Fővárosi Hírlap, 1931 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1931-07-29 / 30. szám
Budapest, 1931 július 29. IdcmmMiimmr Nem lesz létszámcsökkentés a székesfővárosi tanszemélyzetnél A jövő évi beosztás az elmúlt tanév keretei között fog mozogni — Ha új tanerők alkalmazására lehetőség nyílik, csak a volt helyettesek jöhetnek számításba A júniusi iskolai beiratások azzal a meglepő eredménnyel zárultak, hogy az elemi iskolás tanulóknak a száma az egész vonalán ei'ösen csökkent. Bár a főváros vezetősége számított erre a csökkenésre, minthogy a népiskolai oktatás vonalába kerülő gyermekek számánál most már esztendők óta erősen visszaeső tendencia mutatkozik, mégis meglepetést keltett a csökkenésnek nem várt mértéke. Ilyen körülmények között érthető, hogy a fővárosi tanszemélyzet köréten bizonyos idegesség észlelhető. A fővárosi tanítók és tanárok körében ugyanis olyan hirek terjedtek el, amelyek szerint a fővárosi tcvnszemélyzetnél szeptemberben nagyarányú létszámcsökkentés várható. A Fővárosi Hvrlap munkatársa ebben az ügyben Borvendég Ferenc alpolgármesterhez fordult felvilágosításért. Borvendég Ferenc alpolgármester a következőket felelte érdeklődésünkre: — A fővárosi tanszemélyzet körében észlelhető nyugtalanság kifejezésre jutott a közigazgatási bizottság legutóbbi ülésén, ahol Gaár Vilmos meleg pártfogásába vette főként a hadviselt állásnélküli tanítókat és tanárokat. Ez a felszólalás foglalkozott dz elemi iskolai létszám kérdésével is és pedig olyan értelemben, hogy ct fővárosinak a 35-ös normállét.számi visszaállítására kell törekednie, mert ebben az esetben lehetővé válnék újabb tanerőknek az alkalmazása. Én erre a felszólalásra azt válaszoltam, hogy a főváros igyekszik a normálstátust annyira fenntartani, amennyire az lehetséges, Az elemi iskolai osztályokban ezt könnyen biztosítani lehet, merthiszen a tanulóknak a száma csökkenőben van. Itt tehát új tanerők alkalmazására lehetőség nem nyililc, már csak azért sem, mert a helyettes tanerőknek a száma, akik a fővárosnál időnként alkalmazást kapnak, több- százzal meghaladja a normális szükségletet. Ha behat új tanerők alkalmazása válnék szükségessé, akkor elsősorban azokat fogjuk behívni, akik a fővárosnál! már elláttak helyettesi, teendőket. — A középiskoláknál más a helyzet. Itt szaporodás állott be ä tanulók létszámában, a főváros viszont senkit sem akar a középiskolákból elutasítani. Helyen- kint egyes középiskolákban a normálisnál nagyobb a létszám. Ezen az állapoton igyekszünk változtatni, új tanerőket aizonbdn nem tudunk felvenni, mert erre nincs anyagi lehetőségünk. Különben is elsősorban a régi helyettes tanerők jöhetnek számításba. —- Ami a létszámcsökkentésről szóló híreket illeti, ezek nem felelnek meg a valóságnak. A begliat áraz ott abban kijelenthetem, hogy létszámcsökkentésre nem is gondoltunk. A kiküldött státusrendezési bizottság lesz hivatva javaslatot termi a jövőre nézve, nem valószínű azonban, hogy a státusreoidezés éppen a ta^hszemélyzetnél tegyen létszámcsökkentési mdítvárvyt. * A Fővárosi Hvrlap Borvendég alpolgármester nyilatkozatán túlmenően illetékes helyről úgy értesült, hogy a jövő évi tamszemélyzeti beosztás ugyanazok között a keretek között fog mozogni, amely keretek az elmúlt tanévben voltaik irányadók.----------- 1 1 »UM.. HHPVT^XPCSMUJn»»™'------------To vábbra is 301.000 pengő ápolási előleget kap a főváros A népjóléti miniszter elutasítja a fővárosnak azt a kérését, hogy 600.000 pengőre emeljék az ápolási díj előlegét A főváros egyik legnagyobb problémája a kórházak fenntartása. Az ingyenes, szegénybetegek ápolási költségeit a községi háztartási ala.p előlegezi, viszont a költségvetésbe erre az előlegezésre egy fillért sem irányoznak elő, aminthogy szabályszerint nem is irányozhatnak elő. Évente több, mint hétmillió pengő feleslegekkel, nagy nehézségeket okoz a kórházak fenntartási költségeinek előteremtése. A főváros a népjóléti miniszterhez intézet feliratára mind a mai napig választ nem kapott, a főváros vezetősége azonban most azt az információt kapta, hogy a népjóléti miniszter a város kérését el fogja utasítani. az az összeg, amelyet az ingyenes, szegény kórházi betegek ápolási díja fejében az Országos Betegápolási Alap köteles megtéríteni a fővárosnak. A baj csak az, hogy az Országos Betegápolási Alap ezt az összeget csak rendkívül késedelmesen fizeti meg és ép ezért azt kérte a főváros, hogy havonta előlegképpen 300.000 pengőt utaljanak át a főváros pénztárába, utólagos leszámolásra. A fővárosnak ezt a kérését, mint ismeretes, teljesítették is, a kórházfenntartási 'nehézségek azonban ezzel nem szűntek meg, A havi 300.000' pengős előlegek az ingyenes betegek havi ellátásának csak fél-kiadását fedezik és a főváros háztartási alapja még így is évente mintegy három és félmillió pengőt kénytelen előlegezni a kórházaknak, illetve az Országos Betegápolási Alapnak. A főváros a mai súlyos pénzügyi helyzetben ezt a 3 és félmillió pengőt sem előlegezheti, s ezért mintegy két hónappal ezelőtt feliratban arra kérték a népjóléti minisztert, hogy havi 300.000 pengő helyett 600.000 pengőt utaljon át előlegképpen az Országos Betegápolási Alap a főváros pénztárához. Hivatkoztak a feliratban arra, hogy a kórházi ápolási díjak előlegezésének a főváros költségvetésében ellentétele nincsen, s mivel a város költségvetése sem dolgozik SZÉKELY M É R N ELEKTROMOS VILÁGÍTÁSI ÉS ERŐÁTVITELI VÁLLALAT ÉS TÁRSA ÖRÖK GÉPI KÉPVISELETEK ÉS MŰSZAKI CIKKEK TELEFON : 296-60. BUDAPEST, V., ÁRPÁD-U. 7. Az erre vonatkozó leirat már rövidesen megérkezik a fővároshoz és abban tudatja majd a miniszter, hogy 600.000 pengő helyett a jövőben is csak havi 300.000 pengő ápolási díj előleget kaphat a főváros.------------—-----------Bu dapest fürdőváros speciális szempontjait is érvényesítik az orszáps fürdő-törvényben Az új fürdőtörvény végrehajtási utasításának egyik fejezete már megjelent, de ebből hiányzik az a rész, amely Budapest fürdőváros jellegének megerősítését, illetve szabályozását lenne hivatva előmozdítani. Erre vonatkozólag Budapest Fürdőváros Egyesület tervezetet dolgozott ki, amelyet eljuttattak Ernszt Sándor népjóléti miniszterhez, valamint a főváros vezetőségéhez. A tervezet főbb pontjai: A főváros területén a gyógyhelyek külön övezeti elhatárolás alapján éllapítandók meg. Ezek a gyógyhelyek külső megnyilatkozásban „Budapest fürdőváros" gyűjtő- elnevezés alatt szerepelnek ,és a jgyógyhelyekre vonatkozó adJó- és illetékkedvezményes előjogokat kizárólag azok a területek élveznék, amelyek a fürdöövezetek valamelyikébe ’tartoznak. A főváros gyógyhelyeit három fürdőövezetbe soroznák. Az első övezet volna a Gellérthegy, Tabán, a Lánchíd és Ferenc József-híd között elterülő mindkét part sétómya az ott lévő ingatlanok, fürdők, gyógyforrások és szállodák. A másik övezet a Lukács- és Gsászárfürdök, a. Margitsziget és azi ezekkel összefüggő parkok. A harmadik fürdőMODERN FEHERBUIOROK KIZARÓLAO ELSŐRANGÚ MINŐSÉGBEN I HAVAS Telefoni J. 379—14 A. 893—71 aaztaloamestarnél Jégszekrények mlnd.ii méretben kaphatók. Fővárosi tlamt. GyA. I Budapest, VIE., Rózaa-utca 20 viselőknek néraiksll Arak, kedvező fizetési leltAlalakl Városi mlntaraktár: Semmelweia-utca 9 övezet a Széchenyi-fürdő, a Városliget fele, továbbá cos Andrássy-út és a Városligeti fasor által határolt területek, az ott létesített gyógy- és fürdőintézmények. A fürdőövezeteken kívül véd'őövezeteket is kijelölnének, főként a budai hegyvidék, a keserüviztelepek és a még ki nem épített gyógyfürdők védelmére. A budai hegyvidék külön védőövezetbe tartoznék, ahol a létesítendő szanatóriumok, fürdők, szállodák és egyéb intézmények ugyanazokat az illeték- és adókedvezményeket élveznék, mint amelyet a törvény a fürdő- és üdülőhelyek részére biztosít. üdülőhely elnevezés illetné meg a Svábhegyet, Hüvösvölgyet és Zugligetet is. A római fürdő és környéke, mely ezidőszerint gyógycé- lokat kevésbbé szolgáló fürdő, szintén védett területhez tartoznék, úgyszintén a világhírű keserüviztelepek, a sós- fv/rdő és azok közvetlen környéke. A budapesti gyógyhelyek közrendjének, közerkölcsiségének és a közbiztonság fenntartásának megóvásán a főkapitányi hatósági biztos őrködik, aki hivatalból tagja a gyógyhelyi bizottságnak. A fürdők tisztasági, egészség- ügyi és orvosi felügyeletét legfőbb fokon a tisztifőorvos látja el, aki hivatalból tagja a bizottságnak. Budapest fürdőváros szempontjából ezek a kívánalmak volnának elsősorban úgy fürdőtedhnikai, mint idegenforgalmi szempontból figyelembe veendők. Értesülésünk szerint-, illetékes helyeken komolyan foglalkoznak a tervezet megvalósításával és az országos fürdőtörvény ilyenirányú kiegészítésével. VIGADÓ-KÁVÉHÁZ V., Deák Ferenc utca 2. * VIGADÓ-KIOSZK V. kerület, Vigadó-tér. Tulajdonos: BABÓCSY LŐRINC HUTTER SCHRANTZ RT Budapest, X. kér., Gyömrői*út 80 Ifárosi iroda: VI., Vilmos császár-út 63 Telefon: 229—18. Kerti bútorok Acél bútorok nagy választékban K0P0MI0KY ISTVÁN IRATRENDEZŐ ÉS PAPIRNEMÜ GYÁRA TELEFON : Aul. 143-19 TELEFON : Aut. 143—19 g Készít irodaberendezési cikkeket, úgymint: gyorsI fűzőket, okmánygyűjtőket, számla- és iratrendezőket, irományfedeleket, jegyzettömböket, íróaljzatokat, írat- és kartotékdobozokat, vezérlapokat, elő- rcndezőket minden nagyságban és jegyzetkönyveket BUDAPEST, VL KÉR, HAJÓS-UTCA 25 HERTZKA ÉS KASZÁS Hőszigetefí vállalat, Budapest, V,, Tátra-u. 12/a Tel,: 125-34 Hőszigetelések, alacsony nyomású, magas feszültségű, tiílhevített gőzű csővezetékek, gőzkazánok és hőlégvezetékek számára. Jéggyárak és hűtőberendezések Elsinger-Linoleum Budapest, V., Honvéd-u. 4. Telefon: Automata 232—58. SZENTGYÖRGYI ÉS TÁRSA FÖTÉS víz YBL, Baross-utca 88. — Telefon: J. 308 —97, GÁZ SZUTf JENŐ okL mérnök, építőmester, építési vállalkozó Budapest, Vili., Szentkiráiyi-u. 35 Telelőn: J. 429-430