Fővárosi Hírlap, 1933 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1933-03-22 / 12. szám

4 Budapest, 1933 március 22. Befejezés előtt a vízművek káposztásmegyeri főtelepének rekonstrukciós munkái Eredmény nélkül megszakadtak a kisajátitási tárgyalások a sziget­monostori birtokosokkal — A főváros a kormányt közvetítésre kéri A főváros közgyűlése két évvel ezelőtt elhatá­rozta, hogy gazdaságossági szempontokból felújítja a vízművek gépberendezését. A vízművek rekonstruk­ciós munkáit eddig minden zökkenő nélkül bonyolí­tották le és most már a befejezéshez közelednek. A nagyszabású munkáról Schara Béla főjegyző, a vízvezetéki és világítási ügyosztály vezetője, a kö­vetkezőket mondta a Fővárosi Hírlap munkatársának: A vízművek káposztásmegyeri főtelepén a rekonstrukciós munkák közelednek a befejezés­hez, A toldalék-gépház gépeinek beszerelése fo­lyamatban van. Az I. számú átemelő-telepen a központi fűtés és villanyvilágítás berendezési munkái örvendetesen haladnak, a II. átemelő­telep két gépcsoportjának szerelésével együtt. A budaújlaki vízműtelepen és a krisztinavárosi vízmű régi gépházában a berendezés szerelése és az ezzel kapcsolatos építési munkák most vannak folyamatban. Megkezdték az ikercsa­torna tisztítását a „siphoncső“-csatornák javí­tását, nemkülönben az új vízszűrőház belső szerelését. A szűrőberendezés szívóaknájának építése szin­tén megkezdődött. A_ vízművek bővítése céljából szükséges szigetmonostori terület megszerzése kö­rül még mindig komoly nehézségek van­nak. Az elkerülhetetlen és sürgősen szükséges terü­letek megszerzésére irányuló tárgyalások az el­múlt év végén teljesen megszakadtak. Pedig a főváros egyre növekvő vízszükségletének biz­tosítására az újabb területekre okvetlen szük­ség van. # A Fővárosi Hírlap értesülése szerint a főváros lépéseket tesz a kormánynál és felkéri, hogy a szük­séges területek mielőbbi megszerzését befolyásával egyengesse. KHencszázé vés keresztény őstemplom nyomaira bukkantak a Piarista-téren Nagy eredményeket ígérnek az ásatások — A fővárosjmegvásárolta a magántulajdonban levő ingatlant, amelyen Mátyás király vadász kastélyára bukkantak Erzsébet királyné szobrának felállítása után a főváros vezetősége elhatározta, hogy a belvárosi plébánia-templomot körülvevő bódósort lebontatja és ezzel a többszáz éves templomot kiszabadítja az ízléstelen környezetből. A bontást a napokban meg­kezdték. Már a bontás megkezdése előtt számítottak arra, hogy érdekes meglepetések kerülhetnek nap­világra és ebben a feltevésben nem is csalódtak. A bódésor téglafalainak eltávolításánál a középkori székesegyház faragott köveinek pilléreire bukkantak. — A belvárosi templom barokkstílű hajója helyén — mondotta informátorunk — egy központi elrende­zésű román stílusú Iszentegyház állott, amelyhez hozzáépítették a mai góthikus szentélyt. Minthogy a középkor óta mintegy hat méterrel emelkedett a talajmagasság, ezért valószínű, hogy a pillérek között leásva megtaláljuk a kripta és a mostani templomhajó alatt romokban még meglevő középkori templomot. Ezért most a templom körül a bódék lebontása után kutató árkokat ásatunk, így akarjuk az említett romokat hozzáférhetővé tenni. Ennél a kutatásnál számítunk arra is, hogy esetleg felleljük a tatárjárás idején elpusztult ősi templom maradványait, amelyek valószínűleg a mai templom és a piarista épület között 4—5 méternyire lehetnek a mostani talajszm alatt. Ennek a régi templomnak a nyomait már több mint száz évvel ezelőtt is kutatták. Ha most sikerül az ásatás, akkor Budapest olyan nevezetességgel gazdagodik, amely a legnagyobb érdeklődésre tart­hat számot az ország határain lúl is. A főváros megvásárolta Mátyás király vadászkastélya magántulajdonban lévő ingatlanát Részletesen megírta annakidején a Fővárosi Hír­lap, hogy a hűvösvölgyi Hidegkuti-út 48. számú villa kertjében Mátyás király legendás vadászkas­télyának maradványaira bukkantak. A főváros veze­tősége sokáig tanácskozott azon, hogy miképpen gon­doskodjon a magánterületen fekvő páratlan érde- kességű emlékmű megőrzéséről. A tanács nemrégi­ben úgy döntött, hogy megvásárolja a históriai szem­pontból nagyjelentőségű földterületet. A tárgyalások a tulajdonossal, Simoncsics Elemérnóvel eredmény­nyel jártak: a főváros 28.000 pengőért megvásárolja a szóbanforgó területet. — A Hidegkuti-úton végzett ásatások — mon­dották illetékes helyen a Fővárosi Hírlap munkatár­sának — történelmi szempontból igen nagy jelentő­ségűek és a legteljesebb elismerés illeti meg a fővá­rost, hogy az ingatlant megszerezte és ezzel az ása­m i rrrmmfrmnmrmnmi Binaturin a bélműködés termé­szetes szabályozója tások további folytatását biztosította. A Hidegkuti-út 48. szám alatt minden kétséget kizáróan Mátyás király va­dászkastélyának maradványait ástuk ki. A napfényre került leletekből megállapítottuk, hogy a kastélyt később II. Ulászló király átépítette és megnagyította. A tulajdonképpeni vadászkastélytól kétszáz lépésnyire egy román ízlésben épített kápolna romjait tártuk fel. Most mindenekelőtt a romokat megfelelő módon kon­zerváljuk és olyan állapotba helyezzük, hogy az idő viszontagságaitól megóvjuk. A másik feladat az, hogy a rendkívül gazdag leleteket az ásatás helyén rendezzük és az érdeklődők, valamint a régészeti kutatók számára hozzáférhetővé tegyük. Egyelőre nem gondolunk arra, hogy költséges múzeumszerű csarnokot építsünk, hanem csak ideiglenes épületben fogjuk összegyűjteni a kiásott gazdag leleteket. A tulajdonképpeni ásatás munkája már befejeződött és most a feltárt vadászkastély körül átkutatjuk a talajt, mert esetleg még további régiségekre is talál­hatunk. A LEGGONDOSABBAN KÉSZÜLNÉK Ide tartoznak a különféle hengerelt kereskedelmi árukon kívül az ipari stabilmótorok, lolcomobilok, traktorok, cséplőgépek és más mezőgazdasági gépek. Útépítő (úthengerlő- és útgyalú-) gépek, lakókocsik. Vas- és acőlöntvények, öntöttvas csövek, karikás kályhák és kereskedelmi öntvények. — XJSUIJhOFl!'-r)lTTKICH-fóle armatúrák, .szivattyúk stb. — Xeherantomobllok, autóbuszok a „MElt- CI5DES-I1ENZ“ gyártási szab. szerint a hazai különleges úti viszonyoknak a legjobban megfelelő kivitelben készülnek. Kombinált tűz­oltó- és locsoló-autók. Lajtos őntözőkocsik.— Jobbágy-féle szab. folytonégő kályháink I/i.' fnluilénneíféel ne órniónUlnt I a háztartásokban és középületekben (iskolákban, hivatalokban stb.) a legjobban használhatók. nCljClI lolllldyUolldűl Cd oldJdlIlalUl ! MAGYAR KIR. ÁLLAMI VAS-, ACÉL- ÉS GÉPGYÁRAK BUDAPEST, X. KÉR, KÖBÄNYAI-ÜT 21 TELEFON: JÓZSEF 40-0-20 ÁMONANTAL ÉS FIAI KÖVEZÖM ESTEREK. ÚT-, CSATORNA- ÉS BETON ÉPÍTÉSI VÁLLALKOZÓK, FÖLD­MUNKA, VAGÁNYFEKTETÉS, MÉSZKŐBÁNYA VIII, FUTÓ-UTCA 10. — TELEFON: 30-3-85. CSATORNÁZÁS O József KÖVEZÉS gj. Budapest, Vin., Ludoviceum-u. 18. ÜT ÉPÍT ÉS N FÖLDMUNKA Rudolf Budapest, I., Győri-út 12. F E Károly R Budapest, I., Horthy Miklós-út 29. schAffer károly OKLEVELES MÉRNÖK Vasút-, út-, betonépítési vállalkozó, kövezőmester Budapest,IV.,Kecskeméti-u. 13.,III.em. I. Telefon84-4-12 MAGYARORSZÁG ARANYKOSZORÚS MESTERE SZLEZAK LÁSZLÓ harang- és ércöníőde, harangíeíszerelés és haranglábgyár BUDAPEST, VI., FRANGSPÁN-UTCA 77. sz. Telefon: 91-3-53 Bazilika részére készült 7945 kg új harang Az 1900. évi párizsi világkiállításon díszoklevéllel, 1921- és 1923. évi vasipari kiállításon aranyéremmel, az 1925. és 1926. évi kézműipari tárlaton kormánydíszoklevéllel. 1927. és 1928. évi budapesti, székes­fehérvári, szentesi és szombathelyi kiállításokon nagy aranyéremmel kitüntetve. Számos egyházi elismerölevél 1 — Költségvetéssel díjmen­tesen szolgál 1 Előnyös fizetési feltételek 1 Gosztonyi és Társa Általános Szigetelési Vállalat IX., Sorokaári-út 34. Telefon: 35-8-04 FLINTKOTE“ VI SPEC IALISTAK TELEFON : 22-3-67, 10-9-57 FÜRDŐKÁLYHA. KÁD, MOSDÓ» stb- szabott áron VI., LISZT FERENC-TÉR 4. HUBERT MUNKÁCSI GYULA cég m. kir. szab. takaréktűzhsly, kályha kéménytoldó és lakaíosárúgyár Budapest, VII., Rózsa-utca 39. Mfntarakfár: VII.,Izabella-tér 3. Telefon: 31—2—80 és 35—9—16. Buda legszebb helyein BÉRHÁZTELKEK ELADÓK: 1. A FO-UTCA, PALFFY-TER, GANZ-UTCA által határolt parcellázott telkekből 100 D-öltől kezdve. Hatemeletes birháeah összenézö udva­rokkal engedélyezve. 2. FILLÉR-UTCA ÉS EZREDES-U. SAROK 3. D ONÁTI-UTCA 3. SZÁM Ötcmeletépíthető ÖRÖKLAKÁSOKNAKiskitünőhelyek Bővebbet DR. SZÉKELY MÁRTON ügyvéd irodájában, Személynök-u. 9-11. Telefon: 15-5 85

Next

/
Oldalképek
Tartalom