Fővárosi Hírlap, 1934 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1934-11-21 / 47. szám
Budapest, 1934 november 21. 3 PESTI KIRAKAT Taxivízzel akarja öntözni az utcákat és parkokat egy vállalkozó-csoport Koncessziót ad a főváros a pótvízvezeték megépítésére — Az ajánlatról rövid időn belül döntenek Ha szegény Gallina Frigyes élne, ez aztán istenigazában neki való probléma lenne. Nagy közigazgatási munkája mellett mindig legfőbb és legkedvesebb vágya volt, hogy Budapest utca-nevei között valahogy rendet csapjon. Az utcák esztétikájáról és az utcanevek revíziójáról kitűnő könyveket írt, sajnos, ennek az igen komoly kérdésnek a megoldása valószínűleg vele együtt sírba szállott. De hát mit szólna ehhez a mostani vitához Gallina Ferenc? Arról van szó, hogy az eljövendő Erzsébet Sugárútat, amely, úgy látszik, nem lesz sem Erzsébet, sem Sugárút. Madách Imre-útnak nevezik el. A kérdésnek ez a része tökéletesen rendben is van. Madách Imrének kell, hogy utcája legyen és pedig nem olyan formában, mint most, hogy egy nagyon szegényes józsefvárosi utca viselje ennek a világzseninek a nevét. Az utolsó esztendő olyan világhírt szerzett a nagy magyar drámaköltőnek, hogy lassan a külföld úgy fogja ismerni a nevét, mint, mondjuk, Kossuth Lajosét. Hátha ezek a külföldiek elvetődnek Budapestre, igazán nem lehet elvezetni őket a Madách-utcába, ahol történetesen ezidösze- rint csupa muzsikus-cigány lakik és pedig az alsóbb fajtájából. Grandiózus, nagyszerű utcának kell Budapesten hirdetni Madách Imre nevét és az új Sugárút, vagy nem Sugárút, bizonyára kitünően meg fog felelni majd ennek a célnak. Most jönnek azonban a pesti bölcsek, akik a jelenlegi Madách-utcának már is új nevet szántak. Hátha cigánysor, legyen cigánysor, nevezzük az utcát, — mondjuk — Dankó ... No igen, Dankó ... de mi legyen aztán tovább? Dankó István? Ugyan kérem ki az a Dankó István, ki volt az a Dankó István? A világon senki sem tudja és szegény Dankó Pista biztosan forogna a sírjában, ha őt nem le-, hanem föl-istvánozzák. Hát ez volna a Gallina Frigyesnek való probléma. A kérdés az, hogy Dankó István legyen-e az utca neve, vagy Dankó Pista? Nagy vita folyik most erről. És egészen bizonyos, hogy a kérdést majd valami anekdotának ötletes idézése fogja eldönteni. Már is olvasunk egy ilyen anekdotát. Deák Ferenc egy ízben rárivallt az öreg Karácsonyi Guidó grófra, mert éppen akkor toppant be a gróf a régi Lloyd-épületbe, amikor Deák Ferenc a pártkör előszobájában a színlapokat nézegette: — No, Feri, mit adnak ma az Operában? Deák Ferenc indulatosan felelte: — A Hunyady Lacit adják, a Jancsinak a fiát. Az anekdoták sorozatát mi is tudjuk folytatni: Tóth Lőrinc, az egykori belügyminiszter, levelet írt Jókainak és így címezte: „Jókai Mór úrnak.” Jókai haragra gyulladt és válaszában így szólította meg Tóth Lörincet: „Kedves barátom, Lör.” Csak éppen egy baj van. Az, hogy mind a két anekdota sántít. Deák Ferencet soha senki nem hívta Ferinek. A haza bölcse joggal megharagudott tehát Karácsonyi Guidóra, ha százszor gróf volt is, mert nyeglén leferizte. Jókait azonban haragja és tiltakozása sem mentette meg az utókornál attól, hogy makacsul és következetesen „Mór” legyen belőle, pedig a keresztlevelében Móric áll és fiatalkorában így is hívták, így is hivatta magát. Később azonban — úgy látszik ■—- túlságosan elszaporodtak a Tóth Lörincek, mert Jókai később maga is Mórnak írta a nevét és a regényein is mindenhol az állott: „Irta Jókai Mór.” A harmadik példa lenne Tisza István esete. Tiszát a magyar nép Tisza Pistának hívta, ő magát, valamint a családja és a barátai, a politikai péirthívei, miniszterek és képviselők csak Istvánnak titulálták. A forradalom kitörése előtt való nap, mikor a párt nevében Herczeg Ferenc búcsúzott tőle, így szólította meg: — Köszönjük neked, István, hogy ... És így fűzte tovább beszédjét. No, de Dankó Pista? Ki fogja tudni azt, hogy Dankó István-utca azonos a kedves, bohém muzsikusnak, Dankó Pistának utcájával? A Dankó István-utca éppen olyan idegenül hangzanék nekünk, mint ahogy ma nézzük a Széher-útat, a Stálily-utcát, a Szvetenay-utcát, a Ribáry-utcát, a Suszter János-teret, no meg, hogy még egy szépet említsünk, — Sztoczek József-utcát. Egészen mindegy lenne, hogy a pesti cigánysort Dankó István-utcának, vagy Sztoczek József-utcának hívják-e, mert egyiket sem értené senki, aki magyar ember. Szegény jó Gallina Frigyes pedig megállapíthatnál végső konklúzióként, hogy az ilyen István __ Pis ta-esetben úgy kell használni a nevet, ahogy az a köztudatban él, esetleg ahogy az viselte a nevét, akiről az utcát el akarják nevezni. Általában azonban végre igazán kellene gondolni arra az utcanév- revízióra, amelyet boldogult Gallina Frigyes olyan nagy szeretettel szorgalmazott. Sok kegyetlen és stílustalan nevet lehetne kiküszöbölni és ahogy Gallina írja, a falakról le kellene törölni az oda nem illő, indokolatan, vagy szürke, akárhányszor nevetséges megjeöléseket. A magyar történelem és irodalom, de a világtörténelem és a világirodalom is bőven szolgáltatnak utcaneveket, nem volna szükség arra, hogy a Mókus-, a Mozdony- és a Cipő-utcán nevessen a járókelő. A vízmüvek tehermentesítésére érdekes új vízszerzési módszert ajánlott néhány héttel ezelőtt egy vállalkozócsoport a fővárosnak. Az ajánlat lényege az volt, hogy a főváros alkalmas berendezések segítségével, a területe alatt kimeríthetetlen tömegekben áramló tiszta talajvizet, az úgynevezett „terrasz- vizet” használja fel tűzoltásra, utcaöntözésre, parkok locsolására a drága és sokszor elégtelen vízvezetéki víz helyett. Az ajánlatban említett módszer az volt, hogy a főváros bízza meg a vállalkozókat 50 esetleg 100 speciális szerkezetű, villamos szivaty- tyúval működő aknakút építésére. Ezekből a kutakból percenként 1000 liter víz volna nyerhető, ami annyit jelent, hogy a kutak bőségesen fedeznék nemcsak azt a vízmennyiséget, amit most évente locsolásra elhasználnak, hanem ennek a többszörösét, évi 6—7 millió köbmétert is termelnének. A száz kút és a hozzátartozó akna építése egy millió pengó'nél többe került volna, azonkívül a fenntartási és üzemi költségek is állandóan terhelték volna a fővárost. Kellő fedezet hiányában az ajánlatot nem tárgyalták részletesebben, bár a szakértők figyelemreméltónak találták a megoldást, ami újszerűséget nem is tartalmazott. Kiderült ugyanis, hogy a Körúti-fürdő, a Hungária-fürdö és több fővárosi gyár, sőt az állatkert házivízvezetéke és már évtizedek óta hasonló módon szerzik be a vizet. A vállalkozócsoport a múlt hét elején, hogy elhárítsa a nehézségeket, módosította ajánlatát. Kérik, hogy a fó'város adjon koncessziót száz kút fúrására és kössön harminc évre szóló szerzó'- dést, amely idő alatt a vízvezetéki víznél aránytalanul olcsóbb áron a vállalkozóktól vásárolja a locsoláshoz szükséges vizet. Ezt a második ajánlatot véleményezés végett áttették a vízmüvek igazgatóságához, amelynek jelentése szombaton érkezett vissza a városházára. A vízmüvek véleménye szerint az ajánlat figyelemreméltó és ha az érdekelt intézmények: a köztisztasági hivatal és a kertészet 'öntözéstechnikai szempontból célszerűnek tartják az új módszert, továbbá kedvező lesz a Vegyészeti és Közegészségtani Intézetek vizsgálata is, akkor az engedélyt kiadhatónak tartják. A Fővárosi Hírlap munkatársa beavatott helyen érdeklődött a pótvizvezetékek létesítését célzó ajánlat felöl és az alábbi érdekes felvilágosítást kapta: — A terrasz-víz felhasználására vonatkozó ajánlattal komolyan foglalkoznak a főváros illetékes tényezői, bár még sok szempont vár tisztázásra addig, amíg a főváros a végső szót kimondhatja. Elsősorban tudni kell azt, hogy a tényleg rendelkezésre álló, körülbelül 20 —40 méter mélységben található talajvíz nem fertőzött-e a belső területeken. Mert ha ez az eset fennáll, akkor a többi kombináció önmagától elesik. Tisztázásra vár az is, hogy a mai 1200 utcai tűzcsap helyett száz kúttal meg lehet-e oldani az öntözést és nem kerül-e ugyanannyival többe az öntöző autók üzemköltsége, mint amennyivel olcsóbb lenne a víz. —. A módszer egyébként praktikusnak látszik és az ajánlat pénzügyi szempontból is elég kedvező. A múlt évben például 2,230.000 köbméter víz fogyott el hivatalos megállapítás szerint, tűzoltásra, öntözésre, 'locsolásra. Ennek az ára 16 filléres egységár mellett- közel 400.000 pengő. A szükséglet azonban egyre fokozódik és ha az ösz- szes kiépített úttesteket öntöznék, több mint hat millió köbméter víz kellene, aminek az ára meghaladná az egy millió pengőt. Amint látjuk, az öntözés tekintélyes summát jelent, nemcsak a vízmüvek megterhelése tekintetében, hanem pénzben is. Az újabb ajánlat szerint a vállalkozók 30 évre kérnek koncessziót és az összes kutakat, aknákat a magúit költségén létesítik. Harminc év után az egész berendezés ingyen a főváros tulajdona lenne. Azt kérik, hogy a főváros a koncesszió tartama alatt minimum évi 5 millió liter víz átvételére kötelezze magát. A 18 filléres hivatalos vízvezetéki egységár helyett a vállalkozók a szűrt terrasz-vizet az első tíz év alatt köbméterenként 8, a második tíz év alatt köbméterenként) 6, a harmadik évtizedben pedig köbméterenként 4 fillérjével számolnák el a fővárosnak. Ez annyit jelent, hogy például egy 5000 literes öntöző-tank egyszeri megtöltése a mostani 9 pengő helyett átlagban csak 3 pengőbe kerülne. A kutak szivattyúit hajtó elektromos motorok energiáját a fővárostól vásárolnák a vállalkozók és e tekintetben csak az a kikötésük, hogy kedvezményes ipari áramot kapjanak 6 filléres kilowatt egységáron. — Igen érdekes módon történne a fogyasztott víz elszámolása is. A vállalkozók minden kút aknájában a bérautók taxamérő óráihoz hasonló szerkezetet szerelnének fel, amely a fogyasztást pontosan lemérné. A szóban- forgó ajánlat a vízmüvek nagyarányú fejlesztésével sem veszíti el az aktualitását, mert köztudomású, hogy a Dunamentén a vízmüvek fejlődési lehetőségei erősen korlátozottak és mindenképen nagyjelentőségű lenne, ha az eddig öntözésre elhasznált víztömeg tisztán ivásra és háztartási szükségletre maradna meg: a vízművek évi öt millió köbméter fogyasztással tehermentesülnének. A külföldi nagyvárosok közül egyébként már sok rendelkezik külön öntöző vízhálózattal. A megoldás annyiban újszerű, hogy mellőzhetővé teszi a csőhálózatot. A Vegyészeti Intézet, a kertészet és a köztisztasági hivatal rövidesen nyilatkoznak, azután a szak- bizottságok, majd a közgyűlés foglalkozik az ajánlattal és dönt arról „taxi-vízzel” öntözteti-e a főváros az utcákat és a parkokat? Hatos bizottságot delegált a polgármester a monostori korona-uradalom átvételére A Fővárosi Hírlap multheti számában már megemlítettük, hogy a múlt hét keddjén a főváros megbízottai a gödöllői erdöhivatalban lefizették a kincstár képviselőinek kezébe a szigetmonostori koronauradalmi birtok 861.000 pengős vételárát. A szerződés szerint az ettől számított nyolcadik napon, tehát ma, szerdán, a főváros az ingatlan birtokába lépett. A tényleges birtokbavétel azonban még hetekig eltart és ezeknek a formaságoknak a lebonyolítására nézve Sipöcz Jenő polgár- mester kölcsön rendelettel úgy intézkedett, hogy a birtokbavétellel kapcsolatos tennivalók ellátására Morvay Endre dr. tanácsnok elnöklése alatt külön bizottságot kell alakítani és annak tagjai a város- gazdasági ügyosztály, a tiszti ügyészség, a központi számvevőség, az erdő- és mezőgazdasági hivatal, valamint a vízmüvek egy-egy delegáltja. Ez a hattagú bizottság mindenekelőtt a monostori birtok leltárát és átvételi jegyzőkönyveit fogja elkészíteni. Pontos leltár készül az ingatlanokon lévő épületekről: az erdészlakról, a „Szentendrei sörház” név alatt szereplő vendéglő és szállodaépületről, a Hórányi-csárdáról, amelyek a vétel révén ugyancsak a főváros birtokába jutottak. A „Posta Jóléti Alapítvány”, illetve az Országos Gyermekvédő Liga részére átengedett területeken található épületekről, azok berendezéseiről külön- külön részletes leltárakat készítenek. Külön tárgyalások lesznek azoknak a kegyúri terheknek a teljesítéséről, amelyeket a fővárosnak vállalnia kellett. A bérlőknek, minthogy az idöelötti felmondás nagyobb anyagi áldozattal járna, egyelőre nem mondanak fel, hanem minden valószínűség szerint bevárják a bérleti idő lejártát. Egyeseknél ez az időpont csak 8—10 év múlva következik be. KAPHATÓ MINDEN ORION RÁDIÓKERESKEQÓNÉU V
