Fővárosi Hírlap, 1931 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1931-12-02 / 48. szám
Budapest, 1931 december 2 s Kozma Jenő dr. a HÉV-aJánlat visszautasításáról, a költségvetés biztonságáról és a közlekedési vállalatok egységesítéséről A közelmúlt napok legkiemelkedőbb eseménye kétségtelenül a budapesti helyiérdekű vasutak átvételével kap- csollatos bizottsági és tpnfvesi határosat volt, amely hosz- szas vita után arra- a megállapításra jutott, hogy a nagy- fontosságú tranzakciók keresztülvitele ezidőszerint nehézségekbe ütközik. A környékbeli közlekedés irányításának átvállalása pedig a főváros szempontjából beláthatütlan jelentőségű előnyöket jelentett völlig és csak sajnálatos, hogy a főváros legfőbb intéző szervei elállottak ennek a régi fejlesztési célkitűzésnek a megvalósításától. A HÉV - ügy most már lezártnak mondható aktáiról intéztünk kérdést Kozma Jenő dr., országgyűlési képviselőhöz, az Egységes Községi Polgári Párt elnökéhez, aki a következőket mondotta a Fővárosi Hírlap munkatársának: — Meggyőződésem, hogy a főváros fejlődése szempontjából oly nagy horderejű HÉV-kérdés likvidálásával súlyos és talán behozhatatlan károsodások történtek, mert Budapest fejlődése, a környéki községek és városok intenzivebb idekapcsolása, a perifériák kialakulása, a közélelmezési kérdések megjavítása és nem utolsósorban a közlekedés egységesítése megérdemelte volna, hogy a tárgyalások fonalát a főváros ne szakítsa el. A mai nehéz időket senki nem tartja véglegesen lerögzített állapotnak és az előrelátás is azt diktálta, hogy döntő és elhatározó lépést tegyünk Nagybudapest kialakítása felé. Az elmúlt tanácskozások során nem egy alkalommal kifejtettem azt a nézetemet, hogy jó ügyletet besszben lehet és kell végrehajtani és soha kedvezőbb körülmények között, mint most, nem tehettük volna rá kezünket a pestkörnyéket behálózó villamosközlekedésre. Hetvenhatmillió pengő értékű beépített felszerelésű üzemi és vasúti anyagot vehettünk volna át körülbelül 4.8 milliós áron és ha voltak is az ajánlatban bizonyos függő és az első látszatra komplikáltnak mutatkozó kérdések: ezeknek a tisztázására minden lehetőség adva volt. Magam is hangoztattam, hogy az ajánlat a mai formájában nem felel meg a fövároS pénzügyi felkészültségének, de meggyőződésem, hogy komoly tárgyalások esetén a HÉV mögött álló érdekeltség további engedményekkel siettette volna a végső megegyezést. A főváros térhódítása és széles terjeszkedése ma kétségtelenül holtponton áll, ez azonban csak átmeneti állapot és ha elkövetkezik a terjeszkedés lendületes korszaka: akkor fogjuk m\ajd látni, hogy milyen behozhatatlan előnyökről mondottunk le a HÉV átvételének mellőzése miatt. Szóvátettük azt a felfogást, hogy a költségvetés egyensúlya nem látszik biztosítottnak az .adóbevételek túlmagasan megállapított előirányzata és a szükségadóból remélt többmillió tétel miatt. — Kizártnak tartom, — mondotta — bogy a főváros pénzügyi helyzetét a jövő évben bármiféle váratlan megrázkódtatás, vagy kínos meglepetés érhetné, mert úgy a tanács, mint a közgyűlés a legnagyobb gondossággal vette soiTa a költségvetés minden egyes tételét. Az Utolsó hét 57. MAGY. KIR. ÁLLAMI SORSJÁTÉK 17 ezer nyereményt sorsolnak kJ 250.000 aranypengő értékben. Für&yeremény 40000 aranypengő Húzás december íö-én ! Sorsjegy ára: Egész : 3. - P Fél: 1.50 P Kapható minden bank. sorsjátékelárusítónál és dohánytőzsdében. Postai rendeléseket a pénz előzetes beküldése után .azonnal teljesít a M. leír. Pénzügy- iR-nzgatösúgy Budapest. V., Szaiay-utca 10. sz. adóbevételekről szóló kimutatások a mostani nehéz viszonyok között is jelzik, hogy ez az egyébként óvatosan dotált előirányzat teljes egészében meg fog felelni a várakozásoknak és lényeges kieséstől nem kell tartani. A szükségadó megfelelő hányadának átengedésére biztató Ígéretet kaptunk az államtól és bizonyos, hogy ebben a vonatkozásban sem kell majd hiánnyal számolni. Megkérdeztük Kozma Jenőt a közlekedési vállalatok egyesítéséről, amely felé nagy várakozással tekintenek a nagyközönség körében, mert ettől remélik a közlekedés meg javulását. — A közlekedési ügyosztály— úgymond — tudomásom szerint teljes erővel dolgozik a közlekedés egységesítésére vonatkozó tervek előkészítésén. Ennek első látható jele a Beszkárt és az Autóbuszüzem közös igazgatása lesz oly módon, hogy a két üzem a maga különálló technikai berendezkedése miatt továbbra is elhatároltan folytatja az üzemvezetést, ám az új vonalak kijelölése, esetleg a régi járatok beszüntetése körül eddig mutatkozó Összeütközések lekerülnek a napirendről. A főszempont mindig az lehet, hogy a főváros közönsége gyors és kényelmes közlekedéshez jusson, amelynek nem lehet akadályozója az a verseny, ami most a két nagy üzem között állandóan megnyilvánul. A közlekedés egységesítésének azonban az lesz a legnagyobb eredménye, hogy közlekedési diktátor kezébe kerül mindezeknek a szempontoknak az érvényesítése és akkor lépésről-lópésre kialakulhat Budapesten a kifogástalan és akadálytalan belső forgalom. * Ennek a kérdésnek a kapcsán Kozma Jenő utalt még arra is, hogy a közlekedés egységesítésének mielőbb be kell következnie, mert a mai rendszert tovább fenntartani nem lehet. Négyszázötven „álláshalmozó“ van a városnál Sorsukról december elején dönt a polgármester — Közigazgatási tisztviselő üzemi szolgálatot ezentúl nem teljesíthet A polgármester néhány hét előtt — mint annakidején a Fővárosi Hírlap megírta — az összes hivatalokhoz és üzemekhez reudeletet adott ki, s abban sürgősen jelentést kért arról, kik és hányán vannak olyan tisztviselők, akik két, vagy több állást töltenek be, több helyről kapják illetményeiket és melyek azok az intézmények, vagy hivatalok, ahonnan a többszörös illetményt élvezik. Továbbá jelentést kért arról is, hogy a több állásúak milyen címen kapják a többszörös javadalmat. Mint ismeretes, a polgármester rendeleté azt célozta, hogy érvényt szerezzen a törvényhatóság és a státusrendező bizottság kívánságának és erélyes kézzel hozzáláthasson a* többszörös fizetések és többszörös állások sokszor kifogásolt és számos esetben valóban kirívó rendszerének megsmntetésőhep. Mint a Fővárosi Hírlap tudósítója beavatott helyen értesült, eZek a jelentések nphámy nappal ezelőtt beérkeztek az elnöki ügyosztályba, ahol most dolgoznak az „állás- halmozók“ listájának összeállításán. összesen négyszázötvenen vannak a fővárosnál, akik rendes fizetésükön kívül két vagy több állást töltenek be, több helyről élveznek fizetést, illetve nyugdíjat. Értesülésünk szerint a feltűnő álláshalmozás mintegy száz esetben állapítható meg és ezeknek megszüntetése iránt a polgár- mester haladéktalanul intézkedik. Az álláshalmozás megszüntetését a főváros nem az egzisztencia-irtás szellemében akarja végrehajtani és a legmesszebbmenő méltányossággal történik majd az egyes esetek elbírálása. Különösen a nyugdíjasokra vonatkozik ez, ahol máris megszabták azt a maximális összeget, amit nyugdíj és egyéb fizetés címén együttesen élvezhet egy-egy alkalmazott. Altisztek és a legalacsonyabb hivatalnoki kategóriákba tartozók illetményeinek maximuma 300 pengő, a középkategóriáké 600 pengő, a felső fokozatokban 900 pengő lehet a nyugdíjjal együtt. Érdeklődtünk, mikor és hogyan akarja végrehajtani a főváros vezetősége a közigazgatási alkalmazottaknak az üzemektől való visszarendelését. — A köZigadigajiMi alkalmazottaik visszarendelése az üzemektől — mondotta informátorunk, — 90 percentben már megtörtént. Egyedül a Vizmüveknél történt kivétel, ahol még 90 olyan alkalmazott dolgozik, akik a köigazga- tási státuszhoz tartoznak. A Vízmüvek üzemesítése tudvalévőén nemrégiben történt és még mindig nem került sor az állások átszervezésére. Hasonló az eset a Segítő alapnál, amely > szintén önálló intézméhy, s mivel még csak rövid ideje működik, odavezényelt közigazgatási alkalmazottakkal dolgozik, mert az állások még nincsenek megszervezve. Ezeknek az állásoknak az átszervezése, illetve véglegessé való minősítése rövidesen megtörténik. Ez az intézkedés a kormány új alkalmazásokat tiltó rendelkezésébe sem ütközik, mivel nem új alkalmazásokról, hanem régiek véglegesítéséről, illetve átminősítéséről van szó. Érdeklődtünk az elnöki ügyosztály legközelebbi munkaprogramja iránt is, mire a következő választ kaptuk: — Az elnöki ügyosztály elkészült a közgyűlési ügyrend, a tanácsi ügyrpnd és az állandó szakbizottságok ügyrendjének tervezeteivel s teljes erővel dolgozik az új fővárosi törvény értelmében revízióra váró szabályrendeletek átdolgozásán. Közel száz olyan szabályrendelet van, amelyet a kor szellemének megfelelően át kell alakítani, illetve újra kell kodifikálni. Egyidejűén intézkedés történik az elavult, aktualitását vesztett, vagy szükségtelenné vált szabályrendeletek törlése és hatálytalanítása iránt. Ilyen szabályrendelet több száz van. Legelőször az ügyrendek letárgyalására kerül a sor, utána hamarosan tárgyalás aiá veszi a tanács a kerületi választmányok megalakítására vonatkozó tervezetet és azután fokozatosan a többi szabályrendeleteket, mert az új fővárosi törvény szerint a szabályrendeletek revíziójának a törvény életbelépésétől, illetve az új törvényhatóság össze- ülésétől számítva egy esztendőn belül meg kell történni. Ez az időpont február végével jár le. BOVRIL Nemcsak nagy táperővel bír. hanem a vele fogyasztóit ételek resortporifóját is előmozdítja, mely tulajdonságánál fogva egyedüli a maga nemében, „Gram! Prix“ 1930. Élvezhe'ő mint boui Jon, mint izesítőtáperőnövelő (levesben, főzelékben elkeve ve, vajaskenyérre felkenve, valamint különféle étellel kombinálva), A BOVRIL elsőrendű tápszer! Kapható jobb csemegeüzletekben J ' Részletes ismertetőt küld a magyarországi egyedárusitó •' SZÁNTÓ VIKTOR, Szabadság-tér 15. — Telefon: 114—26. immun DEMAGemeiők ezerszeresen bevált elektroeme- lőink 1/4-9 t. teherbírásig DEMAG- | függődaruk szabványrészek- j bői összeállított pályán futnak. ! Teherbírás 1/4-31. i DEMAGkettosemelők egyidőben köt te lierkoroggal mű köd nek, zsákokat é ládákat 250 kilogr- súlyig. Magyarországi képviselő : Königsberger Gyula oki. gépészmérnök Budapest, VIII., Üllőí-út 14. Telefon: 40-3-94. 1rua