mindenről beszélnek, csak arról nem, hogy pénz nélkül, tudás nélkül, tapasztalat nélkül, belecsöppenve, hitelbe, luftüzlet-alapon színházat se lehet csinálni. Mert kérem, olyan cipőt, amely sehol se szorít — akár drága luxuscipőt, akár olcsó bakancsot —, csak az tud valóban csinálni, aki tizenhatéves korában suszterinas lett, aztán cipészsegéd és végül mester. Miért gondolják a színházigazgatói pályára odacsöppent műkedvelők, hogy ők kivételek? A színházigazgatás iskoláját, sőt magasiskoláját, egyetemét is ki kell járni és erre mindössze három pálya van: a színpadi rendező, a színpadi szerző és a hivatásos színházi kritikus pályája. És persze olyan hozzáértő, reális tőkés is álljon mellette, aki akkor is fizetni tudja a színészgázsikat és munkás-béreket, ha az első két bemutatott darab véletlenül nem arat sikert. De az a trükk, hogy valaki meglobogtat egy takarékkönyvet, amely nem az övé, aztán beül az irodába tőke nélkül, bérbeadja a ruhatárat, a büffét, a hirdetéses vasfüggönyt és a színházjegyirodáktól előleget vesz fel, aztán ezekből az összekapart ezresekből bemutatja az első darabot, — ez kérem még nem színházigazgatás. Ez hazárdjáték. És ahogyan hazárdjátékostól se kérdezi senki a bakkszobában, hogy nappal mi a foglalkozása, úgy az ilyen színházi hazárdőrnél is mindegy, hogy honnan csöppent előlegbe felvett kis pénzekkel, tudatlanul egy színház igazgatói irodájába. Ő csak hazárdot akar játszani. Megkockáztatni néhány tétet. És kinyitja a színházat. Minél olcsóbban. Minél kopottabban. És ha az első két darabja megbukik, akkor adós marad szerzőnek, színésznek, muskásnak, szállítóknak, mindenkinek, veszi a kalapját, kimenekül a színházi kalandból, a színházat bezárják és erre azt mondják, hogy — „a színház válsága.” Nem kérem. A jó színház mindig volt és mindig lesz. Ami pedig itt van, az nem a színház válsága. Ez csak — a színházigazgatás válsága. * BALASSA EMIL egyidőben mindenképpen gondoskodni kell a súlyos betegek elhelyezési lehetőségéről a vidéki gyógyintézetekben. Ne feledjük el, hogy a rendelkezésre álló kórházi ágyak száma fordított arányban áll a halálozások számával. Minél több a kórházi hely, annál kevesebb a halott. A székesfőváros e téren is óriásit alkotott. Kórházai tüdőbeteg osztályain annyi ágy áll rendelkezésre, hogy a helybeli betegeket akadály és késedelem nélkül tudjuk ápoláshoz juttatni, ha a vidékiek helye felszabadul. Természetesen egy óriási környék minden betegét nem tudja befogadni, s ha befogadja, úgy ez a helybeliek rovására történik. Már évekkel ezelőtt sürgette például a főváros, hogy Pestvármegye végre építessen megfelelő központi kórházat. Ma annyi a főváros kórházaiban a vidéki beteg, hogy a több ezer ágyas Szent János kórház minden ágyát január egytől december 31-ig lefoglalnák, ha az összes vidékieket ebbe a kórházba koncentrálnák. Ez a példa mindent megmagyaráz. — Egyébként — fejezte be a beszélgetést Pa- rassin főorvos — úgy tudjuk, hogy a belügyminisztériumban a kérdés már előkészítés alatt áll és a tüdőbetegség elleni védekezés terén szükséges 1 együttműködésre vonatkozó tárgyalások a legköze- | lebbi időben meg is indulnak.
