Fővárosi Hírlap, 1933 (22. évfolyam, 1-52. szám)
1933-11-22 / 47. szám
Budapest, 1933 november 22. wvtwasi 5 Sipűcz Jenő polgármester megállapításai a költségvetési expozéban Módosított költségvetés a közgyűlés előtt — Megváltoztak a kiadási tételek, emelkedik a deficit A főváros közgyűlése kedden délután megkezdte a jövő évi költségvetés vitáját és az elkövetkezendő várospolitikai mozgalmasságot a közeljövőben a közgyűlés fogja táplálni. Napirend előtt Huszár Aladár főpolgármester költői szárnyalású beszédben méltatta Budapest 6U éves jubileumát, majd utána Sipőcz Jenő polgármester expozéja útnak indította a közgyűlés munkáját. A polgármester expozéja sok tekintetben új irányelveket, gyakorlati szempontból is fontos újításokat tartalmaz. A polgármester nagy bevezető beszéde részletesen foglalkozik a városigazgatás összes vonatkozásaival és pontról-pontra kimutatja mindazokat a hiányokat, amelyek a községi háztartás életképességéből hiányoznak. Elsősorban természetesen a gazdasági válság bénította meg a gazdálkodás menetét, másodsorban azonban különböző kívánságok és óhajtások szerepelnek a polgármester előadásában, amelyek közül legkiemelkedőbb az adózás rendszerének reformja. Úgy a tartalmában, mint a terjedelmében hatalmas polgármesteri expozé, a legnagyobb érdeklődést kelti a közgyűlés előtt és bizonyos, hogy a polgármester részéről hangoztatott reform- törekvések erőteljes visszhangra találnak. Gyakorlati szempontból a jövő évi költségvetés bizonyos eltéréseket mutat az eredeti tervezettel szemben. A polgármester ugyanis a törvényhatósági tanáccsal egyetértőén magáévá tette azt az indítványt, hogy a rendes évi felekezeti segélyek előirányzatát 25.585 pengővel felemeljék, emelkdik a székesfővárosi épületek fűtésének ellenőrzési költsége 9500 pengővel, a kiépített Dunapartok karbantartására előirányzott hitelösszeg 2G00 pengővel csökken, míg o próbafúrások és a sziklapincék vizsgálatának költsége összesen 2600 pengővel bővül. A Beszkárt költségvetésében az értékcsökkenési tartalékalap javadalmazását 570.000 pengővel leszállították, viszont az alkalmazottak lakbér illetmény ét és a táppénz-kiegészítő segélyt 273.000, illetve 297.000 pengővel felemelték. Sipőcz Jenő polgármester mindezeken túlmenően azzal a javaslattal fordul a közgyűlés elé, hogy az 1934. évre a községi pótadó kulcsát változatlanul ötven százalékban rögzítsék, a szabadfoglalkozást űzők általános kereseti adójának a kulcsát öt százalékban, a házbér-krajcár kulcsát három százalékban, a szemétfuvarozási illeték kulcsát 1.5 százalékban, a közüzemek szolgáltatásárnak díját változatlanul az eddigi keretekben állapítsák meg. A polgármester javasolja a közgyűlésnek, hogy feliratban kérje a kormányt az 5.80 filléres kórházi ápolási díjak jóváhagyására, a pénzügyminisztertől az inségakciók fenntartása céljára az inségadó szedésének engedélyezésére, az elmaradt adórés2esedésért a fővárosnak ötmillió pengővel való kárpótlására és végül az idegenforgalmi és tűzoltási járulékok változatlan engedélyezésére. Ilyen javaslatok után a székesfőváros községi háztartásának költségvetése a következőképpen módosul: 152,457.904 pengő rendes kiadás 4,242.395 pengő rendkívüli kiadás összesen 156,700.299 pengő kiadás 146,566.950 pengő rendes bevétel 120.000 pengő rendkívüli bevétel összesen 146,686.950 pengő bevétel. A polgármesteri expozé tehát ilymódon precizí- rozta a jövő évi költségvetés főösszegeit és a változások következményeként a deficit 10,013.349 pengőre emelkedett. A költségvetés bírálatát a jobboldali pártok szónokai kezdik és előreláthatólag úgy az általános, mint a részletes tárgyalás a jövő hét közepéig befejeződik. Újszerű bérrendszert vezetnek be a városi házak üzlethelyiségeinél Négyzetméteres egységárak szerint szabják meg a béreket A városháza központi épülete, a két Vigadó, a Gellért-, a Rudas- és a Széchenyi-gyógyfürdők, a különböző vendéglők és a városligeti mutatványostelep üzlethelyiségeinek bérlői a novemberi negyedben pontosan 133.259 pengő házbérrel tartoztak a fővárosnak. Ez az összeg mértani pontossággal emelkedik negyedévről-negyedévre, mert például május 1-én még csak 120.000 pengő volt az összes bérhátralék. A bérlők nemcsak a rossz üzletmenetre panaszkodnak, hanem a magas bérekre és az egyes helyiségek bérösszegei között mutatkozó aránytalanságokra is. A főváros vezetősége a bérlők méltányos indokainak hatása alatt hozzájárult ahhoz, hogy a béreket bizonyos arányban csökkentsék és az üzlethelyiségek számára kidolgoztak olyan bérfizetési rendszert, amely alkalmas az aránytalanságok kiküszöbölésére. Ezzel az új rendszerrel általánosságban mintegy 25 százalékos bérmérsóklésben részesülnek az üzlettulajdonosok és a vendéglősök. A főváros pénzügyi adminisztrációja azonban nem lelkesedik az újabb bércsökkenésért, mert ez további 50.000 pengő körüli jövedelemkiesést jelent, ami komoly tétel a főváros mai pénzügyi viszonyaiban. Erről az érdekes, új négyzetméteres házbérrendszerről illetékes lielyen a következőket mondották a Fővárosi Hírlap munkatársának: — A bérleszállítást sürgető kérelmekkel kapcsolatban a főváros belátta, hogy tényleg vannak bizonyos aránytalanságok, amiket meg kell szüntetni. Ennek a legalkalmasabb módja a négyzetméteres alapár-rendszer bevezetése volt. A múltban ugyanis a helyiségek béreit nem a nagyság és fekvés szerint, hanem Krónikus székrekedését megszünteti a használati utasítás pontos betartása mellett a BINATURIN Orvosilag megállapítva és kipróbálva minden különösebb rendszer és elv nélkül állapították meg. Így aztán valóban megtörtént, hogy egyes szomszédos és azonos területű és beosztású helyiségek bére között 50 százalékos bérkülönbözet is mutatkozik. Az arányosításnál a jelenlegi közepes üzletbéreket vettük alapul és ezekhez arányosítottuk a magasabb béreket. Az új bérmegállapításnál tekintetbe vettük, hogy a helyiség milyen utcában van, mekkora, milyenek a kirakatai, milyenek az előnyei és hátrányai. A központi városházán például három kategóriát állapított meg a kiküldött bizottság: A Kamermayer Károly-utcában 15 pengő a négyzetméter alapbére, a Károly-körúton 65—70 pengő, két nagy üzlethelyiségé pedig 80 és 90 pengő négyzetméterenként. A Gerlóczy-utcában 50 pengő a négyzetméter alapbére. Az udvari helyiségek bérét négyzetméterenként 10—12—15 pengőben állapítottuk meg. Az új rendszert a bérlők kedvezően fogadták. Parker—Udy lite vastárgyak és szerkezetek legbiztosabb rozsdamentesítése fekete vagy fehér kivitelben SZtHELV ml oki. mérnök Iroda : II., Bálvány utca 12. Telefon: 11-3-52. Legyőzi a rozsdát! Üzem: VI., Petneházy-u. 72. Tel: 91—8—73. Ajánlatok és mintadarabok készítése díjtalan Neg akarják vásároltatni a fővárossal a VII. kerületi elöljáróság ócska épületét Évtizedek óta foglalkoztatja a főváros vezetőségét a VII. kerületi elöljáróság problémája. Az elöljáróság hivatalai — tudvalevőleg — a Csen- gery-utca 11. számú négyemeletes bérházban vannak elhelyezve, amelynek bérletét a főváros legutóbb 1928 májusában újabb ötévi időtartamra meghosszabbította. Az elöljáróság tulajdonképpen már a forradalom utáni esztendők óta ebben az épületben van. Csak „ideiglenesen“ helyezték oda annakidején, amíg az új kerületi székházat megépítik. A Csengcry-utca, Hársfa-utca és Dob-utca közötti nagy telekkomplesszum épületeit már évekkel ezelőtt lebontották, hogy helyet adjanak az új elöljáróságnak, de ennél tovább aztán nem is jutottak. Évekkel ezelőtt már foglalkozott a törvényhatóság az építkezéssel, de akkor levették a napirendről, mert köszö- bön volt az új fővárosi törvény és a kerület kilátásba helyezett kettéválasztásra való tekintettel elállottak az építkezéstől. Az 1928-ban megújított szerződés 1933 december végén lejár. Az évi bér 56.744 pengő és ezenfelül a karbantartási költségekhez is hozzájárul a főváros 15.000 pengő átalányösszeggel. A közel 60.000 pengős bért a főváros vezetősége sokalta és tárgyalásokat kezdett az épület tulajdonosával, a Hunnia Építő Rt.-gsA. Ezek a tárgyalások nem vezettek eredményre és mert a környéken alkalmasabb épületet nem találtak, a szerződés további öt esztendőre való meghosszabbítását javasolják a tanácsnak. A háztulajdonos abban az esetben, ha a főváros újabb 16.000 pengő hozzájárulást fizet, hajlandó az épületet teljesen tataroztatni és az évek óta rossz liftet is üzembehelyezni. A bérlet meghosszabbítását a törvényhatóság jelentékeny rész a legélesebben ellenzi. Arra hivatkoznak, hogy abból a pénzből, amit a főváros tíz év alatt kifizet, új székházat lehetne felépíteni. Ez annál inkább kívánatos, mert a szóbanforgó ház hivatali célokra a legkevésbbé sem alkalmas. Konyhákban, éléskamrákban és fürdőszobákban vannak a hivatalok, amellett az épület olyan rozoga, hogy a körfolyósókat sürgősen alá kell támasztani, meg kell erősíteni. A Fővárosi Hírlap munkatársát beavatott helyen tájékoztatták a VII. kerületi előljárósági székház kérdéséről: — A főváros vezetősége — mondották — nehéz helyzetben van a bérlet tekintetében. Az 1928-ban kötött szerződésnek ugyanis egyik súlyos kikötése, hogy a főváros a bérlet felbontása esetén köteles az épületet eredeti formájába visszaalakíttatni és teljesen jókarba helyezni. A másfél évtized alatt természetesen az épületet eredeti formájából meglehetősen kiforgatták. Most ha felbontanák a bérletet, az összes konyhákat, fürdőszobákat, stb. újra be kellene rendezni, ami óriási terhet jelentene. Hogy a főváros megszabaduljon a kötelezettség alól, felmerült az a gondolat is, hogy elfogadják a tulajdonosnak az épület megvételére tett ajánlatát. Ezirányban azonban még konkrét tárgyalások nem indultak meg és javaslat sem készült. Maguk az illetékesek is látják, hogy a házvétel nagyon elhibázott megoldás lenne, mert a Csengery-u. 11. szám alatti épület, attól eltekintve, hogy szűk, sohasem felelne meg teljesen a célnak. Foglalkozott ezzel a kérdéssel már a városgazdasági bizottság is, amely kereken kimondotta, hogy az ötéves szerződés meghosszabbításáról hallani sem akar és legfeljebb a bérlet egyévi meghosszabbításához járul hozzá és azt kívánja, hogy a főváros vezetősége sürgősen készítse elő az új előljárósági székház megépítését. Egyesek szerint 6—800.000 pengőből megfelelő székházat lehetne építeni, más szakértők véleménye az, hogy az építkezéshez mintegy 3 millió pengő szükségeltetnék. Ebben az esetben azonban olyan hatalmas előljárósági épületet kapna a VII. kerület, ahol a tűzoltóság, a rendőrség és még más olyan fővárosi és állami hivatal is helyet kapna, amelyek most bérházakban működnek. Magyar Miianynsfru V, Hollún-utcn 3 ♦ Telefon: 1H-39 Készít: műfából koporsókat a legszebb és legdíszesebb kivitelben, műipari és iparművészeti tárgyakat.— Műmárványból kozmetikai tégelyeket, reklám hamutálcákat, lapokat, W. C. ülőkét egy darabból egyszerű és többszínű luxuskivitelben.