Fővárosi Hírlap, 1934 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1934-09-19 / 38. szám
8 mmaanumi H' ■'u TŰZ a Maguar Divatcsarnokban Közérdekből kővetelj ük az áruházak szigorú tűzbiztonsági ellenőrzését Vasárnap reggel riasztó híradás adta tudtul a központi tűzoltóság őrségének, hogy a Magyar Divatcsarnok Rákóczi-úti árúházában tűz támadt. A tűzoltóság óriási készültséggel megjelent a veszélyeztetett helyen és egyórai szívós munka után lokalizálta a tüzet, amely ilyképen nagyobbmérelű kárt nem okozott. A vasárnapi tűzveszedelcm tehát elmúlt és hálát kell adni a Gondviselésnek, hogy Budapest nem élt át olyan borzalmasan nagyarányú tűzvészt, amelyhez fogható talán még nem volt a fővárcsbau. A Fővárosi Hírlaj) számtalanszor volt kénytelen foglalkozni az árúházak tűzbiztonsági problémáival és nem egyszer hívtuk fel a veszedelemre a figyelmet, amely — többször kihangsulyozottan rámutattunk — abból is származna, ha történetesen a a Magyar Divatcsarnok helyiségeiben kiütne a tűz. Ez a forgalmas áruház, három bérliáz zeg-zúgos lakásaiból átalakítva, természetszerűleg nélkülözi mindazokat a védelmi és építkezési előírásokat, amelyek ilyen nagyforgalmú helyeken elengedhetetlenek. Figyelmeztetésünk elérte azt az eredményt, hogy a VII. kerületi elöljáróság helyszíni szemlét tartott, megállapította a tűz esetén való fokozott veszélyességet és olyan előírásokat foganatosított, amelyek ideiglenesen biztonságot nyújtanak. Százszázalékos megoldást természetesen nem találtak és még ma is az a helyzet, hogy a Magyar Divatcsarnok tűz esetén a legnagyobb veszedelembe sodorhatja a tömegeket, valamint a környező épülettömböket. Kimondhatatlan szerencse, hogy a szóbanforgó tűzeset vasárnap történt, nem pedig olyan hétköznapokon, amikor a Magyar Divatcsarnok szűk helyiségeiben tolong a közönség. Ebben az esetben, a valószínű pánik következtében, könnyen megismétlődhetett volna a huszonötév előtti borzalmas katasztrófa, amikor egy Rákóczi-úti bérházban elhelyezett nagyforgalmú üzlet kigyulladt és a hiányos biztonsági intézkedések tizennégy halálos esetet és huszonhat súlyos sebesülést okoztak. A hivatalos tűzvizsgálat hivatott megállapítani, hogy mi okozta a tüzet a Magyar Divatcsarnokban és ez a vizsgálat nem végződhetik más eredménynyel, minthogy a hatóságok fokozottabb figyelmet fordítanak az árúházak tűzbiztonságára.. A Magyar Divatcsarnokon kívül feltétlenül vizsgálatot kell tartani a Tempó Árúházban, amely valamely furcsa véletlen folytán éppen abban a Rákóczi-úti helyiségben működik, ahol a huszonöt év előtti szörnyű katasztrófa tombolt. Tűzveszélyességi szempontból nem megfelelő a Fenyves Árúház sem, amelynek további terjeszkedését legutóbb, nagyon helyesen, nem javasolta a főváros magasépítési bizottsága. Hasonló szempontok óvatosságra intenek a Baross-téri Filléres Árúháznál is, ahol szintén nagy a forgalom, de a tűzbiztonsági berendezések itt sem állják ki a szigorúbb elbírálást. Az árúházak egyrészében rengeteg energiát, ötletet és élelmességet, sőt lelkiismeretlensóget fordítanak arra, hogy élelmiszerkereskedelmi működésükkel tönkretegyék a környékükön évtizedek óta működő kiskereskedőket. Ügy látszik azonban, találékonyságuk csak ebben a vonatkozásban érvényesül, mert arra semmiféle készséget nem árulnak el, hogy vásárlóközönségük életbiztonságát a tűzve- szedelem irtózatos fenyegetése ellen hatékonyan megoltalmazzák. A Futura jubileuma. Október 19-én éri meg a a Futura megalapításának 15-ik évfordulóját. A nagytekintélyű szövetkezet ugyanis 1919. évi október 19-én alakult meg Ipolyi-Keller Gyula elnöklete alatt. Első ügyvezető-igazgatója Kozma Ferenc, a Szeged—Csongrádi Takarék mostani igazgatója volt és az ő érdeme a Futura széles hálózatának kiépítése. Rendes évi közgyűlését a Futura a jubileum napján, október 19-én fogja megtartani. A mérlegmegállapító ülés szeptember végén lesz. Az üzleteredmény Darányi Béla dr. széleskörű, sokoldalú sikeres tevékenysége következtében igen kedvezően alakult. A Rimamurányi mérlegmcgállapító ülése. Értesülésünk szerint a jövő hét végén hívják összo a Rima mérlegülését és magát a mérleget október első napjaiban hozzák nyilvánosságra. Gazdasági körökben elterjedt hírek szerint a Rima mér- • lege kedvező lesz. A Nemzetközi Gép üzletéve. A Nemzetközi Gép igazgatósága az és végéig halasztása kért mérlegének publikálására és így a vállalat valószínűleg csak december végén tartja meg közgyűlését. A vállalat üzletévé az eddigiek szerint a várakozást minden tekintetben kielégíti. A Shell beköltözött új székházába. A Shell Kőolaj Rt. helyiségeit székházéban, V., József-tér á. ez. alá helyezte át. Telefon: 83--8—60. jJmrmasíJÍi/dMp Újpest vízmizériája Nagy-Budapest problémájának napirendre tűzését sürgeti Vizet kértek az újpestiek a főpolgármestertől. Az újpesti háziulajdonosok népes küldöttsége tisztelgett a. napokban Borvendég Ferenc főpolgármester előtt és hosszasan feltárta az újpesti Lakosság rémregénybe illő vizpanaszait. Elmondották, hogy a 70 ezer lélek ivóvize, amit az újpesti vízvezeték szolgáltat, nemcsak az ivásra alkalmatlan, az sokszor fürdésre és mosdásra sem. Azt kérdezték a főpolgármestertől: számithatnak-e arra, hogy a főváros elvállalja az újpesti vízellátást abban az esetben. ha felbontanák az Isterrel kötött szerződést? A főpolgármester ezúttal is megismételte mintegy félév előtt tett azt a kijelentését, hogy amennyiben az újpestiek ilyen kérelemmel hivatalos formáiban keresik fel a fővárost és a vizmiivek fejlesztése lehetővé teszi, a székesfőváros nem fog elzárkózni, hogy Újpest napi 7000 köbméter vízszükségletét biztosítsa. Ez a minapi küldöttségjárás is élénk bizonyítéka annak, hogy mennyire időszerű még a mai nehéz időkben is Nagy Budapest problémája, amellyel foglalkozni keli és amely mellett egyszerűen napirendre térni nem lehet. Napról-napra jobban bebizonyosodik, hogy a székesfőváros és a környező városok életét máris szerves egységgé forrasztották . össze a körülmények, ,az élet, csupán a formaságok, a közigazgatás szaggat ja részekre ezt az egyébként egységes területet. A környékbeli városok lakosságának jelentékeny része Budapesten keresi meg a kenyerét, ezzel szemben rengeteg budapesti polgár költözik a perifériára, anélkül, hogy a fővárossal való kapcsolatait lazította volna. Közösen használja a környék a főváros köz oktatásügyi, közegészségi és egyéb intézményeit, a közlekedést, a gázt, a villanyt s most újabban vizet is kér nemcsak Újpest, hanem Rákospalota is. A cseh fővárost a napokban deklarálták milliós Prágának oly módom, hogy egészen távoleső községeket csatoltak hozzá, ezzel szemben az éleit parancsoló szava ellenére, nálunk nemcsak Nagy-Budapest formai megvalósítása késik, hanem még azoknak a te- riil eteknek, így Csepelsziget északi csúcsának és Budakeszi egyrészének átcsatolása is, amelyet az 1930. évi fővárosi törvény pedig már Budapesthez csatolt. Az átvételnek állítólag pénzügyi akadályai vannak. Az érdekéit községek ugyanis túlzott és elfogadhatatlan követeléseket támasztanak a fővárossal szemben. SALGÓTARJÁN KŐSZÉHBAlWA R.T. építőanyag Ipara: Budapest, V., Sas-utca 23. sz&m. Telefoni 28-0-71, 10-1-50, 14-1-52 Cementgyár i Lábatlanban ...................ári telj. kép. 12 ooo r. Mé szgyarab.: Lábatlanban.................. * « t 5.000 c Dorogon .........................* « * 8.000 « Té glagyárak i ti oda-Újlak Kőbánya Nyergesnjfaln ...» < < 60,000.000 drb. Cserépgy&rt Boda-UJlak . . . . c < * 8,000.000 drb. Építsen be gépébe phosphor- bronzot, „OPTALIT“ könny űféindugatt.vút, Telefon: 53-0-92 II., Káplár-utca 9 ym fehér-csapágy fémet, mert a SCHÜTZ-gyártmányok kiválóak! tts+msch fekete: János tetofedömester BUDAPEST, I., KAROLINA-ÚT 16. TELEFON: 69-5-59 Budapest, 1934 szeptember 19. Versenytárgyalási döníés&k A múlt héten tartott nyilvános és szűkkörü verseny- tárgyalások ^ alapján a különböző közmunkákat és közszállításokat a következő cégek kapták:-ííí'-’ ®°Pr0U ®s Bánát-utca elemi és óvoda vasgerenda- szallitas. Vasgerendákat árusító r. t. 30.173.— P. VI., Madarász-utcai csecsemő-kórház tetőfedőmunka Somogyi Béla (VI., Gr. Zichy Jenő-u. 34. sz.) 2919.— P. 1., Uj Szt. János-kórház tetőfedési munka. Balogh György (II., Olaszfasor 31. sz.) 4236.— P. XI., Sopron- és Bánát-utca sarkán építendő elemi iskola es óvoda épületén szükséges kőfaragómunka. Pluhár Karoly (III., Vörösvári-út 91.) 5898.— P. ., KI., Kelenhegyi-út 2. sz. Sz. Gellértfürdő úszócsarnok létesítéséhez szükséges gőz- és légealorifer szállítása. Knuth Károly (VII., Garai-u. 10. sz.) 5300.— P. Horthy Miklóa-úti elemi iskola műkőmunka. Kovács József (II., Zsigmond-u. 9.) 2325 50 P. 11., Görgey Artur-utca felsőkereskedelmi központi fűtő termál berendezési munka. Ilkovits J. (I., Attila-u 19 sz 1 12.540.81 P. XL, Sopron-u. és Bánát-u. sarkán építendő elemi Iskola és óvoda ácsmunka Búza István és Molnár Géza (T.. Mészáros-u. 62.) 12.990.80 P. Vf versenytárgyalási kiírások A polgármester versenytárgyalást hirdet: Papírszállításra az üzemek részére. Pályázni lehet ok- tóber 3-án d. e. fél 12 óráig: a városgazdasági ügyosztályon Heérkessett ajánlatok A múlt héten tartott versenytárgyalásokon a különböző közmunkákra és közszállításokra a következő cégek pályáztak: A Sopron-ut és Bánát-utca sarkán épülő elemi Iskola és óvoda asztalosmunkáira pályáztak: Brichta József 17.676, Hufnagel Imre 17.918, Hegedűs József 18 062, Pappert János 18.784, Klekner László 19.252, Tomacsik György 19.744, Polacsek Imre 21.043, Dören Henrik 21.737, Halaman János 21.860, Váradi József 22.999 pengővel. Kábelfektetési munkálatok során szükséges aszfalt- és betonjavítási munkára pályáztak: Lothár és Fried Márkus, Zoltán W., Biehn János, Építőipari rt., Hirsch Mihály Korek E., Danubia műszaki vállalat, Xíelvey Tivadar, Magyar Aszfalt. Neuehtel Asphalt Co. A szerkesztésért és kiadásért felelős: DACSÓ EMIL- Kiadja: FŐVÁROSI HÍRLAP lapkiadóvállalat. Nyomatott a Budapesti Hírlap nyomdájában. Felelős vezető: NEDECZKY LÁSZLÓ igazgató. Betón, makadám, aszfalt felvágásához vegyen BÉRKOMPRESSORT LISKA JENÓ okleveles gépészmérnök, kompressor-bérbeadé Budapest, VIII., kerület Baross-ntca 77. sz. Telefonszám : 33-5-42. Szegedy Béla Jenő OKL. GÉPÉSZMÉRNÖK, KÖVEZÓMESTER UT-,VASÚT-,BETON- ÉS MÉLYÉPÍTŐ VÁLLALKOZÓ Budapest, I. Alliotás-u. 18. II. 1. Tel.: 52-8-52 ÁM ON ANTAL ÉS FIAI KÖVEZŐMESTEREK. ÚT-, CSATORNA- ÉS BETON ÉPÍTÉSI VÁLLALKOZÓK, FÖLDMUNKA. VÁGÁNYFEKTETÉS, MÉSZKŐBÁNYA VIII, FUTÓ-UTCA 70. — TELEFON: 30-3-85. CZIKÓ ISTVÁN aszfalt, útépítő, tetőfedő és szigetelő VÁLLALAT • JÓZSEF-KŐRUT 11. SZ. 0 TELEFON: 30-8-14. CSÚCSHEGY! BAZALTBÁHYfl B.-T. ■BanHHBBHflHaBmBanaHuaan HEHESGUlflCS Központi iroda: mu^Budapest. VII., Nürnberg-u. 47, Telefon: Tapolca 2. Tel.: 970-43. köszénbAnya^ ’S TÉGLAGYÁR TÁRSULAT PESTEN (DRÄSCHE) BUDAPEST, V., KLOTILD-UTCA 3. TELEFONSZÁM: 25-5-54, 25-5-55 is 25-5-56.