Fővárosi Hírlap, 1933 (22. évfolyam, 1-52. szám)
1933-12-20 / 51-52. szám
Budapest, 1933 december 20. iragTrrrr----rriinir-,-r>-wT r" 1 ,r ’11,1 "■ FAD1NYI IDMNKt űr. Kereshefleiiul aiMsslsr nem nemesit az gnúoholaflan káitéitázaiapffásf lárwányf A kereskedelmi miniszter nyilatkozik a Finvárosi Hírlapnak az energiatörvény tervezetéről, a Mcív. és a MFTM íecfpnífoai racionalizálásáról, a motoros kocsik és a voniató&afó építéséről, valamint a Margithíd kiszélesítéséről ÍZ IFJÚSÁGÉRT Irtat KOZMA JENŐ dr. Az egész ország szegény, a polgárság kínnal keservesen éldegél, alig győzi a terheket, a munkásság legjavából is igen nagy réteg munkanélkiil tengeti életét. A gondok felhői besötétitik a karácsonyi égboltozatot és mégis azt kell mondanom, hogy az ország legszána- lomramáltóbb, legsürgősebb segítségre szoruló része az ifjúság. A Megváltó születésének ünnepi hangulatában a legnagyobb áldást erre az országra az hozná, ha meg tudna születni az a megváltó gondolat, amely ezt a mai szomorú, gyilkos időkben élő ifjúságot talpra állítaná. Máskor az adventi napokban a szülők boldogan várták haza gyermekeiket, ma szomorú, féltő gondot keltő híreket olvasnak állandóan az egyetemek tájékáról. A karácsony egyformán öröme volt a szülőknek és az ifjúságnak. A ma nyomorúsága valósággal szembeállítja egymással a szülőket és gyermekeket, de biztosan egymásra uszítja az öregeket és a fiatalokat. Pedig meg kellene értenie mindenkinek, öregnek és fiatalnak, apának és fiúnak, hogy ez a kor egyformán üti, veri, rúgja mind a kettőt. Ha nincs munkája ma a fiatalságnak, akkor mégis csak az öregek keresetéből élnek és ha fiaink lelkére a keserűség borul, mert nem tudnak munka nélkül élni, akkor ne feledjék el, hogy a szülők fájdalma éppen olyan nagy, mert érezniök, látniok, szenvedniük kell gyermekeik fájdalmát és szenvedését. A fiatalok elkeseredetten és türelmetlenül követelik, hogy csináljanak nekik helyet az öregek, de az öregek nem tudnak elmozdulni a munkaasztal mellől, mert akkor nem tudnak enni adni gyermekeiknek. Valaha a generációk egymásba kapcsolódtuk és az egymásba kapcsolt generációk láncszemei törvényszerű pontossággal találták meg helyüket a társadalomban és a munkában. Ma szétestek ezek a láncok, szétgurultak a láncszemek, amelyek egymást okolják, egymást marják, mert mindegyik a másiknak a helyére vágyik. Azok a kezek fogják az igazi áldásos munkát végezni, amelyek ezeknek a generációknak a láncszemeit ismét egymásba kapcsolják és amelyek olyan gazdasági helyzetet teremtenek, hogy az öregek és fiatalok harca ismét, mint a régi jó időkben, az öregek és fiatalok versenyévé alakuljon át. Ez a harc, amely valósággal kézitusává fejlődött már a két generáció között, nem lehet .áldásos kimenetelű. Ezt a harcot meg kell szüntetni, mert egységes társadalom csak akkor alakulhat ki, ha a generációk nem egymás ellen, hanem egymásért dolgoznak. Nem lehet tehát megoldás az, hogy munkabíró. a társadalom számára nélkülözhetetlen munkaerők állíttassanak félre azért, hogy a jószándékú derék, tehetséges és nagyot akaró, de még tapasztalatlan ifjúság minden rendszer nélkül elfoglalja a helyüket. A megoldás az, amit mi igyekeztünk megyalósítani a városházán, amikor próbaképpen száz gyakornoki állást szerveztünk. Az ifjúságnak nem az a hivatása, hogy egyszerre az élre kerüljön, hanem az, hogy fokozatosan, a természet törvényeinek parancsai szerint foglaljon teret a maga számára, építse ki a maga életfeltételeit. Valahol kezdeni kell és mindnyájan tudjuk, hogy a ház építését a fundamentumnál szokták kezdeni és nem a tetőzetnél. Az ifjúi életek fölépítése számára fundamentumokat kell ásni és ilyen fundamentum igyekszik lenni a főváros száz gyakornoki állása is. De a társadalomnak is vannak feladatai. A magyar társadalom az utolsó időben nagyon rákapott arra, hogy minden feladat elvégzését teljes bizalommal, de egyszersmind ritka kényelemszeretettel a közül etre bízott rá. Általános divattá lett. hogy cselekedjék az állam és cselekedjék a főváros. A társadalom maga a legtöbb esetben visszavonult a cselekvéstől. Ez a rendszer nem állandósulhat. Ha a főváros gyakornoki állásokat szervezett, akkor nagyon jól tudta, hogy ezzel a száz darab kiskaréj kenyérrel nem mentette meg a magyar ifjúságot. Nem mentette meg, de megtette, ami a kötelessége: példát adott a társadalomnak. Ha mindenki olyan mértékben megteszi a magáét, ahogy az ifjúság érdekében mindenkor és ma is cselekszik a főváros, akkor az ifjúság megoldhatatlannak látszó nagy problémáját nagyon hamarosan sikerülni fog dűlőre vinni. A karácsony ünnepi hangulatában ezekkel a gondolatokkal kell foglalkoznia mindenkinek, akinek ebben a társadalomban még van veszteni valója és aki ilyenformán a rendet, a nyugalmat, a békességes munkát akarja. Ezekkel a gondolatokkal kell foglalkoznia mindazoknak, akik szeretik az ifjúságot és akiknek számára az emberiség jövője, a magyar jövő szentség. Mert ne felejtse el senki, hogy a mi fiainkra mérhetetlenül nagy, országmentő és országépítő feladatok várnak. Ennek a most szenvedő, küzködő, nyomorgó generációnak kell megteremtenie Nagymagyarországot. Aki csak egy gondolattal, hajszálnyi eredménnyel segít ennek a generációnak a megmentésében, az megtette kötelességét országával és szülővárosával szemben. A mai nehéz viszonyok között messzemenő érdekek fűződnek ahhoz, hogy a nehezen prosperáló üzleti vállalkozások a fölösleges és káros verseny alól mentesüljenek. Ez a felfogás indította a Fővárosi Hírlap-ot arra, hogy legutóbb is tiltakozzon a Belvárosban szándékolt kávé- háznyitás engedélyének megadása ellen, mert nem tartja cálravezetőnek, hogy új vállalkozók, sokszor kéteskimenetelű üzletekkel próbálkozzanak. amelyeknek a következménye sajnálatos módon nem más, minthogy ideig-óráig meggyengíti a már meglévő intézmények forgalmát és nemsokára a csőd az új vállalkozót is anyagi romlásba vonja. Felfogásunkat továbbra is ebben a vonatkozásban érvényesítjük és a gazdasági élet minden vonatkozását figyelemmel kísérő Fabinyi Tihamér dr. kereskedelmi miniszterhez fordultunk, akitől véleményt kértünk a kávéházak túltengésének megakadályozásáról. A felvetett kérdésre Fabinyi Tihamér dr. kereskedelmi miniszter a következőket mondotta a Fővárosi Hírlap munkatársának: — Azokkal a megállapításokkal, hogy a mai viszonyok között legalább is túlten- gés van Budapesten kávéházakban, hivatalosan és a sajtó útján is találkoztam, örülök, hogy mindezekre a véleményekre most a Fővárosi Hírlap útján is kijelenthetem, hogy annak a megállapításába, vájjon túltengés van-e kávéházakban, vagy sem — ismétlem — ennek konstatálásába nem bocsátkozom. Én csak megállapítom, hogy legutóbb egy kávéháznyitási engedély elutasításáról szóló határozatot fellebbezés alapján magamévá tettem. De közölhetem azt is, hogy a létező jogszabályok bizonyos mértékig lehetőséget nyújtanak a korlátozásokra, hogy új kávéházak nyitására irányuló kérvények, amennyiben azok felállítására nincs iudok, már alsófokú határozat alapján se legyenek engedélyezhetek. Utaltunk a kereskedelmi miniszter előtt arra a tényre, hogy a dunai hídaink, különösen pedig a Margithíd, forgalmilag túlterhelt és tekintettel arra, hogy az óbudai híd, felépítése eayhamar nem várható, felmerült az a gondolat, hogy a Margithídat kiszélesítsék. A A közelmúlt napokban olyan nyugtalanító hírek járták be a közvéleményt, hogy a kormány isméi feleleveníti a látszatadó tervét és gondoskodik a külső ismérvek alapján történő adóztatás végrehajtásáról. Még élénk emlékezetben van a már egyízben felbukkant és végrehajtani szándékolt látszatadó, ami ellen szinte egyértelmű tiltakozást jelentett be a közvélemény, a sajtó, valamint a közgazdasági körök minden tagozata. A legújabb rémhírt az aki az állítólagos látszatadó gondolatáról a következő nyilatkozatot tette: — Erről szó sincs. Egész világosan és félreérthetetlenül fejeztem ki magamat szóbanlevő parlamenti beszédemben. Világosan megmondottam, hogy az emberek önkénytelenül csak a saját bajaikat látják és a közzel szemben való kötelezettségükre nem gondolnak. Vannak sokan, akik önhibájukon kívül nem tudnak fizetni, de vannak igen sokan, akiknek igazán megvan a módjuk arra, hogy kötelezettségeiknek nagyobb mérvben tegyenek eleget, amint azt eddig tették. Ezeket fel fogjuk kutatni. — Arra kérem a közvéleményt, hogy ne üljenek fel hangzatos jelszavaknak. Egy bizonyos: meg kell keresnünk a nem eléggé __adózókat és meg is fogjuk őket találni. Fe lhasználtuk az alkalmat és érdeklődtünk kérdés most már az: vájjon a kereskedelemügyi kormány foglalkozik-e ezzel a gondolattal? — Sajnos, — mondotta válaszában a miniszter, — az állam mai pénzügyi helyzetében erre nincs meg a lehetőség: az államnak jelenleg nincs erre pénze. Ez azonban nem azt jelenti, hogy abban az esetben, ha a főváros akarná ezt a munkát elvégeztetni és meg van rá a fedezete, a magam részéről a gondolatot ne tegyem magamévá. Mint kereskedelemügyi miniszternek azonban nyíltan és kertelés nélkül meg kell mondanom, hogy a problémával a jelzett okoknál fogva nem foglalkozom. Az ország messzemenő gazdasági érdeke fűződik az energiatörvény életbeléptetéséhez, amelyről a legkülönbözőbb hírek keringenek. Ugyancsak sokat foglalkozik a gazdasági közvélemény a MÁV és a MFTR racionalizálásának kéi'désével. — Az energitörvény végrehajtási utasítása körüli hirek nem felelnek meg a tényeknek — mondotta a miniszter. Egyszerűen azért nem, mert csak a tervezet áll készen és e körül ma még csak tárgyalások vannak folyamatban. Viszont ami a MÁV és MFTR technikai racionalizálását illeti, azok szünet nélkül előrehaladnak. A rövidesen törvényerőre emelkedő hitelrendelkezés alapján a motoros kocsik és vontatóhajó építése által ez a nagyobbszabású munkálat erősebb végrehajtási lendületet, illetve kivitelt nyer. Fabinyi Tihamér kereskedelmi miniszter fenti megnyilatkozása megnyugtató jövőt rajzol a gazdasági problémák helyes megítélése szempontjából. A meglevő értékek védelme és kísérleti próbálkozások óvatos megállítása csendül ki a miniszternek a kávéházak ügyében mondott nyilatkozatából. A híd-probléma megoldása tekintetében aligha hisszük, hogy a főváros vállalná a Margithíd kiszélesítését, azonban a mutatkozó nehézségek mindinkább követelik azt az elhatározást, hogy a Roráros-téri híd megépítése után nyomban sor kerüljön az óbudai híd megteremtésére, amelynek anyagi fedezetét az eddigi rendszer alapján a főváros fogja biztosítani. Az energia-törvény életbeléptetése új korszakot nyit meg’ a nemzet erőinek kihasználásában, aminek jótékony hatása bizonyára rövidesen megnyilvánul. Erélyesen megcáfolja a látszatadó tervét Imrédy Béla dr. pénzügyminiszter A pénzügyminiszter kijelenti, hogy az építőtakarékok működéséről egyelőre nem készít tervezetet a minisztérium Imrédy Béla dr. pénzügyminiszterhez, okozta, hogy Imrédy Béla pénzügyminiszter legutóbbi parlamenti beszédében az adófizetést nem kedvelőkről tett említést és ennek a kijelentésnek a gyors konzekvenciáit abban vonták le, hogy most már elkerülhetetlen a kétségtelenül visszatetszést keltő intézkedés: a látszatadó bevezetése. A Fővárosi Hírlap munkatársa kérdést intézett erre vonatkozóan a pénzügyminiszternél az új építőipari törvény és a vele összefüggő építőtakarékok szervezete iránt is. Erre vonatkozólag a pénzügyminiszter válasza a következő: — Az áliampénzügyek irányítása olyau messzeumő lekötöttséget jelent, hogy egyelőre konkrét tervezetet még nem készítettem az építőipari törvénnyel kapcsolatos úgynevezett építőtakarékok működésének szabályozásáról. Természetesen mindent elkövet a kormány az építőipar fellendítésére, azonban pontos terminust az építő- takarékok lényegére és szervezetére vonatkozólag ma még nem mondhatok. A pénzügyminiszternek a látszatadóra vonatkozó nagyhorderejű kijelentése remélhetőleg mindenkorra megnyugtatást gyakorol a közvéleményre olyan irányban, hogy ez a kémrendszeren nyugvó és ilymódon elképzelt adózási rendszer nem fenyeget.
