Fővárosi Hírlap, 1935 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1935-12-18 / 51. szám
Budapest, 1935 december 18. jfxmwosiJI1KMP 3 SZENDY KAROLY: Nem szabad visszautasítani a Schmidt-féle hagyatékot Ez elkedvetlenítene más örökhagyókat és a közület elesnék jelentékeny vagyontárgyaktól A törvényhatósági bizottság csütörtök délután összeülő közgyűlése, amely egyébként az utolsó az 1935-ik évben, végleges jellegű döntést hoz a szinte legendás hírnévre szert tett Schmidt-féle örökség sorsára nézve. A hivatalos becslés során a kastélyban levő ingóságok értékét félmillió pengőre becsülték. Az ingatlanok értéke viszont 1,200.000 pengő körül mozog. Jóllehet, így közel kétmillió pengő értékű hagyatékról van szó, a főváros vezetősége mégis sokáig vonakodott az örökség átvételétől. Az értékét ugyanis jelentékenyen csökkentik azok a terhek, amelyek fennállannak s amelyekből csupán az adótételek mintegy 200.000 pengőre rúgnak. Ezen a tartozáson kívül az örökhagyó kikötései folytán további terhek háramlanak az örökösre, amelyek közül tekintélyes az a kikötés, hogy a fővárosnak a kastélyban múzeumot kell fenntartani. Ha ehhez még hozzávesszük az esetleg Szendy Károly polgármestert aki a kővetkezőkben vázolta felfogását: ■—A Schmidt Miksa-féle örökség átvételét nemcsak azért tartom szükségesnek, mert a III. kerület e vidékén múzeum nincs, hanem az oknál fogva is, mert arra kell gondolnom, hogy ha a hagyományt visszautasítanék, ez rossz hatást gyakorolna másokra, akik esetleg végrendeletükben szintén megemlékeznének különben a közületről. Az átvétel számunkra azt jelenti, hogy kizárólagos tulajdonosaivá válunk egy érdekes, műemlék jellegű épületnek, amely Budapesten, eredeti műemlékeink csekély száma miatt, mint jóformán átepi- tetlen tiszta barokképület, különleges értéket jelent és mindenképpen megmentendő. A kastélyban, egy különösen ismeretterjesztő szempontból, jelentős iparművészeti és bútortörténeti gyűjtemény létesítésére nyílik lehetőség a kastély meglévő berendezési tárgyaiból. — A hagyomány másik részét alkotó ingatlanterület átvétele következtében majdnem 28 hold területű közparkot tudunk létesíteni, amelyet Óbuda új városrendezése alkalmával kiválóan tudunk felhasználni aránylag kisebb költségek mellett terveinkben. Nagy Pontról-pontra átvizsgálják a Rudas-fürdő nagy port felvert kalkulációját „Vannak differenciák, de félmillióról szó sem leltet“ kirovandó örökösödési illetéket, továbbá az épület karbantartása érdekében feltétlenül szükséges munkálatok közel másfélszázezer pengős összeget, akkor könnyen meg lehet érteni, hogy Budapest, amely természetszerűen alaposan érzi az elnehezült időket, alaposan megfontolta, elfogadja-e Schmidt Miksa hagyományát, vagy visszautasítsa azt. Szendy Károly polgármester hosszas megfontolás után úgy döntött, hogy határozati javaslattal fordul a törvényhatósághoz, amelyet arra kér, ne utasítsa vissza Schmidt Miksa hagyatékát, hanem azt az örökhagyó akaratának megfele ó feltétételek szerint vegye át, rendezze he a kiscelli kastélyban a kívánt műz\zumot, az összefüggő telkekből létesítsen nyilvános parkot, egyben pedig kérje rel a pénzügyminisztert arra, hogy a hagyomány közvagyon jellegére való tekintettel, mentesítse a székesfővárost az örökösödési- és ingatlanvagyon átruházási illeték alól. A Fővárosi Hírlap munkatársa ezzel kapcsolatban felkereste előnye ennek a parknak, hogy a Margit- hídtól 10 perc alatt megközelíthető, de gyarapszik közel 30 holddal erdőterületünk is, emellett pedig még körülbelül 8000 négyszögölnyi terület marad szabad rendelkezésünkre, mert ez, a közpark határainak megállapítása után, annak kereteibe nem illeszthető be. Ezt a területet későbbi időpontban parcellázás útján valószínűleg értékesíteni fogjuk, ami, ha nem is fog nagy ösz- szegeket eredményezni, de tagadhatatlanul növeli a főváros vagyonát. Persze a sok teherrel is kell számolnunk, mert a legszükségesebb tatarozási munkák elvégzése egyedül 88.000 P-be kerül, a fenntartás is fel rog emészteni évente körülbelül 50.000 P-t, ezenkívül pedig nagy csomó adóhátralék terheli a hagyatékot. Ezek a terhek nem teszik ki ugyan a hagyomány értékének még negyedrészét sem és normális időkben nem is lenne semmi nehézség, nem kellene gondolkoduk amiatt, elfogadjuk-e a hagyatékot vagy nem. Manapság azonban duplán meg kell becsülnünk a garast, éppen ezért tartott olyan sokáig, amíg végre az elfogadás mellett szóló javaslatot készítettem. USD KIR A UuiíéMaírmak A hajléktalanoknál szánalmasabb lények nincsenek a föld kerekségén. A nagyváros eddig szinte meddő küzdelmet folytatott annak érdekében, hogy a hajléktalanságot száz százalékig megszüntesse. Így volt ez eddig Budapesten is, most azonban a főváros erélyeskezű polgármestere nagy elszántsággal és áldozatkészség gél vetette rá magát ennek a kérdésnek megoldására. Természetesnek kell ezt tartani ma, amikor nemcsak az ember szívét ejti meg a hajléktalanok nyomora, hanem amikor a hajléktalanok a világvárossá serdült Budapestnek szégyenei is és súlyos akadályai az idegenforgalom fejlődésének. Sajnos, a napisajtó nem szentelt kellő figyelmet a polgármester nagyfontosságú előterjesztésének, amely a székesfőváros területén tartózkodó magányos hajléktalanok nyilvántartásáról és segélyezéséről szól. Pedig érdemes ezt az előterjesztést Budapest minden polgárának szinte szószerint elolvasni. Szomorú dolgok derülnek ki belőle. Nemcsak azt tudjuk meg, hogy a tavalyi télen 18 magányos hajléktalanról gondoskodott a főváros és gondoskodtak jobban, vagy rosszabbul az egyes jótékonysági intézetek, hanem azt is, hogy ezen a Iflfl8 ellátott hajléktalanon kívül volt még vagy ezer olyan is, akik az utcákon bolyongva, vagy pályaudvarokon, villamos várócsarnokokban, telefonfülkékben, kapuk aljában, vagy sétányok padjain töltötték az éjszakát. Ez az ezer szegény nyomorult ember volt eddig Budapest-világváros legsúlyosabb szégyenpontja. Ezer embert minden éjszaka a rendőrség azonban nem foghat össze, a főváros pedig nem tudhatott róla, hogy ezek a szegény páriák melyik pádon, vagy melyik telefon- fülkében rendezik be éjszakai pihenőjüket. Annál inkább találkozott velük azonban Budapest polgársága és sajnos, a közöttünk járó idegen is, akinek számára nem igen volt bíztató, megnyugtató és kellemes látvány a bokrok aljában nyújtózkodó rongyos és valljuk be, félelmetes külsejű hajléktalan. A főváros eddig nem azért nem oldotta meg ezt a kérdést, mintha annak pénzügyi akadályai lettek volna, piszén ott, ahol súlyos milliókat költenek el szociális célokra, nem játszhat szerepet az, hogy még ezer ember számára biztosítsanak szegényes, de tisztességes fedelet, kemény, de tiszta fekvőhelyet. Ez nem lehet pénzkérdés, de lehet szervezeti probléma. A hajléktalanok ellátását akarja most tehát megszervezni a főváros, amely ezentúl tudni akarja és tudni fogja, hogy kinek nincs éjszakára fekvőhelye. Mindössze egy központi irodát fog szervezni a főváros, amelynek fenntartása azonban egyetlen fillér többköltséget sem jelent. Hogy pedig ezután az utcán csavargó és fűben háló, szinte makacs hajléktalanok is kénytelenek legyenek jelentkezni, annak megoldása az, hogy a központi iroda felállítása után a magányos hajléktalanok csak ennek az irodának útján részesülhetnek támogatásban, amely támogatás főleg természetbeni élelmiszer és ruhasegélyek, továbbá ingyenes éjjeli szállás kiutalására szorítkozik. De elérjük azt is, hogy a hajléktalanok ezentúl nem lesznek társadalmon kívüli lények, mint eddig voltak. Szinte nevetséges elmondani azt a jogászi abszurdumot, ami eddig tényleg komolyan és véresen fennállott, hogy a társadalom leg- kétségbeesettebb helyzetben lévő tagjai ezideig még csak szegénységi bizonyítványhoz sem tudtak jutni. A szerencsétlen hajléktalan tehát, ha netán megbetegedett, a kórházbajutásnak csak azt a módját választhatta, hogy szépen élőre kifizette volna az ápolási díjat. Hogy miért nem kaphattak szegénységi bizonyítványt? A világ legotrombább circulus vitiosusa: mert nem volt bejelentett lakásuk. Szegénységi bizonyítványt ugyanis csak az kaphat, akinek bejelentett lakása van. Ilyenformán se ingyenes orvosi kezelésben nem részesülhettek, sem ingyenes gyógyszert nem kaphattak, sem pedig okmányaikat ingyenesen nem szerezhették be. Most talán emberi sorba kerülnek ezek a szegény, úgynevezett magányos hajléktalanok. Mindenekelőtt hajlékuk, azaz fekvőhelyük lesz, amelyet még a rigorózus jogászi elme is nyugodtan tekinthet bejelentett lakásnak. De ha nem tekintenék annak, akkor is lesz ellenőrző igazolványa mindenkinek, amiáltal megszűnik a társadalom kitaszítottjának lenni. És ha már egyszer a főváros, ez a szociális intézményektől áthatott, nagyszerű kommunitás kezébe veszi ezeknek a szerencsétlen embereknek a sorsa irányítását, akkor talán türhetöbb állapotok közé is kerülnek. Mert eddig még azok között is, akik éjszakára tető alá jutottak, voltak bizony igen szánalomraméltóak. Volt például vagy 1800 ember, akiknek a rendőrség által létesített melegedők juttattak éjszakai menedéket. Elképzelni is szörnyű azonban, hogy ezek a szerencsétlenek, ha hajlékhoz jutottak is ingyen, de eddig csak padokon ülve tölthették az éjszakái. Budapest jószíve mindezeken az állapotokon segíteni fog és ha számon tudjuk tartani a téirsadalom legsúlyosabban megtiport tagjait, akkor az irgalom és a szeretet ezeket jobb sorba is juttatja. A napokban riasztó hírek terjedtek el arról, hogy a Rudasfürdő átépítésével kapcsolatban közel kétmillió pengős költség fedezéséről kell gondoskodnia a székesfővárosnak. Ismeretes, hogy az új építkezés terveit Hiiltl Dezső műegyetemi tanárra bízta a főváros, amely hangsúlyozta, hogy a Rudasból polgári igényeknek megfelelő intézményt akar kiképezni. Ez az elhatározás szükségszerű kiegészítője volt annak a ténynek, hogy a Gellért- fürdő költséges amortizációja miatt az ottani árakat nem lehet olyan mértékben leszállítani, hogy azok a szerényebb sorsban élő közönség teherbíró képességének megfelelnének. így került előtérbe az a gondolat, hogy a Rudasfürdő modernizálását elsősorban a szerényebb viszonyok között élő kispolgári társadalom céljaira kell megfelelővé tenni.- Annakidején a székesfőváros magasépítési ügyosztálya a Hültl Dezső által bemutatott tervek alapján elkészítette a kalkulációt, amely kerek számban 1,350.000 pengőt eredményezett és a törvényhatósági bizottság ezen az alapon biztosította is a fürdő átlakításának és a fürdővel kapcsolatos szállodának építési költségeit. Most Hültl profesz- szor végleges tervei bemutatásával egyidejűén azt a megállapítást tette, hogy a megszavazott összeg semmiképpen sem elegendő, mert az elvégzendő munkálatok 1,800.000 pengőt igényelnek. A Fővárost Hírlap munkatársa ezzel kapcsolatban a magasépítési ügyosztály vezetőjéhez, Wossaia Sándor tanácsnokhoz, fordult kérdéseivel. Wossaia Sándor tanácsnok eR ismerte, hogy vannak differenciák az ügyosztály által készített költségvetés és a Hültl-féle kalkuláció között. Rámutatott azonban arra, hogy a különbözet semmiesetre sem lehet ilyen jelentékeny abban az esetben, ha a főváros tartja magát ahhoz az eredeti elképzeléshez, hogy az új Rudasfürdő a polgári igényeket kielégítő intézmény legyen. A XIII. ügyosztály mindenesetre tételröl-tételre átvizsgálja, mind a saját maga által készített, mind a Hültl Dezső által bemutatott költségvetést, hogy megállapíthassa, voltaképpen miből tevődnek össze azok az összegek, amelyek végeredménye közel jár a félmillió pengőhöz. Az ügyosztály beosztott mérnökei már bele is fogtak ebbe a munkába és Wossaia tanácsnok véleménye szerint azzal 8—10 napon belül elkészülnek. Nem lesz tehát akadálya annak a tervnek, amely szerint a Rudas átépítését a koratavasszal meg kell kezdeni, mert január első felében már az ügyosztály szakbizottsága elé kerülhetnek a tervek, hogy az ottani letárgyalást követően a törvényhatósági bizottság is véglegesen állást foglalhasson a fürdő felépítésének módjára és méreteire nézve.
