Fővárosi Hírlap, 1934 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1934-02-21 / 8. szám

az Egységes Községi Polgári Párt hivatalos lapja Előfizetési ára: egész évre .....................................24 pengő fé l évre .......... 12 pengő Tisztelettel felkérjük a hátralékos előfizető­ket, hogy az előfizetés megújításáról mielőbb gondoskodni szíveskedjék. Nem lesz tanácsülés a héten. Huszár Aladár dr. főpolgármester a törvényhatósági tanácsot csütör­tökön délelőttre ülésre szándékozott egybehívni. Ez az összehívás azonban elmaradt, tekintettel arra, hogy Suvich olasz külügyi államtitkár abban az időben Budapesten tartózkodik és látogatásával kapcsolatban úgy a polgármesterre, mint a főpol­gármesterre reprezentációs kötelességek hárulnak. Ripka Ferenc dr. a polgármesternél. Ripka Fe­renc dr. ny. főpolgármester hétfőn délben felke­reste a városházán Sipőcz Jenő dr. polgármestert. A látogatás mintegy ötnegyed óráig tartott és azon, értesülésünk szerint, különböző fővárosi vonatko­zású kérdések kerültek megbeszélésre, amelyek Ripka Ferencnek azzal a szándékával függenek össze, hogy az új fővárosi törvényjavaslat felsőházi vitája során az autonómia védelmében felszólal. Wolff Károly betegsége. Néhány nappal ezelőtt Wolff Károly, a Keresztény Községi Párt vezére, torokbántalmakról panaszkodott, úgyhogy kisebb természetű mandulaoperáció vált szükségessé. A be­teg állapota azóta javult és ezért a hét végén Wolff Károly remélhetően már résztvehet a fővárosi tör­vényjavaslat parlamenti vitájában. Az az osztatlan tisztelet, amely Wolff Károly személyét övezi, meg­nyilvánult a betegség tartama alatt, amikoris az összes pártok részéről állandóan érdeklődtek a beteg hogyléte felől. Pártértekezlet. Az Egységes Községi Polgári Párt hétfőn este Dorner Gyula elnöklésével értekez­letet tartott, amelyen a párt képviselő tagjai tájé­koztatást adtak a fővárosi törvényjavaslatnak a képviselőház közigazgatási és közjogi bizottságában lefolytatott tárgyalásokról. Ismertették azokat a módosításokat, amelyeket előterjesztésükre a bel­ügyminiszter elfogadott és ennek nyomán enyhítést nyertek az eredetileg aggályosnak mutatkozó szaka­szok. Tárgyaltak a szakbizottságok újjáalakításáról, valamint más, a fővárossal kapcsolatos időszerű kérdésekről. Az értekezlet után pártvacsora volt. Payr Hugó előadása az ifjúság elhelyezkedésé­ről. Payr Hugó országgyűlési képviselő előadást tartott a Községi Polgári Párt belvárosi szerveze­tében az ifjúság elhelyezkedéséről. Rámutatott arra, hogy az állam és a főváros nem bír el újabb alkalmazottakat, mert az adózók terheit nem lehet növelni. Olyan munkaalkalmakat kell teremteni, amelyek az államnak és a fővárosnak semmibe sem kerülnek. Konkrét példákat hozott fel arra, mi­ként lehet elhelyezni ifjúságot ily módon. A nyug­díjtörvény folytán elbocsátásra kerülő közalkalma­zottakat juttassák földhöz, a munkanélkülieket pe­dig katonai alapon szervezve fogják produktív munkára. A tetszéssel fogadott előadáshoz Giindisch Guidó dr. és vitéz Pétery Aladár dr. szólt hozzá. Tarján-étterem a Gellért-hegyen. A Margitszige­ten megszűnt a Newyork nyári vendéglője és ez a körülmény bizonyára komoly hiányt jelent majd abban a szezonban, amikor a margitszigeti Tarján- étterem gyülekezőhelye volt Budapest előkelő közön­ségének. Tarján Vilmos most beadvánnyal fordult a főváros vezetőségéhez, amelyben ajánlatot tett a gellérthegyi kioszk bérletére olymódon, hogy haj­landó ezt a csodálatos fekvésű vendéglőt 120.000 pengő költséggel a modern igényeknek megfelelően átalakítani, ha erre a célra ugyanilyen nagyságú összeggel hozzájárul a főváros is. Elgondolása sze­rint idegenforgalmi szempontból látványosságba- menő intézményt létesít és mert elsősorban Buda­pest nevezetességeinek számát kívánja növelni, minden kilátás megvan arra, hogy a törvényható­sági tanács a gellérthegyi kioszkot számára bérbe­adja. Ideiglenes helyiségben március 1-én működésbe léi) a XI. kerületi elöljáróság. Az új lágymányosi elöljáróság megnyitását, ahogy a Fővárosi Hírlap megírta, késlelteti az átalakítás elhúzódása. Mivel a belügyminiszter március 1-ben állapította meg a elöljáróság felállításának terminusát, most halasz­•FÉNYKÉPÉT« Igazolványra azonnal 2 darab rendelésnél darabja A CíllnM MŰTEREM Illier PÁRISI NAGY ÁRUHÁZ tást kellene kérni. Erre azonban nem lesz szükség, mert az elöljáróság megszervezésével még e hó­napban elkészül az elnöki ügyosztály és *amíg az új épület rendelkezésre áll, az elöljáróság a vár­beli régi épületben fog működni.. Körmendy Jenő jubileuma. Körmendy Jenő, a BESzKÁRT Autóbuszüzemének aligazgatója, most töltötte be fővárosi közszolgálatának harmincadik évét. A jubileum alkalmából az Autóbuszüzem tiszt­viselői és alkalmazottai meleg ünneplésben részesí­tették a közszeretetben álló aligazgatót, akit a sze­mélyzet nevében Bierbauer Emil üzemfőnök köszön­tött fel keresetlen szavakkal. Körmendy igazgató meghatottan köszönte meg munkatársai ünneplését. Bölcsödét, gyermekotthont, anya- és csecsemő­védőintézetet sürget a hegyvidék. (Levél a szer­kesztőhöz.) Budapest székesfőváros közönsége az utolsó évtized során hatalmas áldozatokat hozott az anya-, csecsemő- és gyermekvédelem érdekében. Gyönyörű és pompásan felszerelt új intézmények szolgálják a szociális megpróbáltatásoktól sújtott néposztály érdekeit. A nemzet jövő boldogulását a világvárosok sorába lépett főváros vezetői azzal vi­hetik előre a legeredményesebben, ha védik a jövő nemzedéket és továbbra is oly intenzitással és ál­dozatkészséggel karolják fel az anyákat, csecsemő­ket és gyermekeket, amint eddig tették. Az egész­ségügyi védelmi szolgálat terén országos viszonylat­ban a Stefánia Szövetség tiszteletre és hálára érde­mes tevékenységet fejt ki, s a főváros illetékes kö­reivel együtt Budapesten már sok védőiintézetet lé­tesített. Azonban ez még mindig nem elegendő, mert részint a nyomor fokozása, részint az egyes városrészek rohamos fejlődése új és új intézmények életrehívását teszik elengedhetetlen kötelességgé. És itt reá kell mutatni arra, hogy a budai nagy hegyvidék sajnosán nélkülözi mindig egy oly anya- és csecsemővédő intézet létezését, amely egyúttal a már fejlettebb, 3—6 éves gyermekeknek is óvodát helyettesítő otthonul szolgálna. Ezen a téren egyébként a főváros már páldát mutatott a jól bevált és kitűnően működő, mintegy 25 gyer­mekotthonnal. A budai hegyvidéknek — értve ezalatt a Svábhegy, a Sashegy, az egész Sasad, Farkasrét, Farkasvölgy, Csillebérc, Pőzingermajor, továbbá az Orbánhegy, Mártonhegy és Németvölgy környékét — nincsen olyan irányú intézete, amely felkarolná az anya- és csecsemővédelem magasz­tosan nagy gondolatát és egyúttal gyermekottho­nul is szolgálna. Az említett vidék lakossága ré­szére napról-napra mindinkább nélkülözhetetlenné válik egy oly kerületi védő intézet mielőbbi felál­lítása, melyben nyílt védelemben részesülnének a rászoruló anyák, 0—3 éves csecsemők, illetve kisde­dek. A kerületi védőintézet melleit egy bölcsödé és gyermekotthon felállítása az említett budai hegy­vidéken éppen olyan közszükséglet volna, mert ezen a már sűrűn lakott és nagykiterjedésű vidéken óvoda egyáltalán nincs. A legközelebbi óvoda a Svábhegyen és a Németvölgyi-út elején van. Halálozás. Rózsavölgyi Antal nyug. kerületi elöljáró 73 éves korában az Uj Szent János kórház­ban elhúnyt. 1921-ben vonult nyugalomba és szol­gálata alatt hosszabb ideig állott a VI. és a VIII. kerületek élén. Pénteken délután temették el nagy és általános részvét mellett a Kerepesi-úti temető­ben. Az elhúnytban Rózsavölgyi István tanács- jegyző édesapját gyászolja. — özv. Girárdi Józsefné e hó 15-én, rövid szenvedés után elköltözött az élők sorából. Az elhúnytat régi patrícius család gyá­szolja, köztük elsősorban gyermekei: dr. Girardi István, Girardi Tibor és dr. Bollinger Béláné, szül. Girardi Györgyi. Közéleti és társadalmi előkelősé­gek részvéte mellett szombaton délután hántolták el a Kerepesi-úti temetőben. — Popelka Béla tör­vényhatósági bizottsági tag, a Ferencvárosi Nem­zeti Egység Pártja alelnöke, febr. 15-én meghalt. A széles körben humánus gondolkozásáról ismert közéleti férfiút, akinek érdemeit Usetty Béla ország- gyűlési képviselő méltatta, a Kerepesi-úti temető­ben vasárnap délután helyezték örök nyugalomra. A Széchenyi strandfürdő bufféjének bonyodal­mai. A városligeti Széchenyi strandfürdő biifféje már harmadik éve foglalkoztatja a főváros vezető­ségét. A biiffé eredetileg bérbe volt adva, azután a községi élelmiszerüzem kezelésére bízták. Mikor az üzemellenes hangulat erősödni kezdett, ^ elhatá­rozták, hogy mégis magánvállalkozóra ruházzák a bérletet, a versenytárgyalás azonban eredménytele­nül végződött. A főváros nem kapott megfelelő REDŐ IGNÁC celluloidgyár Budapest, Vili., Sárkány-u. 5. Telefon: 34-4-90 és 41-2-73 .CELLONA« ÍUrdőszobabútor, különleges reklám­cikkek, játék- és díszműáru, tömegcikkek, af tóvéi Minden tipusu személy­es teherautó alkatrészek - ... raktára T SCHLESINGERS. eS pótkocsik Budapest, V., Csáky-utca 70. „ESELGE M SZELLŐZŐ BERENDEZÉSEK SCHOBAUER FERENC MAGÁNMÉRNÖK BUDAPEST, III., FÖLD-U. 51. Telefon: 62-2-06. ajánlatot, mert nem akadt olyan vállalkozó, aki a versenytárgyalás feltétele szerint 27 ezer pengő ér­tékben átvette volna az élelmiszerüzem beépített berendezését. Most, hogy az üzemek racionalizálá­sáról kiadott kormányrendelet folytán a községi élelmiszerüzemnek eltiltották a nyilvános buffék fenntartását, újból napirendre került a strandfürdő bufíéje. A városgazdasági ügyosztály és az élelmi­szerüzem, illetve a közélelmezési ügyosztály között tárgyalások indultak meg és megállapodtak abban, hogy a főváros átveszi az üzemtől a 27 ezer pen­gős berendezést, de nem fizeti ki az árát, hanem a haszonbérből fogja több éven át elosztva kártala­nítani az üzemet. A versenytárgyalást rövidesen ki­írják és a főváros reméli, hogy évente legalább ld—15 ezer pengős jövedelemhez jut a bérbeadás ré­vén. A berendezést most már természetesen díjta­lanul bocsátja a főváros a jelentkező bérlő ren­delkezésére. Lebontják az állatkerti krokodilus-liázat. Az Allatkert egyik legjellegzetesebb pavillonja, az ál­latkerti tó fölé épített maláji cölöpös ház nemsokára eltűnik. Ebben különféle rovarok ketrecei voltak, udvarában pedig a nílusi krokodilusok tanyáztak. A pavilion, de különösen a tóba vert tartócölöpök any- nyira megkorhadtak, hogy az építményt le kell bon­tani. Ilyen módon gondoskodni kell az alligátorok és a többi állatok új elhelyezéséről. Az állatkerti ve­zetőség elgondolása az, hogy a nagy pálmaház egyik szárnyát rendezik be új terráriumnak és ebben az üvegépítményben nyújtanak helyet a krokodilok­nak is. Az építkezés tervein már dolgozik a középí­tési ügyosztály és tavasszal a munkálatokat végre­hajtják. Az Allatkert mindenesetre bizarr képpel szegényedik, ehelyett azonban azt tervezik, hogy a ló fölé óriási kagylóhoz hasonló szabadszínpadot építenek, ahol nyári idényben esténként nemcsak hangversenyeket, hanem szabadtéri színielőadásokat is tartanának, amelyekhez érdekes és hatásos háttér lenne az állatkerti tó, a partján emelkedő sziklacso­port és vele a tópart dús növényzete. A nagyváros problémája és az autonómia cím­mel érdekes és nagyszínvonalú előadást tartott Flax- mayer József dr. tauácsjegyző a Lipótvárosi Keresz­tény Társaskörben. Történelmi visszapillantás után a mai nagyvárosok kialakulásának körülményeit vázolta és azt a vitát ismertette, amely a közelmúlt­ban akörül indult meg, hogy fenntartsák-e a mammut-városokat vagy mesterségesen visszafej­lesszék. Az önkormányzatok alakulásáról, feladatai­ról és szerepéről beszélt ezután az előadó, végül az autonómiák jövő alakulása tekintetében vont le kö­vetkeztetéseket. Nagy és előkelő közönség hallgatta végig az érdekes és tartalmas előadást, amelyért Lázár Ferenc dr., a társaskör elnöke fejezte ki elis­merését az előadónak. A „Pesti Városháza“, György Endre várospoli­tikai és kritikai szemléiének legújabb száma február 15-én jelent meg. A gazdagon illusztrált, rendkívül tar­talmas számból is kiemelkedik Payr Hugó vezércikke arról, hogy ne csökkentsék a fővárosi alkalmazottak fize­tését; az az izgalmas párbeszéd, amit a szerkesztő foly­tatott Gáspárdy Elemér országgyűlési képviselővel arról, hogy miért nem szereti a fővárost; Georges Ou.dard francia újságírónak Budapestről szóló cikk­sorozata; Éber Antal megszívlelendő intelme a főváros­hoz. amelyben a bizalomtaljes együttműködést sürgeti a főváros és a budapesti kereskedelem között: Huszár főpolgármester naplója a világháborúból; Vágó József­nek tanulmánya arról, miként kellene újjáépíteni a Tabánt: a fővárosi alkalmazottak feljajdulása a fizetés- rednkció réme ellen. Ezenfelül bőséges színházi és köz- gazdasági rovat. A „Pesti Városháza“ előfizetési .díja egy évre 10. félévre 6 pengő. Megrendelhető a kiadó­hivatalnál: V., Lipót-körút 7. A Lipótváros kívánságai. A Lipótvárosi Társas­kör a Lipótváros fellendítése és általában az. V. kerület különböző problémáinak megvitatása vé­gett kiváló szakegyéniségek bevonásával előadás- sorozatot rendez. Ennek keretében Dési Géza or­szággyűlési képviselő, a kör elnöke a régi és az új Lipótváros fejlesztéséről értekezett. Előadásában Dési az új lipótvárosi park kiépítését, a Dunakor- zónak a Parlamenttől a Hungária-körútig való meg­hosszabbítását a legnagyobbrészt amúgy is szüne­telő malmok, gyárak kitelepítését, az üzemben lé­vőknek pedig füstemésztő készülékkel leendő felsze­relését, a teherpályaudvar kihelyezését és az épít­kezési kedv fellendítése érdekében a házadómentes­ség megadását sürgette. Ugyancsak sürgősen meg­valósítandó a lipótvárosi kövezési Programm és a 61., 65. és 48. jelzésű villamosok visszaállítása. Téglássv Béla dr. előadása a Belvárosi Polgári Lór­iién A Belvárosi Polgári Kör elóadássorozatanak bére­iében kedden este Téglássy Béla dr. országgyűlési cépviselő, főorvos előadást tartott „Amerikai impressziók dinen. Az előadás felölelte az Egyesült Államok mai tár­sadalmi és gazdasági viszonyainak részletes vázolását, áz előadáson, amelyet társasvacsora követett, Kállay MauiAc föl dm ívelésügyi miniszter, a Belvárosi Polgári A hatásos reklám. A Budapesti Napilapok Tes­tületé a modern kereskedelmi és ipari hirdetések­ről, a hatásos reklámról és a cclhozvozető propa­gandáról előadásokat szándékozik tartani. A soro­zat megindulásául a Budapesti Napilapok Testületé rendezésében ezévi március 2-án este 7 órakor a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara dísztermé­ben Berkes Róbert dr. főtitkár bevezetője^ után Böhm Rezső, a Budapesti Hírlap igazgatója, „Az iijságreklám" címen tart előadást. Hozzászólások után Praznovszky Iván, a Budapesti Napilapok Testületé elnöke zárja be az értekezletet. i mill ....... ■ A b alatonkenesei HdUlötelep volt kertészeti intézője virágüzletet nyitott a Városháza épületében, KAroly-körút 28. sz. a. a kapu mellett. Állandó friss virágok! Állandó friss virágok! I

Next

/
Oldalképek
Tartalom