Fővárosi Hírlap, 1932 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1932-05-04 / 18. szám

✓ Nagy sikere a főváros vezetőségének a múltévl zárszámadás A pénzügyi és gazdasági válságot kiparirozta az óvatos előrelátás Több mint egymiiliárd a tiszta vagyon A'gazdasági viszonyok leromlásának folyamata a múlt év derekán indult meg és természetes, hogy főváros a maga gazdálkodásában nyomban érvényesítette a védekező intéz­kedéseket. Ennek ellenére is elhangzottak aggodalmak, olyan élt-felemben, hogy a főváros sem tudja magúi Idvimni az általános depfysssió alól és bizonyosra vették, hogy a múlt évi gazdálkodás tényleges mérlege jelentékeny delici- tet fog feltüntetni. Az 1931. évi zárószámadás most készült el, amely­ből kitűnik, hogy a főváros pénzügyi vezetőségének messzemenő gondossága sikerrel hárította el a nehézségeket a törvényhatóság fölül. A bevételekben a visszaesés 9,205.7'19 P volt, az adóknál 5.33 millió P-vel ősökként a bevétel, amelyet szóiban teljesen kiegyensúlyozott a polgármesternek keim időben kiadott az a rendelkezése, hogy a kiadási hiteleket a leg. ■messzebbmenő takarékossággal szabad felhasználni. A költségvetési előirányzattal szemben 11,460.579 P-vei kevesebbet költöttek, amely megtakarítások majdnem teljesen fedezték « bevételeknél t< iái lőtt csökkenést. Az üzemek összesen 24.8 millió pengőt jut­tattak a községi háztartásnak. Öt üzem: az Autóbuszüzem, a Gellért-fürdő, a Szécbenyi-fürdő,j a Budai Hegypálya és Városi Színház együttvéve 2.3 milliós veszteségét ebből fedezték, úgy hogy végeredményben a községi üzemek netto 22.5 mil­liót szolgáltattak be a központi pénztárba. Ismerteti a zárószámadást kísérő jelentés az államkincstárral szem­ben fennálló ápolási díj követelés ügyében a kormány- nyál létrejött nTgjkállapodást. A községi háztartás az 1931. évet a pénzmérleg szerint 1,754.212 P hiánnyal zárta, amelyet a törvény értelmében az ezé.vi költségvetés ter­hére hoznak át. A székesfőváros összes vagyona egy- milliárd 707.396 millió, terhe G84.638 millió és ebhez képest tiszta vagyona egymiiliárd 022.758 millió pengő. # A zárószámadás nagyszerű eredménye kitűnő bizonyítvány a székesfőváros vezetősége részére arról, hogy a váratlanul fellepett gazdasági és pénzügyi válság közepette is, kiváló ügyességgel és előrelátással óv­ták meg a főváros nagy értékeit. Cégjegyzési jogosutíságoí am mzemio&zgotéság&k tagjai Tervezet az üzemi adminisztráció átszervezésére — Elkészüli a szolgálati szabályzat — Megszüntetik s*z üzemi és közigazgatási fizetések különbözeiéit A közigazgatás racionalizálásává! egyidejűleg megkez­dődött az üzemi admfomstbMció átsderve^éjének előkészítése is. Hatalmas előterjesztés várja az illetékes szervek bírá­latát, amely .számos,, nagyérdekességü reformot léptet életbe. A nagyarányú kodifikációs munka részleteiről beavatott helyen a következőket mondották a Fővárosi Hírláp munkatár­sának : — Az üzemi szabályzat teljesen új alapokra helyezi az üzemek adminisztrációját. Szemben a régi rendszerrel, amikor az üzemi bizottságok és igazgatóságok csak véleményadó testületek voltak és az üzem irányítását a tanács intézte, most a tényleges igazgatást teljes egészében az üzemi igazgatóságok fogják vinni, amelyeknek elnöke külső szakember is' lehel. Az igazgató­, * t \\ 0 3 sagot a tervezet szerint cégjegyzési joggal ruházzák fel és ,az autonóm határozatok végrehajtását a vezérigazga­tóra bízzák. — Elkészült a szolgálati szabályzat is, amely egységesen vonatkozik a tisztviselőkre és az altisztekre. Rendkívül érdekes a tervezet fegyelmi sza­bályzatamert kimondja, hogy kisebb vétségek esetében a vezérigazgató rendbírsággal sújthatja |az aíkalmazőt- tat, súlyosabb minősítésnél- pedig az igazgatóság előter­jesztésére a széke főváros' iUétékcs fegyelmi fórumai hoz­nak ítéletet. — Gondoskodás történik az üzemi és a közigazgatási alkalmazottak közötti illetménykülönbözetek kiegyenlítésé­ről. Az üzemi állások betöltését- is szabályozza a tervezet 6-s megszünteti -azt- a rendszert, hogy a közigazgatási stá­tusba tartozó tisztviselők azt üzemeknél teljesítsenek szolgálatot. % Értesülésünk szerint az üzemeknél; működő számvevő­ségi és műszaki szakon hosszabb ifiéig nem vesznek fel új áillMfmazioiHaltat. A terv az, hogy a fővárosi adminisztrá­cióiból válogatják ki az; üzemeknél szükséges új munka­erőket. Nyolcmilliós inségmunKa-kölcsönt Map a főváros az OTI-tól Nincs akadálya a nyári munkálatok végrehajtásának Nem egy alkalommal hangzott el a törvényhatóság közgyűlésén és a Fővárosi Hírlap hasábjain az a kíván­ság, hogy az Országos Társadalombiztosító Intézet és a Magánalkulmazpltak Biztosító Intézete gyiimölcsöztesse azokat a hatalmas pénzösszegeket, amelyek az öregségi és rokkantsági alapokban felhalmozódtak., Az eredmény •sokáig váratott magára, míg a múlt évben az OTI azt az elvi határozatot hozta, hogy tartalékalapjaiból építési célokra.í olcsó kamatozású kölcsönöket fog kihelyezni. Az elmúlt napokban döntő lépés történt ebben az irányban, mert as OTI közölte, hogy hétmilliót, a MABI pe­dig egymilliót hajlandó a fővárosnak köl- k csönadni 4%-os kamatozás mellett. A főváros törvényhatósága nagy örömmel fogadta ezt az időszerű ajánlatot, mert éppen most folynak a kutatások olyan irányban, hogy a termelés folytonossága és szociális szempontok érvényesítése tekintetében, mi­képpen lehetne a\ munkaálkaJ.maJc tömegével hasznos be­ruházásokat lé I rchomi. _ Külföldi kölcsönről nem lehet szó, a belföldi bankkölcsönök kamatlába is meglehetősen magas és ezért az OTI ajánlata minden tekintetben előnyös­Budapcst, 1932 május 4. nek és elfogadhatónak mutatkozik. Az OTI kölesönügyében az elmúlt napokban beható tanácskozások folytak és Sipőcz Jenő polgármester máris érint kezest keresett a két nagy intézménnyel a nyolcmillió pengős kölcsön felvétele érdekében. Az OTI kölcsön­nyújtásához belügyminiszteri engedély szükséges, ame­lyet valószínűleg kézhez is kapnak, úgyhogy a kölcsön felvétele elől minden akadály el­hárul. A MABI egymilliós kölcsönéből a tervek szerint 500 szükséglakást építenek. * A nagyjelentőségű, elhatározás már most bizonyossá teszi, hogy a. legsürgősebb pro grammpontnak minősített nyári, szil les ég mi mhaj- akció lebonyolítása akadálytalanul megtörténhetik. HAJNALINKÉ oki. mérnök, kövezőmester Budapest, IX., Üllői-ut 55. Telefon: 386 — 93. Telefon: 386—93. ,<Vt Telefon 53-0-92. ' védjegyű Phosphorbronzok és könnyűfém dugattyúk minőségileg elismerten a legjobbak Nagy raktári készlet pkosphor-bronzokból és könnyűfém dugattyúkból. Gyártja: Schütz Testvérek fémöntödéje motor- és gépgyára Budapest, II. kér., Káplár-utca 3, SZÉKELV El TÁRSA MÉRNÖKÖK ELEKTROMOS VILÁGÍTÁSI ÉS ERŐÁTVITELI VÁLLALAT GÉPI KÉPVISELETEK ÉS MŰSZAKI CIKKEK TELEFON : 296-60. J BUDAPEST, V., ÁRPÁD-U. 7. MUNKÁCSY GYlM-cég taréktüzhely, kályha, kéménytoldó és lakatosárúgyár.-----­----­Bu dapestül!., Rúzsa-utca39. Telefon : J. 312—80, J 359—16. ParafahfigyárR-ff. ezelőtt; Kleiner és Bokmayer Budapest, Vili., Főherceg Sándor-tér 4 Telefon : József 301-14, József 301-16 Készít sajtolt parafa-parketta padlóburkolatokat. Teljesen zajtalan járású, lábmeleg, vízálló padló. Vértes és Dóra reszelögyár, Rákosszentmihály Ügyeljünk a védjegyre Gyári védjegy ÜSViS fííreszreszelöket reszelöket, va,*"i"‘ és az összes _ műhely­------------ - / reszelők újravágását a legolcsóbban vállalja áro si iroda és raktár: Budapest, VI., Lázár-u. 13, —Tel,: 119-11 gBBBBflBBBBflBBBflflflESBBBBEBSBBBflBBSI Legfőbb tőhebefehteiés j a Horthy Miklós-út 75. számú, ház Szövetkezet- tehermentes | öröklakásai * Délkeleti fekvésű, modern, la kivitelű 1-2-4 szobás, hallos és garzónhallos, lakásonkénti központi fűtéssel. Felvilágosítás és jegyzés: Budapesti Építő Szövetkezet, V., Nádor- utca 20. szám. Telefon 258—33.

Next

/
Oldalképek
Tartalom