Fővárosi Hírlap, 1934 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1934-07-04 / 27. szám

2 Budapest, 1934. július 4. Tanácskozások az alpolgármesteri iigyüöröH esetleges átcsoportosításáról A főváros újonnan megválasztott alpolgármes­tere: Szendy Károly dr. még nem foglalta el hiva­talát, mert a törvény értelmében tizenötnapos ha­táridő lejártával történik meg a kormányzói meg­erősítés. Az alpolgármesteri választással kapcsolat­ban semmiféle olyan momentum nem merült fel, amely arra engedne következtetni, hogy a közgyű­lésnek a választásról szóló határozatát megfeleb- bezik és így valószínűleg július 12-én értesíti a belügyminiszter a fő­polgármestert, hogy az államfő Szendy Ká­rolyt állásában törvényadta jogánál fogva megerősíti. A városházán ilyenformán már is megindultak a bizalmas tanácskozások az új ügykörök beosztá­sáról. Borvendég Ferenc főpolgármester, Sipőcz Jenő polgármester, Liber Endre és Szendy Károly alpol- gármestereek, továbbá Lamotte Károly és Bódy László tanácsnokok beható megbeszélést folytattak, hogy az új helyzetben a főváros érdekeinek meg­felelő munkabeosztást létesítsenek és praktikus ügykör-rendezést állapítsanak meg. A Fővárosi Hír­lap értesülése szerint még nem alakultak ki a vég­leges tervek, Egyelőre több kombináció van előtérben, amelyek sok tekintetben átcsoportosítják az alpol­gármesterek edigi felügyeleti hatáskörét. Szó van arról, hogy a pénzügyi és gazdasági természetű ügy­osztályok revízióját Liber Endre alpolgármester vegye át, aki azonban továbbra is megtartaná az elnöki, a szociálpolitikai és a közművelődésügyi ügyosztályok felett való felügyeletet is. Ebben az esetben Szendy Károly alpolgármesterre hárulna az összes műszaki ügyosztályok, valamint a városgaz­dasági, a közgazdasági, a közjogi és a közegészségi ügyosztályok fölött való ellenőrzés. Hír szerint olyan terv is fölmerült, hogy fel­halmozódott és a szanálás fokozott munkájában még inkább súlyosbodó alpolgármesteri munkaterüle­tek egyrészét Lamotte Károly tanácsnokra ruház­nák. A tanácskozásokat mindenesetre hamarosan befejezik és a végső elhatározás megtörténik, mielőtt Borvendég Ferenc főpolgármester nyári sza­badságát megkezdenéd Őszre marad a tanács­noki állások betöltése Szorgalmas a szakbizottságokban-- Megalakul! az ellett­őrző bizottság — UsiáBSíSottéic az igazgatóségi tagok széniét a városi részvénytársaságoknál — Elfogadták a Taoán terveit A fővárosi politikában megindult általános élénkség az elmúlt napokban tovább folytatódott. Az alpoígármesterválasztás izgalmai után ismét a bizottságok munkájára terelődik a figyelem, ame­lyekben nagy lendülettel folynak a különböző ügyek előkészítései. A szakbizottságoknak a nyilvánosság előtt gördülő ülései mindenkor érdekes felszólalá­sokat termelnek ki és legutóbb a pénzügyi bizott­ságban hangzottak el a főváros jövő gazdálkodá­sára vonatkozó értékes fejtegetések. A többi szak- bizottságok is szorgalmasan dolgoznak, aminek egyik magyarázata, hogy a főpolgármesteri állás be­töltése előtti hetekben úgyszólván minden érdemle­ges előterjesztés megrekedt az ügyosztályokban. A törvényhatósági tanács nem ülésezett és az össze­gyűlt anyagokat most gyors egymásutánban teszik a bizottságok tárgyalóasztalaira. Személyi vonatkozásban a tanácsnok-választások izgatják a kedélyeket és mint ilyenkor szokásos: ismét előkerültek a rém­hírek, amelyek meglepő fordulatokról számolnak be. Olyan suttogások hallatszanak, hogy a négy be­helyettesített tanácsnokkal szemben újabb jelöltek kísérleteznek, holott nem kétséges, hogy a közgyű­lés osztatlan bizalma őket fogja véglegesíteni az ügyosztályok élén. A közgyűlés pénteken tartja leg­közelebbi ülését, annak napirendjére azonban nem tűzték ki a tanácsnokválasztást, mert szó lehet arról, hogy a Szendy Károly alpolgármesterré tör­tént megválasztása miatt megüresedett tanácsnoki állásra is pályázatot hirdetnek és óbban az esetben a közgyűlésnek öt tanácsnok megválasztásáról kell gondoskodnia. Valószínű az a megoldás, hogy a tanácsnokválasz, tás későbbi időpontra húzódik és a véglegesítés az őszi hónapokra marad. Nagy érdeklődéssel várta a városházi közvéle­mény az úgynevezett 17-es ellenőrző bizottság működésének meg­kezdését. Borvendég Ferenc főpolgármester hétfő délelőttre hívta össze a pártok legfőbb tényezőiből megalakí­tott ellenőrző bizottságot, amely az elnökválasztás után nyomban megkezdte érdemleges munkáját. A bizottság elnökévé Wolff Károlyt, helyettes elnökké Kozma Jenőt választotta, majd Borvendég Ferenc főpolgármester előterjesztette javaslatait a Beszkárt, a Községi Takarékpénztár és a Kisipari Hitelintézet igazgatóságának újjáalakítására. A ja­vaslat szerint a Beszkártnak és leányvállalatainak közös igazgatósága lesz, a tagok száma összesen hét. Eddig a közlekedési Vállalatoknak nyolcvanöt igaz­gatósági tagjuk volt. A Községi Takarékpénztár eddigi tizenkét igazgafósági tagja helyett hat, a Kisipari Hitelintézetnél ugyancsak hattagú igazga­tóság fogja intézni az ügyeket. Az ülésen a pártok kifejezést adtak annak a nézetüknek, hogy az igazgatóság számát emeljék föl a leszállított tantiemek keretén belül, a főpolgár­mester azonban ragaszkodott eredeti felfogásához és igy az igazgatósági tagok számának korlátozása véglegesnek tekinthető. Véglegesek a Tabán-tervek Nagy lépéssel vitte előre a Tabán elgondolásai­nak valóraváltását a városrendezési bizottság ülése, ahol az ügyosztály végleges tervei kerültek meg­vitatásra. A bizottság a terveket elfogadta, kimondotta azonban, hogy a Vár déli oldalára épí­tési tilalmat tart szükségesnek és hogy az egyes parcellákon építendő családi házak és villák modell­jeit a tényleges munkálatok előtt be kell mutatni a bizottságnak is. A Közmunkatanács a tervekhez már előzetesen hozzájárult, tehát a Tabán első rendezési munkálatai: a Közművek elhelyezése, valamint az utak építése már a korai őszi hónapokban megkezdődik. Végleg siilii a cseh száaiiklal, Ids ISI nil® a Imiik! ás a lllorsíi sisiíliDjrtal a pH részére A fővárosi Gázművek szénszükségletéről az utóbbi tíz esztendőben Guttmann Testvérek szén- kereskedelmi cég közvetítésével a csehországi kar- vini bányák gondoskodtak a székesfővárossal kötött hosszabb lejáratú szerződés alapján. A főváros a vállalat teljesítményével és a szállított szén minő­ségével minden tekintetben meg volt elégedve, de az utóbbi években a valutáris nehézségek miatt akadályok gördültek a szállítások zavartalan le­bonyolítása elé és emiatt a fővárosnak nem volt módjában a régi állapotot fenntartani, illetve a szerződést meghosszabbítani. A Guttmann-céggel kötött szerződés július 15-én lejár és ezzel a Gázművek szénellátásának meg­oldása is új fordulóponthoz ért. Az új helyzetről és az életbelépett német szerződéséről Morvay Endre dr. tanácsnok a Fővárosi Hírlap munkatársának a következőket mondotta: — A szerződés lejártával a csehországi össze­köttetés végleg megszűnt. Kísérletek sem történ­tek új megállapodás létrehozására. A gázszén biz­tosítására a németországi tárgyalások már a tavasszal megkezdődtek és a Kuhr-szindikátussal a német-magyar gazdasági szerződéssel egyidőben mi is megkötöttük a szónszállítási szerződést. Évi száz- ötvenezer tonna, azaz: tizenötezer vagon Ruhr-vidéki gázszén át­vél elére köteleztük magunkat. Az összes szállítmányok, Csehországon és Ausztrián keresztül vonaton érkeznek. A német és az osztrák vasutaktól messzemenő szállítási kedvezményeket kaptunk és ennek köszönhetjük, hogy ab Budapest a ruhrvidéki szén olcsóbb, mint a közelebbíekvő csel), bányák terméke volt. A német szénszállítások július 16-án megindulnak és naponta átlag harminc vagon érkezésére számí­tunk. — A múlt évben — mint a Fővárosi Hírlap megírta — Törökországban is vásároltunk huszonötezer tonna szenet, de a szerződést végleg csak a közelmúltban perfek­tuáltuk, a török-magyar gazdasági egyezmény ratifikálása után. Most ezek a szállítások Is meg­indulnak. A Dunán a MFTK-hajók hozzák a szenet, a török bányavállalatot pedig köteleztük arra, hogy a Brailáig történő szállításnál a magyar tenger- hajózási vállalatokat előnyben részesítsék. A Török­országban vásárolt mennyiséggel együtt több szén felett rendelkezünk, mint amennyi a gázgyár évi szükséglete, ezért a Ruhr-szindikátusnál lépéseket tettünk, hogy a lekötött százötvenezer tonna szenet tizenkét hónap helyett, tizennégy hónap alatt ve­ttessük át. Kérésünket teljesítették és a szállítási terminus meghosszabbítása mellett is fenntartották az eredeti kedvezményeket. Morvay tanácsnok a beszélgetés során még meg­említette, hogy a Gázművek benzolgyára teljes üzemmel dolgozik és a mintaszerű új telep iránt a külföldi szakkörök is nagy érdeklődést tanúsítanak. Az elmúlt héten több német nagyváros gázmüvei­nek szakemberei látogatták meg az óbudai telepet és kijelentették, hogy a budapesti benzolgyár min­tájára ők is hasonló berendezéseket szándékoznak létesíteni. Bűnszövetkezet fosztogatta a temetőket Kerékpáros rendőrök és farkaskutyák őrzik az elmúlás Dírodaimat A köztemetők igazgatóságához az utóbbi hóna­pokban egyre több panasz érkezett, hogy a sírokról eltűnnek a virágok, gyertyák, mécsesek, sírrácsok, sőt a fémből készült sírdíszek is. A panaszok egyre szaporodtak és a temetőtolvajok vakmerősége nap- ról-napra arcátlanabb lett, úgy, hogy a legmélysé­gesebb emberi kegyeletet sértő, a halottak pihené­sét háborító vandalizmusnak meggátlására végre erélyesebb eszközöket kellett alkalmazni. A köz­temetők felügyelősége előbb a saját hatáskörében igyekezett a tolvajokat elcsipni, ami több esetben sikerült is, de a gaztettek ennek dacára sem szűn­tek meg. Megállapították, hogy valóságos bűnszövetkezet alakult a temetők fosztogatására, amely vakmerőségében egyre tovább merészkedett és már orgazdákkal dolgozott. Először a temetőőröket szaporították, éjjeli őr­járatokat szerveztek és már arra gondoltak, hogy az őröket lőfegyverrel is ellátják. A temető csend­jét és kegyeletét azonban még sem akarták ilyen radikális megoldással háborítani. Ezjt a tervet tehát elejtették, de ugyanakkor elhatározták, hogy idomí­tott farkaskutyákat szereznek be a temetőben cir­káló éjjeli őrök mellé. Egyidejűén a rendőrséghez is fordultak segítségért. Értesülésünk szerint az eré­lyes lépéseknek csakhamar mutatkozott az ered­ménye. A tolvajbanda egyrésze az orgazdákkal együtt már kézrekeriilt. Mostantól kezdve a hajnali és a késő esti órák­ban kerékpáros rendőrök cirkálnak a köztemető­ben, a temető körül pedig sűrítették a lovasrendőr- őrjáratokat. Erre annál is inkább szükség volt, meri a rákoskeresztúri köztemetővel szomszédos határ- erdőben az utóbbi időben egy csempészbanda ütött tanyát, amely nemcsak a sírfosztogatással, hanem borcsem­pészéssel is foglalkozott. A vakmerő temetői tolvajlásokról a közegészség- ügyi osztályban közölték a Fővárosi Hírlap munka­társával, hogy a példátlan gonoszságra valló esetek, főleg a rákoskeresztúri köztemetőnél fordultak elő, ami nem is csoda, mert hiszen az óriási kiterjedésű temetőt állandó szigorú felügyelet alatt tartani szinte lehetetlen. At. új köztemétő 320 holdnál na­gyobb, a városon kívül fekszik, köröskörül lakatlan területek övezik és így ki van szolgáltatva a lelki- ismeretlen emberek gonoszságának. A temető bekerítése olyan óriási költséggel járna, hogy arra a főváros egyelőre nem gondolhat, így nagyrószén csak sövénykerítés és árok húzódik végig. De azért is nehéz a temető teljes bekerítése, mert a halottak birodalma mindegyre terjeszkedik. Minthogy a rendőrség segítségével a sírtolvajokat sikerült kézrekeríteni, remélhető, hogy az esetek a jövőben nem ismétlődnek meg. £ A legjobb sokszorosító gép a 'M&debier D. GESTETNER BUDAPEST, VI., ANDRÁSSY-ÚT 9 TELEFONI 10-2-20

Next

/
Oldalképek
Tartalom