Fővárosi Hírlap, 1931 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1931-11-04 / 44. szám
Huszadik évfolyam Budapest, Í93Í november 4. 44. szám asaWWMM——BIMBBM—MMM—il«' Előfizetési ár Egész évre ................ Fé lévre « .................... 24 pengő 12 pengő FELELŐS SZERKESZTŐ Megjelenik minden szerdán DACSÓ EMIL Szerkesztőség éa kiadóhivatal s Budapest, VI., Szív-utca 18. Egyes szám ára: 50 fillér Telefonszám : Aut. 137—15. Amputáló olimpiász Kipte Ferenc főpolgármester nyilatkozik a Fővárosi Hírlapnak a főváros kórházi problémásának és a betegápolás! díjaknak végleges rendezéséről Még csak ellentmondás sem lehetséges, mert tényleg igen tartalmas, nívós, jószándékú vita volt az, amelyet a törvényhatósági tanács a jövő esztendő költségvetése, tehát általában a főváros jövőbeli pénzügyei körül gyakorolt. Komoly és eredményes mérkőzését láttuk nem egy esetben az elveknek, meggyőződéseknek és a maga- sabbrendű érdekeknek. Ez a költségvetési vita nagyjában és általánosságban nem pártszempontok igája alatt sínylődött, hanem egyéni megfontolások szabad levegőjén bontakozott ki. így sikerülhetett azután, hogy nagyjában Budapest egész közönségének érdekeit igyekezett mindenki szem előtt tartani és csak imitt-amott emlékeztünk egy-egy rózsadombi autóbuszjárat, vagy hasonlók vitájánál azokra a különös, de mégis boldog időkre, amikor a főváros budget-vitájának uralkodó eleme a törzsfőnökök lovagi tornája és a kerületi érdekek örök ellentéte volt. 'Sajnos, az idei budget-vitának nem lehetett mértéke az, hogy hány és milyen értékű alkotás ötletével és tervével találkoztunk. Ma azt illette a babér, aki minél többet és minél fájdalommentesebben tudott „leépíteni“. Csoda-e, ha az ilyen csonkítási versenyben, az ilyen amputáló olimpiászon mindenkinek éppen úgy volt védeni, sajnálni, sőt megvitatni valója, mint ahogyan az alkotási versenyek során is minden tényezőnek megvannak a maga leikéből lelkedzett kedves gyermekei. EiZ az amputáló olimpiász azonban igen fontos tanulságokat hozott felszínre. Szinte minden letárgyalt, megvitatott, törölt, megcsonkított, vagy épségben hagyott költségvetési tétel bőven szolgáltatta a maga súlyois vagy kevésbbé súlyos, vigasztaló vagy elszomorító, figyelmeztető vagy riasztó konzekvenciáit. De túl a részletkérdéseken egy generális, mindenki számára fontos és mindenkit meggyőző tanulság fekszik előttünk. Ez pedig az, hogy a főváros gazdálkodásáról, helyesebben pazarlásáról és tékozlásáról szóló legendák és regék, itt mindenki szemeláttára, a legnagyobb nyilvánosság előtt, úgy lapultak össze, mint a mesterségesen, a rosszindulat mérges gázaival telített léggömbök, amelyekkel a főváros gyűlölete szinte mindennap megrendezte a maga Budapest ellen uszító karneválját, vagy majálisát. Most vége a komédiának! Ma mindenkinek meg kellett tudnia, hogy Budapest költségvetésében szinte egyetlen elherdált fillér sincs, legföllebb az emberi szolidaritás mutatkozik meg, amikor a főváros tisztviselőkarának nem feltétlenül szükséges részét sem teszi ki az utcára. Vagy akad a demagógia nagymesterei között olyan, aki a mai körülmények között vállalni meri a szellemi munkanélküliség mesterséges tenyésztését? Kiderült, hogy képtelen nehézségek között, normális körülmények között nélkülözhetetlen munkák elejtésével lehetséges csak a budget egyensúlyát megmenteni és — remélhetőleg — megmenekülni attól is, hogy a főváros közönségének terheit a legcsekélyebb mértékben emelni kelljen. És most, amikor eljutottunk idáig, szeretnénk azt mondani, hogy dobjuk be gyorsan a költségvetést a közgyűlés cséplőgépébe és aztán gyűjtsük zsákokba az új •termést, induljon meg a munka. Eleget vesztegettük az időt, elérkezett a pillanat, amikor újra meg kell fogni a kapanyelet. Ennél a pontnál azonban meglehetősen zavarban vagyunk. Önmagunkat kérdezzük, hogy milyen munka megindítását sürgetjük. Az amputáló olimpiász itt csak csonkokat, félkezeket, féllábakat hagyott: hol van itt az alkotások lehetősége? A napi robot, az unalmat, a sablont trónraültető „folyó ügyek“ eddig is csak elintéződtek valahogy. És mégis el kell kezdődnie valami-nek. Hogy minek? A szomorú, a nyomorúságos idők szüljék meg a maguk embereit, akik a semmiből, vagy — ami még kevesebb! — a majdnem semmiből is tudnak teremteni. Régi és igaz közmondás, hogy ahol legnagyobb a veszedelem, ott legközelebb a segítség. Az amputáló olimpiász után jöjjön az új kánai menyegző. Embereknek kell jönniök, akik a kevéske kenyeret sokfelé osztják, a mindenképpen szükségesből is tudnak rendkívülit alkotni, A főváros kórházügye, amely igen nagyrészben azonos a főváros, sőt — mondhatnánk — az ország közegészség- ügyével, két példátlanul súlyos betegségben szenvedett. Az egyik betegség a kórházak elhanyagolt állapota, lerongyolt- sága volt, amelyhez .sok tekintetben még a kórházak ügyének lélek nélkül való kezelése is járult. Ebből a betegségből az utolsó esztendőkben tökéletesen kiláboltak a főváros kórházai. Ripka Ferenc főpolgármesteré legelsősorban az érdem, hogy szavának súlyával, ha kellett: tettekkel is rendet teremtett. Emlékezetes még, hogy az első panaszos szóra felfüggesztette a közigazgatási bizottság ülését, amelyben történetesen akkor elnökölt és azonnal kiszállott a bizottság tagjaival egyetemben a kórházba, amely ellen a panaszok felmerültek. Ma már tisztaság, rend és szeretetteljes ápolás van a kórházakban, a főváros pedig meghozta a legnagyobb áldozatokat, hogy a viharos időkben tönkrement felszereléseket dúsan pótolja. A másik betegség, amely Budapest kórházait sújtotta, az anyagi kérdés volt. Katasztrófával fenyegette a főváros kórház- ügyét az állami tartozások horribilis összege és az a minden esztendőben megismétlődött harc, amely a kórházi ápolási díjak megállapítása körül a főváros és az állam között évtizedek óta állandóan fenyegetett. A most elkövetkezett súlyos helyzet azután dűlőre vitte az egész kérdést. Amíg azonban idáig jutottunk, Ripka Ferenc főpolgármesternek esztendők hosszú során át kellett szisztematikus munkával a megegyezés talaját előkészíteni. A főpolgármester teljes odaadással dolgozott és küzdött a meg'oidásért, amelyet most szinte napok alatt sikerült nyélbeütni és pedig mindenkinek teljes megelégedésére. Megkértük a főpolgármestert, ennek a megegyezésnek erösakaratú előkészítőjét és igazi megteremtőjét, nyilatkozzék az eredményről. Ripka Ferenc főpolgármester szerényen elhárítva magától az érdemet, a következőket mondotta a Fővárosi Hiirlap munkatársának: — Fölösleges ismétlésekbe bocsátkoznék, ha a megegyezés alkalmából föleleveníteném a küzdelmek emlékezetét. Mindenki emlékszik rá, milyen tengerikígyó volt ez a probléma, milyen unalmasan bosszantó volt ennek folytonos aktualitása. Nem is beszélek most arról, menynyire megkötötte a főváros pénzügyi mozgását az a körülmény, hogy igen jelentős összeg hiányzott a város pénztárából, amelyet az állam helyett kiadott és amelynek behajtása olyan nehézségeket okozott, hogy a legutóbbi viták alkalmával nem egy városi politikus helyezkedett a legradikálisabb álláspontra. Hányán voltak, akik a peres megoldás felé konkludáltak felszólalásukban? ■— Mindez megoldódott azzal a megegyezéssel, mely most lett publikussá. Ez a megoldás mindenkit kielégít. Legelső sorban a fővárost, annak minden faktorát és a törvényhatósági bizottság minden pártját, amelyeknek képviselői — a többségi pártoké épp úgy, /mint a baloldali és a szocialista pártoké is — tevékeny részt vettek a megegyezés létrehozásában és amelynek előzetes döntő tárgyalásain Kozma Jenő és Wolff Károly működtek közre. De kielégíti az államot is, amelynek számára szintén pénzügyi könnyebbséget jelent ez a nagyon jól sikerült megoldás. Nem tudunk elég hálásak lenni Ernszt Sándor népjóléti miniszter úr iránt, aki tökéletes megértéssel és jóindulatú méltányossággal, a főváros iránt való vitathatatlan szeretettel kezelte a kérdést. — Ez a megoldás mindenekelőtt egyszer és mindenkorra véget vet az összes vitás kérdéseknek. Az összes összeütközési lehetőségek megszűntek és Budapest kórházügye végre-valahára teljesen nyugodt mederben fejlődhetik tovább. Ennek a nyugalmi állapotnak három igen fontos tényezője van: az egyik az állami megtérítésnek egy összegben való megállapítása és- tímriak kényelmes, hozzáférhetősége, a mciöik az ápolási díja\k megállapításából az állam beleszólásának kikapcsolással és‘ a harmadik, hogy a szomszédos törvényhatóságokat á kórház fenntartási költségekhez, való hozzájárulásra kötelezik. — Mind a három régi jogos követelése volt a székesfőváros közönségének. A kormánnyal történt megegyezés értelmében már a jövő évtől kezdve a főváros számára a népjóléti minisztérium a kórházi ápolási költségek megtérítése címén évenként hétmillió pengőt enged át az országos betegápolási adó bevételeiből. Ez legelsősorban is fölöslegessé tesz minden vitát és minden nézeteltérést, úgy az ápolási díjak nagysága, mint az állami hozzájárulás átengedésének módja és ideje szempontjából. Ez annál inkább így van, mert hiszen a főváros ezt a hétmillió pengőt a pénztárába befolyó adóösszegből egyenlő negyedévi részletekben veheti igénybe. — Kikapcsolódik a minden évben felmerült vita a betegápolási díjak megállapításának kérdésében, mert hiszen ezeket a jövőben a megegyezés értelmében Budapest székesfőváros közönsége a legnagyobb gondossággal maga állapíthatja meg és ehhez a megállapításhoz csak a kormány jóváhagyása szükséges. Külön ki kell emelnem azt is, hogy ezzel sikerült megszüntetni a főváros autonómiájának egyik régi sérelmét, helyesebben elértük azt, hogy a főváros autonómiája ebben a kérdésben a jövőben sokkal tökéletesebb lesz. — ígéretet kaptunk arra is, hogy a népjóléti miniszter úr az érdekelt szomszédos törvényhatóságokat Budapest székesfőváros kórházi enntartási költségeihez való hozzájárulásra fogja kötelezni. Bizonyosak vagyunk benne, hogy a miniszternek ez a jóindulatú Ígérete szintén komoly eredményeket hoz. hiszen régi sérelme volt a székesfőváros közönségének az, hogy a szomszédos törvényhatóságok betegei tömegesen nyertek elhelyezést a budapesti közkórházakban, a szomszédos törvényhatóságok betegei nagyobb számúak voltak, mint magáé a székesfővároséi, ugyanakkor azonban, amikor a főváros közönségét a kórházak fenntartása rendkívüli mértékben igénybe vette, ezek a törvény- hatóságok jelentős terhektől mentesültek. A jog és méltányosság követeli, hogy ezt- az intézkedést minél előbb életbeléptessék. — Általában, mint ebből a rövid képből is látható, a székesfőváros közönsége teljes megelégedéssel fogadhatja ezt a megegyezést, amiért ismételten csak hálás köszönetét mondhatok úgy Ernszt Sándor népjóléti mi- rtfiszter úrnak, mint a pénzügyi kormámyzatnak, amely hozzájárulásával támogatta a népjóléti miniszter neme- törekvéseit,
