Fővárosi Hírlap, 1934 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1934-01-17 / 3. szám

/ Megtiltják Budapesten a felhőkarcolók építését Harmóniába hozzák a magánépítkezést a város- fejlesztés érdekeivel — A városfejlesztési bizott­ság érdekes programmja Az új építési szabályzat elkészítésén már má­sodik éve dolgozik a Közmunkák Tanácsa. Amíg ez nem áll rendelkezésre, addig a főváros képte­len megalkotni a maga új építési szabályrendele­tét, holott erre már nagy szükség' lenne, mert a régi, évtizedes rendelet elavult és nem számol a modern építési technika nagyarányú fejlődésével, valamint a modern városépítési politika szempont­jaival. A városfejlesztési bizottság addig is, amíg az új lakásépítési szabályzat elkészül, elő akarja segíteni a kérdés rendezését azzal, hogy letárgyalja azokat a szempontokat és alapelveket, amelyeket a lakóházak építésénél a város külső kialakítása tekintetében szem előtt kell tartani. A Harrer Fe­renc elnöklete alatt működő városfejlesztési bizott­ság elnöksége elkészítette azokat a kérdőpontokat, amelyek alapján a lakóházépítkezés reformját végre­hajtani kívánják, A Fővárosi Hírlap munkatársa illetékes helyen érdeklődött, hogy melyek azok az irányelvek és szempontok, amelyek a lakásépítési reformnál első­sorban fontosak. — Mindenekelőtt újból meg kell állapítani a modern lakásépítés irányának megfelelően a lakó- helyiségek térmértékét és magasságát. Szó van arról, hogy a lakóhelyiségek magasságát az egész főváros területére egységes méretekben állapítják meg. A másik nagyfontosságú kérdés a lakóházak magvasságának megállapítása. Az általános elv e tekintetben az, hogy Budapesten, ahol elegendő terület áll rendelkezésre, nem fogják megengedni felhőkarcolók építését, Sőt ellenkezőleg. A városkép harmonikus egységé­nek és szépségének megóvása érdekében lehetőleg még a most megengedett maximális házmagassá­goknál is alacsonyabb épületek emelését fogják a jövőben kikötni. Szabályozni fogják azt is, hogy a lakóházak magassága összhangban legyen az utca szélességével és hogy zárt sorokban egyforma ma­gas házak létesüljenek és megszűnjön a mostani lehetetlen állapot, amikor minden ház magassága más és más, amiért joggal nevezik Budapestet a tűzfalak városá­nak. Az udvarok méretével is összhangba hozzák a ház magasságát. Más alapelvek szerint állapítják meg az olyan utcák építési szabályait, amelyek üzleti A főváros üzemeinek nagy problémái, amelyek között első helyen kell említeni a bánhidai villamos centráléval kötendő szerződést, a vízművek fejlesz­tését és az üzemi szabályzat életbeléptetését, az év első hónapjaiban egymásután megoldódnak és min­den valószínűség szerint sikerül az üzemek régóta szorgalmazott racionalizálásának kérdését is előbbre vinni, illetve megvalósítani. A sorrakcriilő nagy kérdések felől Morvtiy Entire dr. főjegyző, a közüzemi osztály vezetőjénél érdeklődtünk, aki az alábbiakban tájékoztatta a Fővárosi Hírlap munka­társát: — A Dunántúli Villamossági Rt.-gal, illetve a MÁV-val kötendő áramvásárlási szerződés terveze­tét — mint tudjuk — letárgyalták a törvényhatóság illetékes testületéi és a tervezetet közvetlen kará­csony után terjesztettük fel hozzájárulás céljából a í! segjaü házi mángorló MAGYAR MOSÓ ÉS FEHTÖTLEÉÜ GÉPGYÁR H-T. TELEFON: 625 — 28. —------------- ELSŐ KISPESTI ---------- ~ 1 ta karéktűzhely,vas- és lemezáru-üzern I Céf^tiilajdonoti: ÍJihi 16 István. Aranyéremmel kitüntetve. Kispest, Klapka-utca 58. Telefon: 47-1-72 1 célokat szolgálnak és másképpen a lakóutcákét. Bizonyos emeletsoron felül az új rend szerint csak a felső em.eletsorok visszaugrasztásával engedik meg az építkezést. — Részletesen foglalkozik az új szabályozás a beépítési módozatokkal. Előírják a zárt soros, körülépítéses, szegélyes, sá­vos és ikerházas építési módozatokat. Nagy flgye- [ lemmel lesznek a csatlakozó udvaros építkezések­nél a közös udvar kialakításának esztétikájára, nem engedik meg a sivár tűzfalak építését, hanem az udvarra néző homlokzatoknak is ízlésesen kell megépüíniök. Más szempontok lesznek az irányadók attól függően, hogy az építkezés milyen égtájban történik. Külön gondoskodnak arról, hogy a zárt­soros építkezésnél a házak csatlakozása az utcai vonalon a tűzfalak takarásával, egyenlő magassá­gok szerint történjen, különösen a főútvonalakon és az exponált tereken tartják be szigorúan ezt az előírást. Szó van arról is, hogy a: csatlakozó­udvaros rendszernél az egyes udvarokat nem kerítik el, hanem kertszerűen kiképzik és biztosítják az ilsren udvarok közös használatát a házcsoportban lakók számára. Különleges szabá­lyok készülnek az üzletházak, gyárak és más spe­ciális célokat szolgáló házak, így például üdülő, weekend és családi házak számára. — Revízió alá veszik a házhelyek kialakítását is. Végül újból elkészítik az építési övezetek beosztását, még pedig a területek rendeltetése sezrint. Megfon­tolják, hogy alapelgondolásában megtartsák-e a mai rendszert, vagy gyökereiben új rendszert alkossa­nak. Befejezésül foglalkozik a bizottság a már meg­épült, de az új építési rendhez nem illő házak és házcsoportok lezárásával és azzal, hogy a lebontásra érett városrészek újjáépítését kezdeményezze-e a főváros? E tekintetben különösen a Belváros jöhet szóba, ahol az utcák sorait a legelhagyatottabb állapot­ban levő házak szegélyezik, anélkül, hogy ezek az épületek akár műemlékek volnának, akár város- történeti szempontból megóvásra méltóak lennének. A bizottság hetenként összeülő sorozatos tanács­kozásokon tisztázza mindezeket a szempontokat, az­után részletes javaslatot dolgoz ki. kormányhoz. Most esedékes, hogy a jóváhagyást megelőző tárgyalásokra meghívást kapjon a fővá­ros. Reméljük, hogy ez már rövid idő alatt megtör­ténik és amint a kormány jóváhagyása birtokunk­ban lesz, haladéktalanul aláírjuk az államvasutakkal a szerződést. Január 1-től kezdve egyébként az átvétel már a le­tárgyalt szerződés alapján történik. A százharminc- millió kilowattból 90 milliót a BSzKRT vesz igénybe. A fennmaradó 40 millió kilowatt felhasználása csak részben probléma. Húszmillió kilowattot már az előző években is elfogyasztottunk és így tulajdon­képpen csak húszmillió az a többlet, ami rendelke­zésünkre áll. Reméljük, hogy a közeljövőben szőnyegre kerülő tarifareví­zió során sikerül olyan megoldást találni, amely a fogyasztás emelkedését eredményezi, tehát ennek a húszmillió kilowattnak az átvétele is biztosítva látszik. Az elektromosművek vezetősége most dolgozik különböző megoldásokon, amelyek kedvezményes színház, mozi, kávéház, szálló, üzlet és reklámvilágítások nyújtására vo­natkoznak. — Ami a vízművek fejlesztésének kérdését illeti. e tekintetben is jelentős fordulatot várunk a közeli napokban. A tiszti ügyészség már elkészítette ész­revételeit és javaslatát arról a szerződésről, ame­Ilii Hág c@llul@id§yár Budapest, Vili., Sárkány-u. 5. Telefon: 34-4-90 és 41-2-73 ,CEIXONA“ iiinltfüxobabútor, kUHfnleges reklám- cikkek, játék- és díszműáru, tömegcikkek, ajióvédlöJs. lyet a főváros köt a koronauradalommal a szigetmo­nostori területek átvételéről. A főváros és a kincstár között a szerződés lényege tekintetében már korábban megálla­podás létesült, összegszerűség tekintetében is tisztázva volt a hely­zet, csupán bizonyos részletkérdések tisztázása ma­radt hátra. A főváros lényegében magáévá tette a koronauradalmak igazgatóságának tervezetét és megegyezés jött létre azoknak a kegyári terheknek a' vállalása tekintetében is, amelyek a birtokvásár­lással szorosan összefüggenek. Az üzemi szabályzat teljesen készen áll, amely­nek szövegét valószínűleg már a hét folyamán ki­kézbesítik a szakbizottság és a tanács tagjainak, úgy hogy esetleg a következő tanácsülés napirendjére kerül. Az új üzemi szabályzat célja, hogy rendszert vigyen be az egyes üzemek igazgatási szerveinek működé sébe, hogy pontosan megállapítsa az egyes szervek hatáskörét és a felelősség mértékét is. A szabályzat főirányelve, hogy a rendes üzemviteli költségvetés keretén belül az üzemigazgatóság és az üzemvezető­ségek a saját hatáskörükben intézkednek, az ezen túlmenő ügyek és azok, amelyeknek költségvetési fe­dezete nincs, a magasabb üzemigazgatási szervek, a polgármester, a tanács és a közgyűlés hatáskörébe tartoznak. Az üzemi nyugdíjszabályzat is sorra kerül ebben az évben, de meg kell várni az új nyugdíjtörvényt. Reméljük, hogy a tavasszal le­tárgyalhatja a közgyűlés az ríj üzemi nyugdíjsza­bályrendeletet is. — Program szerint az üzemek racionalizálásának előkészítése is. Szél Jenő vezérigazgató, akit a polgármester meg­bízott a vízművek szervezetének és ügykezelésének átvizsgálásával, valamint a szükséges módosítások megorganizálásával, valószínűleg júniusra készen lesz ezzel a munkájával, elgondolásunk szerint az­után sorra kerülnek az elektromos és a gáz­művek is. Ami az üzemegyesítést illeti, ez csak a Szél-féle ja­vaslatok ismeretében kerülhet szóba. Az egyesítéshez az első lépést úgy lehet elképzelni, hogy megszerve­zik a közös mérő leolvasást és a pénzbeszedést. Ez­zel együtt jár a pénzkezelés és a könyvelés bizonyos irányú központosítása is. — A vízművek új szűrőtelepe kifogástalanul mű­ködik. A berendezés iránt egyre nagyobb érdeklődés nyilvánul meg a külföld részéről és szinte hetenként kapunk írásos kérdezősködéseket és személyes láto­gatásokat külföldi szakemberek részéről, akik a bu­dapesti rendszert tanulmányozni kívánják. Legutóbb a drezdai vízművek igazgatója érdeklődött nálunk és érkezésüket jelezték hollandiai szamberek is. — A gázszénszállítás terén nincs fennakadás, sőt tekintélyes tartalékkészleteket is sikerült gyűjteni. Annak dacára, hogy a vételár fedezésére a szüksé­gelt devizát egyelőre nem tudjuk rendelkezésre bo csátani, a Guttmann Testvérek bányavállalkozók nem támasztanak nehézséget és Az eredetileg 14 millió cseh koronára meg­állapított hitelkeretet legújabban 24 millióra bővítették ki. Evvel az előzékenységgel most már május végéig biztosítottuk a gázszénszükségletünk kielégítését. Az elektromosművek hazai szénszükségletéről Borven­dég alpolgármester úr folytat tárgyalásokat, ame­lyek most már befejezésükhöz közelednek. Betón, makadám, aszfalt felvágrá»ábo* Tegym BÉRKOM PRESSORT LISKA JKSrö oklevele* gépámméntBk, toraprwwoi-Wrbemió Bcd&pest, VUL, kerület Barosa-uto» 77. m. TeWoomim : »3-5-43. Május végéig biztosítva van a gáz­művek külföldi szénszükségiete Küszöbön a villanyáram ta rifareviziéja —Morvay főjegyző nyilatkozik a nagyüzemek több nagyfonfosságű kérdéséről

Next

/
Oldalképek
Tartalom