Fővárosi Hírlap, 1933 (22. évfolyam, 1-52. szám)
1933-12-20 / 51-52. szám
Budapest, 1933 december 20. tf 13 A kiskeresKedciem »ideiemre szőni az áruházakkal szemben Ma: ÍLOVSZKY JÁNOS, a Baross Szövetség elnöke Az áruházi kérdés a fővárosi kereskedelmet minden időben érdekelte, de sohasem volt olyan aktuális, mint éppen ma. A gyakorlati élet azt mutatja, hogy önnek a kérdésnek a megoldása már nem késhetik soká. A közelmúltban tanúi voltunk annak, hogy az élelmiszerkereskedelem egységes fronton vonult fel az áruházak ellen, azonban ennek ellenére új áruházak keletkeztek, a régiek pedig tovább folytatják az élelmiszerkereskedelmet éppen olyan arányokban, mint azelőtt. Bizonyos oldalról azt a felfogást vallják, hogy a kereskedelem szabadságának elve megkívánja az áruházak teljes üzemi korlátozatlanságát. Én azt hiszecm, hogy ezt az elvet így és ennyire élesen felállítani nem lehet. Lehetséges, hogy a távolabbi jövő a detailkereskedelemnek és kisiparnak olyan tábora van, amely védelemre szorul az áruházak törekvéseivel szemben. Többszázezer kisegzisztenciá- ról van szó. Ezek mind adófizető alanyok, akik családot tartanak fenn és már csak nemzetvédelmi szempontból is számot tarthatnak arra, hogy a mindennapi kenyeret becsületes munkával megkereshessék. Addig, amíg ilyen kisegzisztenciák vannak és a gazdasági élet más területein elhelyezkedést nem találhatnak, mindig szükség van a kiskereskedőre, aki a maga korlátozott terjedelmű üzletében a legközelebbi környék lakosságát szükségleti cikkekkel ellátja. Kell tehát bizonyos válaszfalakat felállítani a nagytőke által nagyüzemi keretekben fenntartott áruházak tevékenysége és. az egyéni vállalkozások sokkal szerényebb kereskedelmi tevékenysége között, hogy a nemzet középrétegének egy értékes eleme, az alkotó munkában védelemben részesülhessen. Az áruházak tevékenységének korlátozása nem érinti a kereskedelem szabadságát, ellenben a tisz tes ipar és kereskedelem etikai alapjainak megerősítésére szolgál. Ha például a kereskedőtársadalom azt követeli, hogy a selejtes áru tömegszerű piacra- dobása megakadályoztassék, ezzel a fogyasztás érdekeit védi, mert a nagytömeg igen gyorsan befolyá- soltatja magát hangzatos reklámhirdetések és megtévesztő árubemutatás által. Az élelmiszerek gyorsan romlandók lévén, a nagy tömegekkel dolgozó áruházak kevésbbé tudják az áru frisseségét és romlatlanságát biztosítani, mint az egyéni kiszolgáláson felépülő kiskereskedelem. Különösen kiéleződik az áruházi verseny jelentősége a mai időkben, amikor a közönség fogyasztóképessége a lehető legminimálisabb mértékre zsugorodott össze, amikor tehát a közönség kénytelenkelletlen, mintegy ráveti magát az olcsó árukra. A forgótőkének ez az egészségtelen megfogyatkozása kedvező konjunktúrát teremt az áruházaknak és tovább rombolja az egyéni kereskedelem érdekeit, amely kereskedelem már eddig is megtépázva és megfogyatkozva került ki a gazdasági háború viharából. E szempontokból megfontolandónak tartom, hogy a kiskereskedelem érdekeit a mainál fokozottabb törvényes rendszabályokkal kell megvédeni a nagytőke és nagyüzem túlzott versenyével szemben. A kartelek korszakában különösen fontos ennek az elvnek a hangsúlyozása, mert ha a kiskereskedelmet nem védik meg, akkor sokezer egzisztencia fog ismét összeomlani, ami sem a gazdasági életnek, sem magának a nemzetnek hasznára nem válhatik. Bűn és erény a takarékosságban A Fővárosi Hírlap számára írta: MAGYAR &IKLÓS A takarékosság fogalma minden időben úgy állt az emberek előtt, mint a legszebb gazdasági erények egyike. A túlzásba hajtott takarékosságot, a zsugoriságot szintén ismerte az emberiség és ezt őseink is elítélték. Kétségtelen tehát, hogy már a régi felfogás szerint is éppen^ úgy lehetett helyesen, mint helytelenül takarékoskodni. A takarékosságnak egyfelől az a körülmény adott értéket, hogy a társadalom nem rendelkezett szociálpolitikai intézményekkel s rossz termés, vagy elemi csapások idején az éhség miatt halomra hullottak az emberek. Másfelől indokolta az, hogy a nagyobb beruházásokhoz szükséges tőkék összegyűjtésére a takarékosság volt az egyetlen járható út. A gazdasági válságok során új fogalom lépett fel, a közmunkának egy alfaja, amelyet szükségmunkának neveztek el. A szükségmunkát az jellemzi, hogy gazdaságpolitikai szempontból nem teljesen indokolt, legalább is nem időszerű munkálatokat jelent, hanem olyanokat, amelyeknek elrendelését elsősorban szociálpolitikai tekintetek teszik indokolttá. A szükségmunkát ma már világszerte mindenütt ismerik és alkalmazzák. Ez pedig- félreérthetetlenül mutatja, hogy lehetnek idők, amikor nemcsak a túlzott takarékosság eshetik kifogás alá, de még a gazdasági gondosság elveit is mellőznie kell a társadalomnak, amelyben nem csupán gazdasági, hane merkölcsi törvények is érvényesülnek. Ha ezek szembekerülnek egymással, természetes dolog, hogy az alacsonyabb fokú gazdasági törvényeknek meg kell hajolniok a mag-asabbrendű erkölcsi törvények előtt. Nyilvánvaló dolog, hogy a takarékosság, amely mindig fogyasztásról való lemondást jelent, minden esetben bűn, amikor közvetlenül, vagy közvetve az erkölcsi törvényekbe ütközik. Nem szenvedhet tehát kétséget, hogy a takarékosság egyszer bűn, máskor erény. Felkeli tehát vetni a kérdést, hogy mi lehet a magyarázata ennek a szembeszökő jelenségnek? A megoldás egyszerű: munkára csak ott van szükség, ahol fogyasztás van. Ha semmit sem fogyasztana a társadalom, semmi munkát sem kellene végeznie. Miután azonban fogyasztás nélkül nem tartható fenn az emberi élet, az erre szükséges javak pedig csak munkával biztosíthatók, a munkához való jogot a legelemibb emberi jognak kell tekinteni. Viszont ez az elv csak úgy érvényesülhet, ha a fogyasztást addig a mértékig, amely mellett minden ember hozzájuthat az élet fenntartásához szükséges munkaalkalmakhoz, az állampolgárok legfontosabb és legelsőbbrendű kötelességének tekintjük. Hihetetlenül hangzik, hogy a fogyasztás és vele együtt a munkaalkalmak teremtése kötelességszámba megy. De a vég nélkül ismétlődő gazdasági válságok megtanították az emberiséget erre a bölcsességre s most már csak azt kell keresni, hogy mik lehetnek azok az okok, amelyek a fogyasztást megakadályozzák, vagy olyan minimálisra csökkentik, hogy a munkaképes és dolgozni kész embereknek milliói maradnak munkaalkalom nélkül. A feleletet abban a megállapításban találjuk meg, hogy a fogyasztás csökkentését a gazdasági élet rövidlátó, sőt mondhatnánk, hogy esztelen és öngyilkos intézkedései idézik elő. Ide tartozik elsősorban minden fogyasztási adó, ide tartozik a forgalmiadó, a fázisadó, a luxus- adó, a látszatadó, szóval ide tartozik minden olyan intézkedés, amely kifejezetten, vagy ki nem fejezetten a fogyasztás megbüntetését és a fogyasztás üldözését foglalja magában. Nincsen ina állam, amelynek pénzügyi vezető körei súlyos gondokkal ne kíizdenének arra vonatkozóan, hogy a munkanélküliség által okozott nyomorúságon hogyan lehetne se gíteni. A legnagyobb iróniája a sorsnak, hogy azok az eszközök, amelyeket kitermelnek, éppen a munkanélküliség további elmélyítésére alkalmasak, mert akarva, nem akarva, a fogyasztás megnehezítését jelentik. Pénzügypolitikai téren még mindig a babonás középkor világát éljük. Gazdaságpolitikusaink, különösen pénzügyi téren, pókhálóval és kutyaszőrrel gyógyítanak. Itt van például a tisztviselői fizetéseknek és a nyugdijaknak kérdése. Természetes dolog, hogy az államháztartás egyensúlyát meg kell tartani. De feltétlenül szükséges, hogy ehhez a legszerencsétlenebb utat válasszuk? Azt, amelyen máról-holnapra csökkent a gazdasági életben a nélkülözhetetlenül szükséges forgalmi eszközök mennyisége? Milyen hamar elfelejtik a pénzügyi vezetőkörök, hogy a tisztviselők és nyugdíjasok nem tezaurálják illetményeiket és hogy azok az összegek amelyeket az állam és a közületek ilyen címen kifizetnek, néhány nap leforgása alatt már 70—80—90 százalékban gazdát cserélnek. De az így továbbadott pénz sem süllyed bele a páncélszekrényekbe, hanem tovább forog a gazdasági életben. Nagyon találóan mutat rá a gazdasági válság irodalmának egyik figyelemreméltó munkájában (Aufbau, nicht Abbau!) Deutsch közgazdász, hogy a tőke körforgásának elementáris erővel ható törvényszerűsége érvényesül. Ha abból indulunk ki, hogy a gazdasági élet vérkeringésébe bejutott minden 100 pengőből 10 százalék a közületek birtokába jut, 5 százalék megtakarításul szolgál, további 10 százalék p.edfg külföldre vándorol, könnyen kiszámítható", hogy egy hét leforgása alatt a közületek által kifizetett tisztviselői fizetések és nyugdíjak már túlnyomó részükben újból a közületek birtokába kerülnek vissza. Ezekuek az összegeknek ugyanis az első alkalommal, amelyben gazdát cserélnek, már 25 százalékuk, a harmadik tulajdonosnál már 44, a negyediknél 58. az ötödiknél 68, a hatodiknál pedig 76 százaléka kerül vissza a forgalomból újra a közületek- hez. illetve a bankokhoz. De az alatt a néhány nap alatt, amíg ezek és a következő tulajdonos- cserék megtörténnek, az eredetileg kiboesájtott 100 pengő érték tulajdonképpen 250 pengő gazdasági érték cseréjét bonyolítja le. Megállapítható tehát, hogy minden 100 pengő tisztviselői fizetés, vagy tisztviselői nyugdíj, amelyet érthetetlen gazdasági logikával^ elvonnak, 250 oengő hiányt jelent a gazdasági élet. részére. Ez magyarázza azt az általános felháborodást, amelyet a tisztviselők és nyugdíjasok fizetésének csökkentése elsősorban nem is maguknak a tisztviselőknek körében, hanem az iparosok és kereskedők széles rétegében kivált. Nem szenvedhet kétséget, hogy a munkanélküliségnek csak egyetlen igazi orvosszere lehet és ez a munka. Az is bizonyos, hogy munka csak ott terem, ahol a társadalomban fogyasztás folyik. Nem fogyasztani akkor, amikor minden negyedik ember munkanélkül áll, takarékoskodni akkor, amikor minden negyedik család a szó fizikai értelmében éhezik, olyan bűn, amelyre mentséget találni nem lehet. De nemcsak azok bűnösök, akiknek birtokában a fogyasztásra alkalmas anyagi javak vannak, vagyis a gazdagok, hanem bűnösek azok is. akik őket a fogyasztástól elrettentik, akik luxusadóval, látszatadóval büntetnek és fenyegetnek, akik öntudatlanul, vagy tudatosan hozzájárulnak ahhoz, hogy a társadalomban a szociális és gazdasági bajok még jobban elmélyüljenek és a társadalmi rend eresztékei megrendüljenek. Ne büntessék tehát az autótulajdonost, hanem gondolják meg. hogy a gép, az üzemanyag, a gumi, a karbantartás, miud- mind munkát és megsokszorozott kenyeret jelent. Ne büntessék a szórakozást, mert megkell gondolni, hogy a ruha, az élelmiszerek, a kiszolgálás. mindmegannyi nélkülöző ember kenyerét jelenti. Ne büntessenek tehát semmi téren sem polgárokat, akik fogyasztanak, mert egyedül ez az út az. amely biztosítja, hogy az embereknek kenyere és családtagjaiknak élet- lehetősége legyen. A takarékosság lehet bűn, lehet erény, ma kétségkívül az esetek túlnyomó részében a legsúlyosabb bűn a társadalom ellen. Készül a margarin rendelet. A magyar mező- gazdaság nehéz helyzete fokozottabb figyelmet követel a tejgazdaságok védelmére, mert ez a termelési ágazat majdnem az egyetlen, amely a belső fogyasztás révén az életlehetőséget biztosítja. A Fővárosi Hírlap több alkalommal hangot adott annak a felfogásának, hogy a vaj legerősebb konkurrensét, a margarint, háttérbe kell szorítani, mert annak gyártása és eladása nem képvisel közérdeket és csupán arra alkalmas, hogy a legfontosabb tejterméknek az érvényesülését visszaszorítsa. A margarin használata azonban nemcsak a mezőgazdaságot érinti súlyosan. hanem sérelme a fogyasztóközönségnek is, meid a mai laza ellenőrzés mellett sohasem bizonyos abban, hogy valamelyik vendéglőben, cukrászdában vagy péküzletben és a gombamódra szaporodó kifőzésekben nem margarinnal készült ételneműt kap-e. A külföldön mindenütt erőteljes intézkedések védik a vaj érvényesülését és sikerült is korlátozni a margarin gyártását, mert rájöttek arra, hogy abból közvetlen előnye sem az államnak, sem pedig a társadalomnak nem származik. Nálunk egy régebbi rendelet írja elő, hogy az összes üzlethelyiségekben és vendéglőkben fel kell tüntetni ennek az állati zsíranyagnak a használatát, azonban a rendelkezést sehol sem tartják be. A földmívelésiigyi minisztériumban most újabb rendelet készül, amely az alárendelt hatóságokat a legszigorúbb ellenőrzés végrehajtására utasítja és szigorú büntetést helyez kiláKöltségcsökkentés tőkebefektetés nélkül Racionalizálás. Gyár- és irodaszervezés Áram-, gőz- és üzemanyngmegtakarítás Képességvizsgáló laboratórium Ipszichotechnikai és szervezési intézet. Budapest, V., rüédor u. 2S»toi. ie-i-27.
