Fővárosi Hírlap, 1935 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1935-07-03 / 27. szám

4 Budapest, 1935 július 3. várok ettől az újítástól, nem csak a munkatelje­sítmény fokozása, hanem az elért és elérendő ered­mények tekintetében is. A nehéz viszonyok között élő emberek igen hajlamosak arra, hogy a székesfővárossal szem­ben alaptalan igényekkel lépjenek fel. Nem egyszer abban a tudatban teszik ezt, hogy a székes- főváros hajlandó esetleg lüsebb-nagyobb ál­dozatot hozni, csakhogy megszabaduljon az alaptalan igénnyel járó zaklatástól. A rossz gazdasági viszonyokban gyökerező és a jog minden terén megnyilvánuló ilyen felfogás a tiszti ügyészség feladatkörét annyira bővíti, hogy a reá háruló feladatokkal csak erejének megfeszí­tése mellett tud megbirkózni. — Mint már említettem, a főváros szereteté- töl áthatva és a reámruházott magas tisztség sú­lyának és jelentőségének legteljesebb átérzésével fogok hozzá újjáválasztásom után újból a mun­kához, abban a hitben és meggyőződésben, hogy e szerény közreműködésemmel hasznára leszek a főváros egyetemének. Csorna Kálmán dr., árvaszéki elnök: — Két év óta vezetem a szé­kesfőváros árvaszékét, mely­nek elnöki székében mindig előttem lebegett az, hogy nem könnyű feladat olyan elődök örökében tovább munkálkodni, mint Sipöcz László, Melly Béla és Ágoston Géza, akiknek mindegyike reányomta egyéni­sége bélyegét arra az időre, amelyet az árvaszék élén eltöltött. •— Az általam felismert és célul tűzött feladatkör egyrésze abból áll, hogy elődöm meg­kezdett konzerválási és racionalizálási munkás­ságát folytassam. Másrészt az a törekvésem, hogy az erősen megváltozott gazdasági és társadalmi életviszonyok nyomásával számolva, aa új élet­szükségletek követelményeinek ellátására is al­kalmassá tegyem az árvaszék intézményét. Neve­zetesen új jogszabályok intézkedései folytán, de az élet átalakulása következtében is rend­kívül mértékben szaporodik, észleletem szerint, a gyámhatóságoknak az a feladat­köre, amely a törvényes gyermek tartá­sának és elhelyezésének gyors és célszerű szabályozására irányul. — Pontos szempont, amely a társadalom részéről is egyre élénkebb visszhangra talál: a magyar csaltidvédelem. Ennek a megszervezését tartom én legsürgősebb szükségességnek, annál is inkább, mert a hatóságok körében, a társada­lomban és az egész közvéleményben egyre erő­sebben nyilvánul meg az ilyen irányú követelmény. De a kormány is egyre határozottabban belátja, hogy a gyámhatóságok szervezeti feladatkörét és eljárását minél hamarább meg kell re­formálni. Ezt a felfogást vallom én is és magam is minden erőmmel igyekezem, iparakodom a reform helyes megvalósításába befolyni. Ez tehát az egyik cél­kitűzésem. — Másik életcélom az elképzelésemben élő és célul kitűzött, modem, gyors, hatásos, gyámügyi közigazgatást ellátni tudó, új tisztviselő generáció nevelése. Ezt a) célt szolgálja eddigi tevékenysé­gemnek az a része, mely arra irányult, hogy al­kalmas tisztviselőimmel a gyámsági jognak, illetve gyámsági eljárásnak számos, még át nem kutatott területét felderíttessem és az anyagot tel­jes üléseken letárgyalva, állandó gyakorlattá te­gyem. Az árvaszék kitűnő képességű tagjainak egyike-másika máris igen szép eredményt produ­kált ezen a téren. Másik tevékenységem ezirányban az volt, hogy megírtam a gyámsági jognak és jog­szolgáltatásnak átfogójelentöségü kézikönyvét, amely a napokban jön ki a sajtó alól és hivatva lesz nemcsak a gyámsági jogot tanuló, de azt juris diktio útján ellátó új és régi generációnak vezérfonalául szolgálni. Nem lesznek címzetes alpolgármesterek A tervet végleg eleitették — Ősszel tárgyalja a közgyűlés a status-javas atot Nagy feltűnést keltett néhány héttel ezelőtt a Fővárosi Hírlap ama közlése, amely hírül hozta, hogy a statusrendezési javaslat elkészült és annak rendelkezései a közeljövőben megvitatás alá kerül­nek. A legilletékesebb helyről származott értesülé­sünk szerint részletes beszámolónkban jeleztük azt is, hogy érdekes újításra készül az új szerve­zési szabályzat, amikor kimondja, hogy az alpol­gármesteri címet nemcsak, a ténylegesen megvá­lasztott alpog ár mesterek használhatják, hanem a kiváló minősítésű és hosszabb tanácsnoki szolgá­latra visszatekinthető ügyosztályvezetők is. A sta­tusrendezés elgondolásai szerint a tanácsnoki kar hét olyan tagja, akik tíz évig dolgoztak felelősségteles beosztá­sukban, a törvényhatósági bizottságtól el­nyerhetik az alpolgármesteri címet, ami természetesen a méltóságos címmel is együtt­jár. Nagyon érdekesen alakult volna ilyformán a fővárosi vezérkar, amely ebben az esetben magáé­nak mondhat két címmel és jelleggel, valamint teljes hatáskörrel felruházott kitüntetett tanács­nokot. Megállapítható, hogy a főváros tisztviselői kara örömmel fogadta a tervezet ilyen újítását, mert meg lett volna a lehetőség ahhoz, hogy ki­váló képességű tanácsnokok is elérhessék az al­polgármesteri címet., ha az események és a köz­gyűlés választása ténylegesen nem segíti őket az előkelő alpolgármesteri pozíciókba. A Fővárosi Hírlap értesülése szerint a status­rendezési tervezet teljesen elkészült, az újabb át­tanulmányozás után azonban az alpolgármesteri címek adományozására és kitüntetésére vonatkozó szakaszt vég­leg mellőzték. Az illetékes tényezők felfogása szerint ugyanis az alpolgármesterségek számának ilyen látszólagos szaporítása a tényleges alpolgármesteri állás te­kintélyének a rovására menne és ezenkívül ki­élezné a versengést, ami a közhivatalnoki pályán a szolgálat érdekében nem kívánatos. A status­rendezési javaslatot a szeptemberben összeülő el­nöki szakbizottság fogja tárgyalni és az rövidesen a közgyűlés elé kerül. Megvalósulás Madách Imve-út első szakasza Az Orczy-ház mellett hatalmas ház­tömb építkezésére kértek engedélyt A vajúdó Madách Imre-út (Erzsébet sugárút) közeli megnyitását nagyban elősegítené az a nagy­szabású építkezés, amelynek elvi engedélykérelmét a napokban nyújtották be a Magánépítési és Vá‘ rosrendészleti Ügyosztályhoz. Az építkezési terv mögött egy régi per bonyodalmai húzódnak meg. A Horizont Ingatlan RT., amely a Lebtowk-család tulajdona, évekkel ezelőtt nagyobb fontkölcsönt. vett fel a Király-utca 3—5. és Rombach-utca 14— 16. számú házakra. A tulajdonos RT. és a takarék között differenciák támadtak, mert az amortizá­ciót nem tudták rendszeresen teljesíteni, mire per indult meg, amelyben a Községi Takarékpénztár HtistU fettete János TETŐFEDŐM ESTER Budapest, I., Iíarolina-űt 16. Telefon: 69-5-59. keresetének adott helyt a bíróság. Az ítéletet fog­lalás, majd áprilisban árverés követte. Az egyetlen árverező a Községi Takarékpénz­tár volt, amely 1,400.000 pengőért meg is vásárolta a hatalmas ingatlan-komplexumot. Az árverés ellen a tulajdonosok fellebbezést adtak be, annak hangoztatásával, hogy az ingatlan sok­szorosan többet ér, mélyen áron alul kelt el, ezen­kívül különböző alaki és egyéb kifogásra is hivat­koztak. A bíróság a Horizont RT. fellebbezését el­fogadta, az árverést megsemmisítette és így az ingatlanok visszakerültek a családi részvénytársaság tulajdonába. A szerencsés fordulatot a Horizont RT. igyekszik a maga szanálására kihasználni és gyorsan parcel­lázási terveket készített, egyúttal elvi építési en­gedélyt kért a fővárostól, egyidejűén pedig újabb egyezkedési tárgyalásokat kezdett a Községi Ta­karékpénztárral is. Az építési kérelmet a közeli jövőben elbírál­ják és valószínű, hogy annak helyt is adnak, annál is inkább, mert az új házcsoport megalkotásával biztosítva lenne a Madách Imre sugárút első szaka­szának teljes kiépítése, miután az ingatlanok a sugárút tervezett vonalába esnek és az Orczy-ház helyén tervezett építkezé­sekkel együtt nemcsak a Károly-körúti torkolat és a Király-utcai szárny épülhetne ki, hanem az út­vonal mindkét oldala egészen a Rombach-utcáig. A fővárosnál az építkezés tervét rokonszenve­sen fogadták és valószínűleg nem fogják ellenezni a Közmunkák Tanácsánál sem. ár Dorogi Farkas Ákos kormányfőtanácsos Magyarország kormányzója a mi­niszterelnök előterjesztésére dorogi Farkas Ákos székesfővárosi tanács­noknak kiváló hivatali működése el­ismeréséül a magyar királyi kor- mányfötanácsosi címet adományozta. Az egész magyar társadalom, amely­nek széles rétegei tökéletesen ismerik dorogi Farkas Ákosnak a budapesti városháza érdeklödéskörét messze túlhaladó hazafias működését, őszinte örömmel fogadta ezt a legmagasabb helyről származó kitüntetését. Dorogi Farkas Ákos társelnöke a TESz-nek s mint ilyen országosan ismert és tisztelt nevet szerzett, amelyet előkelőén fényesít ez a mostani kitüntetése. Á kitüntetés Farkas Ákost a főváros érdekében kifejtett műkö­déséért érte, de az egész ország tudatában van an­nak, hogy az ő személye egyik jelentékeny meg­teremtője a Gömbös-kormány ama nemes törek­véseinek, amely a főváros és a vidék kölcsönös egymás-megértésére irányul. Talán természetes az is, hogy dorogi Farkas Ákos magas kitüntetése al­kalmából megemlítsük azt, hogy egyike volt azok­nak, akik a budapesti városházán a leggyorsabb, legszebb, sőt legreményteljesebb karriert futották meg. Igazán természetesnek kell ezt tartanunk egy olyan kivételes egyéniségnél, mint dorogi Farkas Ákos, aki tehetségén túl páratlan munkabírását és szaktudását vitte harcba, városáért és az ideálokért, amelyekért hosszú éveken át lelkesedéssel küzdött, vezére, Gömbös Gyula mellett. ▼TTYVVTVVYTVTVVTVVTVYTVTrrTTTVVTTr GROSZ FRIGYES OKL. MÉRNÖK ÉPÍTÉSI ÉS KÖ- VEZÉSI váll. Telefon: 86-0-64. Budapest, IX., Bakáts-u. 1. Breitner Bernét Jégszekrények és Hűtőkészülékek Gyára Gyár, raktár és iroda: Budapest, VI., Király ucca 36 _________________ Alapíttatott 1876 HOFBAUER ÉS PIAZZA ÉPÍTŐMESTEREK TELEP IRODA VI., BÉKE-TÉR 5. VI., SZONDY-U. 34. TELEFON: 18-8-59. CSUCSHECYI BazmiBflKYa R.-T. NEMESGUÜCS Központi iroda i Budapest, Vií,, Nürnberg-utca 47« Telefon: 970-43. TELEFON TAPOLCA "mi iimih —ITM Orenslefn és Koppel MAGYAR R.-T., RÚD ARE ST, ]VI., VILMOS CSÁSZAR-VT 31. Motorosmozdonyok — Útjavító" gépek — Kisvasutak — Iparvá­gányok — Autobuszkarosszériák Ballal János sár" vízvezeték, csatornázás, szivattyútele­pek és egészségügyi berendezések Budapest, IV.. Reáltanoda-utca 4. Telelőn : 85-2-98 SALGÓTARJÁNI KŐSZÉNBÁNYA R. T. építőanyag Ipara: Budapest, V., Sas-ntca 25. szám. Telefon: 23-0-71, 10-3-59, 14-1-52 Cementgyár: Lábatlanban . . . évi telj. kép. 12.000 v. Mészgyárab: Lábatlanban ... ,, ,, ,, 6.000 ,, Dorogon ............................... ,, ,, 3.000 „ Té glagyárak: Buda-Ujlak, Kőbánya Nyergesujfalu évi telj. kép. 60,000.000 drb. Cserépgyár: Buda-Ujlak ,, ,, ,, 8,000.000 drb.

Next

/
Oldalképek
Tartalom