Fővárosi Hírlap, 1932 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1932-07-13 / 28. szám
Budapest, 1932 július 13. ,*?**&&SaarKemény válasz a pestkörnyéki városoknak: a fővárossá! kapcsolatban ne csak követelő határozatokat, hanem áldozatokat is hozzanak Egyelőre még tart a nagy handabandázás a közelmúltban lebonyolított iIÉy-tranzakció ellen, azonban nem kétséges, hogy a harci zaj csakhamar elül. A IíÉV- ellenzck, látva a hiábavaló küzdelmet, bizonyára leszerel és nem folytatja szélmalom-harcát a főváros törvényhatóságának ama határozta elleír, amelyik Nagy-Budapest megvalósítás,m érdekében szükségesnek mondotta a közvetlen környék vasúthálózatának megszerzését. A legújabb híradások azt hangoztatják, hogy a IiÉV-el- lenzék közgyűlési frontja: Wolff Károly—Láng Lajos—It assay Károly közös fellebbezésben kérik a belügyminisztertől a határozat megsemmisítését és annak a kormányhatósági rendelkezésnek a kiadását, amelyik a székesfővárost a közgyűlési határozat hatálytalanítására utasítja. Ez a jámbor óhajtás aligha válik valósággá, mert elképzelhetetlennek tartjuk, hogy a főváros vezetősége előrelátó módon ne tájékoztatta volna az illetékes kormányhatósági tényezőket a IíÉV-ügy anyagáról és ne biztosította, volna magát az -előzetes elvi felhatalmazás im-e-gszerzésérőfl'. A feűlebbezés tehát nem más, mint felesleges munka és már előre megjósolható a nagy akció vége: a fellebbezés elutasítása, amelyik végeredményben a főváros vezetősége számára fog újabb erkölcsi igazolást hozni. A HÉV-ügy kapcsán1 -annyira erőltetett gáncsolási akció megtévesztett számos pestkörnyéki várost és ezzel magyarázható, hogy Pestmegye legutóbbi közgyűlésén éles tiltakozások hangzottak el a HÉV tarifaemelési tervezete ellen. Magától értetődik, hogy ennek a rémlátásnak semmi alapja sincs és tisztára csak a mesterségesen szított közhangulatból ered a HÉV megvétele dien. A pestkörnyéki városok testületéi holmi ötvenfilléres távolsági jegyektől riadoznak ié':s nem látalják tiltakozásukat határozatban- jiis kifejeztésre juttatni anélkül, hogy előbb meggyőződést szereznének a tarifaemelés valódiságáról. A környéki városok mozgalmáról fölötte érdekes véleményt fejtettek ki a Fővárosi Hírlap munkatársa előtt: — Teljesen komolytalan, nagyhangú határozatokban tiltakozik a IíÉV tarifaemelése ellen, mert erről semmiféle formában nincsen szó. Csak utalni kívánunk Borvendég Ferenc alpolgármesternek és Sipöcz Jenő polgármesternek nyilatkozatára, amelyben kijelentették, hogy a főváros területéig a KÉV-tarifát leszállítják, a Budapesten túlmenő relációkban pedig drágításról szó sem lehet. Ez lényegében az-t jelenti, hogy a HÉV budapesti végállomásairól, Budapest határáig közlekedő vonatok a BSzKRT tarifájúhoz mérséklődnek, azon túlmenőleg pedig a távolsági jegyek megtartják eddigi menetdíjaikat. A tarifadrágítás réme tehát nem igaz és így erre sok szót pazarolni nem is érdemes. — Ezzel kapcsolatban azonban nem szabad elhalL gatni a véleményt bizonyos olyan tünetekről, amelyek mindenre alkalmasak, csak arra nem, hogy ápolják a VÍZVEZETÉKEKNÉL főcsőnek használja az Eternit-nyomócsövet. — Időt és pénzt íakarít meg vele. — Nem rozsdásodik, köny- nyű, tartós, gyorsan szerelhető. — Kérjen prospektust és árjegyzéket. ETERNIT-MÜVEK, Bpest, VI., Andrássy-út 33. Leuko&ta&i magyar gyártmány főváros -és a környéki városok annyira kívánatos harmonikus együttműködését. Nem értjük, hogy milyen jogcímen lépnek fel követelésekkel a környékbeli városok, amelyek a maguk kultúráját és fejlődését elsősorban Budapestnek köszönhetik? Köztudomású, hogy a. környéki városok lakossága a maga megélhetését és egzisztenciáját a fővárosban találja meg, anélkül azonban, hogy adóját és közterheit itt róná le. Az ilyen- tények előtt nem szabad szemet hunyni cs ha a pestkörnyéki városok és községek fölényes követelésekkel állanak elő, akkor azt kell kér-1 -dezni: imit adnak ők a fővárosnak és mennyivel járulnak hozzá a főváros fejlesztéséhez? — Bármilyen ridegnek és keménynek is hangzanak ezek a kérdések: megvan a jogosultsága annak, hogy Budapest önérzete ilyenformában megnyilatkozzék. A közelmúltban például nem kisebb követelés hangzott félénk, minthogy töröljük el a kövezetvámot, tehát mondjunk le olyan jogról, amelyik-Budapestet a szabad- királyi városok mintájára már ősidőktől kezdve megilleti. Ezt a követelést természetesen ne-m is vettük tudomásul és még csak figyelamre .sem méltattuk, amire most olyan hangok hallatszanak, hogy a pestkörnyéki városok Budapestet körülvevő út építésére kérik a kereskedelmi minisztert é.s nem átalják hangoztatni, hogy mindezt azért, hogy így a főváros tranzitó útjait bojkottálhas sák. Ilyen hangulat- mellett nem sok remény, nyílik az összhanígzatosi együttműködésre, holott arra- elsősorban a környéknek és nem Budapestnek van szüksége. Ha olyan nagy igényeik vannak & környéki közületekn-ek, akkor a maguk részéről szorgalmazzák talán Nagy- Budapest megalapítását, amely esetben részt kell váilalniok a közteherkén és természetesen részeseivé válnak mindazoknak az előnyöknek, amelyeket a tökéletes kultúrával felszerelt főváros nyújtani tud. aBHBaHBEmBCRBHaanaHSHn«MH«BNmBinHIH| iifjétpeÉeiK kokszbeszerzés gondjaitól szabadul, ha szabadalmazott m szereltei központi fűtésének kazánjába. Hazai olcsó, könnyen beszerezhető daraszénnel üzembiztosán működik. Rendkívül olcsó« A berendezés költsége a nagy megtakarításból 1—2 év alatt megtérül. Készletről! száiiíihaSó. Üzemben (bérházakban) bármikor megtekinthető Ajánlat, szaktanács és mérnöki láfoga ás teljesen díjtalan. GANZ ÉS TÁRSA VILLAMOSSÁG!, GÉP-, WAGGON- ÉS HAJÓGYÁR RÉSZVÉNYTÁRSASÁG X., KŐBÁNYAI «ÜT 31. SZÁM. Telefon: Aut. 902-84 és Aut. 908-G9. 'J Ha azonban ragaszkodnak a maguk különállásukhoz -és csak követeléseket hangoztatnak: a válasz nem lehet más, mmt( elutasító. — Budapest nem egy alkalommal mutatta meg, hogy az erő és a kezdeményezési birtokában jólétet és kultúrát sugároz a környéken fekvő városokra is. Ne féljen a közvetlen vidék a Beszkárt kezelésében működő HÉV-től, amely számukra nemi -a; felemelt tarifát, hanem a jobb közlekedést fogja biztosítani. Értesülésünk szerint a HÉV-tranzakció végrehajtása program szerint megy a maga útján. Az eladói érdekelt- ség'ek, valamint a Községi Takarékpénztár és a Beszkárt máris megkezdették a közvetlen tanácskozásokat, amelyek alapján rövidesen megkötik a részvények átvételére vonatkozó szerződést. Országos vonatkozásban is mintának fogadják el i ffioáros racionalizálási reformjai! Megalakult ®z országos közigazgatási vizsgálóbizottság — Ankét vitatta meg Gallina tanácsnok javaslatait Gallina Frigyes tanácsnok második racionalizálási jelentése, amelyből a Fővárosi Hírlap már ismertetett néhány rendkívül érdekes szemelvényt, — teljesen elkészült. A közel 300 oldatos munka már a nyomdában van és néhány napon belül könyvadalcban megjelenik. Ez a racionalizálási javaslat, mint már megírtuk, az adminisztráció kezelési ágával foglalkozik, ezt követi az ősszel a harmadik jelentés, illetve javaslat, amely a státusra, a személyzeti létszámra vonatkozó észrevételeket és szükséges intézkedéseket fogja tartalmazni, a negyedik jelentés és javaslat pedig a fizetések szabályozásáról fog szólani. A második racionalizálási jelentést Gallina tanácsnok csütörtökön ankét formájában megvitatta a városháza illetékes szakembereivel, a központi hivatalokból és a kerületi elöljáróságok személyzetéből kiszemelt tisztviselőkkel, akik az előterjesztést nagy alapossággal megvitatták és annak javaslatait magukévá tették. Néhány egészen jelentéktelen ellenvetés hngzott csak el, de a szakemberek zöme örömmel üdvözölte a készülő reformokat. — A most sajtó alatt lévő javaslat, — mondották nékünkj — nemcsak a fővárosi közigazgatás életében jelent korszakos újítást, hanem valószínűen as egész ország közigazgatási reformjában zsinórmértékké válik. — A javaslat behatóan foglalkozik a székesfővárosnál elhatározott kezelői tanfolyamok és szakvizsgák tekintetében is. A főváros már az ősszel megrendezi az első kezelői tanfolyamokat, kötelezővé teszi a szakvizsgákat, amelyek abszolválása nélkül ezentúl bizonyos állásokat már nem lehet elnyerni. Az országos közigazgatási vizsgálóbizottság megalakítása iránt egyébként a napokban, a belügyminiszter is intézkedett, kinevezte a bizottság elnökeit és tagjait. A főváros részéről Harrer Ferenc ny. alpolgármester a vizsgáló- bizottság helyettes elnöke, Lamotte Károly és Bódy László tanácsnokok pedig vizsgálóbizottsági tagok lettek. A főváros elnöki osztálya a kezelési tanfolyam és a szakvizsgák rendezéséhez szükséges előkészületeket megtette é- a -belügyminisztériumban is bemutatott egy tervezetet. Ezt a tervezetet még nem bírálták el véglegesen, s valószínűen az- lesz a döntés, hogy a belügyi kormányzat és a főváros együttesen állapítják meg a szaktanfolyamok tanrendjét és a közigazgatási vizsgák megszervezésének feltételeit.-— Terveznek olyan tanfolyamokat és szakvizsgákat, amelyek letétele alól senkit sem mentesítenek, aki előmenetelt akar, de viszont lesznek a tanfolyamoknak olyan részei is, amelyeket csak a fiatalabbaknak írnak elő, míg mentesítik azokat, akik bizonyos szolgálati időt már eltöltőitek a fővárosnál és tudásuknak gyakorlati bizonyítékát adták. * Természetesen a szakvizsga kötelező mindazoknál is, akik valamelyik közigazgatási ágazatból a másik szakra akarnk átlépni. Ufiáéled S 2 €2 0"fi S 3'M S S f © «LS r*ci ©Üb Fi idegesség, fáradtság ellen r <><x><x>ooo<>o<>ooooooooooooooooooooo<x>o<>oo<>oo<xx>oooooo<>o<><x><>ooo<x>oocoo<>o<>oo<x>ooooooo<o^booooooooooooo<x>ooo<><bo^<>^ A FŐVÁROSI HÍRLAP HIRDETÉSEI EREDMÉNYESEK f