Fővárosi Hírlap, 1934 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1934-01-24 / 4. szám

Huszonnegyedik évfolyam Hudapesi, 1934. január 24. 4. szám Előfizetési ár: EGÉSZ ÉVRE .................24 PENGŐ FÉ LÉVRE..........................12 PENGŐ EG YES SZÁM ÁRA: 50 FILLÉR DACSÓ EMIL Árusítják az összes IBUSs-pavíllonokban MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN Szerkesztőség és kiadóhivatal: BUDAPEST, VI. ANDRÁSSY-ÚT 60 Telefon: 13-7-15 — Postacsekk: 40.424 Budapest autonómiája elkeseredett harcok pertfitOzMen Izgalmas tárgyalások előzik meg a városházi pár­tok állásfoglalását — Előkészületek a szeráai köz­gyűlésre — Utolsó pillanatig folynak a tanácskozá­sok az ellentétek áthidalására Tíz napja, hogy a iövárosi törvény módo­sításának híre hiteles tormában köztudomásra jutott és az elmúlt tíz náp alaposan felkavarta a kedélyeket úgy a városi pártok, mint az or­szágos politika köreiben. A fővárosi reform részletei már nagyjából ismertek, azért min­den oldalról feszült figyelemmel tekintenek a képviselőház pénteki ülése elé, amikor Keresz- tes-Fischer Ferenc belügyminiszter benyújtja a módosításokra vonatkozó javaslatát. A kor­mány elgondolásainak pontos tervezete a Nemzeti lágy ség pártjának csütörtöki ülésén kerül hiteles formában a párt tagjai elé és nyilvánvaló, hogy már az első alkalommal megindul a szenvedélyen vita a javaslat vé­delmezői és ánnak ellenzői közűit. A nyugtalanság minden oldalról mutatko­zik a maga leplezetlenségében: a kormánypárt a főváros pénzügyeinek rendezése és általában a gazdasági problémák sürgős megoldása cél­jából tartja szükségesnek, hogy a módosító javaslatból mielőbb élő törvény legyen, a köz­ségi pártok pedig az autonómia védelmét han­goztatják és elszánt harcot hirdetnek. Az elmúlt napokban .felzaklatott atmosz­féra uralkodott Budapest politikai köreiben. Az általános izgalom kiterjedt a Városházára, a hivatalos körökre, a fővárosi pártokra, a politikai és társadalmi közületekre és termé­szetesen élénk érdeklődést váltott ki a közön­ség széles soraiban is, ahol meglehetős tartóz­kodást tanúsítanak az időnkint felröppenő jel­Eleinte a találgatások időpontja volt soron és az addig kiszivárgott híreket kolportálják minden oldalon. Az első hírek arra vonatkoznak, hogy a reform lényege: a főpolgármesternek az államfő ré­széről történő kinevezése, a törvényhatósági tanács és a közigazgatási bizottság megszüntetése. A jól­értesültek már arra céloznak, hogy kormánybiztost állítanak a főváros élére és egyidejűleg feloszlatják a, törvényhatósági bizottságot. A községi pártok klubjaiban szünet nélkül tanácskozások folynak és kialakul az a meggyőződés, hogy az összes város- politikusoknak össze kell fogni az autonómia védel­mében. Jön a hír arról, hogy a belügyminiszter a képviselőház keddi ülésén benyújtja a törvényjavaslatot és ezzel megelőz minden tárgyalást a községi pártok vezetőivel. A képviselőház ülése mentes minden izgalomtól, a folyosókon azonban annál lüktetőbb elevenség uralkodik. A belügyminiszter a szobájában tanács­szavakkal szemben. Általánosságban Budapest lakossága higgadtan ítéli meg az eseményeket és az érdeklődés inkább ama érdekes csopor­tosulás további együttműködése felé irányul, amelyben helyetfoglalnak a szocialisták és a kereszténypártiak egyformán, de hozzájuk tar­tozik a kormánypárti képviselőknek az a cso­portja is, akik a fővárosi önkormányzatban nagy szerepet játszanak. Politikai pikantériá­nak tartják ebben a vonatkozásban az alkot­mányvédő szövetség felvonulását amelyről elismerik, hogy Budapest legkiválóbb közéleti tényezőit foglalja magában és bizonyára ala­pos okfejtésekkel és az argumentumok bőséges sokaságával folytatja le a parlamenti harcot a törvényjavaslat rendelkezéseinek megvál­toztatásáért. Addig is azonban, amíg a törvényjavaslat a képviselőház elé kerül, hihetetlenül gyors ütemben peregnek az események. Az elmúlt hét minden napja meghozta a maga külön- külön szenzációját és elmondható, hogy a ma­gyar politika utolsó évtizedében ilyen nagy­arányú belpolitikai mozgalom alig volt. Min­den más külországi és belpolitikai eseményt háttérbe szorított a fővárosi törvény módosí­tásának terve, amely e pillanatban a magyar politikai élet homlokterébe küzdötte fel magát. A fővárosi reform sűrített gőzzel töltötte meg az országos politika kazánját és az elmúlt napok krónikája szemléltetően adja vissza en­nek az izgalmas eseménysorozatnak minden mozzanatát. kozik referenseivel, a pirosszőnyeges folyosókon pedig a képviselők latolgatják az esélyeket. Sokan ostromolják Scltovszky Béla nyugal­mazott belügyminisztert, aki a jelenlegi fővárosi törvényt alkotta és véle­ményét kérik a kormány terveiről. Rakovszky Iván is az érdeklődés középpontjában áll, azonban tar­tózkodik a megnyilatkozásoktól. Kozma Jenő, Wolff Károly, Payr Hugó, Rassay Károly, Petracsek Lajos, Csilléry András, Bródy Ernő és a többi városi poli­tikusok nagy hallgatóság előtt fejtik ki nézeteiket a szerintük elhibázott reformról. Megérkezik Bethlen István gróf, akinek a jelen­léte egyszeriben felvillanyozza a politikusokat. A nagy államférfi jellegzetes nyugalmával informál-' tatja magát az eseményekről, majd Keresztes- Fis eher Ferenc belügyminiszterrel és Kozma Jenő­vel vonul vissza hosszabb megbeszélésre. Csakhamar futótűzként terjed el a hír: Bethlen István gróf vál­lalja a közvetítő szerepet a kormány és a fővárosi javaslatot ellenző politikusok között. Budapest Ékkel akar Jóindulatú, tisztaszándékú emberek ké­szülnek harcra nemes és ideális célokért és mert ez így van, a szembenálló felek maguk is törhetetlenül hisznek abban, hogy mielőtt kitör a harc, megszületik a béke. De nemcsak a fővárosi törvénytervezet megalkotói és an­nak kritikusai, ellenzői remélik a komoly ösz- szeiitközés elkerülésének lehetőségét, hanem legelsősorban és legőszintébben maga Buda­pest székesfőváros polgársága is. Bármelyik oldalról kérdezik meg ezt a publikumot, bár­milyen érveket tárnak elébe, bármilyen érzelmi és észszerű kapacitálással közelednek is feléje, Budapest népe békét akar. Békét akar és azokkal szemben lesz igazán hálás, akik ezt a békét megszerzik neki. De az igazi reform is csak az lesz, amely közös aka­rattal, a Budapest fejlődéséért, jövőjéért, bol­dogságáért való közös munkával tartja meg egy táborban mindazokat, akik az ország fel­támadásának reményében akarnak alkotni, te­remteni. Es Budapest népe, ebben a szinte mondhatnánk utolsó órában, sem vesztette el a békében, az ellentétek kiegyenlítődésében ve­tett hitét. Mert ellentétben a sok túlfűtött cikkel és szónoklattal: állapítsuk csak meg higgadtan, nyugodtan, hogy miről is van itt tulajdonké­pen szól Emlékezzünk csak. Amikor a Sci- iovszky-féle törvény érvénybelépett, életének legelső napján megindult a munka annak re­formja érdekében. Ez a törvény, amely a leg­nemesebb intenciókból született, amely a leg­modernebb mintákat vette figyelembe, egy­napos korát sem tudta megélni békében, nyu­galomban. Maguk a törvény megalkotói is csak addig a határig mentek el bizakodásuk­ban, hogy a törvényt csak keretnek tekintik, amelyet majd az élet tölt meg tartalommal. Most elérkezett az alkalom, a kormányzat megadta a módot a törvény reformjára. Ez ellen, amint mi látjuk a helyzetet, nincs is ki­fogás, sőt azt kell remélnie minden jó buda­pesti polgárnak, hogy a fővárosért dobogó szí­vek, a Budapestért gondolkodó elmék köz- megelégedésre szolgáló reformot fognak kiter­melni. Igen, de ezzel szemben a törvényható­sági bizottság minden pártja az autonómiát érzi veszélyeztetettnek. A kormánynak nincsen szándékában az autonómiát megszüntetni, de kétségkívül más biztosítékait látja az önkor­mányzatnak, mint amilyenekhez a városházi politikai pártok ragaszkodnak és amelyek nél­kül az autonómia halálát látják közeledni. Végeredményben mind a két fél Budapestért küzd és mind a két fél az autonómiát akarja megmenteni: kell lenni tehát egy olyan útnak, amely a megértéshez vezet. Ezt az utat kell megtalálni, hogy Budapest polgársága ismét békésen dolgozhasson és békés munkájának eredményeivel szolgálhassa országa és városa érdekeit. Annál is inkább közel áll a lehetőség ennek az útnak a meglelésére, mert le kell hámlaniok azoknak a vádaknak, amelyek a harc hevében Budapest vezetőségét érték. Ki kell derülnie annak is, hogy Budapest jövőjének az autonó; mián túl legfőbb biztosítéka az a nagyszerű adminisztráció, amely a gazdasági válság ide­jén is csodákat müveit és a lelkes, áldozatkész, mindenkor hivatása magaslatán álló, kiváló főtisztviselői kar, amely ennek az adminisztrá­ciónak az élén működik. Budapest székesfővá­ros büszke erre a pompás gárdára, amely a fő­polgármester, a polgármester és a két alpolgár­mester vezetésében tüzet oltott, árvizet akadá­lyozott meg és elhárított rengeteg veszedel­met a főváros feje fölül. Ennek a nagyszerű adminisztrációnak a páratlan sikereit és ered­ményeit tenné tönkre az, aki oktalanul harcot idézne föl akkor, amikor Budapest népe béke után sóvárog. Tüzes csóvával játszik mindenki, aki harcra izgat. De elvi vita, a tisztító eszmecsere nem­csak természetes, de örvendetes és áldásos is. Ennek a vitának, ennek az eszmecserének azon­ban nem szabad elfajulnia. Vájjon ki olyan vakmerő, hogy lelkére venné a testvérharcot? Budapest polgársága rengeteg áldozatot ho­zott es hoz városáért, jfpga van ahhoz, hogy ennek hasznát is lássa, joga van ahhoz, hogy a békés munka életfeltételeit követelje a maga számára. És ha itt ma vita folyik is a jövőről, ez a mi vitánk: a mienk, budapestieké! A lehető legrosszabb szolgálatot teszi az, aki felhasz­nálja ezt az alkalmat arra, hogy éket verjen a főváros és a vidék közé. Aki ezen a ponton akarja a vitát jobbra, vagy balra eldönteni, az megérdemli, hogy ennek a csodálatos világvá­rosnak őszinte ellenszenvét hívja ki maga ellen. De rossz szolgálatot tesz a vidéknek is, amely Budapest klasszikus kultúráját, irigyelt közegészségügyi intézményeit állandóan és ellenszolgáltatásképpen veszi igénybe. Buda­pest mindezt a kincset önzetlenül, szeretettel, fejedelmi ajándékként adja: de joggal elvárja, hogy mint minden ország, Magyarország is büszke legyen nagyszerű fővárosára: Buda­pestre. Megkezdődne!! az első csatározisolt

Next

/
Oldalképek
Tartalom