Fővárosi Hírlap, 1935 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1935-12-04 / 49. szám
4 ifommST AfíiZMP Budapest, 1935 december 4. DUNTAY ÖDÖN Még nem ocsúdtunk fel a ránk szakadt szörnyű fájdalomból, még mindig nem tudjuk hinni, hogy Dunay Ödön, a legkitűnőbb, legintaktabb, legtiszteltebb, legnemesebb jellemű újságírók egyike, a mi ' feledhetetlen barátunk nincs többé: a kötelesség máris az íróasztalhoz szólít, hogy akadozó tollal, fájdalomtól dermedt szavakban számoljunk be olvasóinknak a mély gyászról, amely a Fővárosi Hirlap-ot sújtotta. Mert Dunay Ödön hitvese és édesanyja után talán a Fővárosi Hírlap az, amely a legtöbbet vesztette az ő szomorú elmúlásával. Mindennapi munkájának területe a Magyar Országos Tudósító volt, de a mi gyönyörű Budapestünkért rajongó lelke igaz valójában itt, ezeken a hasábokon bontakozott ki, ahol színesen, teremtő szellemének megnyilatkozásával számolhatott be a nagy tervekről és szándékokról, amelyek ezt a világvárost fejleszteni, széppé és naggyá tenni hivatottak. Dunay Ödönről mindenki tudta, hogy milyen hős volt a háborúban; de még inkább mindenkinek látnia kellett, hogy milyen csodálatos, utolérhetetlen hőse volt a munkának. Nagyon kevés lenne, ha csak azt mondanánk, hogy nélküle semmi sem történhetett a budapesti városházán; valójában átélt minden megszülető tervet, ott volt, munkájával segített mindennek a megvalósításában és végül ő volt az, aki a nagyközönségnek tudomására hozta, hogy — mások mit alkottak. Nem volt szak- bizottsági ülés, közgyűlés, ahol ott ne láttuk volna az ő gyönyörű magyar fejét, értelemtől Dunay Ödön, a Főváros Hírlap fömunkatársa, úgyszólván halála pillanatáig ott harcolt az újságírás békés harcmezején: az elmúlt szombaton délután két órakor még ott volt speciális posztján, szerkesztőségi szobájában a városházán. Innen indult el utolsó, halálos útjára. Amikor a lakása elé ért, hirtelen rosszul lett, úgy, hogy már csak segítséggel jutott el az ágyig, amelyből nem kelt fel többet. A Szibériában szerzett alattomos, gyilkos kór, amely közel két évtizeden át ásta alá épségét, egészségét, végül is megrendítő és brutális gyorsasággal végzett vele. Amikor a Fővárosi Hírlap legutolsó száma szerdán reggel megjelent, Dunay Ödön már halott volt. Jó tíz esztendeje, hogy a Fővárosi Hírlap Dunay Ödön kiváló írásaival jelent meg, legutóbbi számunkból azonban már hiányoztak cikkei: a nagyszerű és fáradhatatlan újságíró akkor már a halállal viaskodott. Újságírói pályáját Székesfehérváron kezdte, ahol rövidesen a Fehérvári Napló főszerkesztője lett. Innen vonult be 1914-ben a Hindenburg-bakákhoz. Nemsokára már kikerült a harctérre, ahol, hosszú hónapokig tartó súlyos szolgálat után, majdnem halálos tüdölövést kapott. A srapnelszilánkot nem is tudták soká eltávolítani testéből: valójában ez a sérülés, ez a tüdejében maradt szilánk okozta végül halálát. A harctéri sérülés súlyos voltát fokozta az a külön szerencsétlenség, hogy sebesülten került orosz hadifogságba, amelynek során megjárta Szibéria jeges poklát és évek múlva, haláltmegvetö bátorsággal tudott csak kerülő úton, szökés útján, hajmeresztő kalandok árán hazakerülni. Itthon a Magyar Országos Tudósító hívta meg városházi rovatvezetőjének, ugyanekkor a Fővárosi Hírlap a városházi rovat vezetésével bízta meg, főmunkatársi minőségben. Az elmúlt esztendők során Dunay Ödön nem csupán elsőrangúan töltötte be ezt a kettős hivatását, hanem újságíró szempontból valósággal úttörő munkát végzett. Ebben pedig nem csupán tehetségének és fáradhatatlan agilitásának volt domináns része, hanem elsősorban szeretetreméltó egyéniségének, szíves, mindenkit lekötelező MEGJELENT A KALLÓS JÁNOS-féle „GAZDASÁGI, PÉNZÜGYI ÉS TŐZSDEI KOMPASZ“ 1935—1936. évi évfolyamának második része két kötetben TAItTAUVIAZZA: az összes budapesti jé® vidéki ipari, kereskedelmi, biztosító, stb. vállalatok legújabb adatait. A már előzőleg megjelent két kötettel együtt — amely a budapesti és vidéki pénzintézetek adatait közölte — most már négy kötetből áll a komplett kompasz Mind a négy kötet ára együtt 60 P Megrendelhető: a Pesti Tőzsde kiadó- hivatalában Budapest, VI., Anker-köz 2. I. em. 4. — Telefon: 22-0-% és 21-3-86 — Iliin ■— I —————— sugárzó, szelíd szemét, feledhetetlenül jellegzetes fekete tatár-bajúszát. Mindennapos vendége volt a főpolgármesternek, polgármesternek, alpolgármestereknek, tanácsnokoknak, siető léptei naponta százszor kocogtak végig a városháza folyosóin és a híres ,,MOT” szobából órákon át hangzott ki az ő csengő, fáradhatatlan hangja, amint tudósításait telefonon diktálta gépbe. Mérhetetlen volt a munka, amit végzett és mi, akik vele éltünk, akik őt kimondhatatlan szeretettel dédelgettük, tudtuk, hogy milyen hősiesség ez, amikor a tüdejében mindig újra és újra jelentkezik a háborús srapnel, amely időnként ágynak döntötte, hogy azután újra nekigyűrkőzzék a munkának és folytassa a robotot panaszos szó nélkül, mint a munka örök szerelmese és javíthatatlan áldozata. Dunay Ödön nemes jelleméről, jóságáról, közmondásos puritánságáról beszélni azonban szinte valóságos pleonazmus lenne. Ő volt az, aki soha senkiről rosszat nem mondott és akiről soha senki másként, mint tisztelettel, szeretettel nem nyilatkozott. De ebből a néhány sorból nem hiányozhatik annak a megállapítása, hogy Dunay Ödönnél jobb kollégával, nemesebb baráttal soha az életben nem találkoztunk. A legjobb kollégát, a legnemesebb barátot elveszteni pedig több, mint amit az emberi szív kibír. Dunay Ödönt nem felejtjük el soha, mindig mint az igaz ember, a tiszta lélek és a tökéletes újságíró mintaképe fog emlékezetünkben élni. tiszta jellemének. Ezek a szubjektív adottságai pártállásra való tekintet nélkül rokonszenvessé és megbecsültté tették öt mindenki előtt, aki a városházi közéletben, akár az adminisztrációban, akár a politikában bármiféle szerepet játszott. Ily módon hovatovább elérte azt, hogy ö a maga egyedüli személyében valóságos hírközpont lett, akihez a szimpátia huzalain befutottak mindazok a hírek, értesülések, információk, tervek és elgondolások, amelyek a milliós nagyváros életében irányító elvek vagy döntő események voltak. így aztán könyoma- tos újságjának hírszolgálatát oda tökéletesítette, hogy a soha „le nem maradó” MOT városházi hír- szolgálata a legtökéletesebb és legbiztonságosabb kútforrása lett minden városházi újságírónak. Szerényen, névtelenül és pillanatig sem lankadó kedvvel csinálta ezt a közönség 'előtt láthatatlan és a napilapokba szinte nyomtalanul bedolgozott munkát, amiközben ö maga egyike volt a legkitűnőbb újságíró-stilisztáknak. A Fővárosi Hirlapba^i megjelent városházi riportjainak, az interjúknak és színes cikkeknek elegáns, könnyed és fordulatos hangjából képet alkothattak maguknak Dunay Ödön stiláris készségéről. Végül, de nem utolsó sorban meg kell emlékeznünk gyászolóinak arról a sokaságáról, amely nem tartozott sem rokonsága, sem ismeretsége, sem pedig szükebb 'barátainak körébe. A gyászolóknak ez a tömege: azok a gyámoltalanok, azok a szegény emberek, az életnek azok az elesettjei, akik nap-nap után bizalommal várakoztak a városháza folyosóján Dunay Ödönre, a mindenki gyámolítójára. ö volt az, aki jó szóval, tanáccsal és pártfogással állt minden szegény ember mellé, akinek valami ügyes-bajos dolga akadt a városházán. Ezeknek a szegény embereknek éppen olyan fájdalmas veszteség Dunay Ödön halála, mint amilyen pótolhatatlan nekünk, akik vele, az ö szeretetreméltó társaságában éltük le életünk egy jelentős és küzdelmes szakaszát. A városház! újságírók gyásza Szerdán hajnalban halt meg Dunay Ödön és Szendy Károly polgármester, akinek hivatalbaérke- zése után rögtön jelentették a gyászesetet, nyomban részvétét fejezte ki az özvegynek és a városházi újságíróknak, díszsírhelyet ajánlott föl a Kerepesi- úti temetőben és Salamon Géza tanácsnokkal együtt mindenképpen segítségére sietett a temetés rendezőinek. Ugyanaznap délben 12 órakor a Fővárosi Rovatvezetők Testületé rendkívüli ülést tartott, ahol Rátkai Károly dr. testületi elnök a következő gyász- beszédet tartotta: —- Mai ülésünk egyetlen tárgya egy szomorú bejelentés. Gyászbaborult szívvel jelentem, hogy szeretett barátunk és pályatársunk, Dunay Ödön, kétnapi kínos betegség után meghalt. Bár a Mindenható Isten kifürkészhetetlen akaratában való megnyugvás mindnyájunk keresztényi kötelessége, mégis nagy a mi szívünk szomorúsága, mert jóbarátot és igaz embert vesztettünk el benne. Nagy a mi gyászunk már csak azért is, mert kedves, közvetlen, szeretett egyénisége néhány nappal ezelőtt még itt járt, beszélt, dolgozott közöttünk és azért is, mert jó kolléga, a fővárosi közérdekek önzetlen szolgája, a magyar újságírás egyik kitűnősége távozott el körünkből örökre. Távozása betölthetetlen űrt hagy hátra a városházán és mindnyájunk megszomorodott szívében. Emlékét kegyelettel fogjuk megőrizni. A Fővárosi Rovatvezetők Testületének tagjai állva hallgatták végig e kegyeletes szavakat. Nagy részvét a temetésen Két nappal később, pénteken délután volt a temetés a Kerepesi-temetőben. Rendkívüli nagy részvét kísérte utolsó útjára Dunay Ödönt. A temetésen Szendy polgármester halaszthatatlan akadályoztatása miatt nem jelenhetett meg, a székesfővárost Liber Endre és Lamotte Károly alpolgármesterek, a tanácsnoki kart és a fővárosi tisztviselőket, akik nagy számban jelentek meg: dorogi Farkas Ákos, Bódy László, Morvay Endre és Némethy Károly tanácsnokok képviselték. A Keresztény Párt nevében Bednárz Róbert apátplébános jelent meg, a szociáldemokrata pártot pedig hattagú küldöttség képviselte. Barátai, szükebb kollégái, a városházi újságírók teljes számmal megjelentek, de képviselve volt az egész magyar ujságírőtársadalom minden rétege, valamint ott voltak az összes újságíró intézmények kiküldöttei is. Koszorút küldött Kozma Miklós belügyminiszter, ‘(„Hűséges régi munkatársamnak, kegyelettel” felírással), Szendy Károly polgármester, Liber Endre alpolgármester, a Székesfőváros, a Távirati Iroda, a MOT és a Fővárosi Hírlap szerkesztősége, a Fővárosi Rovatvezetők Testületé, a volt 69-es ezred tisztikara, az újságíró testületek, Németh Imre és felesége, Dacsó Emil és felesége, Elek László dr„ \Halász Árpád és még sokan mások. A gyászszertartást Mihalovits Zsigmond kanonok, az Actio Catholica ügyvezetője, az elhunyt személyes jóbarátja végezte. A Fővárosi Rovatvezetők Testületé és az összes újságíró intézmények nevében Paizs Ödön, az Újságírók Szanatórium Egyesületének alelnöke, a többi közt ezeket mondotta:-—- Nemcsak mi temetünk, hanem meg kellene fújni a harci kürtöket, a Jőkai-lepel mellett a hadilobogónak kellene ráhullani erre a sírra, mert ezúttal nem frázis, nem üresen csillogó szó, hogy hőst búcsúztatunk. .. Többet tett, mint ami egy embertől telik... A nemzeti érdekeket szolgálta, mint katona és mint harcos újságíró. A kötelesség hősi halottjától búcsúzunk . . . Ezután a MOT szerkesztősége nevében Németh Imre országgyűlési képviselő, főszerkesztő vett búcsút. — Életed — mondotta — a példaadás, a heroikus kötelességteljesítés volt. Beteg tested felett de sokszor győzedelmeskedett töretlen lelked, amelyet az igazi magyar újságíró, a hűséges magyar ember ideáljai hevítettek. Jó és szerény ember voltál, aki kerülve kerültél minden elismerést. Földi pályádat az emberi sorsot irányító magasabbrendü hatalom megmásíthatatlan akaratából korán kellett befejezned. Be kellett fejezned akkor, amidőn telve voltál munkakedvvel, ambícióval. Isten végzésében alázatos szívvel megnyugszunk, mert tudjuk,, hogy csak tested hagyott itt bennünket. Az igazért, a szépért, a nemesért hevülö lelked továbbra is velünk marad, új munkára serkent, eredmények elérésére sarkall bennünket. . . A közgyűlés kegyelete A temetés délutánján, a főváros közgyűlésén, Sipőcz Jenő főpolgármester megható, nemes és igaz baráti gesztussal nyitotta meg a közgyűlést. Dunay Ödön emlékének adózott kegyeletes szavakkal és indítványára a közgyűlés jegyzőkönyvileg örökítette meg Dunay Ödön érdemeit és tiszta emlékét. Dunay Ödönné Adler Margit felesége, özv. Dunay Józsefné Varjas Lujza édesanyja, Kolbe Ferencné Dunay Gizella testvére úgy a maguk, mint az egész rokonság nevében is fájdalomtól összetört szívvel tudatják, hogy a legjobb férj, a leghálá- sabb gyermek, a legodaadóbb testvér, sógor és rokon IDUNA Y ÖDÖN! hírlapíró, a „Mot” fővárosi rovatvezetője, a „Fővárosi Hírlap” főmunkatársa folyó évi november hó 27-én életének 45-ik, boldog házasságának 11-ik évében, a szentségek felvételével megerősítve visszaadta nemes lelkét Teremtőjének. Budapest, 1935. évi november hó 27-én. Nem haltál meg, mert drága lelked örökké köztünk él! Áldás és béke poraira! Dunay Ödön pályája, betegsége és halála
