Fővárosi Hírlap, 1934 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1934-04-18 / 16. szám
Huszonnégy ediR évfolyam Rudapesí, 1934. április IS. 16. szám Előfizetési ár: EGÉSZ ÉVRE ...............24 PENGŐ FÉ LÉVRE........................12 PENGŐ EGYES SZÁM ÁRA: 50 FILLÉR Árusítják az összes IBUSz-pavillonokban FELELŐS SZERKESZTŐ DACSÓ EMIL MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN Szerkesztőség és k&adóhBvatal: BUDAPEST, VI. ANDRÁSSY-ÚT 60 Teiefen : 13-7-1S — Postacsekk: 40.424 Kétféle protekció Nincs szebb annál, ha valaki hisz a maga erejében, de még jobban szeretjük, ha meg is van a hitükhöz való erejük az embereknek. Jól esik például hallani, hogy a belügyminiszter elég erősnek érzi magát a protekció ezerfejű hidrájának legyőzésére. Kitűnő módszere van hozzá. Azt mondja, hogy ő csak akkor bontja fel a protektorok levelét, amikor már döntött az adományozás, kinevezés stb. kérdésében. Az utóbbi idők államférfiai között a legtiszteletreméltóbbak között is az elsők közé tartozik Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter a maga tökéletes puritánságával, nemes férfiasságával. Azt kell azonban mondanunk, hogy még az ő ritka erőit is felülmúlja annak a feladatnak a nehézsége, amelyet akkor vállalt, amikor a protekciónak üzent hadat. Teljesen kiirtani a protekciót nem is lehet, sőt talán nem is szabad. Csak arra az erdélyi faira gondolunk, akit Kunkuti Mártonnak hívnak és akit néhány lelkes emberbarát a szobafestőlajtoi’járól emelt le, hogy nemcsak az elszakított magyarság, de az egész Magyar- ország egyik legnagyobb . matematikusát neveljék belőle. Vagy ez már nem protekció? Ez valami szent, emberbaráti kötelesség. De akkor hol van a protekció demarkációs vonala? Hol? Nem azokról beszélünk, azokról az aljas üzletemberekről, akik anyagi előnyökért pro- tezsálnak; de arról, aki lelkiismeretesen prote- zsál, meg van győződve róla, hogy jó ügyet véd. Lehet, hogy nincs igaza, de a lelkiismerete tiszta és nem érdemli meg, hogy beletöröljék a tollúkat azok, akik ugyanazzal a tollal, amellyel a protekciót támadják, akárhányszor maguk is dühösen protezsáltak. De meg honnan tudja a belügyminiszter, hogy melyik levélnek melyik zugában húzódig meg egy kis protekció, ha föl sem bontja azokat? És végre is csak levélben lehet prote- zsálni? Élőszóval, telefonon nem? Nem, úgy érezzük, nem lehet a protekciót kiirtani. Nem is kell. Elég, ha megfékezzük. Elég, ha egészséges mederbe tereljük, elég, ha a közéleti férfiakban olyan szellemet ébresztünk, amely kizárja rokoni és baráti, esetleg házivarrónői és borbélyi protekciók érvényesülését. De a közéleti férfiak, igenis, nézzenek körül az életben, mert akárhányszor poros akták között eltemetve, az állástalan diplomások szomorú seregében hangtalanul elvonulva, félénken, legtöbbször félszegen rejtőznek azok a nagyszerű tehetségek, akikre akár új országot lehet építeni. A protekció szót és azt kell kiirtani, amit eddig protekciónak neveztek; de annál nagyobb eréllyel, annál nagyobb lelkesedéssel kell nekilátnunk valamennyiünknek, hogy tehetségeket fedezzünk fel, zseniket kaparjunk ki a jeles diplomás tucatemberek sorából. Ez az, amiért a puritán belügyminiszternek sem szabad olvasatlanul eldobni a „protekciós“ leveleket. Azt a minden magyarokat visszavonzó kultúrát, amely után valamennyien vágyódunk és amelynek históriát kell csinálnia, csak f, dpuk megalapozni, ha erőszakkal is kötelességük teljesítésére kényszerítjük a sze^i05bO4r.VW tétlenségből rejtőzködő zseniket. Mert, hogy ilyenek is vannak, szent meggyőződésünk. Az a piotekcio azonban, amelyről a belügyminiszter beszélt, igenis pusztuljon ki Ezt a protekciót végleg és örökre ki kell irtani a magyar közéletből, mert ez épen fordítottja annak a tehetségekre való vadászatnak, amit mi hirdetünk. Veszni kell annak a protekciónak, amely a főváros száz gyakornoki állásának betöltésének útját egy esztendeig zárta el és most, amikor mégis egy kis rést lehetett törni a protekciós levelek garmadáján, csak annyi lélekzethez jutott a polgármester, hogy huszonegypár fiatalembernek adhatott igen szerény megélhetést. A kétféle protekció közül az egyiket éleszteni, a másikat pusztítani kötelessége minden tisztességes embernek. felmérőit differencián miatt elhalasztották a hánhfdai áramátvételi szerződés aláírását A telepbérlő Mávnak a főváros csak akkor fizet, ha a Máv elismeri a fővárossal szemben fennálló hárommillió pengős tartozását A bánhidai erőművek áramátvételi szerződését a főváros még nem írta alá. A szerződéstervezetet a közgyűlés már a múlt év végén letárgyalta, azt elfogadta és az így megállapított szövegezésben elküldte a bánhidai művek igazgatóságának, a MÁV-nalc és a belügyminisztériumnak, hogy arra megtehessék észrevételeiket. Tényleg azonban már az új szerződés alapján folyik az áramátvétel, de a szerződés aláírása még a mai napig sem történt meg. Szombaton délben kellett volna ezt az aktust elvégezni, e célból a Dunántúli Villamossági Rt., a centrálét bérlő Államvasutak, a főváros és a belügyminisztérium képviselői összeültek, de a szerződés aláírása ezúttal is elmaradt. Beavatott helyről származó értesülésünk szerint a perfektuálás elmaradásának oka az, hogy az átmeneti idő alatt átvett áram elszámolása körül diffex*enciák támadtak. A felmerült különbözeti összege-, a főváros a bánhidai telep bérlőjének, a MÁV-nak tartozik megfizetni. A fővárosnak azonban az az álláspontja, hogy a MÁV-nak csak akkor teljesít fizetést, ha előbb tisztázást nyer az a régebbi követelés, amellyel viszont a Máv. tartozik a fővárosnak. Az Államvasutak ugyanis körülbelül hárommillió pengőnyi kövezetvámot szedtek be a főváros helyett, amely még nincs elszámolva. Ez az elszámolás régebb idő óta húzódik, de remélhetően most közmegnyugvásra végre elintézést fog nyerni. A másik nehézség a szerződés mellékletei miatt támadt. Három ilyen melléklet szerepel. Ezek közül kettőt a főváros részleteiben még nem is ismer, a harmadik pedig az áram továbbadásáról szól, annak a pontnak az alapján, hogy a főváros harmincötkilométeres körzeten belül monopóliumot élvez a Bánhi- dáról átvett áram értékesítésére. Most ennek az értelmezésénél is bizonyos ponton még tisztázásra várnak. Az értekezlet a közeli hetekben újból összeül, addig a bánhidai telep, illetve az Államvasutak és a főváros szakértői megvitatják a még függőben lévő kérdéseket és aztán kétségtelen, hogy a szerződés aláírása végre megtörténik. BORVENDÉG FERENC alpolgármester nyilatkozni a Fővárosi Hírlapnak az üzemi farifarevízióról, az ErzsCbet-saúárút nehéz problémájáról, a megszüntetett műhelyek munkáskériliséról is a vízművek ül kútfúrásairól A főváros vezetői nagy érdeklődéssel várják, milyen következményekkel jár az új törvény életbeléptetése. Minden nagyobbarányú szervezkedés megszűnt, mert általános a városházán az a vélemény, hogy mindaddig nem lehet súlyosabb természetű kérdések elintézésére gondolni, amíg a kormány nem hozza nyilvánosságra azokat a rendelkezéseket, amelyekkel a városházi 'pénzügyi helyzetet akarja szanálni, De ebben a várakozásteljes hangulatban is vannak olyan problémák, amelyeknek a megvalósítása közelről érdekli a főváros közönségét, mert — az elterjedt hirek szerint — a városházi adminisztráció vezetői ezen a téren is a kisszakasz-rendszert, vagyis a közszolgáltatások árának a leszállítását tervezik. Ebben a tekintetben megkötöttséget jelent a főváros vezetői számára a belügyminiszter költségvetési leiratának az a része, amely előírja, hogy a főváros a közszolgáltatások árát nem változtathatja meg. Borvendég* Ferenc alpolgármester, akinél ebben az ügyben érdeklődtünk, a következőket mondotta a Fővárosi Hírlap munkatársának: — A fővárosi nagyüzemek vezetői kidolgoztak egy tarifareviziós tervezetet, amely főként szociális szempontból jelent — életbeléptetése esetében — előnyöket. Annyi bizonyos, hogy a belügyminiszter úr költségvetési leiratában foglalt rendelkezések következtében legalábbis egyelőre, lekerül a napirendről ez a kérdés, amelynek rendezéséről csak akkor lehet majd újból beszélni, ha nyilvánosságra kerül az úgynevezett szanálási tervezet, amely a fővárosi háztartás egyensúlyának helyreállítására vonatkozó rendelkezéseket fogja tartalmazni. Ez nem jelenti azt, hogy az üzemi tarifák revíziójának a tervét elejtettük volna, csak arról van szó, hogy a mostani átmeneti időszakban ennek a problémának végleges megoldására nem gondolhatixnk. Megemlítettük azokat a bonyodalmakat, amelyek az Erzsébet-sugárút megnyitása, illetve az Erzsébetváros rendezése körül keletkeztek. A következő választ kaptuk: — Az Erzsébet-sugárút megnyitásának az ügye néni' szorosan vett fővárosi probléma. Ez a kérdés a Fővárosi Közmunkák Tanácsának a hatáskörébe tartozik és az elintézés mikéntjébe a főváros vezetőségének különösebb beleszólása nem is lehet. Úgy tudom, hogy az Erzsébet-sugárút megnyitásával, illetve az Erzsébetváros rendezésével kapcsolatos költségek fedezésére a Fővárosi Közmunkák Tanácsa három és félmillió pengős kölcsönt akar felvenni és a főváros hajlandó is arra, hogy az OTI-nál, amely a kölcsönt nyújtaná, garanciát vállaljon. Hogy ez a terv mennyiben valósul meg, az nem a főváros vezetőségétől függ, hanem egyes- egyedül a Fővárosi Közmunkák Tanácsától, illetve a kormánytól, amelynek a hozzájárulása nélkül a kölcsönt felvenni nem lehet. De egyébként is kérdéses;, hogy megfelelő adó- mentesség biztosítása nélkül lehet-e szó bármilyen irányú városrendezésről, sőt az a jogos agg( dalom is fölmerül, vájjon házadómentesség biztosítása esetében is megmozdul-e a magánépítkezési tevékenység — tekintettel a nagyarányú tőkeszegénységre. Borvendég Ferenc alpolgármester tehát rendkívül pesszimisztikusan ítéli meg a helyzetet. Érdeklődtünk nála aziránt is, hogy mikor kerül sor az üzemi műhelyek megszüntetésére vonatkozó belügyminiszteri döntésnek a végrehajtására. — Az üzemi műhelyek megszüntetésére feltétlenül sor kerül, — mondotta —- egyelőre azonban szociális okokból ezt a döntést nem
